Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-15 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó
Gibraltár az idén megért két sajátos jubileumot. Tíz évvel ezelőtt hozott határozatot az ENSZ közgyűlése, amely spanyol—angol diplomáciai párbeszé det, politikai tárgyalást javasolva akarta megszüntetni az angol gyarmati uralmat és előkészíteni a hí rés „Szikla“ visszatérését az anyaországhoz. Es öt esztendeje is elmúlt annak, hogy ezt a határozatot végre kellett volna hajtani, hogy teljes egészében helyre kellett volna állítani itt a spanyol szuveré nitást. A vita — amely diplomáciai-politikai eszközökkel, a hol gyengébb, hol brutálisaibb nyomás fel használásával mindmáig tart — persze nem manapság kezdődött. rendszer, tehát Anglia jelenléte mellett foglalt állást. Egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy a gyarmat lakói ezúttal ragaszkodnak a gyarmati rendszerhez, a gyarmatosítók jelenlétéhez. Az élet- színvonal itt mintegy háromszorosa a spanyolországinak. É9 még a gyarmati adminisztráció is sokkal liberálisabb, demokratikusabb körülményeket biztosít az állampolgárok számára, mint kissé északabbra a Franco-rendszer, vagy amit ígérhet az a rezsim, amely esetleg zökkenőmentesen lép majd a Franco- korszak örökébe. De Angliát nem a nép közérzete, nem is a népakarat impozáns megnyilatkozása köti a Sziklához. Jóllehet manapság már sokan vitatják a Földközitenger bejáratát őrző sziklaerőd jelentőségét, figyelembe kell venni, hogy ez a bázis hatalmas nemzetközi víziutak csomópontjában fekszik. És ebben a stratégiai térségben Nagy-Britannia kiépítette hadseregének hatalmas hírközlési centrumát. Ennek a Sziklát labirintusszerűen behálózó, több mint harminckilométeres barlang)olyosórendszer ad helyet. Anglia valamennyi Európával, majd Ázsiával és Afrikával kapcsolatos háborúja, katonai felvonulása közben számított a Sziklára, amelyet egyébként mesz- szemenően figyelembe vesznek a NATO tervezési szektoraiban is. Felületességre vallana manapság bagatellizálni a nagy támaszpont jelentőségét, pusztán arra hivatkozva, hogy egy kontinentális-interkontinentális méretű konfliktusban úgysem lehet döntő szerepe Gibraltárnak. Hiszen a második világháborút követő, mintegy száz fegyveres konfliktus — zömmel a békeszerető antiimperialista erők térnyerésének köszönhetően — megmaradt helyi keretei között. A helyi kiterjedésű összecsapásoknál pedig az érdekeltek a legtöbbször messzemenően fel* használták éppen a „helyi“ pozíciókat. Nagy-Britannia ugyan elszánta magát a „Szueztől keletre“ fekvő pozíciók felszámolására, vagy legalábbis összezsu- gorítására, de London mind ez ideig nem hirdetett meg még semmiféle „Gibraltártól keletre“ nevű politikát. A spanyol rendszer erősödését, hazai és külföldi tekintélygyarapodását várja Gibraltár visszaszerzésétől, éppen ezért nem riad vissza a legváltozatosabb eszközök alkalmazásától sem. Az erőd szárazföldi blokádja azonban nem puhította meg sem Londont, sem a helyi lakosságot. Sőt, az így keletkezett munkaerőhiány miatt a legtöbb családban a feleség is könnyen talált jól fizető munkát: érezhetően megnövekedett a lakosság jövedelme, vásárlóereje, s még tovább tágult az a szociális szakadék, amely máris elég jellemzően különbözteti meg Gibraltárt — Spanyolországtól. Madrid amerikai segítségre is apellál: ilyesfajta szándékait nagyon megkönnyíti az, hogy az Ibérrai félszigeten több amerikai támaszpont is van, és szinte rendszeresen kiújulnak a viták' a támaszpontbérleti szerződések körül. Spanyolország elsősorban pénzről beszél, amikor