Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-03 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

Ez a leivükBl liáruin évtizede, a karpatokban készült: Ludvík Svoboda tábornok a figyelőállásban.

berniünket a fasiszta propaganda. Fiatalos romantikával vártam, hogy én is a partizánokhoz szegődjem.

Ekkor természetesen még nem volt nagy tapasztalata abban, hogy hol keresse a partizánokat. Nagy bánatára a Szlovák Nemzeti Felkelésben sem vehetett részt, mivel Szepsiben mindössze két napig tartott az új forradalmi rend, aztán megszállták a fasiszták. Később visszatért a községbe Ondrej Kočiš őrvezető, az SZNF résztvevője. Mivel bujdosnia kellett, Ján Antolíkkal elhatározta, hogy átszöknek a fronton és önként jelentkeznek az első csehszlovák hadtestbe, amelynek létezéséről a rádióból szereztek tudomást. Tervük megvalósításához 1944 decemberében láttak hozzá.

— Ekkor jöttünk rá, hogy nem könnyű feladatra vállalkozunk — mondja. — Kelet felé csak a mellékutakon mehettünk. Kerülnünk kellett a lakott területeket és természetesen a német járőröket is. Ha valamelyik településen megszálltunk, menekülteknek adtuk ki magunkat. Giraltovcébe 1945 január közepén értünk. A helybeli lakosság néhány napig a közeli erdőben rejtegetett bennünket. így értük meg a község felszabadítását. Mily nagy volt a csodálkozásom, amikor a csehszlovák egység parancsnoka Humennére küldött, mondván, hogy ott van a sorozó bizottság.

jókedvvel siettünk, hogy a fasisztákat kiűzzük a városból és ne maradjon idejük kárt okozni.

A német kapitulációról szóló hír május 8-án este jutott el hozzájuk, ám ezzel számukra még nem ért véget a háború. Néhány napig még eltartott, amíg a környező erdőket megtisztították a fanatikus fasiszta bandáktól.

Ján Antolík a háború után is a néphadseregben maradt. Különböző beosztásokban, parancsnoki tisztségben immár 30 évet töltött el itt. Ma a bratislavai Klement Gottwald Katonai Politikai Akadémián tanít, adja át tapasztalatait a hallgatóknak.

Mindig

segítettek

Karéi Mucha tartalékos tü- zéralezredes bár már megérdemelt pihenését tölti, aktívan kiveszi részét a közéleti munkából. A kerületi hadkiegészítő parancsnokság aktivistája, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége városi bizottságának elnökségi tagja. Gyakran eljár a fiatalok közé, hogy göröngyös és harcos életútjáról elbeszélgessen.

— Ostrava közel volt a csehszlovák—lengyel államhatárhoz — eleveníti fel a múltat. — Hamar eljutott hozzánk a hír,

— Többszöri áthelyezések után végre Buzulukba kerültünk — fonja tovább az emlékezés fonalát. — Itt 1912-ben elvégeztem a tiszti iskolát, és Janko főhadnagy századában kaptam beosztást. Ezzel az egységgel vettem részt a szok.olo- vói harcokban is, ahol főhadnaggyá léptettek elő. N

Szokolovo. E cseh hangzású szovjet falunál esett üt a tűzkeresztségen nemcsak Karéi Mucha, hanem több száz társa is. Itt szereztek harci tapasztalatokat, amelyeke! Kijevnél, Belaja Cerkovnál, Rudánál, Zsazsková Fasztovnál és a Duk- lánál kamatoztattak.

— A Kárpátok előtt álltunk, amikor eljutott hozzánk a hír, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés — mondja. — Szerettünk volna azonnal a felkelők segítségére sietni, de nem lehetett. Igen nagy volt az örömünk, amikor megtudtuk, hogy másnap támadást indítunk. Én az esti szürkületben órákig néztem a Kárpátok ködlepte ormait.

