Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-29 / 306. szám, vasarnap
A Slovan győzelemmel folytatta A Slovan Bratislava jégkorongcsapata Davosban a Speng- ler Kupa újabb mérkőzésén 6:3 (3:1, 1:0, 2:2) arányban legyőzte Hollandia együttesét. Gólütők: N. Šťastný (2), Haas, Keéka, Tajcnár és Bukovinský voltak. A 2000 néző előtt sorra került találkozónak svájni játékvezetői voltak. A mérkőzésre kellemetlen időjárási körülmények között került sor. Az első és az utolsó 10 perc kivételével sűrűn havazott, és ez jobban megfelelt a jó testi felépítésű hollandoknak, akiknek csapatában hét kanadai is helvet kapott. Ján Mitnšinka, a Slovan edzőjének véleménye szerint éppen az a húsz perc döntött csapata javára, amikor kedvezőek voltak a feltételek. A Slovan következő ellenfele ma Svájc válogatottja lesz. A teremsportok egyik legérdekesebbje és leggyorsabbja a kézilabda ... Max Euwe mesterkedései A jövő évben esedékes Fischer—Karpov sakkvilágbajnoki döntő részleteivel foglalkozott legutóbbi ülésén a Nemzetközi Sakk Szövetség végrehajtó bizottsága. A nemzetközi szövetség egyes tagjai olyan javasló tokát terjesztettek elő, hogy Fischer javaslatára meg kell változtatni a világbajnoki döntő lebonyolítási rendjét. „Csak" két javaslatról volt szó: 1. Az eddigi 36 páros mérkőzés helyeit, addig mérkőzzenek az ellenfelek, ameddig valamelyikük nem szerez 10 pontot. Mint ismeretes, a döntetleneket nem veszik figyelembe, így ez a javaslat a gyakorlatban azt jelentené, hogy maratoni versenyt vívhatna egymással a világbajnok és kihívója. 2. Olyan elfr:yt biztosítani a világbajnoknak, hogy 9:9-es merközésállásnál ö maradjon a győztes és a kihívó csak 10:6 as győzelem esetén ülhetne a trónra. Ez logikátlanság és az adott esetben nagy igazságtalanság lenne Karpovval szembe'.'. A junior világbajnokságon Kanada együttese 9:3 (1:2, 4:1, 4:0) arányban győzött az Egyesült Államok ellen. A csehszlovák válogatott legközelebbi ellenfele Finnország, Kanadáé pedig Svédország lesz. A Tesla Pardubice csapata Svédországban a Björklöven együttesét 4:2 (1:1, 3:0, 0:1) arányban győzte le. Gólütői: Martinec (2), Novák és Palo- éek voltak. Ez a találkozó a „Sarki Kupáért“ kerül sorra. Újabb mérkőzését is lejátszotta a Tesla Pardubice és a barátságos találkozón AIK Timra csapatától 6:2 (2:1, 3:1, 1:0) arányú vereséget szenvedett. A Pardubice részéről Martinec és Novák volt eredményes. A Krilja Szovjetov együttese 6:4 (2:3, 3:0, 1:1) arányban győzött a Nighthawks csapata ellen. A Krilja szovjetov az A szovjet asztalitenisz-sikereket Rudnova, Fedorova, Gomoz- kov és Szarhojan neve fémjelzi. Az elmúlt években állandóan ott vannak a legjobbak között a szovjet asztaliteniszezők és most készülnek a február elején Indiában sorra kerülő világbajnokságra. A kaucsuklabda szovjet mesterei elsősorban a párosokban tűnnek ki. így például a Rudnova—Gomozkov páros 1968 óta megszakítás nélkül Európa- bajnok a vegyespárosban. A legutóbbi VB n a Gedrajtite— Sztrokatov kettős vegyespárosban a második helyen végzett. Sok szakértő nagy jövőt jósol ennek a párosnak. Gedrajtite 22, Sztrokatov 19 esztendős. A szovjet ranglista élén álló Zoja Rudnova 28 éves ős már 13 esztendeje sportol versenyszerűen. Már 1961-ben az ötödik legjobb szovjet asztaliteniszező volt. Rudnova nyolcszor nyert szovjet bajnokságot egyéniben és kétszer lett Európa- bajnok (1970 és 1972). 