Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-11 / 292. szám, szerda
^Nagyobb igényességgel Gustáv Husák elvtárs szakszervezeti tagok közt (ČSTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsának pártcsoportja és a pártcsoport revíziós bizottsága tegnap Prágában ülést tartott, és megvitatta a CSKP KB Elnökségének jelentését a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítéséről és az 1975. évi feladatokról. A pártcsoport plénu- ma megvitatta a párt központi bizottsága novemberi ülése döntéseinek applikálását a szakszervezeti munka területén. A gyűlésen megjelent Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára. A CSKP KB Elnökségének jelentéséről az ülés résztvevői tartalmas vitát folytattak. A Szakszervezetek Központi Tanácsa kommunista tagjai nagyra értékelték azt a bíráló igényességet, amivel a CSKP KB elemezte a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött feladatok eddigi eredményes teljesítését a népgazdaság, az életszínvonal fejlesztésének területén, valamint a dolgozók szociáliskulturális szükségleteinek kielégítése szakaszán. Rámutattak, hogy az a hangsúly, amit a CSKP KB novemberi ülése a kommunisták politikai felelősségtudatára, ideológiai érettségére és fegyelmére helyezett a pártpolitika és a XIV. kongresszus határozata megvalósítása kapcsán, arra kötelezik a szakszervezet kommunistáit, hogy fokozott igyekezettel törekedjenek az FSZM-nek a szocialista társadalomban betöltött alapvető funkciói következetes, átfogó és kiegyensúlyozott fejlesztésére. A pártcsoport tanácskozásának végén Gustáv Husák elvtárs értékelte a kommunisták és az egész FSZM hozzájárulását az elért eredményekhez és a CSKP KB novemberi ülése döntéseinek végrehajtásához. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetekben is bíráló igényességgel kell eltávolítani az eddigi fogyatékosságokat és gyenge pontokat, és el kell érni, hogy a munka a tevékenység valamennyi szakaszán állandóan javuljon. FOKOZOTT AKTIVITÁSSAL Az SZKT plenáris ülése Tegnap Prágában megkezdődött a Szakszervezetek Központi Tanácsának kétnapos plenáris ülése. Az SZKT 10. plenáris ülésén megvitatja a szakszervezetek jövő évi aktivitási tervét és kitűzi az alapszervezetek konkrét feladatait. A szakszervezeti vezetők ugyancsak értékelik a dolgozóknak a termelés irányításában és fejlesztésében való részvételével kapcsolatos tapasztalatokat, és állást foglalnak a szakszervezetnek az 1975. évi népgazdaságfejlesztési terv teljesítésének biztosítása terén mutatkozó feladataival kapcsolatban. Karéi Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT elnöke nyitotta meg a plenáris ülést, és bevezetőjében hangsúlyozta, milyen fontosak az egész szakszervezeti mozgalom kezdeményezésének és társadalmi elkötelezettségének kibontakoztatásával kapcsolatban megvitatásra kerülő kérdések az ország felszabadításának 30. jubileumi esztendejében. Beszélt a CSKP KB novemberi plénuma határozatainak jelentőségéről a szakszervezetek további tevékenysége szempontjából, és hangsúlyozta azoknak a feladatoknak a fontosságát, amelyek a népgazdasági tervből következnek a szakszervezeti tagok számára. A szakszervezetek 1975. évi aktivitási tervéről josef Hlavička, az SZKT alelnöke, a Cseh Szakszervezeti Tanács elnöke számolt be. A jövő évi aktivitási terv teljesítésével jelentős haladást kell elérni mindenütt, elsősorban a szakszervezetek társadalmi elkötelezettségének területén — hangoztatta. Ladislav jašík, az SZKT titkára felszólalásában foglalkozott azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket az FSZM a dolgozóknak a termelés irányításába és fejlesztésébe való bekapcsolása során szerzett, valamint azokkal a feladatokkal, amelyekkel a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom hozzájárulhat az 1975. évi népgazdasági terv teljesítéséhez. Konkrét példákkal bizonyította, hogy a dolgozók hatalmas méretű kezdeményező lendülettel válaszoltak a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ KB felhívására. Bírálta, hogy néhány szak- szervezeti és gazdasági szerv bürokratikus adminisztratív módszereket érvényesít a szocialista munkaversenyben. Beszéde befejező részében hangsúlyozta, hogy az FSZM tevékenysége hazánk felszabadulása 30. évfordulója esztendejében az üzemekben és a vállalatokban arra irányul, hogy teljesítsük az ötödik ötéves terv utolsó évének feladatait. A plenáris ülés vitával folytatta munkáját. Tartani és fokozni a já eredményeket /Folytatás az 1. oldalról] ben tapasztalható fogyatékosságokat, és aktivizálni kell a kereskedelmi politikát. Az építkezési beruházási feladatokat a tárca keretében csekély mértékben, de túlteljesítik, ezzel szemben szerkezet szempontjából nem kielégítő a tervteljesítés. Fogyatékos az építkezések többségének a beruházó részéről történő előkészítése. Éppen ezért — hangsúlyozta Janovic elvtárs — az idei gazdasági elemzés egyik célja feltárni a tartalékokat és konkrét intézkedésekkel gondoskodni e tartalékok mozgósításáról. Az előadó ezt követően az 1975. évi feladatokkal foglalkozott, s megjelölte a jövő évi tervteljesítést célzó intézkedéseket és módszereket Is. A tárca alapvető törekvése a jövő esztendőben, hogy továbbra is fenntartsák a termelésnövekedésnek a tervidőszak első négy évében elért viszonylag gyors ütemét. A jövő évben a mező- gazdasági bruttó termelés az ez évi várható eredményhez viszonyítva 3,9, a piaci alapok ellátása 6,7 százalékkal nő. A követelmény nemcsak az, hogy fedezzük az élelmiszerszükséglet növekedését, hanem fokozatosan önellátók legyünk minden olyan mezőgazdasági és élelmiszeripari termékből és gyártmányból, amelyeknek előállítására, termelésére megfelelő természeti feltételeink vannak. Az állattenyésztés szakaszán a fő feladat a szarvasmarha-állomány növelése, beleszámítva a fejőstehenek állománynövekedését és minőségi javulását is. A miniszter hangsúlyozta, hogy a saját tartalékok mozgósításának egyik legfontosabb tényezője, hogy javítsuk az elmaradó vállalatok és járások termelési eredményeit. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a szocialista munkaverseny és a kötelezettségvállalási mozgalom ebben az évben az SZSZK-ban 950 millió korona értékű többletet adott a mezőgazdaságnak, s az ágazatban jelenleg 3670 szocialista munkabrigád dolgozik 54 000 taggal. A miniszter beszéde befejező részében hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt emelni kell az irányítás színvonalát, s fokozni kell a tárca vállalatainak és szervezeteinek együttműködését. Békés életünkért A nemzeti békebizottságok képviselői első világértekezleté- nek befejeztével Romes Csalidra, a Béke-világtanács főtitkára a tegnapi prágai sajtóértekezleten köszönetét mondott a sajtó támogatásáért, majd az értekezletet értékelve kijelentette, hogy elégedett az eredményekkel. A tanácskozások a legnagyobb egyetértést tükrözték. összesen 22 határozatot fogadtak el, amelyekkel a kü- döttek — mindössze hárman tartózkodtak a szavazástól — egyetértettek. A továbbiakban a főtitkár a béke-világmozgalom legközelebbi feladatairól tájékoztatott. Kijelentette, hogy a jövő évben, mely az európai biztonság éve, és amelyben az emberiség a fasizmus vereségének 30., valamint a stockholmi békefelhívás 25. évfordulóját ünnepli, számos jelentős békeakció megrendezésére kerül sor. A Béke-világtanács Jemennel és az arab országokkal vállalt szolidaritását a január 15—17. közt Ádenbe összehívott értekezlettel juttatja kifejezésre. Január végén Mexikóban nemzetközi bíróság vonja felelősségre a chilei katonai juntát gaztetteiért. Február 13-a és 15-e közt Budapesten megvitatják a béke-világkongresszus előkészületeit. Lisszabonban február 22-én és 23-án a nemzetközi monopóliumok tevékenységéről lesz szó. Az ázsiai országok konferenciájukat február 24-e és 27-e között tartják meg Bagdadban. Ezután Romes Csandra a bé- ke-világmozgalomnak a szak- szervezetekkel, a nők és az ifjúság nemzetközi szervezeteivel fenntartott kapcsolatairól, egyre