Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-22 / 301. szám, vasarnap
»/ ardcsony első napján ünfč nepi előadást tartott a ' ^ cirkusz. A nézőtér zsúfo lásig megtelt, de a közönség türelmetlen volt, kevesebbet tapsolt a trapézművésznőnek, pedig annak feszülő trikóján a szokottnál sokkal több flitter csillogott, az idomított fókáknak, pedig azok is minden eddigit felülmúló suta bájjal forgatták orrukon az óriási, színes labdát. Mert mindenki a Bohócot várta, a nagy nevet- tetőt, az esetlenül bukdácsoló, krumpliorrú, festett arcú em bért, aki furcsa grimaszaival, felrikoltó félhang faival, apró csuklásaival kacagássá oldotta a gondokat, a szomorúságokat. A Bohócot várta a közönség, mert már hetekkel az ünnepi előadás előtt közölték, hogy egészen új műsorral lép a porondra és mindenki azt találgatta, hogy mi lesz az új mutatvány, az új jelmez, az új maszk, vagy a bohócsapka és milyen különös dallamokat játszik majd azon az apró hegedűn, amit mindig a kezében tartott és amivel ki tudta fejezni a mondanivalóját, a véleményét. Evek óta a Bohóc volt a közönség kedvence, mert nevetségessé tette a beképzeltséget, a nagyravágyást, a hatalmaskodást, a hiúságot, az önzést, mert a porondon ő volt a „kisember", 6 volt a „névtelen dolgozó", ő volt a mesebeli szegényember legkisebb, legügyetlenebbnek látszó, hetedik fia, aki elpusztította az emberfaló sárkányt és megmászta az üveghegyet. Nem a sikert hajszolta, csak ajándékozni akart, azt akarta osztogatni, amije volt, a szívében, az agyában, a lelkében — a nevetést. Azért hagyta magát seprünyéllel verni, hogy kinevessék mindazok, akiket Igazságtalanul megütöttek és megfeledkezzenek saját keserűségükről. Azért festette rikítóra az arcát és azért torzította el krumpliorral, hogy nevessenek mindazok, akiktől a természet megtagadta a szépséget és ezért nagyon szomorúak. Azért bicegett és ügyetlenkedett, hogy nevessenek a bicegők és az ügyetlenek és megfeledkezzenek saját keresztjükről. Azonban egy előadás után, amikor a Bohóc fáradtan, de boldogan rágyújtott a cigaretta ra, leült mellé az igazgató és a porondmester. „Nézd csak, PÉTERFI GYULA: A cirkuszban komám, — mondta az igazgató —, amit te csinálsz, az nagyszerű, csodálatos tehetség vagy és még mi is, akik ismerjük minden mozdulatodat, kénytelenek vagyunk kacagni. De most már csinálj valami mást, csináld másképp, több tartalom kell a mutatványba, mert így kialakul benned a sablonos rutin, önmagod utánzása. Ideje, hogy valamivel meghökkentsd a közönséget, hogy valami olyan számmal lépj a porondra, ami minden eddiginél látványosabb, megragadóbb, mélyebb, tart alma sabbl“ „En csak nevettet ni akarok — mondta a Bohóc csendesen. — Nevettetni akarok, mert sírni, mérgelődni nélkülem is tudnak az emberek. Nevettetni akarok, mert aki nevet, az nem gyűlöl, nevetve senki nem döfi le embertársát, nevetve könnyebben megértjük és elnézzük mások hibáit, mert hiszen én éppen a hibákat teszem nevetségessé.