Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-03 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

Krajczár Imre iraki riportja A bagdadi Ambassador hotelban az összes lég­kondicionáló berendezés birkózik a hőséggel. Este tíz óra, kint negyven fok fölött van a hőmér­séklet, a szállodában is csak a jegelt Cola jelent né­mi enyhülést. Majd talán az éjszaka hűvösebb lesz vigasztalja magát javíthatatlanul optimista olasz kollégám, aki pedig Rómában is hozzáedződhetett a hőséghez. De nincs szerencsénk:^ Irakban az éjsza­kák is forrók júliusban és augusztusban. Luigi, ha már reménykedni nem tud; magyarázkodik: nincs ezen semmi csodálnivaló. Ebben az évszakban ez a Föld legforróbb vidéke. Az Arab-öböl környéke és Mezopotámia. Tegnap ötvenhárom fokot mondott a rádió, persze árnyékban. Azt hiszem, ha Irak mind a tízmillió lakosa keresné azt a bizonyos árnyékos helyet, ahol ezt mérték, akkor sem akadna rá. Tíz óra Bagdadban — még csak nem is vacsora­idő. Igaz, — ha hivatalosak — ilyenkor kezdenek szállingózni a vacsora-vendégek, de senki sem gon­dolja komo.'yan, hogy tízkor valahol már tálalnak ls. legfeljebb frissítőkkel kínálják a koránérkezőket, akik, ha idegenek, szívesen eldicsekszenek azzal, amit tudnak erről a nagymúltú országról. Aki már be-járta a fővárost, megfordult vidéken is, nehezen áll ellent a közhelyek csábításának és kötelességsze- rüen beleszövi a társalgásba, hogy „itt kérem min­dennek történelmi levegője van, minden történelmi le­vegőt áraszt.“ Ami nem is túlzás. Évezredes mecsetek, több évezredes palotaromok, templommaradványok, Babilon, Ninive, Hatra, Stesiphon, Samarra, Erbil, Ur, Ugarit és még számtalan romváros, feltárt és még feltái*andó település, erőd, hajdani nyaralóhely és közigazgatási központ, katonai tábor kövei, napon szárított téglái, régi kultúrákból fennmaradt műsze­rek, tekercsek tanúsítják, hogy itt a történelem nem pergett le észrevétlenül: nyomot hagyott a nagy me­zopotámiai síkságon, a Tigris és az Eufrátesz völ­gyében, de nem hagyta érintetlenül az emberek gon­dolkodásmódját, életvitelét sem. Nem csoda, ha az ember hőségtől kótyagos fejjel, csak azért, hogy az elemi udvariasság követelmé­nyeinek némileg eleget tegyen, gyakran emlegeti a „történelmi levegőtMár bejártuk az országot, vol­tunk Babilonban, megfordultunk Iszkanderijóban, jár­tunk az „olajbirodalomban“, Kirkuk környékén, meg­mutatták a kurd autonóm tartomány egy részét, a fővárost, Erbilt és az egyik északi ipari központot, Szulejmániát — sok mindent láttunk. De Luigit most a hőség ingerli, zavarja, hogy lassan rendszereznie kell emlékeit, és csak ilyesmik futnak eszébe, „tör­ténelmi levegő1’ — Ez a legüresebb közhely, meg mernék esküdni rá — motyogja egy narancsszörp partjainál. — A le­vegő sohasem „történelmi". A levegő forró, illatos, akarom mondani esetleg büdös, ha szerencsém van: hűvös, ha nagy pechem van: párás, ha babonás va­gyok, akkor azt is megkockáztatom, hogy kísérteties. De miért történelmi, mitől történelmi? Csak attól, hogy én tudom, mi volt itt régen, csak attól, hogy leolvasok valamit a romokról, emlékeztetnek vala­mire az épüietmaradványok. Szóval a levegő: tőlem, miattam történelmi, aki tudok valamit a történelem­ről. De mondom, a levegő itt elsősorban forró. Nézz ide: a karomat tegnap lepörkölte az autóbusz ablak­rámája, mert véletlenül nekitámaszkodtam délután. Becsületszavamra, a babiloni oroszlánra gondoltam közben, arra a szoborra, ami az egész világvárosból épen megmaradt. Vagy figyeld meg azt az ötven körüli belga kollégát, akit napjában háromszor ke­rülget a hőguta, mit gondolsz, ő mennyire boldog attól, hogy az a történelmi levegő, amit szív, néha eléri a hatvan fokot is? Nem értettem Luigit, nem tudtam pontosan, mi bántja, csak kissé bosszantott, hogy ebben a nap­szakban a történelmi levegő mibenlétéről kellett ér­tekezni v. le. TÖBBFÉLE IDŐSZÁMÍTÁS Amit Irakban két hétig láttunk, ami ebben az or­szágban a szemünk láttára történt, az csak