mélyülő együttműködéséről tájékoztatott. —km— Ülést tartott az NF központi választási bizottsága (ČSTK) — Tegnap Prágában ülést tartott a Nemzeti Front központi választási bizottsága. Az ülést Alois Indra, a bizottság elnöke vezette. A bizottság megvitatta és jóváhagyta a Nemzeti Front cseh és szlovák választási bizottságainak, valamint az illetékes körzeti választási bizottságoknak a pótválasztásokról beszámoló jelentését. A Népi Kamara képviselőinek pótválasztását december 7-én, szombaton tartották, az észak-morvaországi kerület 131. és a nyugat-szlovákiai kerület 149. választókörzetében. A központi választási bizottság megállapította, hogy a 131. választókörzetben a szavazók jegyzékére 55 458 állampolgárt vettek fel, s szavazatát 54 937 választó adta le, vagyis az ösz- szes választók 99,06 százaléka. A 149. választókörzetben 54 471 szavazatra jogosult közül 54 295 választó adta le szavazatát, vagyis az összes választók 99,58 százaléka. Az NF jelöltjére szavazott 54 879 választó, vagyis az összes érvényes szavazatok 99,95 százalékát az NF jelöltje kapta. A 36. választókörzetben 103 494 szavazásra jogosult állampolgár közül 101402 szavazott, vagyis az összes választó 97,98 százaléka adta le szavazatát. Az NF jelöltjére 101326 választó szavazott, az érvényes szavazatok 99,94 százalékát az NF jelöltje kapta. Az NF központi választási bizottsága az illetékes körzeti választási bizottságok jegyzőkönyve alapján megállapította, hogy a 131. választókörzetben Ľubomír Sakmar bányászt, a 149. választókörzetben Juraj Hlinka gépkarbantartót választották a Népi Kamara képviselőjévé, a 36. választókörzetben pedig Jan Bleyer nyugdíjas bányászt választót*/.k meg a Nemzetek Kamarája képviselőjévé. A központi választási bizottság elhatározta, hogy a választási okmányokat a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája mandátum- és mentelmi bizottságának továbbítja. SZOVJET LESZERELÉSI JAVASLATOK KEDVEZŐ VISSZHANGJA AZ ENSZ-BEN New York — Az ENSZ-közgyűlés 29. ülésszaka befejezte a leszereléssel kapcsolatos kérdéskomplexum megvitatását. Kitűnt, hogy a tagországok abszolút többsége rendkívül fontosnak tartja a fegyverkezési hajsza mielőbbi beszüntetését és a leszerelést. A leszereléssel kapcsolatban 21 határozati javaslatot fogadtak el. A dokumentumok a világ népeinek azt az óhaját tükrözik, hogy vessenek véget a fegyverzet felhalmozásának, teremtsék meg az államok közti bizalom légkörét. Széles körű helyesléssel találkozott a Szovjetunió által beterjesztett nemzetközi környezetvédelmi tervezet. Hasonlóképpen erőteljes támogatást kapott a leszerelési világkonferencia összehívásáról szóló szovjet javaslat is. A résztvevők szavazás nélkül, egyhangúlag hozták meg az erről szóló határozatot. Az előkészítő munkával megbízott különleges bizottság feladatávő tették, hogy készítsen elemző beszámolót a konferencia alapvető céljairól és az ajánlások tartalmáról. A közgyűlés üdvözölte egy közel-keleti atommentes övezet létrehozásának gondolatát, megerősítette azt a felhívást, amely az afrikai kontinens atommentes területté nyilvánítását szorgalmazza. jakov Malik, a Szovjetunió képviselője rámutatott: Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fegyverkezési hajsza zavarja az államok közti jó kapcsolatok kialakulását, a politikai légkör egészségesebbé válását. A Szovjetunió kész mindent megtenni a fegyverkezési hajsza befejezése, az enyhülés problémájának megoldása érdekében Megegyezés a regionális alapról Párizs — A közös piaci csúcs- konferencia délelőtti tanácskozásai a tervezettnél hosszabb ideig tartottak, a kormányfők és külügyminiszterek 11 óra helyett .csak 13 óra 45 perckor hagyták el a tárgyalótermet. Giscard D’Estaing elnök az ülés után kijelentette, hogy délelőtt a regionális alap kérdéséről és Anglia közös piaci tagságának feltételeiről tárgyaltak. Az Elyseé-palota szóvivője közölté, hogy Anglia nem követeli a Közös Piachoz MOSZKVÁBAN megnyílt a szovjet—amerikai környezetvédelmi bizottság harmadik ülésszaka. A találkozó során megvitatják azt a kérdést, hogy a két országban úgynevezett bioszferikus természetvédelmi területeket létesítenek. CSILLAGVÁROSBAN tegnap ünnepélyesen fogadták A. Fi- lipcsenko és Ny. Rukavisnyikov űrhajósokat, a Szojuz—16 utasait. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a Kremlben fogadta Ma- covescu román külügyminisztert. MIHAIL LESZECSKO, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke fogadta Václav Hülát, hazánk szövetségi kormányának alelnökét. SAMORA MACHEL, a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) elnöke Szófiába érkezett. történt csatlakozásáról kötött szerződés újratárgyalását. Wilson miniszterelnök csupán az angol pénzügyi hozzájárulás „kiigazítását“ kérte, hogy „elkerüljék az angol gazdasági helyzet felborulását“. A szóvivő továbbá elmondta, hogy a fejlődésben elmaradt vidékek támogatására szolgáló regionális alap összegét a kormányfők 1,3 milliárd közös piaci elszámolási egységben állapították meg. (Egy közös piaci elszámolási egység 1,20 dollár). A SZEJM ELNÖKSÉGE december 16—17-re összehívta a lengyel nemzetgyűlés ülését. KAIRÓBAN az egyiptomi parlament megkezdte a Higazí kormányfő által előterjesztett gazdasági kormányprogram vitáját. ENRICO BERLINGUERNEK, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának elnökletével megkezdődött az OKP KB háromnapos ülése. « KUALA LUMPURBAN folytatódtak a korrupció-ellenes diák- tüntetések. A rendőrség ezúttal is gumibotokkal és könnyfakasztó bombákkal avatkozott közbe. BUKARESTBEN megkezdődött a KGST-országok belkereskedelmi minisztereinek 6. ülése. GERALD FORD amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodó Jigal Allon izraeli külügyminisztert. Biztonságos, egészséges munkahelyen Csölkkeint a munlkabalesetek száma Szlovákiában az idén a múlt évhez viszonyítva tovább csökkent a munkabalesetek száma. De még így is munkabalesetek következményeként 3500-an hiányoznak naponta munkahelyükről. Ezért továbbra is aktuális feladat a balesetek megelőzése, a biztonságos munkahelyek megteremtése. E kérdésekről tegnap Bratislavában Alexander Kováč, mérnök, a Szlovák Munkavédelmi Hivatal igzagatója tájékoztatta az újságírókat. Ebben az évben — október végéig — a munkavédelmi felügyelők 4000 ellenőrzést végeztek és több mint 40 000 fogyatékosságra hívták fel az üzemek és munkahelyek vezetőinek figyelmét. Ellenőriztek 700 gépet és gépi berendezést, s elbíráltak több mint 500 tervdokumentációt. Munkavédelmi kötelességeinek elmulasztásáért 72 vezetőt és 116 gazdasági szervezetet sújtottak pénzbírsággal. Tapasztalat igazolja, sokkal eredményesebb és gyorsabb a fogyatékosságok felszámolása, ha nem a szervezetet, hanem a gazdasági vezetőt bírságolják. Főként a mezőgazdaságban és az építőiparban kell nagyobb gondot fordítani a munkabalesetek megelőzésére, mivel az említett ágazatokban még mindig sok a súlyos baleset. Szlovákiában a központilag irányított gazdasági szervezetekben — az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva — 7, a nemzeti bizottságok irányította üzemekben 4 százia- lékkai csökkent a munkabalesetek száma. A további csökkenés érdekében a szakszervezetek üzemi bizottságainak fel kell hívniuk a gazdasági vezetők figyelmét, hogy már a terv előkészítése során gondoljanak a biztonságos és egészséges munkahelyek kialakítására. A negyvenezredik lakás A Košicei Magasépítő Vállalat dolgnzői 14 esztendővel ezelőtt kezdték el az új lakások építését Kelet-Szovákia metropolisában. Miunkájuk eredményeként született az Óvárostól nyugatra fekvő modern Üjváros, ahol jelenleg közel hatvanezer lakos él. Ezenkívül több új városnegyed jött IétTegnap meghitt ünnepség színhelye veit az egyik új lakónegyed, a déli városrész, ahol Vojtech Šulek mérnök, a Košicei Magasépítő Vállalat igazgatója a város képviselőinek jelenlétében átadta az ifjú Veréb házaspárnak a város területén felépített negyvenezredik új lakást. (kg) 1974. XII. 11.