Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-17 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

„Amíg ólet lesz a földön, addig fut­ball Is lesz“ — mondta néhány évveJ ezelőtt Pelé, a labdarúgás koronázatlan királya, ßs érdekes módon még a leg nagyobb pesszimisták is elismerik a fekete gyöngyszem sokatmondó ki jelen tését, de rögtön hozzá is teszik: lesz, lesz, csakhogy a játék kezdi elveszíteni régi vonzerejét, mert a győzelem kiví­vása napjainkban nem annyira a játék, mint. inkább a harc, a kemény, könyör­telen és kíméletlen harc, a haszonleső taktika, az időhúzás, a céldancsok esz­közeivel történik, s az ellenfelet sok szór ellenségnek tekintik. És valóban, az európai kupaküzdel mek, a tétre menő nemzetek közötti mérkőzések, a legtöbb nemzeti bajnok­ság kontinensünkön a borúlátókat Lát­szik igazolni. De egyáltalán milyen is i. u.k labdarúgása? Csakugyan fe > felhők tornyosulnak a legnépsze- i b sportág egén? Nem titok, hogy korunk labdarúgásán nak legnagyobb baja, mondhatni rákfe­néje a durvaság. Ilyen tekintetben so­kat vártunk az idei világbajnokságtól, de icsalódtunk. Igaz, a futballisták nem szabálytalankodtak olyan cinikus hi­degvérrel, mint mondjuk az angliai vi­lágbajnokságon, hanem csak taktikai szabálytalanságokra vetemedtek. Ebből aztán annyit „gyártottak“, hogy két vi­lágbajnokságra is elegendő ietl volna! De hát minden kisgyerek tudja, hogy a taktikai szabálytalanság és a durva­ság között csaknem olyan a különb­ség, mint a kutya és az eb között. Mert hol van az megírva, hogy az ellenfél­nek el kell törni.a lábát, sérülést kell neki okozni a szabálytalanságok során?! így van ez a nemzetközi kupamecs- cseken is, ahol a küzdelem dominál. A „küzdelem“ szón pedig azt értik, hogy a futballisták a mérkőzések töbl>ségén szabálytalanságaikkal valósággal szét­tördelik a játékot. Hogy példákat is említsünk. Emlékez­nek a másfél évvel ezelőtti AC Milan — Leeds United KEK-döntőre? Valószínű­leg. És az idei Carl Zeiss Jena—Slávia Praha KEK mérkőzésre? Bizonyára. A labdarúgás csúfos megszégyenítése volt ez. a két találkozó, melynek láttán aka­ratlanul is egy angol anekdota jutott n/. ember eszébe: durva mérkőzésen az egyik játékos megkérdezte társát, hol a labda, amire az így felelt; „Az ördög vigye a ialxlát, játssz tovább...“ A példákat, a mérkőzéseket sorolhat­nánk tovább. Ha ma egy csapat pálya ra lép, némi túlzással azt is mondhat nánk, hogy csak egyetlen jelszónak hó­dol: „Mindent inkább, csak nem veszí­teni!" És ez az oka minden bajnak, pénzügyi akrobatikának, megvesztege­tésnek és botránynak, durvaságnak és spot 'erőtlenségnek. Ebitől nyilvánvalóan adódik, hogy a mindenáron való győzni akarás hová tereli milliók kedvenc sportágát, szóra kozását. Ma már olyan dolgokat dicsői tünk a futball erényeként, amelyekre ugyan szükség van, de amelyek a játék szemponíjából nem döntőek. Viszont a labdarúgás igazi erényei egyre jobban elsorvadnak. (Az elmúlt héten az egyik KEK mérkőzés rádióriportere így lel- kedezett örömében: „Milyen nagyszerű en játszanak a fiúk, a dörzsölt profikat is megszégyeulitlk élvezetes labdatar­tásukkal .. .