Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-03 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. XI. 3. 23 ÉLETSZÍNVONAL AZ NDK-BAN NÉGY KERÉKEN BELGRÁDBAN Aki gyalog sétál Belgrád utcáin, az előtt barátságos vendég- szeretettel tárul a város, de aki a kormánykerék mögött igyekszik célja felé, annak erős idegekre, jó reflexekre van szüksége. Az 5—6 sávos utakon hosszú autő-kígyők húzódnak, a főútvonalak mellékutcáiban — ahogy mondani szokás — autó autó hátán és a parkolóhely egyre inkább „hiánycikk“. A közlekedési probléma nagy gondot okoz Belgrádban is a városatyáknak. Jelenleg 200 ezer jármű fut Belgrádban és legalább 25 ezer gépkocsi érkezik naponta az ország többi városából. A szűkebb városközpont naponta 150 ezer gépkocsi halad át, jóllehet a városrész utcahálózatának csupán 15 százaléka alkalmas ilyen méretű közlekedési áramlásra. A közlekedési probléma megoldása még néhány évig várat magára. Korszerűsíteni kell az irányító berendezéseket, szigorítani kell a közlekedési fegyelmet, bővíteni kell az útvonalakat és további aluljárókat kell építeni a gyalogosok számára. Az autóbusz- és a villanyosközlekedés gyorsítása érdekében a közeljövőben a belgrádi kereszteződéseknél is a nyilvános utasszállító járműveknek lesz áthaladási előjoguk. Végül: a tilos helyen parkoló gépkocsikat Belgrádban is elvontatják és a vezető csak igen tetemes bírság lefizetése után ülhet a kormány mellé. Nos, ami igaz, az igaz: ennek Belgrádban sem örülnek a gépkocsivezetők! Küzdelem ca cecelegyek eilen A Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 25. évében az előállított nemzeti jövedelem a korábbinak öt és félszeresére növekedett. A negyed- százados évfordulóra való felkészülés során a dolgozók a gazdasági élet minden területén tovább fokozták alkotó kezdeményezéseiket. A minden márkából, minden munkaórából és minden gramm anyagból nagyobb hasznotl — jelszóval Indított szocialista munkaverseny, amely az idei népgazdasági terv teljesítésére, a legfontosabb területeken a terv túlszárnyalására irányul, már eddig is szép eredményeket hozott. A Német Szocialista Egység- párt 1971. júniusában megtartott VIII. kongresszusa, az azon elfogadott határozatok, az 1971-től 1975-ig terjedő új ötéves terv az NDK szocialista építésének új szakaszát jelentik. A VIII. kongresszus dokumentumai nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a szocialista építés elsődleges célja az emberek jólétének emelése, anyagikulturális szükségleteik egyre magasabb szintű kielégítése. Mindez új lendületet adott a gazdasági életnek. A NSZEP VIII. kongresszusa A New York-i műkincsrablók új jelszava: a kis hal is hal, csekélységek is hozhatnak dollárt! Hivatalos jelentések szerint a tetszetős jelszó megfogalmazásával egyidejűleg a városban elképesztő méreteket öltött a műkincsrablás. Nos, ez a bűn- cselekmény az USA-ban és az egész tőkés világban már nem újdonság, már nem is tartozik az elsőoldalas szenzációk közé. Megszokták. John D. Kuni, a clevelandi (USA) Antik Művészetek gondnoka, minden szépítés nélkül kijelentette, hogy „az USA-ba behozott antik műemlékek 95 °/o-a tolvajok, közvetítők és csempészek kezén ment át“. Az alvilági szakmában csupán az az újdonság, hogy most kisebb értékű műkincseket lopnak. Néhány héttel ezelőtt, egy szürke pénteki napon, a New York-i Madison Avenue kellős közepén, üvegvágóval kivágtak egy darabot a Hutschneker-Hutóta eltelt időszakban minden előzőnél érezhetőbben emelkedett a lakosság életszínvonala. A kiskereskedelmi forgalom 10,5 milliárd márkával nőtt 1973 végéig, s azóta újabb 5,6 százalékos a növekedés. Az NDK lakosságának pénzbevételei 1971- től 1973-ig három esztendő alatt annyit tettek ki, mint az azt megelőző öt év alatt. A jövedelmek jelentékeny — a munkától függő és arra ösztönzően ható — emelkedésével egyidejűleg egyre bővül az árúválaszték. Az állami költségvetésből egyész- ségiigyre és szociálpolitikai intézkedésekre, valamint az oktatásügyre egyaránt több mint 20 százalékkal több jutott 1973-ban, mint 1970-ben. Ugyancsak nagy erőfeszítéssel törekednek a VIII. pártkongresszuson meghirdetett komplex lakásépítési program végrehajtására. E program célja, hogy 1990 