Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-10 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó
Szovjet drámafesztivál hazánkban T. Jermelevát és V. Babjatinszkijt az Erdő című komédiában örökítette meg a fény képezögép lencséje. Sz. Ljubsin a Vampilov-színmü moszkvai előadásának egyik jelenetében. ELŐADÁS ELŐTT A férfit, aki csöngetésemre kinyitja a 23. emeleten levő 165. számú lakás ajtaját, már az első pillanatban fölismerem. Gennagyij Bortnyikov az egyik legismertebb színész Moszkvában, a Moszszovjet Színház tagja. Vannak nézők, akik kifejezetten az ő kedvéért járnak oda. Természetes, hogy a színházról beszélgettünk. A legfőbb újság, hogy az őszi évadban Dosztojevszkij Raszkolnyikovja után Shakespeare Hamlelje- ként láthatják Bortnyikovot a moszkvaiak. Emellett Bortnyikov, a színész, portréfestő is. Most önálló kiállításra készül. Az egyik darabban, amit a színház játszik, Gennagyij Bortnyikov nagyszerűen hasznosítja sokoldalúságát: ő a darab rendezője, díszlettervezője, és ő játssza a főszerepet is. Természetes, hogy ilyen sokrétű művészi tevékenység mellett nem sok idő marad baráti kapcsolatokra. Mégis gyakran jár vendégségbe: jobb oldali emeleti szomszédja a Nagyszínház karmestere, a IniI oldali pedig a Romén cigányszínház egyik színésze. — Elégedett az utcával, ahol lakik? — kérdezem. — igen. Sok előnye van. A Melódia hangversenyterem az egyik, az Október a másik. Bármilyen kevés is az időm, igyekszem, hogy ne mulasszák el egyetlen érdekes koncertet sem. S a harmadik: a Könyvek Háza. Hol található még ilyen választék könyvújdonságokból? S mindez csak az utca egyik oldalán, ahol én lakom — Én bizonyára a városi embernek azt a típusát képviselem, akinek nemcsak megszokottá, de a mindennapi élet nélkülözhetetlen elemévé vált a nagyváros ritmusa — mondja Gennagyij Bortnyikov. — Sőt, ha előadás után végigsétálok a lármás, emberekkel teli. tarka sugárúton, érezhetően megkönnyebbülök, múlik a fáradtságom. — F A— A _ idei csehszlovák—szovjet barátsági hónap keretében rendezik meg a szovjet drámafesztivált. Ez az öt héten át tartó rendezvénysorozat — amelyen hazánk valamennyi hivatásos társulata részt vesz — jóval több az egyszeri kulturális akciónál: jelentős kultúrpolitikai eseménynek számít. Oldalakat lehetne írni a szovjet színdarabok, s a szovjet színházak ihlető hatásáról, hi szén hazánkban is számon tartjuk a szovjet szocialista színházművészet eredményeit és célkitűzéseit. Nagyra becsüljük a kiváló szovjet rendezők, színészek, díszlettervezők és mások művészi munkáját, s ugyancsak lankadatlan érdeklődéssel fordulunk a klasszikus, illetve a mai szovjet darabok felé. Szinte valamennyi színházunk műsorán szerepel néhány szovjet szerző színműve. A szovjet és a hazai szín■■ a véleményem szerint lellemző eset tavaly történt, amlPJ ▼kor a szlovák fővárosba látogattak a szovjet színházi ■■ “élet vezetői, hogy tájékoztassák a sajtó képviselőit a cseh és szlovák dráma szovjetunióbeli fesztiváljáról. Az egyik kollégám, úgy látszik, nem „váltott“, s hazai mértékben gondolkodott, amikor megkérdezte, hogy megtekintheti-e valamennyi otthoni bemutatót. Mire az egyik szovjet vendég mosolyogva válaszolt: — Kérem, csak azt mondja meg. hogy hány évig akarja látogatni a színházakat... Az adatok számunkra lenyűgözőek. A Szovjetunióban jelenleg 375 hivatásos színtársulat működik. Ha tehát mondjuk az elmúlt hónapbeli bemutatókról írnánk, akkor legalább négy-ötszáz előadást kellene értékelnünk. S ez ugyebár — különösen egy napilapban — megoldhatatlan feladat. Marad az egyetlen megoldás: Legalább néhánv jelentős előadásról számot adni, amely számunkra is tanulságul szolgálhat. Napjaink szovjet színházművészetének egyik