“j Tegyük rögtön hozzá, hogy a ven dógláló csapatról volt szó, w. játszott 0:0 ra, és nem élvezetes labdatartással, hanem ellenszenves időhúzással. Hát ebhez mit szólnak? Tudjuk, érez zük a választ: a győzelem a fontos, nem a részvétel. Mi történne akkor például, ha a csapatok olyan felfogásban futballozná nak, hogy a mérkőzést meg akarják nyerni, de vereséget is szenvedhetnek? Minden bizonnyal nem volnának bot­rányok, szándékos durvaságok, taktikai faultok, primitív időhúzási trükkök, me lyeknek rendszeres ismétlődése egysze rűen élvezhetetlenné teszi a mérkőzé­seket, sőt elharapódzásuk egyenesen ve szélyezteti az egész sportágat. Csakhogy ezt a naiv kívánságunkat sohasem teljesítik önként a labdarugók, mert a huszadik századi élsport könyör­telen korszakában élünk, amikor a nyu­gati országok labdarúgását teljesen ha­talmába kerítette a pénz. A beígért csillagászati prémiumok idézik elő a céldancsókat, a mindenáron való győz­ni akarást, a sportszerűtlenségeket, az időhúzást és a többi nem kívánatos je­lenséget futballpályáinkon. A játék pe­dig „haldoklik“, arra senki se nagyon ügyel. Ismét eey példa. Másfél éve történt az Ajax—Juventus BEK-döntőn. Ez a mérkőzés mindenkinek csalódás* oko­zott. Talán még emlékeznek rá. Mini­malista, fantázia nélküli, óvatos, „meg bilincselt“ labdarúgást láthattunk. Hogy miért? Azért, mert az Ajax félt. 1:0 ás vezetés után nem kockáztatott, csak egy célja volt: nem veszíteni. Az ok is­mert. a kupa újbóli elnyeréséért min­den Ajax játékosnak 50 ezer svájci fran­kot ígértek! Ezekután önkéntelenül is felmerül a kérdés az emberekben. Nem kapnak véletlenül túl sok pénzt a profi-labda rúgok? És tulajdonképpen miért is kap­ják? Meddig tart még ez a konjunktú­ra? Mit szolgál, és mit segít ez elft? A labdarúgás fejlődését? Kötve hisszük. Az viszont könnyen elképzelhető, hogy a felelőtlenül magas prémiumok „megfojtják“ a labdarúgást, melynek lassan már csak neve fogja jelezni a hajdani szép sportjátékot. Az Ajax csak egy csapat a sok közül. Lehet, hogy a Juventusnak még többel ígértek. Az NSZK játékosai 60 ezer márkát kaptak fejenként a világbajnoki címért... Bizonyára akad ellenvetés is: ha va- . laki az élet bármelyik területén, trillát a sportban is átlagon felülit képes nyújtani, kapjon azért állagon felüli jutalmat is. De gondolkodjunk csak: az arányok maximálisan eltúlzottak! Ar­ról nem is beszélve, hogy „a nagy pénz — nagy foci“ elmélet napjainkban már nem érvényes! Nem a jutalmak ellen ágálunk, hanem azért, hogy a pénz ne játssza a döntő szerepel a labdarúgás­ban. Pillanatnyilag nincs ember, nincs In­tézmény, mely állj! parancsolna ennek a nem kívánatos folyamatnak, annak, hogy a pénz lassan, de biztosan egyre jobban behatol a labdarúgásba. De mi­ért vannak akkor a szabályok és a já- tók vezetők? Ugyanis a logika azt diktálja: a kel tényező feladata, hogy az úgynevezett ered m én y k öz pon t úság szem 1 él et ébő 1, magyarán szólva, a beígért prémiumok ból fakadó túlzásokat letörje, és hatá­rozottan útját állja azoknak a kísérle teknek, amelyek az eredni én y ességre való hivatkozással a korszerűséget (a test test elleni küzdelem, férfias játék, keménységJ és a sportszerűséget konf­liktusba keverik. Ni, már most csupán az a kérdés, hogy az egészségtelen je<- lenség — amelyből lassan irányzat lesz — térhódításában mi játszott közre: a szabály elégtelen a, vagy a vele kap csolatos játékvezetői felfogás hibás. Úgy tűnik: ez is, az is. Nézzük csak a szabályokat. Az egyes sportágak szabályai nem tekinthetők örök életüeknek, a sport és valamennyi sportág fejlődik, és a haladással lépést kell tartaniuk a szabályoknak Is. Ter­mészetesen, a szabálymódosítások nem mindig hozzák meg a várt eredményt, de amikor egy sportág hanyatlása csak­nem világjelenséggé válik, akkor majd­nem mindig szükség van a szabályok módosítására. Miről van szó konkrétan a’labdarú­gásban? Már jó néhány éve számtalan szabálymódosítási javaslattal jelent kéz nek a futball jövőjét féltő szakemberek és az egyszerű