A harcokban mint a 3. dandár 3. tüzérezredének a tisztje vett részt. Ott volt Wroclawká- nál és az oly sok vérrel áztatott 534-es magaslatnál is. Az ő számára is ünnep volt október 6-a, amikor a Nebilják szakaszvezető vezette járőr elérte az államhatárt. Az ünneplésre azonban nem maradt idő, üldözni kellett az ellenséget. Az irány Bardejov, Prešov és Pop- rád volt. Karéi Mucha a háHazánk felszabadításában részt vett a Szovjetunióban megalakult első csehszlovák hadtest is. Katonái a legsúlyosabb harcokban küzdöttek, s ugyancsak derekasan helytálltak. Sokan életüket áldozták hazánk, népünk szabadságáért. Az egykori harcok résztvevői közül többen ma is a néphadseregben szolgálnak, vagy megérdemelt pihenésüket töltik. Tanítók, parancsnokok, akik néphadseregünk katonáit a legkorszerűbb fegyverek kezelésére tanítják. A 30 év előtti harcok számukra valóság, de a fiataloknak már történelem. Az alábbiakban három résztvevő eleveníti fel a 30 év előtti emlékeket.

1974

XI. 3.

örömmel jelenteni

Tizenhét éves múlt, amikor a Szovjetunióba szökött. Különböző helyeken dolgozott. Amikor megtudta, hogy Buzulukban csehszlovák katonai egység formálódik, nem volt maradása. 19. születésnapján, 1942. december 13-án Ivan Bambilo, ma néphadseregünk alezredese, magára öltötte az egyenruháit.

— A híradósokhoz osztottak be — mondja. — Bizony kemény munka volt itt, különösen amikor a frontra kerültünk. A mintegy 10 kg nehéz rádióadó- vevő-állomást Vasil Hricíkkel kezeltük. Vasil Belaja Cerkovnál halálos sebet kapott.

Amikor a szovjet és a csehszlovák csapatok a kárpát-duk- lai hadműveletekre készültek, akkor tért vissza a kórházból Bambilo tizedes. Sebe még nem gyógyult meg teljesen, de ő ott akart lenni egységénél abban a pillanatban, amikor hazai földre lépnek. A sors, úgy látszik, kedvét akarta szegni. Éppen megérkezett Zyndrano- wa községbe, amikor egyik harcostársát — aki aznap már hetedszer indult el az ellenséges tűzben megjavítani a telefon- vezetéket — Vasil Klevecet, halálos találat érte. Nem csüggedt el, sőt abban a pillanatban úgy érezte, kötelessége, hogy bajtársa halálát megbosszulja.

— Amikor az emlékezetes napon járőreink elérték az államhatárt, a második zászlóaljjal ón is az elsők között érkeztem oda. ' A harcokban megedzett katonák sírtak, csókolgatták a hazai földet. Magam is meghatódva álltam, de nem sokáig. Felállítottuk a rádióadó-állomást, s az örömtől remegő hangon jelentettem a felső parancsnokságnak a nagy eseményt. Életemnek ezt a pillanatát nem tudom elfelejteni.

A távoli lövések azonban ar ra figyelmeztették őket, hogy a közelben még ellenséges csapatok vannak. Ivan Bambilo is a hátára vette hű társát, a rádióállomást, elindult a harci rendben menetelő zászlóaljjal. Aznap délelőtt felszabadították Vyšný Komárnikot, de a Nižný Komárnik fölötti magaslatot még a fasiszták uralták.

A Duklai-hágótól alig néhány kilométerre van Svidník — mondja. E távolságot az ember egy nap alatt kényelmesen megteszi, nekünk azonban akkor hetekbe került, amíg az Ondava folyóhoz értünk. Nehéz harcot vívtunk minden talpalatnyi földóri.

Ivan Bambilo és harcostársai sok-sok megpróbáltatáson men tek keresztül, nehéz harcokban vettek részt, amíg a prágai díszszemlén részt vehettek. S amikor a sors úgy hozta, hogy ötéves frontszolgálat után visz szatérhet a polgári életbe, nem vetette le az egyenruhát. A hi vatásos katonai életpályát vá lasztotta.

Átadja tapasztala tait

Vannak pillanatok, amelyeket az ember nem egykönnyen felejt el. Ján Antolík mérnökalezredes életében Ilyen volt 1939. szeptember 1-e. Ezen a napon ugyanis nem mehetett iskolába, mivel az utakat a Lengyelországot orvul megtámadó Wermacht-csapatok részére tartották fenn.

— Amikor a fasiszták a Szovjetuniót is megtámadták — mondja az alezredes —, a gimnáziumunkban egyre jobban kibontakozott a németellenes mozgalom. Igaz, hogy ekkor ez még csak szavukban nyilvánult meg. Esténként csaknem rendszeresen Hallgattuk a moszkvai rádiót. így nem tévesztett meg

A Humennére érkezésünk napján harmincukat sorozták be katonának. Amikor egy nagyobb csoport összegyűlt, Vra- novba, innen pedig Levočára

irányították, ahol a 4. dandár formálódott. Január végén végre megkapták a beosztásukat. Barátja gépkocsivezető lett, őt pedig a tartalékos tiszti iskolába vezényelték.

— A kiképzés kemény volt, megközelítette az első vonalbeli feltételeket — mondja. — A táradtság olyannyira erőt vett rajtunk, hogy alig vettük őszre a napok múlását, Végre április közepe táján elérkezett a tanfolyam záróvizsgája.

A front ekkor már a Kis-Fát- rában volt. A kemény harcokban elszenvedett veszteségek pótlására érkezett meg Ján Antolík is, aki a 4. dandár 8. zászlóaljában kapott szakaszpa lancsnoki beosztást.

— Ebben az időben elfogott a félelem. Nem is annyira az ellenségtől tartottam, mint in kább a felelősségtől. Ez a félelem azonban hamar elmúlt. A gyűlölet, a bosszúállás váltotta fel. Ugyanis amikor egyik egységünk elfoglalta az előtte levő magaslatot, a fasiszták lövészárkában mintegy 20 bajtársunk megkínzott és megcsonkított holttestére bukkantunk — mondja. — Ezzel aztán betelt a pohár.

A Duklai-hágó elfoglalása után a legnehezebb harcokat a csehszlovák katonák a Kis-Fátrában, Liptovský Mikuláš és Žilina tér ségében vívták. Ezekben a harcokban már ott volt a fiatal Ján Antolík Is. Május elsejének reggelén kelt át szakaszával a megáradt Vág folyón. Považská Teplá felé vonultak. Dandárjának kötelékei elsőnek érték el Morvaországot.

— A Vsetínhez közel levő Ostí községben voltunk, amikor tudomást szereztünk arról, hogy a vsetíniek a partizánokkal együtt megtámadták a németeket — mondja. —• Fáradtan, de

hogy Krakkó mellett Ludvík Svoboda alezredes vezetésével — ma hadseregtábornok, köztársaságunk elnöke — csehszlovák katonai egység formálódik. Nem volt maradásom. A határon nagybátyám — aki vasutas volt — segített át.

Amikor a fasiszták megtámadták Lengyelországot, Bara- novicébe helyezték át őket, ahol fel kellett volna készülniük a további harcokra. Erre azonban a németek előretörése miatt nem került sor. Az ún. lengyelországi csehszlovák légió Velká Hlubočka városkába vette az útját, ahol az akkori szovjet attasé, Ribalko ezredes segítségével átmentek a Szovjetunió területére.

ború végét Prostéjov térségében érte meg.

— Azt a segítséget, amit a szovjet emberektől kaptunk a harcok során, sohasem lehet elfelejteni — mondja. — Együtt ontottuk a vérünket, a szovjet katonák megosztották velünk 'lőszerüket, betevő falatjukat. Ha bajba jutottunk, elsőként segítettek rajtmik.

A tartalékos tüzéral ezredes zubbonyát a Vörös Csillag Érdemrend, a Csehszlovák Hadi- kereszt és további nyolc érem és kitüntetés díszíti, amelyek ifjú korára, a fronton eltöltött évekre, a fasizmus elleni harcra emlékeztetik.

NÉMETH JÁNOS

Jelkép és emlék a Halál Völgye bejáratánál.