Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)

1974-12-08 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

Bogumil Dimitrov, a hnb elnöke BO GUMIL ÜIMITROVVAL Kjüsziena* i.ea, a Nem­zeti Front titkárának irodájában találkoztam. A járási székhelyen járva mindig betekint a titkár­hoz. — Tndfák, ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor remélem, ismerik ezt a nemzetközi köz­mondást ... — Mosolygunk, vendéglátónkra te­kintve, várjuk a hatást. A titkár nem engedte e! szótlanul a csipkelődést: — Bemutatom járásunk legnehezebb és legnép­szerűbb elnökét... A többi „leg“ szócskával kez­dődő tulajdonságának kiderítését önökre bízom ... De nem itt az asztal mellett. Jöjjenek, szip­pantsalak tiszta falusi levegőt. Falu a domboldalon Konjovo 1200 lakosú falu, két dombsor találko­zásánál terül el. Vendéglátónk Bogumil Dimitrov, a helyi nemzeti bizottság elnöke. Irodájában tér­képet terít az asztalra, és magyaráz... Tervek sserint — idővel — központi községgé fejlődik ez a település. Körülötte hait kis falu búvik meg a dombok között. Bennük már nem építenek új házakat, így az ott lakó fiatalok közül néhányan már Konjovon igényeltek házhelyet. Nézegetjük a község fejlesztési tervét, hallgat­juk az elnök szavait. Madártávlatból szabályos, nagy T betűre hasonlít a falu. Egyik oldalról a forgaimas országút zárja le a háromszög alakú főteret. A nemzeti bizottság kétemeletes épülete — a földszinten üzletek —, vele szemben az új művelődési otthon ad méltó keretet a főtérnek. Itt állnak meg az autóbuszok, az árut szállító tehergépkocsik, s ide húzódott a járda mellé a mi gépkocsink is. Innen, az elnök irodájának ablakából — két emeletnyi magasból — látjuk a falu egy részét. Észak felől az országút melletti domb „telehint- ve“ házakkal. A völgyben a patak mellett új ház­sor húzódik. A házak kétharmadát az utóbbi há­rom évtizedben építették, a többit bővítették, ja­vították. Az elnök előhúz a szekrényből egy fakó festményt. A második világháború utolsó évében készült. Ezt nézzék meg, aztán tekintsenek ki az ablakon. Felurészlet, olvasom az apró betűket a kép alján. A képen egy sor házikó sorakozik a domboldalon. Előttük az út porában maszatos, fél­meztelen gyerekek játszanak. A völgyben kék csík — a patak —, a két domb találkozásánál szürke sáv — az országút — nyújtózik a távolba. S a mai főtér helyén egy kecske legel... Fakó már ez a festmény, de így is sokat mond az itt élő emberek életéről. A házikók helyén egészsé­ges, korszerű családi házak épültek. — Néha eszembe jut, talán kellett volna hagyni egy viskót — emlékeztetőült Sokat beszélgetek a fiatalokkal a múltról, ilyenkor szívesen rámutat­nék: nézd, ilyen viskóban született az apád. Hallgatom az elnököt, közben eszembe jutnak a Nemzeti Front titkárának szavai: a legnehezebb, a legnépszerűbb, a... Valóban hatalmas termet, testsúlya jóval több száz kilónál. De vajon miért oly népszerű? — Valamikor a húszas években a választási harcok után egy járási vezető így jellemezte a falu lakosait: egészen fóravaló emberek lelné­nek, ha nem volnának olyan őszinték. Elképze­lem, hogyan hallgatják történetekkel fűszerezett beszámolóját a gyűléseken az emberek, jó szó­nok, s ez már egy lépés a népszerűség felé. — Még suhanc koromban hallottam: egyedül a nincstelen e\yedheti meg magának azt a luxust, hogy őszinte legyen. S hogy milyen az életi A nincstelenek tulajdonosokká váltak, és „átmen­tették" ezt a luxust. Nálunk — a rossz nyelvek szerint — egy grammnyival mindig több van be­lőle, mirx a szomszédos falvakban. — Ez jó, vagy rossz az elnöknek? Figyelem az arcát, ezt a kérdést nem várta. Pillanatnyi csend után szavaiból mély meggyőződés csendül: — Engem ez az őszinteség köt ide... Angel fiai így becézi a falu