szurkolók, akik refor­mokkal akarják látványosabbá, érdeke­sebbé, vonzóbbá és nem utolsósorban sportszerűbbé, s így Igazságosabbá ten­ni a játékot. Sokszor azonban nem szá mólnak az esetleges szabályváltozásból eredő váratlan következményekkel. Annak idején például nagyon fellán­goltak a szenvedélyek a lesszabály kö­rüli vitában. Játszottak is mérkőzése­ket lesszabály nélkül, de a kísérletek nem váltak be! Szinte teljesen kihalt a mezőnyjáték, s a két kapu előterében hatalmas, áttekinthetetlen csoportosulá­sok keletkeztek. Akár a kézilabdában: unalmas malmozás volt a játék. Sokan kardoskodnak a tiszta játék­idő, valamint a 10, 20, 30 perces kiállí­tás bevezetése mellett, akárcsak azért, hogy hosszabbítsák meg a 16-os vona­lát az oldalvonalakig, és ezen a terüle­ten belül minden szabálytalanságot bün­tessenek tizenegyessel! Akadnak olya­nok is, akik azt javasolják, onnan rúg­ják a szögletet, ahol a labda elhagyta az alapvonalat. Egyesek pedig a kapu megnagyobbításával akarják megmente­ni a játékot. Mondanunk sem kel!, hogy a reform- törekvések megvalósítása sok sok bo­nyodalommal járna, márpedig a labda­rúgást éppen az teszi népszerűvé, hogy egyszerű szabályok szerint játsszák. A szabálymódosítási javaslatok kö­zül talán a legreálisabb elképzelés az, hogy a partdobás helyett vezessék be a „part rúgást“. Tehát ne kézzel dob­ják be az oldalvonalat elhagyó Ialxlát, hanem szabadrúgásszerűen hozhassák mozgásba arról a pontról, ahol elhagy­ta a játékteret. Ez a javaslat a támadó futballt szol­gálná. Manapság a védőjátékos minden meggondolás nélkül szerel az oldalvo­nalra, és a partdobást könnyűszerrel hárítják. Egészen más lenne azonban a helyzet, ha az ellenfél ilyenkor do­bás helyett rúgná a labdát. A kapu kö zelében egy Ilyen benigás — a jobb szög miatt — még a szögi el rúgásnál is veszélyesebb lenne. Hasonlóan ésszerű és célravezető lenne annak az új szabálynak a beve­zetése, melynek szószólói javasolják, hogy a „paragrafus“ ellen vétkező csa­pat ne állhasson fel sorfalat a szabad rúgásoknál. Nézzük csak közelebbről az esetet. Az ellenfél gyors csatára kecsegte­tő helyzetben kiugrik, már a 18-os- nál jár, amikor a nyakánál fogva földre rántják, elgáncsolják, hátulról felvágják stb. A bíró szabadrúgást ítél, és elkez­dődik a huzavona. A sorfal feláll 3—4 méternyire a labdától, a játékvezető tessék-lássék módon hátrább rendeli a sorfalat; a játékosok egy két lépést lesznek hátra, majd ugyanannyit előre, s a labda rendszerint a sorfalban akad el. Mennyire más lenne a helyzet, ha a 16-os közelében lejátszódó taktikai •fault megtorlásaként a vétkes csapat sorfala nem állhatna fel! Minden bizonnyal csökkenne az effajta vállal kozási kedv. Mi azonban tudjuk, hogy a labdarú­gószabályokat belátható időn bellit nem változtatja meg a FIFA szabályalkotó szerve, az International Board. A nem­zetközi szövetség pillanatnyi álláspont­ja világos: a jelenlegi keretek között kell megtalálni a megoldást. De hogyan? Csak egv lehetőség van: a játékvezetők. Mert az 1970. évi vi­lágbajnokság is igazolta, hogy a régi, kipróbált szabályok alapján is lehet jól és szépen futballozni, ha a játékvezetők a „paragrafusok“ következetes betartá­sával és alkalmazásával megszabadítják a játékot attól a torzulástól, amelyet a durvaság, a céldoncs eluralkodása idé­zett elő. Borbély Pál, a kitűnő magyar szak- oml>er így ír erről a problémáról: „Egy­séges játékvezetői szigort kellene be­vezetni, hogy az a futballista, aki kéz­zel visszarántja ellenfelét, azonnal ki­állítandó. Vagy figyelmeztetés nélkül kell leküldeni a