re minden családnak az NDK-ban új vagy korszerűsített otthona legyen. Az építőipar a népgazdaságtól hatalmas támogatást kap e feladat megoldásához. A lakásépítésre fordított összegek már 1973-ban 41 százalékkal haladták meg az 1970. évit. Míg 1969-ben átlagosan 16 hónap A kis hol is hal ton Képtár (ezt nevezik a New Yorki műkincspiac szívének) kirakatát és elvittek egy 15 ezer dollár értékű bronzszobrot. Egy nap múlva betörtek a George Schwartz Ltd. képtárába. Zsákmány: egy antik lámpa (becslési érték 2000 dollár) és négy bronzfigura, 9000 dollár értékben. Vasárnap Walter F. Altshul antikváriumába látogattak a betörők, betörték a kirakatot és szintén két bronzszoborral távoztak. Még a fenti „tranzakció-sorozat“ előtt a Weintraub Képtárból egy 6000 dollár értékű szobrot loptak el, a képtárral szomszédos James Graham and Son Galerie gyűjteményéből pedig egy festményt zsákmányoltak, aminek az értéke legalább 15 000 dollár. Robert Volpe, a New York-i rendőrigazgatóság műkincsszakértője azzal magyarázza a „kisebb értékek“ iránt lanúsívolt egy új lakás átlagos építési ideje, ezt 1973-ban már 9 hónapra csökkentették. A 3,4 millió állampolgárt érintő nyugdíjemelés és egyéb juttatások mértékére jellemző, hogy azok fedezésére az ötéves terv végéig 8 milliárd márkát fordít az állam. Felemelték a nyugdíjak alsó határát, jelentősen megnövekedett a sokgyermekes családoknak nyújtott állami támogatás mértéke, ugyanakkor csökkentették bizonyos kategóriák lakbérét és kölcsönnel segítik a fiatalok családalapítási törekvését. Növelte a dolgozók munkakedvét az új lakásokban lakó munkások, parasztok és alkalmazottak lakbérének csökkentése. Azok a családok, amelyeknek havi jövedelme nem haladja meg a 2000 márkát, Berlinben 1—1, 25, vidéken 0,80 —0,90 márkát fizetnek az új lakások négyzetméteréért. A következő ötéves terv irányelvei is arról tanúskodnak: az NSZEP, az NDK kormánya a jövőben is gondoskodik a lakosság életszínvonalának további emeléséről, az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséinek töretlenségéről. P. /. tott alvilági érdeklődést, hogy a nagyon ismert műkincsek feltűnést keltenek, nehezebben értékesíthetők. Ezzel szemben a kevésbé közismert, kisebb értékű műkincsek biztonságos őrzése is nehezebb és számos esetben a zsákmány újra felbukkan egy másik gyűjteményben, vagy antikváriumban. „Ma már — panaszolta Mr. Volpe — egészen közönséges tolvajok is műkincseket lopnak. Olyan kisebb vagányok, akik eddig csak lakásbetöréseket követtek el és csak készpénzt és ékszert loptak, ma elsősorban a képeket és a műkincseket tartják igazi — tehát ellopásra méltó — zsákmánynak“ A magunk részéről nem csodáljuk ezt az „új hullámot“. Ha a nagyrablók, a milliomosok, a tőzsdespekulánsok biztosabb befektetésnek tartják a műkincs- gyűjtést, akkor természetes, hogy a kis tolvajok is követik a példát. Tanzánia vadrezervátumában cecelegyek fájdalmas csípéseitől szenved az utazó. Azonban a látogató számára ez többnyire csak kellemetlen, az országnak azonban jelentős gazdasági probléma is, hiszen a vérszívó cecelegyek terjesztik az Idegrendszert is megtámadó álomkórt. Sajnos még ma is az a helyzet, hogy a parasztok a kór első stádiumát jelző fejfájásra a törzs „egészségügyi szakemberétől“ kérnek gyógyírt, aki viszont hónapokon át különféle gyökerekkel, füvekkel akarja kihajtani belőlük a „rossz szellemet“, a fejfájás egyedüli okozóját. Amikor a beteget mégis elszállítják a legközelebbi egészségügyi kirendeltségre, már közel áll a halálhoz. Ho lőtt, ha idejekorán került volna orvos elé, igen gyorsan visz- szanyerte volna egészségét, ugyanis a táborai ellenőrző központ már nagyon hatékony gyógyszerekkel segít a szenvedőkön. Ennek köszönhető, hogy az álomkór okozta elhalálozások száma az 1938. évi 85 %- ról 1973-ban 5,9 %-ra csökkent! Azonban az álomkórral összeimrnrr—r^ff ■ Rózsatövek őszi ültetésre azonnal kaphatók. Osztényi Eugen, 925 92 Kajal 54, járás Galan ta. Ú 1152 ■ Eladó törzskönyvezett, 5 hónapos német juhászkutya — olcsó áron a galántai járásban. Jelige: Törzskönyvvel együtt. 0-1188 ■ Eladó jó állapotban levő Oc- távia Combi. Érdeklődés: Park- Vináreü, Samorín. Ű-1202 wmmmm ■ Egyedülálló özvegyember házasság céljából szeretne megfüggő problémák akkor sem szűnnek meg, ha sikerül az ember számára teljes védettséget nyújtani. Az ország területének 60 %-a ún. „cece-övezet“, tehát állattenyésztésre alkalmatlan. Számos kelet-afrikai tudományos intézetben kutatnak olyan módszerek után, amelyek lehetővé tennék a kórokozók, vagy a közvetítők kiirtását. Jóllehet a vadállatok a legfőbb bacillusgazdák, a vadállomány tömeges kiirtása nem járható út. A bozót kiirtásával, az erősen fertőzött körzetekben, csökkenteni lehetne a cecelegyek számát, de ilyen esetben az irtványt mezőgazdasági művelés alá kellene vonni, nehogy bekövetkezzék a talajerózió. A módszer széles körű alkalmazását éppen az fékezi, hogy a mezőgazdaság képtelen haladéktalanul és rugalmasan „ráállni“ az ilyen irtványokra. Ezért 1960 óta rovarölő szereket használnak, ez viszont elég jelentős ökológiai károkat okoz. Jelenleg a tudósok a vektorok hímjeinek a sterilizálásával akarják csökkenteni a közvetítők számát és az eddigi kísérletek eredményesek. ismerkedni 55—65 éves, egyedülálló, özvegy vagy elvált usz- szonnyal, Saját házam vsn. Jelige: Anyagilag jól állok. 0-1196 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik elbúcsúztak szeretett feleségemtől, édesanyától, nagymamától Horáček (Petik) Irinától 1974. október 12-én a Bratislavai Krematóriumban és részvétükkel, virágadományaikkal, leveleikkel enyhítették mély fájdalmunkat. A gyászoló család. 0-1199 A ČSD {Csehszlovák Államvasutak) Nové Zámky-i pályafenntartási részlege azonnali hatáünei felvesz pátyamuokásokat a következő pálvamesteri szakaszokra Šaľa, Palárikovo, Nové Zámky, Pri beta, Gbelce, Štúrovo, Hurbanovo, Komárno és Hadovce. Fizetési lehetőség: Fizetés a ČSD jóváhagyott bérszabályzata szerint. Kedvezmények: Az érdeklődők egy (1) hónapos próbaidő után 1000 korona to- borozási díjat kapnak, továbbá egy (1) év ledolgozása után még 500 koronát. Alkalmazotti tüzelőellátási kedvezmény — 20 q szén (1 év után). Szabadjegy a munkahelyre és vissza. Az egész család részére utazási kedvezmény (3 hónap után). Tíz (10) szabad jegy a ČSD összes vonalaira (2 évi szolgálat után). Az érdeklődők a Nové Zámky-i pályafenntartási részleg, Obrancov mieru 64 sz. alatt a személyzeti osztályon jelentkezzenek. A munkaerő toborzást a Nové Zámky-i a Komárnói és a Galan- tai Jnb munkaügyi osztálya engedélyezte. OF 148 Legenda a vízimanóról Egyesek tudni vélik, hogy minden nagypénteken megfürdet a Yayabo folyóban, majd belevetette magát a Santiago de Cubai népünnepély mámoros forgatagába, ahol mint kiváló ivócimbora és táncos vívta ki a mulatozók elismerését. Egyesek szerint olyan mint a bálna, mások szerint egy nagy majom, de van, aki azt állítja, hogy békára hasonlít. Vagyis nincs egységes kép Guei- jeről, a kubai legendák népszerű vízimanójáról. Talán ezért határozta el a Signos című kubai folyóirat dolgozóinak egy kis csoportja, hogy összegyűjti és publikálja a Gueí- je-legemda legérdekesebb mondáit. Samuel Feijoo, a neves kubai író, a folyóirat főszerkesztője szerint ez a legenda tartja magát Kubában a Iegmakacsabbu’ Még ma is mesélik és bekerült az Enciklopédia Populär Cubana című kiadványba is, mint „hosszú hajú, fekete arcú, játékos és1 mindig szerelmes kohold“. A legenda egyes fejezetei mindig úgy kezdődnek, hogy „nagyon sötét volt, csak a Hold világított.. Egy camajuanai rádióműszerész azt állítja, hogy sikerült egy ilyen koboldot lefényképeznie. „Aki a vízimanót látni akarja — jelentette ki a műszaki végzettségű, de a jelek szerint romantikus hajlemú kubai polgár — dobjon öt szál rózsát és egy szivart a vízije. A kohold a rózsákat megtartja, a szivart pedig az apjának adja, akit nagyon szeret. Nekem sikerült öt lencsevégre kapni és a felvétel is sikerült.“ Ez eddig valóban érdekes, de még érdekesebb lenne, ha a fényképet is megmutatta volna, csakhogy a sikerült felvétel eltűnt (lehet, hogy a vízimanó csórta el?). A legenda még itt-ott felbukkan, még olyanok is akadnak, akik hisznek a titokzatos lény létezésében, de a népművelés térhódítása már igen rövid időn belül kiszorítja a tudatból és csak a nép ajkán keletkezett kubai mondakört fogja gazdagítani. A P RÔH I R D E T É S