“ Aznap éjszaka a Bohóc nem tudott elaludni. Csak bámult a sötétbe és lázasan töprengett hogy mi újat adhat a közön ségnek, mi lehet az, amivel meghökkentheti a nézőket, ami több mint nevetés, ami őszintébb, mint a kacagás, ami jobban, teljesebben megmutatja az embert, a kisembert, a mesebeli szegényember legkisebb, hetedik fiát, aki minden nap újra megostromolja a boldogabb jövő szikrázó üveghegyét. A hajnal fényollója repesz- tette az égbolt sötét palástját, .mire kialakította magában az új mutatványt, azt, amit még soha egyetlen bohóc sem mutatott be a porondon. Igen, ez lesz az új mutatvány — gondolta magában kissé keserűen, mert halálosan beteg volt, mert tudta, hogy már nincs sok ideje, hogy minden percben olyan grimaszba merevedhet az arca, amit már csak az enyészet oldhat fel. Az ünnepi előadás előtt bezárkózott az öltözőjébe, de nem ült a tükör elé, nem vette kezébe a fest ékes tégelyeket, csak mozdulatlanul várt a jelenésére. Amikor az ügyelő a porondra szólította, lassú léptekkel indult a csillogó ruhájú táncosnők, a kötélizmú erőművészek sorfala között a manézsba. Mindenki döbbenten bámulta, de a meglepetéstől szólni sem tudtak és mire magukhoz tértek, a Bohóc már ott állt a reflektorfényben. Lábán a hosszú, kunkorodó orrú cipők, testén lötyögött az ismert tarka, foltos bohócruha, de a haját nem takarta sapka, arcát nem színezte festék, orrán sem fityegett a krumpliorr. A közönség elnémult és szinte rémülten nézte az ismeretlen férfiarcot, a szenvedés ekéjével szántott árkokat, a reflektorfényben ezüst szikrákat szóró halántékot. Akkor a Bohóc felemelte az apró kis hegedűt és játszani kezdett egy különös melódiát, arról, hogy fél az elmúlástól, hogy fél a sir hidegétől és sötétjétől, hogy fél, nagyon fél, mert érzi, közeledik a halál, kicsavarja kezéből az apró kis hegedűt és soha többé nem nevettetheti meg azokat, akiket olyan nagyon szeretett — az em bereket. Azon az estén a közönség kifütyülte a Bohócot. G. GOLLBNOER: Ap ro ravaszságok Nemrég vásároltam egy húsdarálót. Még aznap el is romlott. Ketté tört az egyik csavarja. Az üzletekben hiába kerestem új csavart. — Talán bizony új húsdarálót vásároljak? — tettem fel magamban a kérdést. — Ha naponta új húsdarálót fogunk vásárolni, akkor nem futja majd a pénzünkből arra, amit darálni kell benne — jegyezte meg a feleségem. — Fogd a csavart, vidd el a munkahelyedre, csináltass velük egy új csavart 1 — Hová gondolsz? — mondtam én. — Talán bizony az államnak a kötelessége megjavítani az én húsdarálómat? — De hiába vitatkoztam. Aztán — bocsássanak meg nekem — rájöttem egy kis ravaszságra. Elkészítettem a csavar vázlatát, megírtam a műszaki leírását és mintha a csavarra a munkámhoz lenne szükség, bevittem a dokumentációt a műhelybe. — El kell készíteni — mondtam a lehető leg- szolidabban. — Meg lehet csinálni — felelte a mester. — Miért ne lehetne?! Csak mikor? — Tüstént. Még mai Mást nem lehet tenniI — Hogyhogy nem? — csodálkozott a mester. — Be kell venni a tervbe! Anyagot kell igényel* ni hozzál A technológiát kidolgozni nem kell? — Kell — feleltem megrendülve attól, hogy ez mekkora munka. — De ... VICENTE HUIDOBRO: Ez a hóz fent ül az időben A felhők fölött miket szél hajszol időtlen Fgy rég halott madór száll és az őszre hullatja tollait minden tolla egy-egy virágszái A fiúcskának nincsen szárnya De kíbámul az éjszakába Vitorlás biceg a vizen A vitorlák árnya alatt Szétszabdalják a vizet a halak. Anyja nevét is elfeledte azt hiszem Az ajtó ideoda csapódik éppen mint lobogó a szélben A csillagok kilyuggatják a tetőket észrevétlen Alszik már nagyapő Hosszú szakálla közül plhézik elő kerengve o hó. VÉGH GYÖRGY fordítása — Mindenki jön és mindenkinek kell! — tette hozzá a mester. — Jövőre meglesz... Előbb nem lehet. Értsd meg — a termelés túl van feszítve. Az esztergapadok három műszakban dolgoznak. Ha nem hiszed, kérdezd meg a főnököt. — Még csak az kellene — ijedtem meg. — Minek zavarjak egy olyan elfoglalt embert. Ha az esztergapadok három váltásban dolgoznak. Inkább veszek egy új húsdarálót. — Várj csak, várj — élénkült fel a mester. — Hát ez a csavar nem ide a munkádhoz kell? Saját részedre kellene? — Elpirultam. — Mit bolondítasz engem? — morgott a mester. — Add ide azt a csavart! Rögtön megcsináljuk! Petyka — kiáltotta — meg kell csinálni! — És a mester a kezembe nyomta a kész csavart, még mielőtt a normális arcszínem viszszatért volna. Nem sokkol ezután a munkahelyemen megbíztak egy gázturbina elkészítésével. Pontosan, határidőre kellett elkészíteni. Ettől függött, hogy az osztályunk teljesíti-e a tervet. — Jövőre — mondta a művezető, miután megnézte a műszaki rajzokat. — Előbb nem leheti Értsd meg — a termelés túl van feszítve... — Három váltásban dolgoznak az eszterga- padok — tette hozzá a mester és kiment. És ekkor valami eszembe jutott. — Ivan Vasziljevics — szaladtam a mester után. — A legfontosabbat elfelejtettem megmondani. Ez a turbina nekem kell! — Hogyhogy neked? — hitetlenkedett. — Minek? — Be akarom szerelni a gépkocsimba — füllentettem. — Neked van autód? — Van — mondtam, bár nem hogy autóm, de még rollerem sincs. — Milyen? — érdeklődött a mester. — Zaporozsec! — vágtam rá hirtelen. — Hazudsz, legény — morogta mérgesen a mester. — Zaporozsechez ez a turbina nem jó. — Jó, jó! — kiáltottam. — Gázturbinás motorja lesz a Zaporozsecomnak. ötszáz kilométeres órasebesség bármilyen úton. — Látod, mennyire fejlődik a technika — csodálkozott a mester. — Mennyi mindenféle autóalkatrészt csináltam már, de ilyet még soha. És éppen neked? — Nekem, ki másnak? — mondtam. — És miért nem mondtad mindjárt, hogy neked lesz? — Ez nem egy csavar — mondtam gondterhelten. — Nagy munka ... — Helyes, megcsináljuk — mondta a mester. — De hogy viszed majd ki az üzemből ezt a hatalmas nyavalyát? — Ez volt az utolsó gondja. — Semmiségl — feleltem komolyan. — Fő, hogy az üzem kapuján kiférjen. A mester szemmel látható tisztelettel nézett rám. — Petyka! — kiáltotta. — Meg kell csinálni! Kimentem, meg sem kérdeztem, mikor lesz a turbina készen. A határidő betartása miatt már nem kellett aggódnom ... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Téli hangulat Pavol Haško íelvétele gg3my.y--.-T.-*r: > A ZENESZERZŐ KÖSZÖNTÉSÉ DEZIDER KARDOŠ 60 ÉVEb Ezekben a napokban ünnepli hatvanadik születésnapját Dezider K a r d o Š érdemes művész, a jelenkori szlovák zeneművészet egyik vezető személyisége, aki számos alkotással járult hozzá főleg a szlovák szimfonikus zeme művészi fejlődéséhez. A kerek évfordulót jó egészségben, derűlátóan, életereje és alkotó munkássága teljében ünnepli. Dezider Kardoš J1914. december 23-án született Nadlicén) az érettségi után zeneszerzést tanult A. Moyzes érdemes művésznél és. zongorázni F. Kafenda professzornál, a bratislavai Zene- és Színművészeti Akadémián. 1937-ben az Allegro sym- fonico zenekarra című vizsgamunkájával fejezte be bratislavai tanulmányait és ezt követően zeneszerzői tudását Vitézslav Novák prágai Mesteriskolájában tökéletesítette, ahol korunk legjelentősebb szlovák zeneszerzői tanultak Ezután a prešovi, a košicei és a bratislavai rádióban dolgozott. 1952-ben kinevezték a Szlovák Filharmónia igazgatójává és bekapcsolódott a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének munkájába is, ahol számos funkciót töltött be, s egyebek között néhány évig (1955— 1963) a szövetség elnöke is volt. 1961-től a Szín- és Zene- művészeti Főiskolán tanít, ahol 1963-ban docenssé habilitálták, 1968-ban pedig professzorrá nevezték ki. Számos tisztséget tölt b© ma is a csehszlovák és a szlovák zenei szen/ezetekben és intézményekben és így tevőlegesen járulhat hozzá a szlovák zene ós a szlovák zenei élet fejlesztéséhez. Dezider Kardoš a szlovák zenei élet eredeti, sajátos egyénisége; alkotó tevékenységét két zenei ösztönző ihleti, az érett, korszerű kompozíciós technika, a maga jellemző stíláris je^ gyeivel és kifejezési jelrendszerével, valamint a kelet-szlovákiai népi dalkincs alapos ismerete Nemcsak a saját tanítói gazdagították tudását, hanem nagyon sokat tanult az olyan nagy kortársaktól, mint Bartók, Sztravinszkij, Honegger és Sosztakovics, do tudását ugyanilyen mértékben gyarapította a halhatatlan szépségű népi dnlkincs elmélyült tanulmányozása is. Invencíozitása és eredeti kifejezőkészsége különösen a ze* nekarl művekben érvényesül a legmarkánsabban, a mester tudását bizonyítva. Jóllehet született szimfonikus alkat, akinek a zenekar a legsajátosabb kifejezési eszköze, és annak ellenére, hogy kompozíciós technikája tökéletes és magabiztos, soha nem elégíti ki a hangok és a zenekar csupán technjkoi tökéletessége Legjobb müveiben harmonikus egységbe szilárdul kompozíciós tehetségének két fő jellemzője — a szlovák folklór ismerete és a hangszerek, a zenekar adta lehetőségek maradéktalan érvényesítése, de ez mindenkor a nagyhorderejű eszmei mondanivaló minél hatásosabb kifejezését szolgálja. Műveinek gondolati tartalma minden esetben a sokrétű jelen, a ma emberének szüntelen küzdelme a teljes életért, a küzdelmekben aratott gvőzetmok+ői fdo-űtátás és a haza- szeretet. Szerzői képességesek legjeliemzuub vonásai közé tartozik a konkrét gondolati tartalom és az érzelmi gazdagság. Olyan művei bizonyítják ezt, mint az 1954-ben állami díjjal jutalmazott „Üdvözlet a nagy földnek" című kantáta, a monumentálisán ünnepi szárnyalásé II. szimfónia, a „Szülőföldemen" (1955), az eszmeileg és művészileg is kimagasló „Koncert zenekarra", ami a legjobb szlovák szimfonikus alkotások egyike (1959-ben állami díjjal jutalmazva), a vonós hangszerekre írt Hősi ballada, ami az SZNF hőseinek emlékét idézi (1959) és végül Kardoš legkiválóbb alkotása, a III. szimfónia (1961), a jelenkori ember és világ életének zenei megörökítése. A felsorolt művek mellett figyelmet érdemelnek más olyan szimfonikus alkotásai is, mint a „Kelet-szlovákiai nyitány44 (1951), az „V. szimfónia" (1964) a „Koncert vonós zenekarra“ (1963) és a „Partita 12 vonós hangszerre" (1972), Az utóbbi Időben a koncertstílus felé fordult a figyelme mert ez lehetővé teszi számára az abszolút és tiszta kifejezést. Ennek eredménye a „Koncert zongorára és zenekarra", amiért 1971-ben az SZSZK éllamdíiával jutalmazták, továbbá a „Rés philharmoni- ka" című nagyszerű szimfonikus nyitány (1971) év végül a „Dalok az életről" című sorozat, amit a Szlovák Filharmónia decemb©rl>en mutatott be, a szerző születésének évfordulója tiszteletére. Eddigi életművében zongora- és kamaramüvek, orgonamüveket találunk és ezekben nagy művészettel alkalmazza a kelet-szlovákiai népi dallamgazdagság elemeit. A kerek évforduló jó alkalom arra, hogy köszönetét mond junk mindazért, amit Dezider Kardoš, a zeneszerző, a szervező é6 a pedagógus tett a szlovák zenekultúra fejlesztéséért és az elkövetkező esztendőkre jó egészséget, boldogságot, elégedettséget és további nagy sikert arató alkotásokat kívánjunk o művésznek. A. G. 1874. XII. 22.
