Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-28 / 281. szám, csütörtök

NEMCSAK MESÉLNEK JÁTSZANAK ÉS TANULNAK A GYERMEKEK Puskin ezzel fejezi be Arany­kakasát: „Meseszó: hazudik az, de amit tauít, igaz.“ A inese tehát tanít. Erre Szobi Kálmán­ná, a búcsl óvoda igazgatója így folytatja: „Fogadjuk el a téiel igazságát, de csak a ta­nítás jelentését, lényegét ele­mezzük tovább.“ Azután meg­mutatja a gyermekek rajzait, melyek a Ma tinban megrende­zett kiállításon is láthatók vol­tak néhány hónappal ezelőtt, majd körülvezet uz óvodában. KÉT ÉVVEL EZELŐTT adták át rendeltetésének az óvodaépüle­tet, mely két pavilonból áll. Külön épületben vannak a tan­termek, vagyis az „üzemelte­tési“ részleg, s külön épületben a „gazdasági“ részleg, vagyis az Irodák, a konyha, mosoda, a raktárak és a szertárak. Az óvodaépület értéke 1 700 000 korona. A két pavilonban ta­lálható helyiségek száma 62. Egyébként r.z óvoda 60 férőhe­lyes. jelenleg 57 kisgyermek második otthona. Már az első lépések és a leglontusabb, a legjellemzőbb adatok feljegyzése után is megállapítható: korszerű lehe­tőségek és adottságok biztosít­ják a nevolőmunku hatékony­ságát. Ismerve más községek lehetőségeit, viszonyait, felsó­hajt a látogató: Igen, így kel­lene máshol is .. .1 A konyhában két szakácsnő, Karkó Viola, és Czutli Júlia se Ténykedik. Az épület, a helyi­ségek tisztán tartása két taka­rítónő, Jókai Erzsébet, és Mar­osa Erzsébet gondja. Bepillantunk a konyhába, megnézzük a szertár gazdag készletét, feljegyezzük, hogy nagyon sok játékot, szemléltető segédeszközt maguk az óvónők készítettek, közben az igazgató­nő folytatja érvelését: „Egy egy mese tanulsága nem tudja pótolni a környezet hatását, sok hónap mindennapos példa­mutatását, következetes neve­lési szokásait.“ A LEGKISEBBEK, vagyis a három- és négyévesek osztá­lya most ébred délutáni álmá­ból. Gál Sándorné óvónő a gyermekek öltöztetésével fog­lalkozik. A kis Tanóozki Tibor ügyes fiúcska, büszkélkedve mondja: „Magam fűztem be a cipőcskéket!“ Néhányan azon­ban még eléggé bajosan, kö­rülményesen végzik el ezt a munkát. Idézőjel közé kellene a munka szót tenni? Aligha, hiszen az óvónő is így mond­ja: „Ha befejeztük a cipőfűzés munkáját, mindenki szépen a helyére ül.“ Mi következik utána? A gyer­mekek válaszolnak: Mese! És kezdődik a mese. Nem a kacsalábon forgó várról, nem a vándorlegényről, hanem egy kislányról, aki felébredt dél­utáni álmából, befűzte a cipő­jét és elindult sétálni, ment, ment a falu vége felé és ak­kor meglátott egy furcsa nagy házat... Néhányan közbeszól­nak: „Az a szövetkezet barom­fitelepe!... Ott tyúkok lak­nak! ... Ott dolgozik Juli né­ni ...!“ Mások viszont valami csodálatosra várva figyelnek. Amikor óvatosan magukra hagytuk a mesehal Igatő gyer­mekeket, az igazgatónő a fo­lyosón így magyaráz: „A kor­szerű, modern mesékre nagy szükség van. Olyan mesére van szükség, amely egyszerre reális és varázslatos, korszerű és látomásos, mai és csodála­tos.“ A MÁSIK TANTEREMBEN, a nagyobb gyermekek, vagyis az öt-hatévesek osztálya már az ágyakat is helyére rakta a délutáni ébredés után. Ők már önállóbbak. Vincze Éva óvónő néha-néha segít nekik, de in­kább csak irányítja, szervezi a tevékenységet. Mi következik? Játék. Az óvó­nő a terem közepére állítja az igazi szemafor kicsinyített má­sát. Előkészületi füzetében így tervezte meg ezt a tevékeny­séget: Közlekedési játék. És most szaval nyomán a tante­rem szőnyegje országúttá vál­tozik, a kézbe vett gyúródesz­ka volánná. Pisti, Jancsi, Ildi a sofőr. Pöfögnek, löfögnek, ber­regnek, majd topogva megin­dulnak. Felhangzik a figyel­meztetés: „Ügyelj az útkeresz­teződésnél. Figyelj a lámpára!