jellemző vonása, hoev kerülik a sablonokat, következetes harcot hirdetnek az úgynevezett rutinmunka és „langyos“ előadások ellen. Több neves rendező, színész és más színházi szakember hangsúlyozta, hogy klasszikusokat sem lehet elavult módszerekkel, bevált, de már elkoptatott eszközökkel játszani, mert azok is unalmassá válnak. Ezek a rokonszenves gondolatok nemcsak az elméletben, hanem főleg a gyakorlatban érvényesülnek. Erről győződnek meg a látogatók, ha megtekintik a szovjet fővárosban Efrosz rendezésében Kornejcsuk A nagy műtét című drámáját, amely fölkavarja a mai néző gondolatait és érzelmeit egyaránt. A megalakulásának fél évszázados jubileumát ünneplő Moszkvai Kisszínházban, ahol eddig 48 A. Ny. Osztrovszkij-színmüvet játszottak, most a „házi szerző“ két színművének a felújítása jelenti az eseményt B. Babocskin főrendező a Vihart vitte színre az eddigiektől teljesen eltérő rendezői koncepció alapján. I. lliinszkij — a Tyeatr kritikusa szerint — éveken át készült arra, hogy szín re vigye az Erdő című vígjátékot. Célkitűzését most valósi totta meg, amikor lírai szépségű s szókimondó humorral fűszerezett előadásban csillogtatta meg Osztrovszkij hervadhatatlan értékeit. Természetesen nemcsak a szovjet fővárosban mutattak be hazai klasszikusokat. A kujbisevi Gorkij Szín házban országos sikert aratott a színház névadójának Éjjeli menedékhely című darabja. P. Munasztirszkij rendezésében a jaroszlavli Volkov Színház egyik legújabb bemutatója A. Goncsarov Jellemek című drámája volt. Ez az alkotás Puskin néhány elbeszélésének a dramatizŕoiója. A külföldi kiasz szikusok közül Shakespeare, Brecht é' ^'uller nevét olvas hatjuk legtöbbször. Itt említjük meg, hogy a moszkvai Központi Gyermekszínházban ugyancsak az elmúlt hetekben újították föl Az ifjú gárdát P. Homszkij invenciózus rendezésében. A dráma a szovjet ember jellemének és hősiességének gyönyörű tükörképe — írta a Lityeraturnaja Gazeta kritikusa —, s a mostani előadásban kitűnően érvényesülnek ezek az erények. * * # A szovjet színházak műsorán eJőkelő helyet foglalnak el a mai szerzők. Talán a legtöbbet játszott szerző a néhány éve tragikusan elhunyt A. Vampilov, akinek az Elmúlt nyú ron történt című színművét szinte egy időben mutatta be a moszkvai Jermolov Színház és a leningrádi Gorkij Színház. A moszkvai előadás V. Andrejev rendezésében könnyed, üde viszont néha kissé felszínes. Leningrádban G. Tovsztogonov „vaslogikával“ vitte színre (M. Szegyih megállapítása] a színművet, s itt az értelem érvényesült, olykor az érzelem rovására. „Mindkét előadás a hibák ellenére — írja a továb biakban a szovjet kritikus — a jövő útját mutatja. Arra kell törekednünk, hogy minél több olyan előadás szülessék, amely ben kidomborodik a rendező és a színész alkotó egyénisége." Szép sikert aratott a leninakani Örmény Színház is V. Mov- szejan: Ej, ez Szusan című mai tárgyú komédiájával. S ha már a mai szerzőket említjük, akkor nem feledkezhetünk meg a megalakulásának 100. évfordulóját ünneplő omszki Drámaszínházról, ahol Tennessy Williams Orfeusz alászáll című művét mutatták be. A Szovjetunióban népszerűek a cseh és a szlovák színművek is. Több színtársulat játssza A. Jirásek, 1. Stodola és főleg K. Čapek színművét. A Makropulosz-ügyet a moszkvai Kisszínház mutatta be nagy sikerrel, Leningrádban pedig A rablót vitték színre. L. Dogyin rendezésében. A Szovjetunióban már jól ismerik J. Soloviö, l. Bukovčan és O. Záhradník nevét is. • • * A színházakhoz hasonlóan sok érdekességet, megszívlelendőt mondhatunk el a szovjet kritikáról is. A lapokban s a folyóiratokban elvszerű és szókimondó bírálatokat olvashatunk. Ott nem ismerik a mellébeszélést s a „ködösítést“. Egyaránt tudnak dicsérni