Angel Kovacsev csoportjának tagjait. Nem akármilyen fiúk. Hatvanéves a leg­fiatalabb, a 80. évét tapossa a legidősebb. Kova­csev 1956 óta csoportvezető a gyümölcskertészet­ben, most 67 éves. Csoportja tagjai kiváló szak­munkások. „Észre sem vettük, úgy elröppenek az évek, s a nyugdíjasok közé soroltak. De aki élete nagy resz t gyümölcsösben élte le, az nem bírja ki sokáig, hogy csupán sétálgasson az utcán és üldögéljen az udvarban" így vetődött fel az ötlet, hogy önkéntes csoportot alakítsanak az öre­gekből. Tapasztalatukra, munkájukra szükség van a 2400 hektáros szövetkezet 240 hektáros gyü- mölcskertészetében. Ez a lehetőség s a tudat, hogy fontosak a közösség számára, szinte meg­fiatalította az öregeket. Példásan dolgoznak, kész­ségesen tanítják a fiatalabbakat. Mindig számít­hat rájuk a szövetkezet vezetősége. Ök végzik a gyümölcsfák ápolását, a nagy szakértelmet igény­lő munkát. Kora tavasztól késő őszig, sőt télen is van bőven munka számukra a gyümölcsösben. Már alkonyodott, mikor Angel fiai a javítómű­hely udvarán leszálltak a pótkocsiról. Eddig fő­ként fiatalokkal és idősebb asszonyokkal beszél­gettünk, most őket kérdeztük: mi változott a fa­luban, az életükben az elmúlt 30 évben? Döcögve indul a beszélgetés, egymásra tekingetnek, majd szinte felitör belőlük a múlt sok keserű, embert megalázó emléke. „Ez már egy másik világ... Nézték a házakat belülről is? — Akkor látták, hogyan élünk." Emlékeikből kialakul az összkép: egy bolgár falu lakosainak múltja és jelene. A falut járva észrevettem, időnként elmaradozik tőlünk az elnök. Egyszer leült egy idős asszony mellé, a másik udvarban „asszisztált“ egy 20 óv körüli fiatalembernek, aki motorkerékpárját javít­gatta. Az „elkapott“ szavakból tudom, nem a gép javításáról beszélgettek. Az utcán Is rákiáltottak néhányan: — Várjon egy percet, elnök elvtársi Volt, aki elébe állt, mások bizalmasan belekarol­tak. Tanácsot kértek, vagy panaszkodtak':' Talán csak egy apróságot közöltek vele? Nem tudom. De bármelyik házba benyitottunk, a szavakból, a tekintetekből és a mozdulatokból kiéreztem az elnök iránti tiszteletet. Oly természetes közvetlen­B u lg á r i a i vrpor t séggel fogadták, mintha csak valamelyik család­tag tért volna haza a napi munkából. Vajon mi­lyen szálak fűzik ezekhez az emberekhez? Az idős emberek emlékei rávilágítottak ennek a csa­ládi jellegű kapcsolatnak az eredetére is. Bogumil apja fiatal tanítóként került ebbe a szegény faluba. Megnősült, gyermekei születtek, itt élte le az életét. Felismerte a társadalmi el­lentéteket, a kizsákmányoltak szószólója, hir­deti: szövetkezésben az erő. Felettesei előtt kegy- vesztett, a falu népe meg szereti. Az iskolában a gyermekeket, a különböző összejöveteleken a felnőtteket tanította. Hallgattak szavára, hiszen ő maga is a szegények közé tartozott. A szegények tanítója — így ismerték az emberek. Meggyőzi a kisparasztokat, hogy ültessenek barackfacsemeté­ket a terméketlen hegyoldalba. Aztán a patak vizének kihasználását szorgalmazza, és tanácsára megkezdik az öntözőcsatom a építését. Rengeteget dolgoznak az emberek, míg végre 1934-ben elké­szül az öntözőcsatorna. A néptanító tanácsára ebben az évben alakítják az értékesítő- és hltel­ízövetkezetet. Megszervezik a gyümölcs nagybani értékesítését, és hitelt nyújtanak tagjaiknak a ta­vaszi hónapokban, hogy ne éhezzen a családjuk. Az öregek ma is gyakran idézik tanítójuk szavait: a szegény ember egyedüli fegyvere a tudás. S a szegény nép tanítójának fiai itt nőttek fel a faluban, családot alapítottak, s élték a munkás- emberek életét. Apjuk egyengette útjukat a kom­munista pártba. Az öreg néptanító álmát: a falu egy nagy szövetkezeti család lesz, és senki nem fog éhezni — a fiai segítették megvalósítani. Bo­gumil előbb szövetkezeti elnök, majd 1959 ben a nemzeti bizottság elnökévé választják. Ebben az időben ismerte meg az ország a kis falu nevét. Az országos versenyben kétszer szerezték meg u második helyet. Valóban újjáépítették falujukat. Az emberek azt mondják: Bogumil érdeme. Ö el­hárítja a dicséretet: Én csupán szerveztem, az emberek építettek. Tény, megváltozott a falu ké­pe. Pedig ők sem kaplak többet a központi alap­ból, mint más falvak. —- Saját erőnkből építettünk — nemcsak a há zunkat, hanem a középületeket is — s ha kellett, nem sajnáltuk a levát. Hiszen itt minden a miénk, meg a gyermekeinké ... Eszembe jutnak Kovacsev csoportvezető szavai: — Ne feledje megkérdezni az elnöktől, hogy tistta-e a levegő Szófiában? Megmagyarázta azt is, hogy mi „búvik meg" e kifejezés mögött. Az elnöknek Szófiában laknak a gyermekei, 1966-ban ő is hozzájuk költözött. Kovacsev gyermekkori jó barátja azt mondta neki. „Ne költözz el, pajtás. Nem tudsz te városban élni, s nekünk is hiányozni fogsz ..." A művelő­dési otthon felé tartva a „szófiai levegőre“ terel­tem a szót. — Nahát, úgy látszik, Angel fiai mindent el­mondtak rólam, ezek már soha meg nem változ­nak ... S olyan felszabadultan nevetett, hogy könnyes lett a szeme. — Öt évet éltem a fővárosban, de gondolatban mindennap itthon voltam. Aztán jöttek a barátik — hivatalos küldöttség — gyere, vár az egész falu. 1971-töl újra hnb-elnök vagyok, mellékfog­lalkozásom: nyugdíjas. Ilyen varázsereje van a szülőföldnek... A hagyományokra alapozva A falu minden utcájában betonjárda húzódik a házak előtt, gátak közé szorították a patakot, portalanították az utcákat, parkot létesítettek, üz­letet építettek, s mindezt társadalmi munkával. Most épül a „gyermekkert“ — bölcsőde, óvoda száz gyermek részére. Láttam a költségvetést. Az épület 250 000 levába kerül. Az építőanyagért meg a panelekért fizetnek, az építési munkát — a betonozástól a vízvezeték beszereléséig — a falu lakosai végzik. — Az építésvezető pontos munkatervet készít, a többi már szervezési kérdés. Egy év múlva át­adjuk rendeltetésének az épületet. Ha a művelő­dési otthont fel tudjuk építeni, akkor ezt i$ el készítjük. Megnézzük a művelődési otthont. Ez a falu büszkesége, 350 000 leva beruházással építették Tavaly adták át rendeltetésének. Építésénél a köz ség minden lakosa több mint tíz napot dolgozott. — Nagy erőpróba volt, de megérte a fáradsa got — így összegez az elnök. Az épület előcsarnokában állandó jellegű fény­képkiállítás eleveníti fel a falu kulturális életé­nek fejlődését. A színjátszó csoportról az első fénykép 1922-ben, az utolsó alig egy hónapja ké­szült. Ha a nagymamák és nagyapák unokáikkal a szomszédos cukrászdába mennek, ide is benéz­nek. Nem véletlen, hogy az elsősök már rajong­va mutogatják a tanító néninek: ez itt a papa, ez a mama, az meg a nagyapa... Itt is lemérhető, miként vonz a példák ereje. — Ezek a dokumentumok munkásmozgalmi ha- gyományai\<k szerves részét alkotják, mivel a szereplők döntő többsége a kommunista és a ve­lük szimpatizáló családokból került ki. Nálunk a múltban a színjátszó kör, az ének- és zenekar nem csupán' önrealizálási lehetőség volt, hanem a kizsákmányolók elleni küzdelemnek az egyik formája is. Aki harcolt az elnyomottak érdekeiért, azt bátornak tartották, hallgattak szavára, tisztel­ték. Mi erre a hagyományra építünk, amikor azt mondjuk: a közösség érdekében végzett társadal­mi munkával mindenki megszabja helyét a meg­becsülés ranglistáján. Bogumil Dimitrov ezt a kritériumot már hosszú évtizedek óta a gyakorlatban érvényesíti. Ezért a legnépszerűbb, ezért tisztelik annyira. CSETÖ JÁNOS E* a MvétÜ a filu fflťerén készfllt ÍA szerzff felvételen 19 74. XII. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents