Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-07 / 263. szám, csütörtök
A szapozsszki körzetben van egy nagy falu — úgy hívják, hogy Nupol- noja Az 1917-es esztendőben a faluban — akárcsak másutt — csak asszonyok maradtak, meg öreg emberek. Rajtuk kívül még a gazdag parasztok, a ..pomescsikok“ ... A háború végig dübörgőt! az orosz sztyeppéken — a fronton az éhség és a tetvek győztek. A muzsikoknak épp elegük volt a háborúból, egymás között nagy titokban súg- tag-búgtak; sok, nagyon sok szó esett a szabadságról és arról, hogy mihamar hazamennek. A cári tisztek őrjöngtek és fulladásig tömték magukba a legjobb ennivalókat, bort és vodkái. Veszettségükben is érezték a közelgő véget, mely ott settenkedett a parancsnoki szállások körül... — És — egyszer aztán tényleg bekövetkezett! Kerenszkij, Nincs többé „cár atyuska“! Föld és szabadság! Föld .., és szabadság ... Az orosz földön lázas izgalom futott végig. A front vonala megingott, hátrahúzódott. A márciusi föld szaga, a szabadság hívogató hangja túl erős volt, semhogy a tetves és éhes emberek ellenállhattak volna. — Megy — nem is megy, repül — Kerenszkij a frontra! — Testvérek! A föld a tiétek lesz! A Szabadság is! Csak: tartani kell a frontot 1 Ki kell tartani a végső győzelemig! Amíg befejezzük a háborút! Még maradtak a katonák a fronton! Harcoltak — a földért, a szabadságért!! A rzapozsszkij körzetijén van egy falu — Napolnoje a neve. Nagy falu. Ott lakik egy „pomescsik“, Ivan Ivanovics Podsivalin. A leggazdagabb a faluban. Valaha kedvező szelek fúj- dogáltak a portája körül. Az egész falu Ivan Ivanovicsnak dolgozott. Az emberek fel- szántották-vetették a földjeit, a termést is ők szállították az udvarára. Néha-néha még rájuk is mosolyodott Ivanovics! Jók voltak az emberek. Olyan idők jártak akkortájt! Úgy ám! De — egyszerre csak Péter- várott megmozdult valami. Nem volt többé cár! Felkelt, feltámadt a nemzeti Az a hír járta, hogy — azt mondják — minden a miéink! A szabadság is! A falvak felébredtek, fellázadtak, sok beszéd hangzott el, az emberek valami újat szimatoltak. A tavaszt! Napolnojéban is összeverődtek az emberek. Asszonyok, anyókák, egy-két báránysüveg is akadt köztük. A körzeti főnökök is eljöttek. Megkezdődött a népgyűlés, az emberek jól kinyitották szemüket ós fülüket — valami jó érzés melengette őket... — Földet kaptok, — kiáltozták a körzeti hivatalnokok, — földosztás lesz. Csak — ki kell várni, amíg mindent előkészítenek. Egyszerre nem megy! Az egyik mindent elvenne, a másiknak meg nem jutna semmi. És mindenekelőtt a háborút be kell fejezni... Iván Ivanovics mosolygott és mosolygott a pópa is. — Ügy, úgy, — gondolták magukban, — csak várjunk. Ezek még képesek lennének rá, hogy maguk osszák az igazságot... A tömegből kivált egy öreg ember: — Jól van ez így. Felosztani! Kiosztani. Lélekszám szerint. Ahány lélek, annyi föld! Az asszonyoknak nem kell adni. Csak a férfiaknak dukál. Nekem ... öt fiam van ... Iván Ivanovics is szót kért. — Kedves galambocskáim, hát beszéljetek. Én mindig veletek tartottam. Mindig csak a javatokat akartam ... — Ide hallgassatok, pravoszláv keresztények, — kiálto- zik a pópa, — halljátok az igazságot! — Látjátok — folytatta a pomoscsík, — a bátyuska is helyesli, amit mondok. Tudjátok meg: én, — hogy mindig hálás szívvel emlékezzetek rám — minden földemet nektek adom. Úgy ám, odaadom én, galambocskáim, és keveset, nagyon keveset fizettek majd érte . .. Keveset, kevesPETER JILEMNICKÝ: A FALUBAN két... Magamnak, családomnak mindössze 30 gyeszjatyi- nát tartok csak meg. A többi mind a tiétek ... — Nagyszerűi Éljen! — az asszonyok és a muzsikok ösz- sze-vissza kiabáltak és markukba csapkodtak. — Nagyszerű! A falu közepén ott áll II. Sándor cár szobra. A falubeliek nagy becsben tartották. Mert II. Sándor cár földet ós szabadságot akart adni a parasztoknak. Ki tehet róla, hogy a terve füstbe ment?! Ki tehet róla, hogy eltávolították? ő azt akarta ... Templomból jövet az emberek odatódulnak az emlékműhöz. A lépcsőkön egy diák áll, kezével hadonászik, úgy kiállja: Polgártársaki Az emlékmű mellett kis zászló lobog, rajta ez a felirat: Földet és szabadságol! — Sokáig húzituk az igát, sokáig szenvedtünk! És kik okozták mindezt, kinek köszönhetjük?! A cároknak, a hercegeknek, a pomescsíkok- nak! No de mi most leszámolunk velük — leszámolunk minddel! Kezében — az ördög tudja honnan — egyszerre csak ott volt egy darab kötél! Megló- bálta a levegőben: — Ide nézzetek, mindegyik kel úgy kell elbánni, ahogy a cárokkal bántunk el ... A kötél rá tekered ett II. Sándor nyakára és a diák nagy erővel, kemény marokkal húzni kezdte a kötél mindkét végét: — Így ni — végzünk velük. — Szentsége® szűzanyám, még megfojtja — sírt fel egy öregasszony elhaló hangon. — Megfojtja, a szörnyeteg — és a tömeg megmozdult. — Le vele, le a banditával! Alaposan helybenhagyták a diákot, úgy, ahogy dukált. Mihaszna diákjai Nem tudja, hogy II. Sándor földet, meg szabadságot akart adni a parasztnak ... Aztán felemelték a zászlót. „A Földet ós szabadságot“, a jelszó, melyet a megvert diák hozott a táborba — ott lengett, lebegett a fejek felett. És hosszú menetben valamennyien a szomszéd faluba vonultak. Néhány kocsira ültek ... Mert a szomszéd faluban már verték a pomescsíkokat. És azt mondják — a búza jól fizetett a pomescsíkoknak ... Aztán — még egyszer roppant valami Pétervárott, meg rengett a föld Moszkvában! Széles Oroszhonban különös hírek keringtek, furcsa beszéd járta, hatalmas áradásként öntötték el a széles sztyeppékét. A katonák hazajöttek a frontról, éhesek voltak ós vadak. Leninről beszéltek. Az emberek felfigyeltek. Lenin — Lenin, még sohasem hallottak róla — vajon ki lehet?! " Szomorúan járt-kelt a pópa, bánatosan kerengett a falu bán Iván Ivanovics is. Véga Mindennek vége, gondolták magukban. — Becsaplak benneteket — mondta egyszer egy összejövetelen a „bátyuska“, — becsapott benneteket Kerenszkij. Földet és szabadságot ígért és amikor Iván Ivanovics fel akarta osztani köztetek a földjét — nem engedtétek meg neki. Khm, kbm ... most jelentkezzetek, kinek mennyi kell, megvehetnek a földet. Iván Ivanovics olcsón adja ... Ez az októberi forradalom első napjaiban történt, senki sem ismerte ki magát. A koponyákban forrt, érlelődött valami, de — még nem tudott testet ölteni __ — É n, galambocskáim, most már nem félek Kerenszkijtől. Odaadom a földet, oda én, szíves örömest. Vegyétek meg — amennyi csak tetszik! Jómagam csak 30 gyeszjntyinát tartok meg magamnak. Persze, a házzal együtt. A nép felzúgott — nem tetszett neki a dolog. Micsoda szabadság is az- „vegyétek meg!