Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-10 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó
(Az írás első részét a Vasárnapi Üf Szó előző számában közöltük.) Csen Po-ta 1941-től Mao Cetung személyi titkára és segítőtársa volt a „munkastílus-javító kampány“ lebonyolításában. Azóta Mao Cetung lépésről lépésre kötötte őt magához, és m.ndenben elősegítette karrierjét, Mao Cetung utasítására Csen Po-ta a bel- és külpolitika legfontosabb kérdéseit érintő cikkeket és kommentárokat tett közzé, hogy szert tegyen a szükséges „súlyra“ és befolyásra. Mao Cetung kö vetkezetesen léptette elő Csen Po-tát (KB-póttagból a KB Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának tagjává), és a saját csoportján belül is legbizalmasabb emberévé tette. Mao nemcsak hangoztatta azt, hogy Csen Po-ta „Mao Cetung eszméinek“ első számú ismerője, hanem mindent megtett annak érdekében, hogy ez általánosan elismertté váljon. A „kulturális forradalom“ idején Mao a „kulturális forradalmi csoport“ vezetőjévé nevezte ki. S bár ez a kinevezés csupán névleges volt, mert a valóságban a csoportot Csiang Csing (Mao Cetung felesége — a szerk.) vezette, ez a megtisztelő beosztás a Csen Po-ta iránt tanúsított megkülönböztetett politikai bizalom jele volt. Ám már 1970 augusztusától nem sokkal azután, hogy Edgar Snow Pekingben járt, Csen Po-ta nem szerepelt többé a politikai színtéren, az 1971. évi „szeptemberi eseménykor“ pedig, Különböző források szerint, Lili Ptaóval és a többiekkel együtt eltűnt. Mao Cetung gyakran mondogatta, hogy a csing- kangsani időszak óta négy „régi közeli harcostársa“ volt- í.o Zsung-huan, Tan Cseng, Lo Zsuj-cing, Ho Csang-kung. A „munkastílus javító kampány“ után ugyancsak többször mondta, hogy néhány új „közeli harcostársra“ tett szert Liu Sao esi, Csen Po-ta, Hu Csiao-mu, Peng Csen, Kao Kang, Lu Ting-ji és Csou Jang személyében. Ha nem vesszük számításba a Mao Cetung által még 1954-ben meggyilkoltatott Kao Kan got és a betegség következtében 1962-ben elhunyt Lo Zsung-huanit, akkor éppen a „kulturális forradalom“ idején Mao Cetung által foganatosított megtorló intézkedések következtében senki sem maradt meg az elnök rég. és új harcostársaiból. A IX. kongresszus irányvonalának megvalósításában Mao Cetung legnagyobb veresége a „Lin Piao-ügy“ volt, és annak súlyos következményei, melyek eredményeképpen a belső ellentétek és széthúzások által marcangolt maoista klikk soha nem látott nehéz helyzetbe került, és a „viharok és szerencsétlenségek“ állandó várakozásában él. Mao Cetungnak a IX. kongresszuson elhangzott felhívása — „fogjunk ösz- sze még nagyobb győzelmek elérésére“ — pusztába kiáltott szó maradt, mert a valóság: tovább erősödő széthúzás és még nagyobb vereségek. Tehát azért érzi magát Mao Cetung „magános szerzetesnek“, olyannak, aki elvesztette tekintélyét, követőinek támogatását és segítségét. A MAOISTA X. KONGRESSZUS POLITIKÁJA A kínai sajtóban közölt anyagok szerint a KKP X. kongresszusa 1973. augusztus 24-én nyílt meg, és 28-án fejezte be munkáját. Viszont több megbízható hír tanúsága szerint a kongresszus már augusztus közepén elkezdődött. A számos nehézség és nézet- eltérés következtében, hosszas huzavona után végül is két beszámoló, a szervezeti szabályzat, a kommüniké és a központi szervek tagnévsorának közlésére szorítkoztak. Tehát ilyen kínkeservesen ért véget ez a rendezvény. A kínai nép és a világ közvéleménye semmit nem tud arról, hogy a Mao Cetung által a X. kongresz- szusra kijelölt 1249 jelenlevő küldött közül, a két beszámolót kivéve, hányán vettek részt a vitáiban, és miről beszéltek. Titok az is, mondott-e beszédet a „kongresszus munkáját irányító“ Mao Cetung. Különben, akár felszólalt, csak nem merte publikálni beszédét, akár egyáltalán nem szólalt fel, nyilvánvaló, hogy igen nehéz helyzetbe került. A közölt anyagokból elsősorban az derül ki, hogy a X. kongresszuson jóváhagyott belpolitikai és a megfelelő szervezeti intézkedések személyes reakciós uralmának megőrzésére, továbbá arra irányulnak, hogy előkészítsék a feltételeket a hatalom Csiang Csingnak történő átadására Ezt megerősíti a X. kongresszuson fő témaként vizsgált kérdés, az úgynevezett „Lin Piao-ügy“. Miért vált Lin Piao örökösből Mao Cetung esküdt ellenségévé? Amint a Csou En-Laj által felolvasott maoista „politikai beszámolóból“ kiderül, „Lin Piao a IX. kongresszus előtt Csen Po-tával politikai beszámolótervezetet készített“. „Ellenezték a forradalom folytatását a proletárdiktatúra körülményei között, és úgy vélték, hogy a IX. kongresszus után a fő cél a termelés fejlesztése kell Legyen. Ez az új helyzetnek megfelelő változata volt annak a revizionista koncepciónak, amelyet Liu Sao-csi és Csen Po-ta erőszakolt bele a VIII. kongresszus határozatába, s amely szerint az országban a fő ellentmondás nem a proletariátus és a burzsoázia közötti, hanem az élenjáró szocialista rendszer és az elmaradott társadalmi termelőerők közötti ellentmondás.“ Ezért Mao Cetung visszautasította az általuk készített kongresszusi beszámoló-tervezetet, és saját maga alkotott egy másikat, melynek felolvasásával Lin Piaót bízta meg. Ezekután, amint azt Csou En-laj fent említett „beszámolójában“ elmondja, Mao Cetung halálos ellenségének kiáltotta ki Lin Piaót, mert az „... 1970 augusztusában a IX. kongresszuson megválasztott KB második ülésén ellenforradalmi puccsot szervezett, de az meghiúsult; 1971 márciusában 571-es tervrajz fedőnéven ellenforradalmi fegyveres lázadást tervezett, szeptember 8-ra ellenforradalmi fegyveres lázadást készített elő, s a nagy vezér, Mao elnök életére tört, új KB-t akart alakítani.“ Ezek a vádaskodások annyira ormótlanok, hogy csak mosolyt válthatnak kL Végül pedig meg kell jegyezni, hogy Lin Piao Mao Cetung általi üldöztetésének fő oka abban rejlik, hogy a valóságban ő sohasem akarta örököséül Lin Piaót. Formálisan ugyan Lin Piaót emelte ki, de valójában Csiang Csing hatalomátvételéhez készítette elő a feltételeket. Erről a témáról a „Mao Cetung nem »kulturális forradalmat«, hanem ellenforradalmi puccsot szervez“ c. munkámban a következőket írtam: Mao Cetung antikommunista és népellenes csoportja mindössze néhány emberből áll. Ezek közül pedig a legközelebbi, legbizalmasabb egyén lelosége, Csiang Csing... Ezért foglalja el egyelőre Lin Piao mögött a harmadik helyet a Mao Cetung-i hierarchiában.“ TISZTOGATÁSOK ÉS MEGTORLÁSOK MINDENHOL A X. kongresszus záróközleménye szerint Mao Cetung Lin Piao iránti magatartása abban nyilvánult meg, hogy az utóbbit sértő címekkel halmozták el: „burzsoá karrierista, intrikus, kétkulacsos ellent'or- radalmár, áruló, hazaáruló“, és „örökre kizárták a pártból“; Csen Po-tát pedig a „Lin Piao-csoport tő emberének, kuomintang istának, an t [kommunistának, trockistának, árulónak, kémnek, revizionistának" kiáltották ki, és őt is „kizárták a pártból“, továbbá megfosztották „minden funkciójától a párton belül és kívül“. Ugyanakkor a közlemény közzétette, hogy a kong resszus küldöttei „támogatják a KKP KB határozatait a párteilenes Lin Piao-csoport vezetőire vonatkozólag, és helyeselnek minden intézkedést“. Kik ezek a „többi vezetők“? Mao Cetungnak nincs bátorsága nyíltan szólni erről. De a világ tudja, hogy Lin Piaóval együtt eltűnt felesége Je Csün, a Politikai Bizottság tagja, továbbá a Politikai Bizottság további négy tagja, akik ugyanakkor három fegyvernem, a szárazföldi haderők, a légierők és a haditengerészet, a hadtáp parancsnokai voltak. Ezen kívül vajon hova lett I.i Hszüe-feng, a Politikai Bizottság egykori póttagja? Az 1971 szeptemberi eseményeket követően Mao Cetung tömeges méretű tisztogatásokat hajtott végre az úgynevezett „Lin Piao-csoport“ tagjai között a pártban, a kormányszerveknél, és különösen a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg csapatainál. De kik voltak személy szerint azok az emberek, akik áldozatául estek a tisztogatásoknak és a megtorlásoknak? A X. kongresszus közleménye erről nem mert számot adni a kínai népnek és a nemzetközi közvéleménynek. Most már mindenki előtt világos, mennyire megijesztette Mao Cetungot a „Lin Piao-íigy“. Elsősorban az 1971. szeptemberi eseményeket követően, tekintet nélkül az országon belül és az egész világon tapasztalható élénk érdeklődésre, Mao Cetung sokáig nem merte nyíltan érinteni ezt a témát. Ezután csendben és hang néLkiil tömeges tisztogatásokat és megtorlásokat hajtott végre az egész hadseregben és az országban, melyek a katonai és politikai káderek ellen irányultak. Intézkedéseit a kínai sajtó mindössze a „Liu Sao-csi-féle csalók“ elleni küzdelemnek nevezte. És a funkcionáriusok ellen foganatosított kétéves tömeges tisztogatások és megtorlások után a X. kongresszus záxóközleménye a következőket írta: „A kongresszus rámutatott arra, hogy továbbra is első helyen kell emlegetni a Lin Piao ellenes munkastílus-javító mozgalmat“, a politikai beszámoló pedig előre jelzi, hogy „lesznek még új Lin Piaók“, még nemegyszer fognak előfordulni a ,jLin Piao-ügyhöz“ hasonló események. Ebből láthatjuk, hogy éppen a párt, az államapparátus és a hadsereg vezető kádereivel szemben alkalmazott tisztogató és megtorló intézkedések vezettek a „Lin Piao-ügyhöz“ a „kulturális forradalomban“, és a „Lin Piao-ügy“ megjelenése újabb tisztogatásokat és megtorlásokat eredményez a párt, az államapparátus és a hadsereg vezető káderei között. Végeredményben Mao a megoldhatatlan ellentmondások ördögi körébe került a párt, az államapparátus és a hadsereg kádereivel fennálló kapcsolataiban, mely kapcsolatokra az egyre növekvő bizalmatlanság és ellenségeskedés jellemző. Másodszor, mindezt igazolja az a tény, hogy a X. kongresszuson a Csou En-laj által felolvasott maoista politikai beszámoló a következőket mondja: „Még lesznek Lin Piaók, még lesznek Vang Ming, Liu Sao-csi, Peng Te-huaj, Kao Kang típusú emberek. Ez nem függ az emberek akaratától.“ Ezért készek még „tíz, húsz, harminc alkalommal“ megismételni bűnös cselekedeteiket a párt, az államapparátus és a hadsereg káderei ellen, amint tették azt Vang Minggel, Lin Piaóval, Liu Sao-csivel, Teng-huajjal és Kao Kanggal. PERMANENS ÜLIDÖZÉS ÉS IRTÄS Mao Cetung ezen kijelentései és cselekedetei konkrét gyakorlati megvalósulása az „eltávolítani a régit és beoltani az újat elméletnek“. E „koncepció“ alapja, hogy a forradalmárok és dolgozók üldözése szüntelen folyamat legyen, olyan, mint a vérkeringés az ember