história! léptekkel becsülhető fel igazán. Irakban többféle Időszámítás van forgalomban. Természetesen a hiva­talos okmányokon, kiadványokon a mi ismert idő­számításunk szerepel. De sok helyütt feltüntetik a mohamedán naptár szerinti helyzetet. így most az országban nemcsak 1974 van, hanem 1394 is. Az ira­ki középnemzedék ifjúsága egybeesik a királyság megdöntésével: ez a generáció az 1958-as kasszemi forradalomig vezeti vissza történelmi emlékezetér. A napi sajtó, a most is aktív politikus azonban 1968- at tekinti valódi határkőnek, amikor az iraki Arab Újjászületés Baath Szocialista Pártjának progresszív baloldali szárnya hatalomra került. És nem kellett feltétlenül irakinak lennünk ahhoz, hogy e közelebbi múlt években is történelmi jelentőséget tulajdonít­sunk néhány eseménynek. 1970 márciusában a kar­dokkal kötött kompromisszum rejtette magában a nagy megbékélés, ezzel az áldatlan háború befejezé­sének lehetőségét. Két évvel ezelőtt a Nemzeti Ha­ladó Front létrehozása — a Báath-párt és az Iraki Kommunista Párt paktuma — vetette meg az alapot az iraki társadalom két legszámottevőbb és legprog­resszívebb pártjának együttműködéséhez. Ma az Iraki Köztársaságban elképzelhetetlen egy olyan ünnepi beszéd, megemlékezés, méltató cikk, 1974. XI. 3. Irakban június 1-én államosították az Iraq Petroleum Company-L Bagdadban az államosítási törvény kihir­detését lelkesen ünnepelte a lakosság. (CSTK felvétele) amely ne utalna ezekre az eseményekre. Még egy gyár vagy nagyobb gazdaság eredményeit is úgy is mertetik a vezetők, hogy előbb kitérnek a legújabb- kori iraki történelem sorsfordulóira. Pedig az ese­mények gyorsasága, a fejlődés üteme rendszerint „helyben“, egy ipari régió vagy akár egy üzem ha­tárain belül is impozáns. Az olajtermelés hirtelen fel- gyorsulása biztosítja a fejlesztéshez szükséges anya­gi eszközöket, lehetőséget nyújt nagyvonalú ipari és mezőgazdasági programok megvalósításához. IPART AKARUNK TEREMTENI Jó példa erre az iszkanderijai gépgyár. Szovjet, csehszlovák, magyar, bolgár, NSZK — és más nyu­gati cégek közreműködésével, velük kooperációban A múlt és a jelen találkozása Bagdadban. ma már évente több mint tízezer gépet gyárt, ame lyek között buszok, teherautók, traktorok, szállítási és mezőgazdasági erő- és munkagépek szerepelnek. Beszélgetésünkkor a gyár elnökigazgatója elmondot­ta, hogy a gépekre nagy szükség van otthon, az országon belül, de nem hanyagolják el az exportot sem: a szomszéd országokban, az Arab-öböl környé­kén szívesen vásárolják a gyár termékeit. Míg be­szélgettünk, kinéztünk az iroda ablakán és velünk szemben, a szabadtéri raktárban álltak a vörösre festett óriásekék és nagy-traktorok, odább pedig a gépkocsik sorakoztak. — A legújabb exporttétel — szállításra előkészítve — mondja az igazgató, szó­ba hozva ezzel az iraki gazdasági élet egyik legrej télyesebb problémáját, az ipari exportot. — Milyenek az exportárak és milyenek az önkölt­ségi árak? A válasz még az iraki politikai és gazdasági ve­zetők realizmusának, őszinteségének ismeretében is megdöbbentően nyílt volt: — Őszinte leszek — mondta a nagyvállalat ve­zetője. — Az önköltségi árak ötször-hatszor nagyob­bak, mint az exportárak. Az exportpiacon nemzetközi mezőnyben harcolunk, olyan árakhoz kell alkalmaz­kodnunk, amelyeket a fejlettebb technikájú orszá­gok diktálnak. Márpedig ott az árak is alacsonyab­bak. Mi, ha csupán a ma, a jelen közgazdasági kö­rülményeit vizsgálnánk, szigorúan alkalmazkodnánk a szokásos értékarányokhoz, ha kizárólag a pillanat közgazdasági körülményei befolyásolnának bennün­ket, akkor nem vállalhatnánk ezt a ráfi7p>tpst — Mégis, mién vállalják? — Ipart akarunk teremteni, olyani, aineiy élet­képes a nemzetközi konkurrenciaharcban is. Márpedig akkor részt kell venni ebben a harcban Be kell biztosítanunk a piacokat arra az időre is, amikor majd olcsóbban, az árszintet tekintve is valóban versenyképesen termelünk. Most készülünk fel erra a korszakra. Voltaképpen az egész iraki nemzetgazda­ság így készül fel az ólai utáni évtizedekre Mert, ha beválnak azok a jóslatok amelyek szerint egy­szer csak kimerülnek a lelenlegi energiatartalékok — akkor nyilvánvalóan másból kell ma|d megél­nünk. M. már erre a korszakra is számítunk, amikor iparosítunk, amikor az állam dotálja az iparfejlesz­tést, az exportot. Mint láthatja, nem éljük fel azon­nal az olajjövedelmeket, inkább a gazdasági-techni- kai-műszak1 fejlesztés előtérbe helyezésével akarjuk távlatilag megoldani közgazdasági, szociális és egyéb problémáinkat. Az iparfejlesztés, az exporttámogatás tehát nem valamiféle „szeszélyes közgazdasági dosz- szió“, hanem nagyon is a jövővel is számotvető po­litikánk következménye, logikus lépés. Mert megte* hetnénk mi is azt, amit néhány olajsejkség: elkölt* hetnénk az olajból befolyó aranyat látványos és de­magóg azonnali életszínvonalprogramokra. De meg­tehetnénk azt Is, hogy egy szűkebb vagy szélesebb réteg számára tennénk lehetővé a legmaximálisabb — és legostobább luxusigények kielégítését. Mind­kettőre tudnék példákat mondani. Azt hiszem, fele­lősségteljesebb magatartásra vall az, hogy mostani lehetőségeink felhasználásával a jövőre készülünk. Ezért vállaljuk ezt az iparfejlesztési politikát, ezt a költséges exportprogramot. IRAK ÉPÍTKEZIK Persze — az olaj hasznát nemcsak a „jövőre for­dítják. Az 1970-ben meghirdetett ötéves terv nagy­arányú ipari, mezőgazdasági, technikai célkitűzései mellett nagy súlyt helyez a lakosság élet körűimé- nyeire. Irak építkezik: a városokban hivatalok és la­kások ezrei és ezrei készülnek el, de ugyanúgy meg­változik lassan a falu képe is. Még akkor is, ha a mezopotámiai falvak nagy részében a legelterjed­tebb építőanyag mindmáig a — sáros agyag. De a „kinőtt“ házakat falun is mindinkább lebontják, a nagyvárosokat pedig teljesen átformálják az építke­zések. Többsávos utak, alul- és felüljárók épülnek Bagdadban, ahol a városfejlesztés súlypontja szem- melláthatólag a külső, tágas területekre helyeződik a történelmi centrumból. Külföldiek néha fölényeskedve mondogatják: Irak is, mint a többi fejlődő és meggazdagodott ország — mindent egyszerre akar, mindent azonnal kér. A pénz, úgy látszik, önbizalmat ad a nagyratörő gaz­dasági tervezőknek! A fölényeskedésben feltétlenül van jókora az irigységből is, hiszen közismert tény, hogy a tavaly kezdődött olajháború óta a legfej­lettebb ipari országok is milyen nyugtalanul keresik az olajexportálók kegyeit. Irak pedig nagyon előkelő helyet foglal el az olajtermelő és exportáló országok ranglistáján. Az olaj pedig — ott van minden üzleti és politikai ügylet hátterében. Nemrég, amikor az iraki Nemzeti Olajtársaság kirkuki nagy klubjában a kirkuki kor­mányzóval beszélgettünk az olajkivitelről, a kor­mányzó nem hagyott kétséget afelől, hogy Irak az olajexportjával nemcsak nemzeti-gazdasági, hanem tágabb arab, illetve nemzetközi dimenziójú célokat is követ. Általános meglepetést okozott például az a kijelentése, hogy Irak néhány ország ellen válto­zatlanul és távlatokban is fenntartja az embargót, s ezek között felsorolta Portugáliát is. Miért? — kérdezett közbe rögtön egy brazil újságíró. Hiszen Lisszabon elhatározta a függetlenség megadását a gyarmatoknak. — Amíg Portugália ezt a szándékát és az ENSZ vonatkozó határozatait nem hajtja végre, csak ígéri azokat, addig az a mi számunkra gyar­mattartó hatalom. így is kezeljük. Római kollégám viszont annál elégedettebben hall­gatta a kormányzó további fejtegetését, miszerint to­vábbra sem lesz akadálya annak, hogy az iraki olaj döntő többségét Olaszország vásárolja meg. Róma eddig is vagy huszonhét millió tonnás vásár­lással listavezető az iraki olajpiacon: ez a pozíciója ezután sem kerül veszélybe. A beszélgetés után szállásunkra mentünk a régi királyi vendégházba. Útközben Luigi fáradhatatlan meggyőződéssel magyarázta: most már bizonyos ab­ban, hogy annak a bizonyos történelmi levegőnek itt — olajszaga van.

Next

/
Thumbnails
Contents