s bírálni. Jó a színház és a közönség kapcsolata is. A Tyeatr például az idei 9. számában közölre azt a beszélgetést, amelyre Gorkijban került sor. Az ottani színházi vezetőkön, továbbá a rendezőkön és a színészeken kívül részt vettek a megbeszéléseken az SZKP területi bizottságának, valamint a helyi gyáraknak képviselői is. Nyíl tan vitatkoztak egy-egy sikeres, avagy kevésbé sikerült előadásról, de beszéltek a színészek munkakörülményeiről, s a közönség jogos igényeiről, továbbá néhány ember helytelen nézetéről, akik jobbára csak a könnyűműfajt áhílozzák. Omszkban kitűnően dolgozik a fiatal munkások színházi köre, amelynek rendezvényein a színház illetékesei is részt vesznek. Nemcsak beszélgetnek, hanem drámatörténeti és esz tétikai előadásokat is tartanak. * * * Néhány sorban, vagy akár néhány oldalon csak felvillanta ni lehet a pezsgő szovjet színházi élet eseményeit. Annyit úgy vélem sikerült érzékeltetnünk, hogy mennyiség „szinkronban“ van a minőséggel, vagyis a szovjet színházakban eszmei és művészi szempontból egyaránt igényes előadásoknak, érdekes kísérleteknek tapsolhatnak. SZILVASSY JÓZSEF KÖZÖS CÉLÉRT rék még inkább elmélyítették a több évtizedes baráti kapcsolatot. Sajnos, a hatvanas évek derekán, a válságos esztendőkben egyre kevesebb szovjet színművet láthattunk színpadjainkon. Ugrásszerűen növekedett viszont a kétes értékű, bulvárízű, többnyire nyugati színművek száma. Társadalmunk konszolidációjával párhuzamosan színházaink is fokozatosan visszatértek a szocialista eszmeiség talajára. A szocialista színjátszás újbóli térhódításában fontos szerepet játszottak a kortárs szovjet színművek, s azok a rendezők és színészek, akik az elmúlt években hazánkba látogattak. Tavaly a Szovjetunióban nagy sikert aratott a cseh és a szlovák drámák fesztiválja, s most mi készülünk a szovjet dráma ünnepnapjainak méltó megrendezésére. Rendezőink, színészeink szovjet kollégáikkal együtt közös célért fáradoznak. Még tartalmasabb, vonzóbb és korszerűbb szocialista színházat akarnak létrehozni, amelyben értelemmel és érzelemmel vallanak egyéni és társadalmi problémáinkról. Meggyőződésünk, hogy ez a most kezdődő szovjet dráma- fesztivál — amelynek kicsúcso- sodása a helyi előadások után a decemberi prágai és bratislavai szemle lesz — figyelemre méltó eredményeket hoz, s tovább erősíti majd a szovjet kultúrához fűződő kapcsolatunkat.-y-f játszás közötti gyümölcsöző kapcsolat csaknem hetvenesz- tendős. Századunk elején járt Prágában a moszkvai MCHAT Színház és korszerű előadásmódjával, realista eszközeivel meghódította a cseh főváros valóban igényes közönségét. Sztanyiszlavszkij és Nyemiro- vics-Dancsenko tanítása jelen tős mértékben befolyásolta a két világháború közötti avantgarde cseh társulatokat. Ez a kapcsolat valójában csak a februári győzelem után vált sokoldalúvá. Hazánkban ekkor ismerkedett meg a közönség az orosz klasszikusok alkotásai mellett a szovjet szerzők — Kornejcsuk, Pogo- gyin, Visnevszkij és mások — drámáival, melyek többnyire szocialista építőmunkánkat, s napjaink emberének örömét és problémáit ábrázolták. Az ötvenes években ugyan színházainkat sem kerülte el a sematizmus és a vulgarizálás, ez a fogyatékosság azonban semmivel sem csökkentette a szovjet színdarabok eszmei és művészi értékét, a rendkívül kedvező csehszlovákiai fogadtatás jelentőségét. A hatvanas évek elején V. Rozov, majd A. Arbuzov is szinte házi szerzőknek számítottak hazai színpadjainkon. Ezekben az években neves szovjet szín- társulatok és rendezők vendégszerepeltek nálunk, s élenjáró együtteseink és művészeink is rendszeresen felléptek a Szovjetunióban. A gyakori vendég- szereplések s a tapasztalatcseIJj_ c*itX*ti*Th 'MmF llf I ■ i Mr