“ Pisti, Jancsi fékez ... Hopp! Il­di autója „tilosba“ futott... Érdekes az ilyen játék. Csöp­pet sem öncélú, mert az óvónő ilyen kérdésekkel „fűszerezi“ a játékot: „Hány kereke van az autódnak? Hány autó áll előt­ted az országúton? Hányadszor fordult jobbra a te autód?“ Milyen játék ez? A kérdésre így válaszol az igazgatónő: „Szoktatási játék. Olyan, amelyben kialakul a va­ló- és a képzeletbeli világ sík­jainak felismerése. A játék so­rán a gyermek nem téveszti a kettőt: a saját lábát és az autó kerekeit. Közben persze szá­molni is tanul. Ötös számkör­ben mennyiségeket azonosíta­ni“ NÉHÁNY PROBLÉMÁRÓL be szélgetünk a foglalkozások megtekintése után. Anyanyelvi oktatás? A szókincs bővítése? Ezekre a kérdésekre válaszolva az igazgatónő elmondja, hogy a gyermekek részvételével „Bó­bita“ elnevezésű irodalmi szín padot szerveztek, öt-hat perces irodalmi összeállítások beta­nulásával, előadásával szép si­kert értek el. Ügynevezett kö- žônségsikert is, mert a „Bóbi­ta“ irodalmi színpad gyakran szerepel különféle ünnepi al­kalmakkor, és nevelési, oktatá­si sikereket is. Legérdekesebb a „Madárnyelven“ című műso­ruk, melyet magnószalagon is megörökítettek. Szlovákul is tanulnak a gyer­mekek: köszönni, körjátékokat játszani, verseket mondani, színeket megnevezni. Szóba kerül a képzőművésze­ti nevelés kérdése is. Ezen a téren különbség mutatkozik az iskola és az óvoda felfogá­sa között. Az előbbi fontosnak, lényegesnek tartja a perspektí­vát, az óvoda a gyermeki fan­táziára épít és csak az úgyne­vezett munkafogások tanításá­ra ügyel. Hogyan fogják megoldani ezt a problémát? Erre és általá­ban az óvoda és az iskola kö­zött mutatkozó különbségek le­küzdése, a gyermekek érdeké­ben történő pedagógiai megol­dások keresése érdekében meg­hívják a tanítókat az óvodába. És természetesen számítanak a viszontliívásra is. Azután ismét a meséről be­szélgetünk. A MESE KÜLDETÉSE az óvó dai nevelésben az, hogy tanít­son. Az igazgatónő helyesel: „A cselekménnyel való első ta­lálkozások az öt ujj meséivel kezdődnek, de azután a világ­nak szinte valamennyi esemé­nye, élménye mesébe formálva érkezik a gyermekhez. Az eső, a napsütés, a kíváncsi Peti. Ne­velési szempontból azonban az a fontos számukra ami a mese után következik.“ így kérdeznék: A tanulság? De megelőz, s szinte már vá­laszol is az el nem hangzott kérdésre: „Nem annyira a ta­nulság, mert annak megállapí­tására a kisgyermekek nem mindig képesek, hanem inkább az, hogy milyen gondolatsort indítanak a mesék, milyen cse­lekedetekre, tettekre ösztönzik a gyermeket.“ Az óvodában persze arra is ügyelnek, hogy a kezdő gon­dolatsor, a kezdő cselekedet helyes legyen. Ez tehát a mese és az óvoda tanításának jelentősége, lénye­ge. S mi, akik annak idején nem járhattunk óvodába, csak örvendhetünk, hogy iskolába készülő gyermekeink számára kötelezővé tették az óvoda lá­togatását. HAJDÚ ANDRÁS Jörg Demus zongoraestje Jörg Demus, osztrák pianista kivételes művész. Csupa fantá­ziából összeállító műsora is ki­vételes volt. Kifinomult ízlés, költői lelkidet és élénk fantá­zia kell a „fantáziák estjének“ ilyen magas rendű megvalósítá­sához. A művész játékát sallangta- lan tisztaság, intenzitás, a tu­datos építkezés és a fantázia­koncepció különleges vegyüléke jellemezte. Jörg Demus sajátos tulajdonsága, hogy mindent a lehető legegyszerűbb eszközök­kel valósít meg. Néhány töké­letesen kikevert hangszín ele­gendő ahhoz, hogy az előadott művet valóban „életre keiltse“. Dallamformálása különösen szép, légies pianóinak színhatá­sok mellett érdekes módon fényhatásai is vannak. Műsorát Mozart d-moll Fan­táziájának, ennek a könnyből és mosolyból szőtt kis remek­műnek érzékenyen mintázott előadásával nyitotta