követeléseit nyilvánosan is felsorolja, de nem titok, hogy Madrid Washington segítségével diplomáciailag is be akarja keríteni a Sziklához ragaszkodó Londont. Spanyolország a NATO-tagság ügyében is — Madrid régóta szeretne tagja lenni a nyugati katonai tömbnek — az Egyesült Államokra épít. Londonban nemrég kisebbfajta pánikot keltett az a hír, amely tud- tul adta: Madrid amerikai segítséggel gyorsan olyan korszerű harci repülőgépekhez jut, amelyek megvásárlására jelenleg a brit hadseregnek nincs módja. A gyengébb idegzetűek»már felvetették egy Gibraltár elleni általános támadás komor vízióját. Senki sem tagadja: a helyzet rendkívül bonyolult. Az ENSZ dekolonizációs határozatait éppen az érintett — gyarmatosított — terület népe, népei érdekében hozta. Európa utolsó gyarmata, Gibraltár lakossága azonban, miközben azzal a gondolattal is barátkozik, hogy a teljes csatlakozással „társuljon“ Nagy-Britanniához, vagy részleges csatlakozással olyasféle státuszt vívjon ki magának, mint a Jersey- és a Guersney-szigetek — egyáltalán nem lelkesedik azért, hogy a. jelenlegi Spanyolország „keblére boruljon“. Annál is inkább, mert ez a Spanyolország is gyarmatosító — éppen a Gibraltárral szemben fekvő óriás-kontinensen, Afrikában. Gibraltár ma milliónyi szállal kötődik az ellentmondásos katonai-politikai viszonyokhoz. Az általánosabb katonai megbékélés, egy hatékony kollektív biztonsági rendszer, minden európai állam létét, szuverenitását garantáló, az agressziót kizáró rendszer, amelyet a szocialista országok szorgalmaznak az európai biztonsági konferencia fórumain, — nagyban segíthet egyértelműbbé tenni a helyzetet Gibraltárban is. Hiszen az igazságos rendezés számottevően csökkentené a katonai tényezők szerepét, és akkor előállna az a helyzet, amelyben a nem túl nagy kiterjedésű szikladarab értékét kizárólag gazdasági, idegenforgalmi előnyei szabnák meg, és ez megkönnyítené azt is, hogy a helyi lakosság akarata és az ENSZ gyarmatosításellenes határozatai közelebb kerüljenek egymáshoz ... KRAJCZAR IMRE Az Anglia és Spanyolország közötti határ A mm angol hajóágyúk már 270 évvel ezelőtt meg- változtatták a sziget státuszát. Akkor az úgynevezett spanyol örökösödési háborúba belépő London a kiváló alkalmat felhasználta arra, hogy erősítse Földközi-tengeri pozícióit. Kilenc évvel később, az utrechti békében örökre brit kézre került a Földközi-tenger „nyugati bejárata“. De a békeegyezménynek van egy bizonyos pontja, nevezetesen a tizedik, amely nyújt némi manőverezési lehetőségeket Madrid számára is. Ez a kitétel szó szerint így hangzik: „Ha Nagy-Britannia meg akarja változtatni Gibraltár státuszát, akkor Spanyolországnak elsőbbségi jogot kell adnia.“ A spanyol csapatok ez ideig már tizennégyszer indultak rohamra a hat és fél négyzetkilométernyi erődrendszer ellen, és mind a tizennégy alkalommal erre a bizonyos passzusra hivatkoztak. Madrid diplomáciája most is ezt a cik kelyt emlegeti, mondván, hogy 1950 ben, amikor Anglia alkotmányt adott a koronagyarmatnak, megváltoztatta státuszát. Az angol álláspont természetszerűleg pontosan ellentétes a spanyollal: Nagy-Britannia tagadja, hogy itt olyasfajta változásról lenne szó, amelyre vonatkozna a tizedik paragrafus. Sőt, London azt is „produkálni tudta“, hogy a „helyi népakarat“ is számára kedvezően nyilvánuljon meg. A legújabbkori „gib- raltári csata“ jegyében megtartott népszavazáson a negyedszázezernyi lakosság — nem egészen négy tucatnyi választópolgár kivételével — a jelenlegi A gibraltári kikötő és a város egy része 1974. XII. 15. 8