szervezetében. Üldözésének tárgyát képezik a X. kongresszus záróközleményében felsorolt káderek és párttagok, nemcsak „az idősebb korosztály, mely átélte a párt megalakításának periódusát, az első és második forradalmi polgárháborút“, nemcsak azok a káderek, akik „a különböző frontokon, a Japán elleni háború tüzében és az amerikai agresszió elleni, a koreai nép megsegítéséért folyó háborúban edződtek meg“, nemcsak azok a káderek, akik az ország felszabadításától kezdve a „kulturális forradalom“ időszakáig nőttek fel, hanem azok is, akik a „kulturális forradalom“ idején emelkedtek fel, fiatal vezetők és funkcionáriusok, valamint azok a fiatalok, akik ebben az időszakban léptek a pártba. A „kulturális forradalom“ idején a „kulturális forradalom ügyeivel foglalkozó csoport* 17 tagból állt, akikből ma már csak Csiang Csing, Jao Ven-jüan és Csang Csun-csiao van hivataléban. Ezen időszak „vörösgárdistáinak“ legbuzgóbb vezetői is a legtöbb helyen már eltűntek a feledés homályába. S habár jelenleg a „kulturális forradalom“ kezdeti időszakával. ellentétben, a „vörösgárdistáknak“ már nem parancsolja Mao Cetung, hogy kibontott zászlókkal és dobpergéssel vonuljanak ki az utcákra, és a nyílt színen számoljanak le a kommunistákkal és a dolgozókkal, vagy hogy sértegessék és ütlegeljék őket. arra kényszerítsék, hogy bohócsapkával a fejükön és szégyentáblával a nyakukban meneteljenek az utcákon. Ugyanakkor felfegyverzett ügynökei és kémei naponta járják az ipari üzemeket, bányákat, az intézményeket, szervezeteket, tanintézeteket és otthonokat (és különösképpen a fegyveres erőket), figyelik a közlekedési eszközöket, és továbbra is folynak a letartóztatások, tisztogatások és megtorlások a káderek és a legkülönfélébb szakterületeken dolgozó értelmiségiek körél>en. Az emberek, miután átélték a „rnunkastílus-javító kampányt“ és a „kulturális forradalmat“ és különösképpen a „régi harcostársak“ és „valóban bizalmas személye“ — Lin Piao és Csen Po-ta — ellen alkalmazott megtorlásak következtében végérvényesen kiismerték Mao Cetung kegyetlen és álnok arculatát. Az emberek végérvényesen megértették azt is, hogy Mao Cetung emberekhez való viszonyát szélsőségesen egoista érdekei határozzák meg. Ha egy ember hasznos számára, képes isteníteni; ha pedig már haszontalanná válik, akkor nemcsak hogy elrúgja magától, hanem még a „kulturális forradalom“ elején hangoztatott direktívának megfelelően“ földre löki és eltiporja“, „porrá zúzza“, amint azt gyakran meg is teszi. Csiang Csing kivételével Mao Cetung ma már senkinek sem hisz. Ugyanakkor senki som hisz már Mao Cetungnak sem. A kommunisták és a dolgozók milliói, valamint Mao Cetung között fennálló kölcsönös bizalmatlanság és gyanú teljes mértékben ez utóbbi vétke. Az ilyen viszonyok előbb vagy utóbb nagy megrázkódtatásokhoz vezetnek az országban, aminek eredményeképpen kétségkívül győznek a néptömegek, és vereséget szenved a „magányos szerzetes“. Mivel az utóbbi évben Mao Cetung némileg mérsékelte személyi kultuszát, és a X. kongresszus után nem vonta be Csiang Csinget és Jao Ven-jüant a KB elnökhelyettesi és a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának tagjai sorába, egyes megfigyelők arra a következtetésre jutottak, hogy Mao Ce-tung a X. kongresszuson vereséget szenvedett, vagy legalábbis arra kényszerült, hogy egy lépéssel meghátráljon. Az az igazság, hogy Mao Cetung és legbizalmasabb emberei, Csiang Csing és Jao Ven-jüan, miután átestek a „kulturális forradalom keresztségén“ (...) az általános elégedetlenség és felháborodás légkörébe kerültek, nevük elátkozottá és gyűlöletessé vált, ezért a X. kongresszuson jobbnak látták „egy kissé árnyékban maradni“. Miben is rejlik Mao cselekedeteinek teljesen formális jellege? Abban, hogy Mao Cetung továbbra is egyeduralkodó diktátor maradt, s hogy egy jottányit sem engedett valóságos hatalmából. Csiang Csing pedig már a „kulturális forradalom“ idején gyakorlatilag Mao után a második helyet foglalta el. Akkor a KB Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának „főtitkára“ volt, és Mao Cetung megbízásából a maoista párt irányításával foglalkozott. Most, függetlenül jelenlegi névleges beosztásától, továbbra is a párt ügyeit irányítja. A Mao Cetung által jelenleg különösen hangsúlyozott „egységes pártvezetés“ lényegében azt jelenti, hogy mindenki engedelmességgel tartozik személy szerint neki és Csiang Csingnek. Miután Van Hung-vent és Li Tö-senget a KB elnök- helyetteseivé nevezte ki, és Csang Csun-csiaóval együtt a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága tagjaivá tette őket, ezzeil lényegében megnyitotta az utat ahhoz, hogy bármikor velük egyenlő beosztásba helyezze Csiang Csinget és Jao Ven-jüant. Más szóval, ha Vang Hung-ven, Li Tö-seng és Csang Csun-csiao Letölthet ilyen magas beosztást, miért ne tölthetne be hasonlót Csiang Csing és Jao Ven-jüan? Mao bármikor hasonló magas posztra emelheti Csiang Csinget és Jao Ven-jüant. Még fontosabb Mao ezen cselekedeteinek szimbolikus jelentősége. Ezekkel a cselekedeteivel értésére adta az országnak és a nemzetközi közvéleménynek, hogy Kína most olyan korszakba lép, amikor a magasabb párt- és állami posztokat olyanok foglalják el, akik a „kulturális forradalom“ alatt csináltak karriert. Ebben a viszonylatban Vang Hung-ven példája kettős jelentőségű: mindenki tudja, hogy karrierjét teljes mértékben a „kulturális forradalomnak“ köszönheti. A X. kongresszus előtt Mao Cetung új kegyeltje presztízsének emelése céljából különböző gyűléseken „mutogatta“ őt a vezetőknek, s ezzel egyben előkészítette a talajt arra, hogy a X. kongresszuson az egyik legfontosabb szerepet ossza rá. Mao Cetung gyakorlatilag a második helyre nevezte ki Vang Hung-vent, főképpen azért, hogy értésére adja az embereknek: Kínában elérkezett azoknak a legmagasabb rangú vezet3knek a korszaka, akik kimondottan a „kulturális forradalom“ idején csináltak karriert, másrészről pedig azért, hogy megnyissa és kikövezze az utat Csiang Csing közvetlen örkössé kinevezéséhez. Hasonló politikai játszma alkalmazásával Mao Cetung alapjában véve azt akarja elérni, hogy az embereket áthassa az a gondolat, miszerint, ha Vang Hung-ven ülhet a kettes számú székben, akkor hozzá viszonyítva nincs-e nagyobb joga erre a helyre Csiang Csingnek? Mao Cetung úgy tekinti az ellenforradalmi „kulturális forradalmat“, mint egész élete első legnagyobb „érdemét“. Éppen ezért úgy véli, hogy örökösen őt illeti az első számú hely a párt- és állami hierarchiában. Ha pedig „az érdemek szerint adják a kitüntetést“, akkor vajon kit illet a kettes számú hely? Lin Piao, a korábban kinevezett örökös nincs többé. Úgyszintén nem jöhet már számításba Csen Po-ta, a „kulturális forradalmi csoport“ vezetője sem. Következésképpen tehát a „csoport“ vezetőhelyettese, Csiang Csing „természetesen“ jogosult a kettes számú helyre és az örök ősségire. fAPNJ VANG MING: A „MAGÁNOS SZERZETES“ SORSA KtNÁBAN