meg. Brahms op. 116-os számot vi­selte Fantáziák című két füzete három első darabjának megszó­laltatásával (d-moll Capriccio, a-moll Intermezzo és g-moll Capriccio) megvalósította a brahmsi kisformák nagy eré­nyét, Molnár Antal szavaival élve: „kevéssel mondani sokat, röviden, néhány vonással adni széles hátterű lelki portrét“. Schumann minden szempont­ból rendkívül igényes C-dúr Fantáziájának tolmácsolásában „jelen volt“ a zeneköltő elsu­hanó ábrándképekkel telt ke­délyvilága, amelyben realitás álommal keveredik. Jörg Demus Beethoven cisz- moll Jop. 27. No. II.) fantázia­szonátájának első tételében nem a holdvilágos éjszakák ro­mantikáját idézte. A csodálatos beethoveni Lassút inkább egy­szerű, mély siratóéneknek fog­ta fel. (Ezt a müvet Beethoven életében Lugas-szonátának ne­vezték, mert állítólag lugasban született, a „Holdvilág-szoná­ta“ elnevezést Ludwig Rellstab, költő-zenekritikus adta, akit egy holdvilágos éjszaka ihletett meg erre a címre). A mű ket­tős hangvételét kidomborítva az éjszaka-zene után magasra csa­pott a harmadik tétel vihar-ze­néje. A szép estet Bac'-> Kromati­kus fantázia és fúga című da­rabja koronázta meg (d-moll, BWV 903). Jörg Demus a leg­jobb Bach-impretátorok közé tartozik. Érdekes elgondolással beépítette a barokk előadási gyakorlat bizonyos elemeit és egyben érvényre juttatta a nagyszabású mű szenvedélyes drámai jellegét, beszédes reci- tatívóját. örülnénk, ha a kiváló mű­vészt hamarosan újra üdvözöl­hetnénk a bratislavai hangver­senydobogón. A karmester sikere A Szlovák Filharmónia idei második bérletsorozatának nyi­tó estjét szovjet dirigensnek kellett volna vezényelnie. Dzsanszug Kahidze vendégsze­replése azonban a művész meg­betegedése miatt elmaradt. He­lyette Ján Mária Dobrodinský vette a kezébe a karmesteri pálcát. A műsor érdekes ellentétre épült. Letűnt korok zenei, tehát lényegében egész érzelem- és gondolatvilágát szembeállította a mai zene világával, ami vi­szont korunk felfogását tükrö­zi. A cseh Josef Rejcha 1700- ban élt, a szovjet Andrej Petrou pedig századunk muzsikusa. És íme, egy estére egymás mellé álltak a pódiumon. Kor és kor­szellem szembesítése. Ehhez Gioacchino Rossini „A tolvaj szarka* című nyitá­nyának üdítő zenéje szolgált bevezetésül.. Josef Rejcha „Concerto con- certante“ címet viselő müvét hegedűre, gordonkára és zene­karra komponálta, valójában sa­ját hangverseny céljaira, mert világjáró csellista volt. A hege­dűszólót Viktor Šimčisko, a gordonkaszólamot pedig Stanis­lav Apolín adta eló. A fiatal hegedűművész fellépése kelle­mes meglepetést szerzett. Elő­adásmódját természetes zenei­ség és vérbő temperamentum jellemzi. Játékát belső lendü­let „vitte“, sőt tempóvételben néha el Is ragadta, de produk­cióját egészben olyan egészsé­ges muzikalitás hatotta át, hogy „nekiszaladásait“ egyelő­re szívesen írjuk fiatal kora számlájára. Stanislav Apolin már többször vendégszerepeit nálunk, szólamát a tőle meg­szokott színvonalon tolmácsolta. Maga a mű szeretetre méltó és kellemes, de nem hat az iz­galmas élmény erejével. And­rej Petrov ezzel szemben ízig- vérig mai muzsikus, akiben a ma szelleme él és akit a ma problémái foglalkoztatnak. „I. Péter“ című nagyszabású voká­lis-szimfonikus freskóinak te­matikája is elkötelezett mű­vészre vall. A tragikus pátoszt, drámai izzást éles feszültség- váltásokkal állítja szembe a bensőséges líra hangjával. Ze­nei dekllamációja -helyenként szertelen, de legmélyebb lénye­gében ez talán hozzátartozik a mai muzsikus útkereső nyugta­lanságához. A vokális triót Ľuba Barico- vá, Ondrej Malachovský és Szeryej Kopöák adta elő. A fő- feladat Malachovskýnak jutott, aki szólamát a kelte hangerő mellett belső