“ — Nagyszerű! híjén Iván Ivanovics, — kiáltozták egynéhányon. Nem hitték, hogy a forradalom földet jelent — váltságdíj nélkül. Hogy ingyen elvehetik a főidet! Nem hitték! Volt ott egy asszony, mint katona szolgálta a hazát, Pelagejának hívták — igazi kardos menyecske volt... — Polgártársak, — kiáltotta, — idehallgassatok! Soksok évig szolgáltuk Iván Iva- novicsot, sok esztendeig robotoltunk neki, és Iván Ivanovics most azt mondja, hogy földet ád nekünk. Polgártársak, azt a földet mi magunk vesszük ell Eleget görnyedez- tünk a földjein — most még fizessünk is érte?! Nincs igazam polgártársak?! — Jól van, Pelageja! — tapsoltak és ordítoztak az asszonyok. — Ne ordítsatok, szoknyás csürhe, — morogja egy öreg, — földet csak a férfiak kapnak. Én magam hat után kapok — magam után, meg az öt fiam után ... Az öregasszonyok nevetnek. És Iván Ivanovics felhorkan: — De, Pelagéja, hát kinek tettem én rosszat?! Hisz én... én megfizettem a munkátokért! És, kedves Pelagéja, talán kevés jót tettem veled?l Emlékezz csak vissza: nem volt szalmád — és én adtam neked ... — Oroszul beszélek hozzád, Iván Ivanovics, — kiáltotta Pelageja egyenesen az arcába, — oroszul, érted-e: a föld a miénk! Én is elveszek belőle egy darabot. És ha majd szükséged lesz szalmára, hát csak gyere! Kapsz majd tőlem is, ne félj... A fagycsípte, nevető arcok felragyogtak. Az emberek a markukba csapnak, csak úgy reng bele a levegő. Jól beszélt Pelageja, szépen beszélt... A lépcsőn ott botladozik az öreg, akinek öt fia van: — És hát hogy fogjuk majd szétosztani a földet, kedves gyerekeim ... kuc-kuc-kuc ... — a többi köhögésbe fúlt. — És engem, földijeim, ga- lambocskáim, egészen föld nélkül hagytok? — kiáltja Iván Ivanovics. — Le vele! — kiáltják a férfiak és az asszonyok ... Éljen a forradalom! ... r V. Nyecsitaljo: A Vörös téren JUHÁSZ GYULA: Az októberi forradalomhoz Fáradtain és csalódva százszor S száműzve bús fiatalon A szabad élet asztalától, Köszöntelek Forradalom! Sírombam véltelek megérni S alig mert halkuló dalom Miint éji szellemet idéztei, Fölidézini Forradalom! Megáldom rózsás lobogódat Mint Messiást bús Simeon, A vérem gyász színébe olvad, De láttalak Forradalom! Tán holnap otthagysz eltiportam, Miint láncfüvet, domboldalon. Én láttalak robogni, jól van Győző szekér, Forradalom! JÁN KOSTRA: ÚJ NAP Nem térnek vissza már, kiket-agyongyötörtek; a vértanúk sora körülfanja a Földet. Ö, hányán vannak kik estétől reggelig hallgatják: hogy zokognak holt szeretteik! S bezárni nem lehet e szörnyű álmoskönyvet: a lapok börtönéből a holtak kiszöknek; öklét rázza a férfi, szeme holt parázs, s a gyermek karja csüng, a teste vézna váz, az asszony megrándul, vádló kezének árnya ráhull a házak vérben fürdetett falára. Nincs béke már - a sír él, dobban és hörög, s amerre elvonult az ártatlan csapat: nyomukból, mint örök nyílt sebből, vér csöpög s lelkűnkben nem csitul a bánat és harag. Hallom a hangjukat: „Kínok tüzében égünk, hóhérainkat adjátok ki nékünk . .." A forró könnyfolyók nem, nem apadtak el, az elfulladt sikoltás még visszhangra lel. A roppant katlanba milliók teste dőlt s élnek, hiába csapták rájuk a fedőt. Körülöttük a föld reszket és dübörög, sírnak, sikongatnak — a gyötrelmük örök — „Töviskoszorúnkat széttépi csontkezűnk s a gyáva gyilkosok felett ítélkezünk .. .* Ki tartja számon a megkínzottak hadát? Vajon ki hallja meg a vértanúk szavát? Nem térnek vissza már többé, kiket megöltek, Véres koszorúként fonják körül a földet. Valóság volt mindez, vagy borzalmas álom? Valóság volt! - De új Nap int a láthatáron; A téboly és a szenny fölöttünk elviharzott, szabad ember, a tiszta fényben mosd meg az arcod! Képes Géza fordítása 1974. XI. 7. 6
