Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-15 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó
— Az ön számára nincs itt semmi a „B“ betű alatti fiókban. Ez azt jelenti, hogy mindazok a levelek és képeslapok, amelyeket az utóbbi három hónapban nekem írtak, valóban meg is érkeztek címemre. Állítólag bízhatom abban, hogy ez így van. — Bn ezt csak úgy kérdeztem — magyarázom az 54 éves fán Brestovanskýnak, e kissé furcsa osztály vezetőjének, a trnavai posta második emeletén. — Elég sok ember ír nekem, s az ember néha fontosabb dolgokat is eltéveszt, mint a címet. LÁTOGATÓBAN Nem éppen fotogenikus környezetben — az alagsorban vagyunk. A földtől egészen a meny- nyezetig polcok egész sora. Csaknem tömve vannak a polcok, s állítólag ez mindig így van. Kosarak, bőröndök, csomagok — mindez az egész országból, itt Trnaván gyűlik össze, ha már a postákon nem tudnak velük mit kezdeni. Megtörténik, bbgy a címzett elköltözött — nem tudni hová —, esetleg a feladó eltévesztette a címet, de a leggyakoribb, hogy a címzés szállítás közben elveszett. Ha a borítékon rajta van a feladó neve, a posta egészen egyszerűen visszaküldi a küldeményt a feladónak. De kérem, hányán veszik azt a fáradságot, hogy ráírják a feladót? Nos, ilyenkor aztán idekerül a küldemény. — Volt már itt még fej is — emlékezik vissza Ján Brestovanský. — Valaki farkast lőtt, és a fejét elküldte preparálni. A csomaghoz valószínűleg gyengén volt hozzáerősítve a címke, szállítás közben elszakadt és elveszett. Mikina elvtárs, — a trnavai posta bejelentő hivatalának és a kézbesíthetetlen küldemények megőrző osztályának vezetőhelyettese — egy sárgarépát tart kezében. Tréfásan megjegyzi, hogy lassan már állattenyésztő lesz. S erre egyik dobozból kivesz egy tengerimalacot, amelyikre bizonyára már várnak valamelyik laboratóriumban. Kitisztította az ideiglenes „papírkalitkát“, és nógatni kezdte a félénk, szürkésbarna állatkát: — Na, egyél már, ez vitamin. MIT KELL TUDNIA EGY POSTÁSNAK? — Néha bizony töprengünk, hogy mire is van szüksége egy ilyen állatkának — mondja, amikor a jóllakott tengerimalac visszakerült dobozába. — Néhány évvel ezelőtt három napig etettünk itt dióval és egyéb hazai csemegével egy mókust, amíg végre megtaláltuk a feladót. Néhány hónapja meg egy kalitkát őriztek, benne tizenkét galambbal, amelyek a tenyészkiállí- tás helyett Trnaván kötöttek ki. Látogatóban a kézbesíthetetlen küldemények osztályán — Ügy intézzük — magyarázza Mikina elvtárs —, hogy egyik ezt, másik azt hoz otthonról, néha meg saját pénzünkön veszünk ennivalót az állatkáknak. Szegények, éhen pusztulnának addig, amíg megtaláljuk tulajdonosaikat. Az ablak alatt egy gumiabroncs hever, a szemközti oldalon a sarokban további hat. Négy még teljesen új. Ki tudja, hol keres) őket a gazdájuk, és kit szid értük. Csak tavaly nyolcszáz kézbesíthetetlen csomag érkezett a trnavai postára. Nagy részük végül is — hosszú szertartás után — gazdát talált. HÁROMTAGÚ bizottság Egyikük az írógéphez ül, hogy kitöltsön egy különleges nyomtatványt. — A postai előírások szerint csak ezután bonthatjuk föl a csomagot — magyarázza Brestovanský elvlárs. — S ezt is egyedül csak itt nálunk, Trnaván tehetjük, a mi osztályunkon. Sehol máshol az országban. A csomag egész tartalmát pontosan feljegyezzük a nyomtatványra, pontosan, semmi sem maradhat ki.. S főleg: alaposan át kell néznünk mindent, nincs-e valahol benne a cím. A szabályok szerint: a feladó és a címzett nevének egy külön papíron benne kellene lennie a csomagban is. Ha a feladó így járt el, könnyű a dolgunk — a csomagot visszacsomagoljuk, ráírjuk a címet, vagy hozzácsatoljuk egy címkén úgy, hogy most már el ne veszhessen. Ha viszont benn a csomagban nincs cím, pontosan az előírások szerint kell eljárniuk. Naponta négy-öt csomag is levándorol az alagsor polcaira. Egy kis kártyán mindegyik megkapja