erővel toilmúcsol- ta. A Filharmonikus Énekkar ki­tűnően rátalált a modern stílus­ra és szépen árnyalt az érzelmi szélsőségek között. Külön elismerés illeti J. M. Dobrodinskýt, aki nemcsak vál­lalta a „beugrás“ kockázatát, de kitűnően meg is ofldotta veszé­lyekkel teletűzdelt nehéz fel­adatát. HAVAS MÁRTA KEVÉS VAGY SOK A SZAKKÉPZETT PEDAGÓGUS? Az Új Szó október 24-i száma J. Lelkes Ilonától Ha „el­süllyesztik“ a kiemelt tantárgyakat címmel közölt cikket. A cikkíró olyan időszerű problémákat vet fel, melyeket mielőbb meg kell oldani. Többek közölt a kiemelt tantárgyak (ma­gyar nyelv, szlovák nyelv, orosz nyelv, matematika, fizika) oktatásával foglalkozik. Hiányolja, hogy ezeket a tantárgya­kat nagyon sok iskolában (főleg az alapiskolákon) nem megfelelő képzettségű pedagógusok oktatják. A gondolatébresztő cikk ösztönzött arra, hogy hozzászól­jak ahhoz, umi Lelkes Ilona írásában megválaszolatlan kér­dés maradt. Vajon elég-e vagy kevés a szakképzett pedagó­gus a magyar iskolákon? A választ nem áll módomban, és nem is vagyok hivatott megadni, ugyanis nem tudnám ezt statisztikailag kimutatható pontos adatokkal alátámaszta­ni. Azt azonban, hogy például a Nitrai Pedagógiai Fakultás végzős hallgatóinak elhelyezkedése nem megy gördüléke­nyen, magam is tapasztaltam. Az elhelyezkedés nehézségei­ről egyébként több kollégámmal való beszélgetés alkalmá­val is meggyőződtem. Valamennyien tudjuk, hogy pártunk, az Oktatásügyi Mi­nisztérium, varlamint a főiskolák gondoskodnak a jövő peda- gógusnemzedékről. Arányosan tervezik a tanítók utánpótlá­sát is. Miért ütközik tehát akadályokba az elhelyezkedés? A hallgatók által benyújtott kérvények legtöbbjére a já­rási nemzeti bizottságok oktatásügyi osztályai azt a választ adják (ha egyáltalán válaszolnak a kérvényről), hogy hely­szűke miatt nem vehetnek fel új tanerőket. Ezek szerint sok járásban már nincs szükség képesített pedagógusokra. Nos, nem egy esetben előfordul, hogy például az 1—5. évfolyamokban érettségizett egyének tanítanak. Néha olyan esetek is vannak, hogy pedagógiai végzettség nélkül a 6—9. évfolyamokban is tanítanak. Sajnos, évről évre elég szép számban vesznek fel ilyen tanerőket. Az ilyen, bizonyára is­meretség útján bekerült „tanítókat“ aztán szükség esetén elbocsátani nem könnyű. Igaz, négy, öt év múlva közülük egynéhányon levelező hallgatóként szereznek képesítést. A legszomorúbb az, hogy ezek között a törekvő „pedagógu­sok“ között olyan fs található, aki még a középiskolát is csak háimas vagy négyes átlaggal végezte el. Ezt a gyakorlatot jó lenne a legrövidebb időn belül felszá­molni. Annál is inkább, mivel az elkövetkező nemzedék ne­veléséről, jövőjének megalapozásáról, nem pedig személyi ügyekről van szó. Nőm mindegy, kire bízzuk a jövő gene­rációját! A tudományok és az oktatás módszereinek rohamos fej­lődése ma már szükségessé teszi, hogy végzett pedagógu­saink .3 továbbképezzék magukat. Szakképzett pedagógu­saink néhány évi gyakorlat után továbbképző tanfolyamon vesznek részt. Milyen tudással és módszertani ismeretekkel rendelkezhet viszont az, aki érettségi után a katedrára áll? Egyáltalán miért alkalmaznak Ilyen egyéneket? Valóban ke­vés lenne a szakképzett pedagógus? Ha így lenne, akkor sok diplomás tanítónak miért kell annyit kilincselnie, hogy végre helyet találjon? Ezek valóban elgondolkoztató jelen­ségek, hiszen nem egyéni, hanem társadalmi ügyről van szó! Hasznos lenne, ha az elhelyezkedés nehéz problémáit és feltételeit sikerülne végre megoldani. A fiatal tanítók elhe­lyezésében a pártszervezetek és a pedagógusképző iskolák is segíthetnének. CSÁKY KÁROLY ÜJ 1974. XI. 28 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents