Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-01 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
Fiatalokra! Fiataloknak 15 Stiifira Mária Lackó Éva Gyenes Mária 1974. XII. 1. Elöljáróbon Mint beteg, még nem voltam kórházban, de úgy érzem, nem tévedek, amikor azt mondom: a kórház nélkülözhetetlen létesít menyeink egyike, de a legszívesebben mégis messziről elkerüljük. Nemrégiben látogatóban voltam a košicei Állami Kórházban. A betegeken kívül az ápolónők idegfeszítő, nehéz munkája ragadta meg legjobban a figyelmemet. Azonnal el is döntöttem, megtudom, mi az a láthatatlan erő, ami az egészség ügyi dolgozókat arra készteti, hogy munkaidejük minden percében talpon legyenek, lelki- ismeretesen gondoskodjanak a betegekről. Palota és kunyhó A košicei Állami Kórház nemrégiben újjászületett. A régi, szürke épületek mellett egykét éve modern, több emeletes korszerű pavilonok épültek, ben nük pedig új egészségügyi ősz tályok kaptak helyet. Nem hiányzik innen az orvostudományban alkalmazott legmodernebb műszerek egyike sem. Az egész építmény előtt tényileg le a kalappal! Csak... Nem is tudom, hogy kezdjem el. Arról van szó, hogy a kórházkert kerítésén túl, ahol az úgynevezett munkásszállókban ennek az egészségügyi intézménynek több száz dolgozója lakik, más a helyzet. Már a környezetből is valami pesszimista szürkeség árad, amit a szállót környező zöld gyep sem tud feloldani. A dimbes-dombos, feltúrt föld mintha azt sugározná: a senki földjén járok. Visszanézek a kórházra, aztán a néhány épülettömbből álló munkásszállóra pillantok. Hirtelen Petőfi „Palota és kunyhó“ című verse jut az eszembe... Néhány perc múlva találomra benyitok az egyik épületbe. Az elém táruló hosz- szú folyosó komorsága nem változtat első benyomásaimon. Bekopogtatok az egyik szobába, hátha olt majd vidámabb kép tárul elém. Három lány ŠTOFIRA MÁRIA, LACKÓ ÉVA, GYENES MÁRIA van az ajtón belül. Az ismerkedés már megszokottá vált „szertartásai“ után életkörnyezetükre, lakószo bájuk állapotára terelem a szót. — Nem vagyunk megelégedve a lakásviszonyainkkal — kezdi Éva. — A szobák kicsik, hangulat nélküliek, ridegek. Nem tudom, hogy mikor festettek itt utoljára, de azt tudom, hogy már nagyon hiányzik a festék a falakból! — A belső berendezés se«n a legkielégítőbb — kapcsol rá az előző mondatokra Gyenes Mária. — Az asztalra csak vigyázva könyököljön rá, mert egyébként összeroskad — mondja nevetve. Štofira Marika sem marad szó nélkül: „Nagyon rossz, hogy a tisztálkodási lehetőségek sem elégítik ki igényeinket. Hármunkra jut egy zuhanyozó. Fürdőkád nincs is, pedig szükségünk lenne rá. Abban mosni is jobb lenne, mint lavórban ... — Hogyan kerültetek kap csolatba az egészségüggyel, mi késztetett benneteket arra, hogy ezzel a pályával jegyezzétek el magatokat? — fűzöm tovább a beszélgetés fonalát. ŠTOFIRA MÁRIA: — Még egészen kisgyerek voltam, amikor nagymamám nagyon megbetegedett. Bevitték a kórházba, és azonnal meg is operálták a gyomrát. Néhány nap múlva a szüleim engem is magukkal vittek beteglátogatóba a kórházba. Éppen amikor elrettenve néztem a vágás helyét, bejött az az orvos, aki az operációt végezte. Én azonnal rá- támadtam, hogy miért vágta fel a nagymama hasát. „Megálljon — mondtam tovább már köny- nyek között —, ha megnövök, én is orvos leszek, visszaadom ezt magának!“ — Hát valahogy ezzel kezdődött. Akkor még nem tudtam, hogy annak a vágásnak köszönhető, hogy nagymamám még ma is él. Nos, azóta néhány év ölszállt, s ha orvos nem is lettem, de az egészségügyhöz hű maradtam. Ápolónő vagyok, a belgyógyászaton dolgozom. Naponta 20—30 beteggel kell foglalkoznom. A munkámat szívesen végzem. LACKÓ ÉVA: — Én nem vagyok nővér. Titkárnőként: dolgozom az ortopédián. A betegekkel való levelezés van a gondjaimra bízva. Annak ellenére, hogy közgazdasági szak- középiskolába jártam, mindig élt bennem a vágy, hogy olyan munkát végezhessek, amely állal közvetlen segítséget tudok nyújtani embertársaimnak. Számításomat jelenlegi munkahe lyemen megtaláltam. GYENES MÁRIA: — Az alapiskola elvégzése után gimnáziumba jelentkeztem, de végül tanulmányaimat mégis a Rožňavai (Rozsnyói) Egészségügyi Szakközépiskolában kezdtem el, mert úgy okoskodtam, hogy ily módon négy év után az érettségi bizonyítvánnyal egy szakma is lesz a kezemben. Jelenleg itt, a košicei kórházban az urológiai osztályon dolgozom. Ezen az osztályon főleg a vesemegbetegedéseket gyógyítjuk. Kolléganőmmel naponta 40—45 betegről kell gondoskodnunk. Munkámban a betegek lelkivilágának a megismerését tartom a legérdekesebbnek. Jövő év szeptemberétől egyébként szeretnék továbbtanulni. Egészségügyi kozmetikus akarok lenni. — Már eddig is leszögeztük, hogy az ápolónői munka nem rózsaszínű leányálom. Hecsüle tes helytállást, türelmet, jó ide geket, emberszeretetet követe lő foglalkozás. Mindezekből kö vetkezik, hogy sok energiát is igényel. Mit csináltok a mun kaidő letelte után, van e még kedvetek a szórakozásra, a ki kapcsolódásra? LACKÓ ÉVA: — Kedvünk időnk is lenne a kikapcsolódásra. A baj éppen az, hogy nem tudunk mit kezdeni a szabad időnkkel. Hová menjünk szórakozni? Mi van a mozin és a kávéházon kívül?! Kávéház ismétli meg még egyszer, most már keserű szájízzel a szót, majd így folytatja: „Még csak nyár óta dolgozom Kassán. Egyszer voltunk kávéházban, a Slá viában. Többször nem leszünk ott! Legalábbis én nem. Undo rodom a kávéháztól, némelyek ottani viselkedésétől. Munka után inkább itthon maradok Olvasok, .»Iszom, aztán megint dolgozom. így telnek a napjaim ...“ — Na és a színház? Oda nem jártok? Néhány pillanatnyi csend. Egymásra néznek. Lesütik a szemüket, majd kis idő múlva Gyenes Mária szólal meg: „Középiskolás koromban voltam utoljára színházban. Jó lenne most is elmenni, do nincs rá lehetőségünk. Havonta jóformán egyszer jön csuk úgy ki a lépés, hogy mind a hármunknak szabadja van. Lánynak pedig egyedül kellemetlen színházba menni, még akkor is, ha annyira hangoztatjuk az egyenjogúságot.“ — Tudjuk, hogy nem jó ez így, ahogy jelenleg élünk, — nyilvánít véleményt Štofira Ma rika is, — de mit tegyünk. Hogyan változtassunk étíetiin- kön? A SZISZ? Ott is próbálkoztunk, de tevékenységünk kimerül a gyűlésekben, a hivatalos összejövetelekben. Sokat vitattuk sorsunkat. Már félek kijelenteni: Kilátástalanok vagyunk! Utószó helyett Úgy érzem, a fenti sorokból „csomagoila liánul“ kiviláglik egy két probléma. Olyan probléma, amely e három lányon kívül még számos fiatalt is érint. Éppen ezért elgondolgod- hatnánk azon is, vajon a népművelési intézetek, a tömegszer - vezetek kulturális, népművelő tevékenységével elégedettek le hetünk-e? Nem kellene-e ezen a téren munkánkat kiszélesíteni, tartalmasabbá, sokrétűbbé len ni? Én úgy érzem, nemcsak a három lány tehet arról, hogy fehér köpenyük árnyéka fekete! SZÁSZAK GYŰRGY Teljes lendülettel Már több mint három hónap telt el az idei tanévkezdéstől, tehát a SZISZ iskolai alapszervezetei már mindenütt túl vannak a szervezeti élet szünidőt követő felpezsdítésén. A legtöbb középiskolában ez nem okozott gondot, hiszen az ifjúsági szervezet ott folytatta a tevékenységet, ahol a nyári szünidő előtt abbahagyta. Csak a vezetőségeket, majd a tagságot kellett megfelelően aktivizálni, meghatározni és elosztani a megoldásra váró feladatokat. Hogyan csinálták ezt Dunajská Stredán (Dunaszerdahelyen), a járási székhely két különböző II. ciklusú iskolájában? Válaszoljanak a legilletékesebbek, az iskolák SZÍ SZ-elnökei. KARDOS ANNA, a Dunaszerdahelyi Magyar Gimnázium ifjúsági szervezetének elnöke: — SZISZ-tagjaink u nyáron három csoportban Radonicén, Žatecben és a Slovlik helyi gyümölcsfeldolgozó üzemében vettek részt termelési brigádon. Jó volt, de elmúlt, s így figyelmünket már a mostani feladatok kötik le. Tavaly elindítottuk iskolai folyóiratunk, az Ifjúsági Híradó kiadását, néhány száma már egészen jó színvonalat ért el. Ebben az iskolaévben elsősorban az újság kivitelezésén szeretnénk javítani, s úgy látszik, hogy a járási, népművelési központ jóvoltából ez sikerülni is fog. Tíz-tizenöt taggal megalakítottunk egy esztrádcsoportot. Előzetes terveink szerint ez a csoport együtt lép majd fel az iskola énekkarával, egy tervbe vett, egész estét betöltő műsorral akár a környező falvakba is éllátogathatnának. Egyébként új tagokkal bővül az énekkar is, amely így Dél Szlovákia egyik legnagyobb leánykórusa lesz. A rendszeres politikai iskolázáson kívül feltétlenül szót kell ejteni a már évek óta eredményesen működő ateista körünkről, amely tanáraink •segítségével ebben az iskolaévben is eredményes tevékenységet akar felmutatni. Iskolánk SZISZ- 1 felelős tanára vezetésével megalakítottuk a tudósítók körét, azzal a szándékkal, hogy tagjai iskolai életünk gazdag ese- \ menyeiről rendszeresen tudósítsák a csehszlovákiai magyar \ sajtót. Ennyit röviden terveinkről; rajtunk, további lelkesedé sünkön múlik, hogy a megvalósítás se okozzon gondot. VYSKOČ KORNÉLIA, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakkö- | zépiskola SZISZ-elnöke: —- Iskolánk SZISZ tagjainak nyári aktivitásáról csak annyit, hogy 122 diák különböző munkahelyeken több mint 21 ezer órát dolgozott le. Legtöbben a Slovlik Moravský fán i üzemében dolgoztak, s ezt azért említem külön, meri a brigádot teljes egészében a SZISZ-szervezet szervezte, s ez a kereseti lehetőség mellett a sľlovák nyelv tökéletesebb elsajátítását is szolgálta Az elmúlt iskolaévben 40 fiatalunk eredményesen tevékenykedett mint pionírvezető, sokan bekapcsolódtak szülőfalujuk vöröskeresztes mozgalmába, a honvédelmi nevelés keretében más iskolákban és üzemekben segítettünk, pl. az elsősegélynyújtás, a kötözés oktatásában, szociális intézeteket látogattunk meg, szabad szombatokon önkéntes brigádokon vettünk részt a helyi gyümölcsfeldolgozóban. Nos, mindezt ebben az iskolai évben is folytatni szeretnénk. Iskolai ifjúsági szervezetünk tevékenységét lényegesen meghatározza az a tény, hogy iskolánk olyan hivatásra készíti fel diákjait, amelyben döntő szerepe van a megértésnek, együttérzésnek, a mély és nemes emberi humánumnak. Ezért a belső tevékenység keretében folytatott erkölcsi és politikai képzést is ennek rendeltük alá. Ezt egyébként az alsó évfolyamokban alapkörökben, a felső évfolyamokban Lenin-körökben valósítjuk meg. Talán mondanom sem kell, hogy minden tanévkezdés a vezetőség megbízható tagokkal való feltöltésének, az osztályönkormányzatokkal való megfelelő kapcsolat kialakításának feladatát rója ránk. Ezek után tudjuk csak meghatározni fő feladatainkat, célkitűzéseinket. Ezek részletes felsorolása helyett csak annyit, hogy ebben az iskolaévben hazánk felszabadításának közelgő 30. évfordulója képezi szervezeti tevékenységünk vezérvonalát. BERECK. JÓZSEF Jöhet a kérdés, csak ne legyen túl nehéz! Kontár Gyula felvétele