1968- ban Rudnova a világranglista harmadik játékosa volt. Ebben az esztendőben csak két európai játékosnak sikerült a világ élmezőnyébe kerülnie, mégpedig a magyar Magosnak és az említett Rndnovának. Rudnova részvételével 1969-ben világbajnokságot nyert a szovjet csapat és egy évvel később, valamint 1974-ben a kontinens baj. nokság első helyén végzett. Rudnova Fedorovával az ol• A Sparta Praha női kosúr- labdacsapata barátságos nemzetközi mérkőzésen 79:61 arányban győzött a francia bajnok Clermont Ferrand ellen. • A Prensa Latina kubai hírügynökség ankétja alapján az év sportolója címet a szovjet Vaszilij Alekszejev súlyemelő nyerte el. 2. Karpov, 3. Bayi, 4. Shaw, 5. Szolomin, 6. Rigert, ... 10. Anton Tkáč. • A melbourne-i nemzetközi tenisztorna második fordulójában szenzációra került sor: a 19 éves nyugatnémet Gehring, a nyugatnémet ranglista 16. játékosa 6:7, 6:4, 3:6, 6:2, 6:4 arányban győzött Newcombe ellen. Egyesült Államokban összesen nyolc mérkőzésen szerepel. Svédországban vendégszerepei a ZKL Brno csapata és a „Star Kupáért“ lejátszott találkozón 2:2 arányú döntetlent ért el a Vástra Frölunda ellen. A második találkozón Brynäs 7:6 arányban győzte le a Szpar- tak Moszkva együttesét. Az innsbrucki jégkorong-torna újabb találkozóján Nyugat- Berlin csapata 7:2 (1:0, 4:1, 2:l)-re győzött az SC Bern ellen. Az Ahearne Kupáért a Sparta Praha csapata is mérkőzik. Tegnap szabadnapos volt, viszont két további mérkőzést lebonyolítottak. Eredmények: AIK Stockholm—Djurgaarden 7:3, Leksand—Södertülje 7:5. dalán 1969-ben párosban nyert világbajnokságot, 1970 és 1972- ben pedig Európa-bajnokságot. A 26 esztendős Sztanyiszlav Gomozkov is mint kisdiák kezdett asztaliteniszezni. A párosban négyszer nyert Európa- bajnokságot, egyszer pedig egyéniben második lett. Rudnova és Gomozkov a legtipikusabb képviselői a szovjet asztalitenisz-iskolának, amelyet az egész világ elismer. Mi jellemzi ezt a két játékost? A szovjet bajnokok elsősorban támadó játékstílusukkal tűnnek ki. A gyakorlatban már többször bebizonyították, hogy csak a villámgyors támadásnak és a pontos védőjátéknak van reménye a sikerre. jelenleg 19 szovjet asztaliteniszező készül a kalkuttai világbajnokságra. Ezek a versenyzők az ország különböző részeiből valók. így találhatunk moszkvai, jereváni, minszki, krasznodarl, leningrádi és még más sportolókat is. Többségük hagyományos, európai stílusban tartja az ütőt, de akadnak közöttük, akik tol Iszár fogással játszanak. Az 1975-ös szovjet válogatott keretben több új névvel is találkozunk, a 19 játékos közül hét most fog először szerepelni a szovjet válogatottban. A 19-es keret: nők: Rudnova (28 éves), Antonyan (18, Fe- riorova (30), Gedrajtite (22), Ferdman (17), Meskova (16), Oszoludknva (17), Pnpova (14), Romahina (16). Férfiak: Szárítóján (27), Gomozkov (26), Sztrokatov (19), Burnazjan (17), Sztrelnyikov (24), Zakar- jan (21), Petkevics (18), Su- bin (17), Tyulenyev (17), Popov (19). Így látja a Przeglad A Przeglad Sportowy, a népszerű lengyel sportszaklap ösz- szeállítolta Európa labdarúgócsapatainak 1974-es rangsorát. Ez a következő: 1. NSZK, 2. Hollandia, 3. Lengyelország, 4—6. NDK, Jugoszlávia, Svédország, 7. Belgium, 8. Spanyol- ország, 9. Skócia, 10. Anglia, 11. Csehszlovákia. A csapatunkat a rangsorban Ausztria, Franciaország, Olaszország ás Wales követi. Természetesen a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöksége tagjainak többsége tiltakozott ez ellen a javaslat ellen, amelyet dr. Euwe, a FIDE elnöke, valamint az amerikai szövetség elnöke, E. Edmondson és a FIDE alelnöke, a Fülöp-szigeti Kam- pnmanes terjesztett elő. Euwe úr azonban másképpen néz a dolgokra. Amikor nem sikerült keresztüivinnie javaslatát az elnökség tagjai körében, más végről fogta meg a dolgokat. Mefisztói módon ajánlja a Szovjet Sakk Szövetségnek, hogy itt az alkalom, meglepni a világot a következő kijelentéssel: „Fischer követelése jogtalan, de bogy megmutassuk a világnak, hogy mi sportemberek vagyunk, elfogadjuk Fischer javaslatát, amivel bebizonyítjuk: azt akarjuk, hogy sorra kerüljön ez a találkozó.“ Tehát ahelyett, hogy a nemzetközi szövetség elnöke Fischert igyekezne józan belátásra bírni, szinte lehetetlent kíván: azt akarja, hogy Fischer ellenfele saját akaratából mondjon le egyenrangúságáról és az agresszív Bobby nyaktilója alá feküdjön. A Nemzetközi Sakk Szövetségnek eme manőverezései nagyon sokban hasonlítanak a FIFA azon mesterkedéseire, hogy játsszák le az elmaradt Chile—Szovjetunió világbajnoki selejtező mérkőzést. Valami hasonlóval próbálkozott a Nemzetközi Torna Szövetség is, amikor el akarta venni a rendezés jogát Bulgáriától, mert nem akart beutazási engedélyt adni a fajgyűlölő Dél-Afrika sportolóinak. A világ sportközvéleménye nagy érdeklődéssel várja Fischer és Karpov világbajnoki döntőjét, amelyre jövő év júniusában kerülne sor. Míg Fischer a zavarosban igyekszik halászni, addig szovjet ellenfele korrekt módon mérlegeli a helyzetet és ezzel általános rokonszenvet vív ki magának. Ebben a nem kívánatos atmoszférában inint gyógyír jelentkezik az a hír, miszerint az idei „sakk Oscar díjat“, amelyet minden évben a világ legjobb sakkozójának ítélnek oda, a szovjet Anatolij Karpov kapja. A díj átadására a napokban kerül sor Barcelonában. Napalkov és társai Megérkeztek az első név szerinti jelentkezések a január közepén Csehszlovákiában megrendezésre kerülő nemzetközi síugró versenyre, amelyen a szocialista országok legjobb ugrói vesznek részt. A Szovjetunióból a kővetkezők érkeznek: Napalkov, Szuszlikov, Klepac- kij, Ivanov, Szajcsik, Kuznye- cov és Mahalov. Az NDK is teljes csapattal érkezik, élén a kétszeres világbajnok Hans- Geirg Aschenbachhal. Erős csapattal képviselteti magát Lengyelország, meghívták a bolgár, a jugoszláv, a magyar és a román síugrókat is. A versenyekre Špindlerflv Mlynben és Liberecben kerül sor. A VŠ a Zadar elten Az európai kosárlabda kupaküzdelmek a negyeddöntőhöz érkeztek. A csehszlovák bajnok VŠ Praha együttese január 2-án Jugoszláviában a KK Zadar ellen játszik, melynek színeiben szerepel világhírű Csoszies, valamint az ex válogatott Berdija, Fabianics és Perinsincsics. Zadar jelenleg a jugoszláv liga második helyén áll, de csak rosszabb pontaránnyal a Jugoplasztika Szplit mögött. A Zadar egy vereséget szenveuett eddig a jugoszláv bajnokságban A visszavágóra január 9-én kerül sor Roudni- cén. A Sparta Praha női kosárlabda bajnokcsapata Prágában kezd a bolgár bajnok Marica Plnvdiv ellen. A Spartának megfelelő előnyt kell szerezni, hogy nyugodtan utazhasson a visszavágóra Plovdivba, ahol eddig a hazai csapat minden BEK-mérkőzését megnyerte. A Marica jelenleg a bajnokság 4. helyén áll. A Slávia VŠ Praha nőt csapata a KEK-ben ugyancsak bolgár együttessel találkozik, mégpedig a Minor Perník kosárlabdázóival. Közel 500 versenyző A léli sportidény egyik legjelentősebb eseménye a március 8-án és 9-én Katowicében sorra kerülő fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság lesz. Erre eddig 26 ország 436 versenyzőt nevezett. A nevezések alapján a legnépesebb az NSZK küldöttsége lesz 46 versenyzővel. Utána a Szovjetunió következik 40, majd Csehszlovákia 30 és Bulgária 28 sportolóval. A földrész bajnokságán ezentúl is csuk nevezési szinte’ teljesítése alapján indulhat országonként egy, de legfeljebb három versenyző. Újításként a szinteket a vágtaszámokban és gátfutásban elektromos időmérés szerint kell elérni. • A legnagyobb spanyol sportújság, a Marca közvéle- ménykutatása szerint az 1974- es esztendő legjobb sportolója Beckenbauer, az NSZK labdarúgója. A további sorrend: 2. Merckx, 3. Vilas, 4. Ali, 5. Tu- riscseva, 6. Szewinska. ifi 20 ii #/ íívd iii/j a rí tó A labdarúgó-válogatottak mérkőzéseinek időpontjait jóval előre rögzítik, néha egy észtén dővel az esedékes dátum előtt. így kerül sor ma az 1974-es esztendő utolsó, bár barátságos jellegű országok közötti mérkőzésére, amely nek küzdő jelei Olaszország és Bulgária nem zeti tizenegye. A távozó esztendő egyik említett csapat szempontjából sem sorolható a sikeresek közé. Az olaszok, — bár tudták, hogy a VB mezőny egyik legmagasabb életkorú csapatával vesznek részt a nagy világvetélkedőn, — jogcímet tartottak valamelyik dobogós helyre. Hogy a legjobb nyolc közé sem sikerült jutniuk, nagy elkeseredettséget váltott ki az Alpoktól délre. Valcaregginek mennie kellett, s tudták, hogy az edzővel együtt az azzurik több muskétása is távozni lesz kénytelen a labdarúgás legrangosabb színpadáról. Jött az új ember, Bernardini és újonnan alakuló csapatának bemutatkozása az EB csoportmérkőzésén. A próbakő a holland válogatott volt, amelyet „csupán VB ezüstérme“ ellenére változatlanul a világ legjobb csapatának tartanak. A számszerű eredmény nem Bernardinit igazolta, de a mutatott játék alapján, — főleg ha az első félidő eseményeit vesszük alapul, — az olasz csapatnak nem kell szégyenkeznie. Az 1:0 as vezetés után egy gólját nem adta meg a játékvezető, s elmaradt javára egy 11-es is. Talán csak ezért kegyelmezett meg az ezerjejü cézár, a nagyon kritikus olasz közönség Bernardmi nagymesternek. Az idős szakember és csapata ma javíthat az ezévi mérlegen. Az ellenfél, Bulgária együttese még az olaszokénál is sikertelenebb év után tesz pontot. Ha ez a találkozó mint már említettük, nem lelt volna jóelóre lekötve, legalábbis bolgár szempontból jelenleg nem lett volna kívánatos. A bolgárok a maguk módján különös csapattal rendelkeznek. Sorozatban, elég erős csoportból ki tudták vívni a világbajnoki szereplés jogát, de a VB-k során győzelmet nem sikerült aratniuk. jelenlegi formájukat eléggé jellemzi az a tény, hogy csoportmérkőzésen otthon sem tudtak sikeresek lenni a régi ellenféllel, a görögökkel szemben, s Athénben kikaptak. Nem sokkul előbb nem tudták vendéglátóként legyőzni a magyar válogatottat sem, Csehszlovákia együttese pedig Bulgáriában szerepelve, még az első félévben győzelemmel hagyta el az ottani sporttelepet ... Minden jel arra mutat tehát, hogy az olaszok az évi mérleget megjavítják, az eddigi pontok száipát kettővel szaporítják, s talán még a gólarány is szépül. S a bolgárok... Már nem táplálhatnak Európa-bajnoki reményeket és nem marad más hátra, mint keresni azt a csapatot, amely ismét megörvendezteti majd a szurkolókat. Mindent egybevetve érdekesnek Ígérkezik az évzáró találkozó, s nemcsak Európa délén számíthat osztatlan érdeklődésre. (zala) Készülnek a szovjet asztaliteniszezők Annak ellenére, hogy az asztalitenisz fiatal sportágnak számít a Szovjetunióban (országos bajnokságot csak 1951-től rendeznek), a legnépszerűbbek közé tartozik. Ami a tömegességet illeti, rögtön az atlétika, a futball és a röplabda után következik. A Szovjet Asztalitenisz Szövetség mintegy 2,5 millió játékost tart nyilván. Ezért nem is csoda, hogy a szovjet asztalitenisznek jó hírneve van a világban. A Szovjetunió Asztalitenisz Szövetsége 1954-től tagja a nemzetközi szövetségnek.