a maga nyilvántartási számát. Hűtőszekrényük is van. Egy szakács pompás lakomát készíthetne az itt raktározott élelmiszerekből — házi kolbász, kalács, konzervek ... — feltéve, ha meg nem romlottak? Mert ugyan mit kezdenek a sok „disznótorossal“, amely az „országjárás“ közben már egész szép, zöld színt kapott? Vagy a nyulakkal? Az 1967-es évben a .megőrző osztálynak nagyon gazdag vadászzsákmánya volt. Pontosan 101 nyúl érkezett ebbe a „csomag-árvaházba“. A könyvekkel egyszerű a megoldás: egy év letelte után antikváriumba adják őket. A különféle alkatrészeknek pedig hasznát veszik a trnavai gépipari középiskolában. A gyógyszereket az előírt módon megsemmisítik, nehogy azok avatatlan kezekbe kerüljenek. Árverés Tavaly legalább tízszer került sor nyilvános árverésre a trnavai postán. Az előző években Košicén, Moston, Banská Bystricán, Liptovský Mikuláson, Dél Morvaországban, sőt Trnava környékén néhány faluban is árvereztek. Az árverés a régi szokások szerint ment végbe. Azé az áru, aki a legtöbbet ígér. A múltkor öt használt bőröndnek együttesen egy korona volt a kikiáltási ára. Ennyiért kelt el. Gumiabroncsok, fényképezőgépek, ruhák és egyebek is árverésre kerülnek. A postai bejelentő hivatal és a kézbesíthetetlen küldemények osztálya így évente mintegy 50 ezer koronát nyer, de ez az összeg távolról sem képes fedezni működésük költségeit. Ha a trnavai postások egyszer kiállítást rendeznének azokból a képeslapokból, amelyek hozzájuk érkeznek, minden bizonnyal ez lenne a legreprezentatívabb ilyen jellegű kiállítás az országban. De a postai szabályok nem engedik, hogy az évi 30—40 ezer, ideérkezett képeslapból kiállítást rendezzenek. Hisz, üdvözletekről, jókívánságokról van szó, amelyek konkrét személyeknek szólnak — meg kell tehát őrizni a levéltitkot. A csomagoktól eltérően, a képeslapokkal csak egy százalékban érnek el eredményt, jól tudjuk magunk is, hogyan körmölünk legtöbbA leveleket fiókokban helyezik el. Minden betűre pan egy fiók — s mind tele. (A szerző felvételei) szőr egy-egy üdvözlő lapot kirándulásainkról. Három hónap letelte után — a bélyeg- és a képeslevelezőlap-gyűjtők kérései ellenére — érvénybe lép az anyagmegőrzés törvénye. KÉPESLAPOK OLLÖ ALATT Szép, nem szép, színes, fekete-fehér — mindegy. Az előírások mindegyikre egyformán vonatkoznak: megsemmisíteni őket. A képeslapot apró szeletekre vágják, hogy — a levéltitok miatt — a legbanálisabb tartalom is olvashatatlanná váljék. Aztán mindez zsákba, majd a hulladékgyűjtőbe, innen pedig a papírgyárba kerüL Talán újból képeslap lesz belőle. Tévedni emberi dolog. így jártam én is, amikor a kollégám neve alá Bratislava helyett Prágát írtam. így aztán, természetesen a postások meg sem találhatták. Ha nem lett volna a címem a fénykép másik oldalán, a riportjához általam készített fotókra máig is várhatna. Hozzám hasonló figyelmetlen évente legalább 30 ezer akad. Kíváncsi vagyok, hogyan boldogulnak itt ezekkel — tréfálkozom a megőrzőben ülő asszonyokkal, s ujjammal a frissen érkezett kézbesíthetetlen küldemények tetején lévő levélre mutatok. CÍM NÉLKÜL! SÁRGA BORÍTÉK Egyetlen szó nélkül. Csak két postai bélyegző. Brnóból. Belátom vereségemet. Az asszonyok ezt pontosan 46 másodpercen Leiül megfejtették. Erre is külön előírás vonatkozik: újból összeül a bizottság, mert csak az nyithatja ki a borítékot. Kinyitották tehát, és a címzettet szerencsére mindjárt megtalálták. Mi is volt az? „Bocsánat, levéltitok“ — hangzik a válasz. A levelek fele a képeslapokhoz hasonló sorsra jut. Bizonyos idő után kézbesítheletlenné válnak. Senki sem keresi őket, senkinek sem hiányzanak. Figyelmetlen feladók idénye? Nem. Egész éve. JÁN BLAŽEJ 1974. XII. 15. Jin Brestovanský asztalán olykor aranyláncok, ékszerek is „megjelennek“. Ezeket egy páncélszekrényben őrzik, amíg a tulajdonosuk nem jelentkezik. Nem a legfotogenikusabb környezet.