pályáról, azt a játé­kost, aki ellenfelét alattomosan hátul­ról megrúgja, vagy megkísérli megrúgni (utánrúgásj, de az se lenne baj, ha a partvonal mögé kerülne az a futballis­ta, aki a sípszó után szándékosan el­rúgja a labdát. Ha ugyanis a labdarúgó tudja, hogy bizonyos sportszerűtlensé­gekért kiállítják, akkor óvakodik tő­lük. Ha tisztában lesz azzal, hogy visz- szarántásért, alattomos szabálytalansá­gáért, labdaelrúgásórt a partvonalon kívülre kerül, hamarosan leszokik ezek­ről a »védőeszközökről«. A taktikai faultok (egyszerű durva­ságok) eltűrése mindig a rosszabbul fel­készült, gyengébb futballistát támogat­ja, tehát a tehetségtelenebbeknek, a lustáknak, a hanyagoknak kedvez. Egy csöppet sem válna a labdarúgás hátrá­nyára a szigor. Arra ösztönözné, kény­szerítené a játékosokat, hogy váljanak jobb futballistákká. Ha ugyanis nem le­het a jobbikat, a gyorsabbat, a techni- kásabbat fölrúgni, lerántani, akkor nincs más hátra, mint jobban szerelni, ügyesebbé, gyorsabbá válni. Ez lenne a kiút. Az egyénnek is. a sportágnak is.“ Szóval jelenleg csak egy kivezető út van: szigorítani, egységesen magya­rázni és alkalmazni a meglevő szabá­lyokat. De nem úgy, amint azt az idei VB-n és a nemzetközi kupameccseken láttuk! Sok bíró nem tudatosítja, hogy az egész pályán alkalmazott céldan­csok, a támadójáték szándékos széttör- delése elleni határozott fellépés fonto­sabb játékvezetői követelmény, mint a „szövegelést“ büntetni teáitrális gesz­tusokkal, vagy a kapusok lépésszabá­lyának a betartása (Lásd a múlt heti FC Magdeburg —Bayern HEK-mérkőzést. A sok-sok kíméletlen szabálytalanságot, szándékos durvaságot Linemayer osat- rák játékvezető csak békésen szemlélte. Az ilyen bírói felfogás árt a labdarú­gás további fejlődésének! Mert az alait- tomos utánrúgásokat, taposásokat, lö­késeket azért mégsem lehet a férfias játék kategóriájába sorolni!) Csak a játékvezetők szoríthatják visz- sza korunk labdarúgásának produktu­mát, a céldancsókat, a durvaságokat, amelyet divatos szóval férfias, kemény játék néven szoktak emlegetni. Ha ez sikerül, akkor más lesz a kép a mai futballról, amelyet nem a lényege, ha­nem a rárakódott szennyeződések miatt hagynak cserben az emberek, a szurko­lók, a nézők. De nemcsak a játékvezetőknek, ha­nem a szakembereknek, a szurkolók­nak, a pártatlan nézőknek és természe­tesen maguknak a futballistáknak sem szabadna elfelejteniük az alapelvet: győzzön a jobb, a keményebb, és ne a durvább! Ha ezt mindenki felismeri, ak­kor nem kell féltenünk e nagyszerű já­ték jövőjét. Hogy is mondta Pelé? „Amíg élet lesz a földön, addig futball is lesz!“ Mert ha nem volna a labdarúgás, ki kellene találni. TOMI VINCE Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti o szerkesztő bizottság Főszerkesztő: (.őrmez Gyula. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava Gorkl| utoa 10. Telefon. 169, 312 52, 323 01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550 18. sportrovat. 505 29. gazdasági ügyek: 5(M> 39 Távíró: 092308 Pravda Kiadi vállalót, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja o Pravda Nyomdavrtllalat bratislavai üzeme Bratislava. Štúrovo 4. Hirdetőirodo Vajanského nábrežie 13/A. II emelet tele­fon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta 14.70 korona, a Vasárnapi Üj Szó negyedévre 13.— korona Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesít«. Külföldi megrendelések PNS — Üstredná expedícia tlače, Bratislava. Gottwaldovo námestie 48/VI«. Szomorú adalékok napjaink labdarúgásához

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents