Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-06 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
Gyermekvásár Olaszországban Nápolyban a turista megbámulja a Castel Nuovo tornyait, a San Lorenzo Maggiore kupoláját, gyönyörködik az égbolt kék színében és kábultan hallgatja a cicerone hadarását, „hölgyeim és uraim, ez itt a Teatro San Carlo, akusztikailag a világ egyik legjobb színháza, Medrano kezdte építeni 1737- ben..Mi lenne, mit mondana, ha valaki megkérdezné tőle, hogy ismerte-e Michele Pellegrinit, a 11 esztendős kisfiút, aki minden reggel gyors léptekkel sietett munkába — egy építkezésre. És két héttel ezelőtt, szerdán, már nem tudta elfogyasztani szerény ebédjét, mert amikor a nápolyi harangok a delet kongatták, a 11 esztendős Michele Pellegrini már holtan feküdt a felfelé nyújtózkodó fal tövében. Üzemi baleset következtében az életét vesztette. Michele Pellegrini, 11 esztendős olasz állampolgár napszámos volt. Napi nyolc órát dolgozott 10 ezer líra havi fizetésért (kb. 120 korona). Egy felnőtt munkás ugyanazért a munkáért havi 80—100 ezer líra bért kap. Michele Pellegrini, 11 esztendős nápolyi napszámos esete, tragédiája nem elszigetelt jelenség. Az olasz szakszervezetek a közelmúltban nyilvánosságra hozták, hogy az országban több mint 600 ezer — 8 — 15 esztendős — gyermek dolgozik, mint napszámos, kifutó, szolga, irodákban, áruházakban, építkezéseken és a nagybirtokosoknál. És nemcsak az ország déli részében, hanem Milánóban és Génuában, Rómában és számtalan más városban is. Évente több mint 1000 gyermekmunkás szenved üzemi balesetet. Egy részük életét veszti, a többség pedig egész életére megnyomorodik. A dolgozó gyermekek többsége legfeljebb az alapfokú iskola — egy két osztályát végzi el, tehát félanalfabéta. „Hogy mondja, signore, Michele Pellegrini? Nem, signore, nem hallottam róla, nem ismerem“ — mondaná a pergőnyelvű cicerone, valahol a Museo Nazíonale táján. Mint ahogy arról sem beszél az idegeneknek, hogy az ország déli részén még ma is divatos a rabszolgavásár. Tanköteles korú gyermekek ezrei dolgoznak a nagybirtokosok földjein és ezeket szabályosan megvásárolják. A Milánóban megjelenő „Corriere della Sera“ szerint egy ilyen fiatal rabszolga ára 150—200 nyugatnémet márkának megfelelő összeg. A gyermekeket a régi módszerek szerint vizsgálják, megtapo gatják izmaikat, csontozatukat, mint az Igavonó barmokét. „Igen, signore, mi olaszok istenhivő keresztények vagyunk..." mondaná a cicerone, ha valaki megkérdezné tőle, hogy tudják-e honfitársai, mi az a humanizmus. Hivatalosan bejelentették, hogy a francia tengerhajózás büszkesége, a „France“ nevű luxushajó bevonja zászlóit. Tulajdonosa, a Compagnie Géné- rale Transatlantique (TRANSAT) ugyanis képtelen egyedül fedezni fenntartási költségeit, a kormány pedig befagyasztotta a szubvenciót. Az utóbbi hónapokban a hajó deficitje elérte a 100 millió frankot. Ebben természetesen a kőolajkonszernek manipulációja is közrejátszott, mert az üzemanyagköltség 14,7 millióról 68,7 millió frankra emelkedett. (Napi üzemanyagszükséglet 600 tonna!) Természetesen a légiforgalom kon kurrenciája is siettette a csodahajó csődjét. A hajót 1960-ban bocsátották vízre. 418 millió frankba került, ebből a kormány 110 millió frankot magára vállalt. A 315 méter hosszú, 32 méter széles (órasebesség 30 csomó, 1000 főnyi személyzet) France 1962. február 3-án futott ki első útjára az Atlanti-óceánra. Ezt követően a „kiválasztottak“, a pénzes sznobok kéjutazásainak szolgálatában állt. A haladó francia sajtó leszögezte: „Kéjutazás a France fedélzetén — fehér szmokingok és pompás estélyi ruhák, kaviár rogyásig (a kaviárt ingyen szolgálták fel, 23 i A hegymászás veszélyei Olaszországban a közelmúltban kezdődött az igazi hegymá- I szó idény és a lapok ezzel kapcsolatban máris több tragédiáról I számoltak be. A hírekből kiderül, nem olyan balesetekről van I szó, amelyek elkerülhetetlenek, és leküzdhetetlen természeti I csapások következtében pusztítottak el sok emberéletet. Az ál- I dozatok többsége tapasztalatlanságáért, tévedéseiért, vakmerőségéért, felkészületlenségéért és igen gyakran saját képességeinek túlbecsüléséért fizetett az életével. A hegyekben sok veszély leselkedik az emberre. Ezeket ismerni kell, tudni kell leküzdeni és ehhez viszont megfelelő eszközökkel kell rendelkezni. Még a laikusok is tudják, hogy vannak a hegyekben viszonylag könnyen megmászható, de rendkívül veszélyes helyek és vannak nehezen meghódítható csúcsok, ahol azonban az embert semmiféle veszély nem fenyegeti. De ezeket a pontokat csak gyakorlott hegymászók, alpesi túravezetők ismerik. A Club Alpino Italiano országos hegyi mentőszolgálatának 1973. évi beszámolójában sokatmondó statisztikai adatokat olvashatunk. A mentőszolgálat 428 esetben nyújtott segítséget. Ennek során 110 mentőállomást, összesen 3647 embert mozgósított, közöttük 766 alpesi vezetőt, 64 beteghordozót, 2309 önkéntes mentőt, 260 katonát és 248 alkalmi önkéntes mentőt. Az „alpesi szamaritánusok“ kis hadserege 574 embernek igyekezett segítséget nyújtani. A szerencsétlenül jártak megoszlása: 129 halott, 204 sebesült, 230 sértetlen személy, 11 eltűnt. A statisztikából az is kiderül, hogy a szerencsétlenségek nagyobb részét az okozta, hogy az áldozatok nem készültek fel kellőképpen a túrára, tévesen ítélték meg a veszélyeket, különösen a látszólag egyszerű helyeken. A balesetek okainak a megoszlása a következő: elcsúszás réten, vagy hegyi ösvényen 17,1 százalék, elcsúszás havas, vagy jeges területen 7,1 százalék, időjárási viszonyok 10,5 százalék, felkészületlenség 10,5 százalék, tájékozódási hiba 9 százalék, a kapaszkodó támasz elvesztése 11,1 százalék stb. A szerencsétlenül jártak 59,5 százaléka eloldotta magát a kötélről, 14,5 százaléka egyedül volt, 97,9 százaléka alpesi vezető nélkül indult el és 62,3 százaléka még nem töltötte be a 30. évet. A Rue de Faubourg Saint Denis egy keskeny utca Párizsban. Évszázadok óta a kisiparosok és kiskereskedők birodalma, változatos cégtábláival, apró műhelyeivel, üzleit helyiségei vei a keleti bazárnegyedekre emlékeztet. Az utóbbi időben azonban egyre több ajtó marad zárva, egyre több kirakatban jelenik meg a reszkető kézzel barkácsolt figyelmeztetés: az üzlet eladó!“ A kiskereskedők és kézműve sek válságos helyzete a harmincas évek gazdasági katasztrófájának méreteire emlékeztet. Az év első hat hónapjában 8000 ilyen „törpevállalkozó“ jelentette be a fizetésképtelenséget, 23 százalékkal több mint 1973 ban és a számuk megállás nélkül emelkedik. Csakhogy ezekben a kis üzemekben országszerte több mint 6 millió ember, a munkaképes lakosság 65 százaléka dolgozik! Az, hogy Franciaországban a munkanélküliek száma májustól júniusig 50 ezer fővel nőtt, az elsősorban a „mini-vállalkozók" (sődjénck az eredménye.- Daniel Gauban, a Kisvállalko zók Szövetségének (PMI) elnö ke kijelentette: „Szövetségünk tíz tagja közül kilencet a hitel- rendszer tesz tönkre!“ Az üzlet eladó Az elnökválasztás előtt ugyanis a kormányzat elég nagyvonalúan folyósított hitelt az olyan cégek számára, amelyek nem rendelkeznek saját tőkével. Ezek közé elsősorban a Rue de Faubourg Saint Denis-i vállalkozók tartoznak. Azonban Franciaországban is kitört az inflációs epidémia és a hitelek folyósítását kíméletlenül meg szüntették. A francia sajtó konkrét példaként emlegeti Jules Mattino építész példáját. 250 embert foglalkoztat és 15 év óta két banktól rendszeresen 350 ezer frank kölcsönt vesz fel. Az ösz- szeget visszafizeti, és azonnal újra kéri a hitel folyósítását. Ez az összeg most is rendelkezéséire áll, csakhogy: január óta a cement 16, az acél 26, a fa 71 és a nem vasalapú fém 80 százalékkal drágult. Mattinonak most a fenti összeg kétszeresére van szüksége ahhoz, hogy elkerülje a csődöt. Monsieur Manicone, a Kis Építőipari Vállalkozók kereskedelmi és Iparkamarájának az elnöke felszólította a tömörülés tagjait, hogy „menjenek ki az utcára és verjenek mindent darabokra .. Érthető, ha az elkeseredés, a létfenntartást fenyegető veszély kézzelfogható közlése miatt megfeledkezik a módszerek józan mérlegeléséről. De azért valamire jó lenne emlékeztetni a francia kisiparosokat és kis- vállalkozókatl Az elnökválasztásnál döntő szavuk voltl 1 636 000 ilyen kisvállalkozó szavazott Giscard d’Estaing mellett és döntésüket azzal indokolták, hogy „a baloldali unió kisajátítja a vállalkozásaikat“. Szövetségük lapjának augusztusi száma közli a bűnbánat szövegét: „Ezrek és ezrek mennek tönkre közülünk és sokan kérdezzük önmagunktól, hogy vajon nem lett volna jobb Miterrand úrral?!“ A baloldali unió felelős tényezői nem tartanak haragot. Georges Marchais, az FKP főtitkára együttműködésre szólította fel a kisvállalkozókat és hivatkozott a baloldali unió kormányprogramjára, amely messzemenő támogatást biztosít a kisvállalkozók gazdasági te* vékenysége számára. Hogyan lehet 6 millió dollárt keresni? bármilyen mennyiségben), minden képzeletet felülmúló hidegkonyha és a klasszikus francia konyha remekei — bizony, ezt csak a nagypénzűek engedhetik meg maguknak!“ Az úszó luxushotel konyhájában 180 alkalmazott dolgozott. Egy ötnapos útra, Le Havre- New York vonalán 15 tonna húst, 6 tonna baromfit, több mint 5 tonna halat, 30 tonna főzeléket, 70 000 darab tojást, 330 font kaviárt (1 font = 0,4536 kg), 44 fajta pezsgőt és több mint 100 fajta fehér- és vörös bort vételeztek. Az I. osztályon egy hidegtál összetétele a következő volt: csirkemell, languszta, lazac, báránypecsenye, természetesen a rrtegfelelő körítéssel. A hajó 2044 férőhelyes, de soha nem volt „telt ház“, mert a „felső tízezer“ csak kisebb csordákba verődve érzi jól magát. Még nem tudni, hogy mi lesz a hajó sorsa, esetleg berendezik szállodának, vagy valamelyik külföldi érdekeltség tulajdonába kerül, az azonban már most bizonyos, hogy mintegy 2500 ember elveszti a kenyerét. Ezeknek természetesen keményen kellett dolgozniuk a kis karéj kenyérért, hogy a „kiválasztottak“ minél több kaviárt ehessenek — ingyen! Kell hozzá egy ötletes fej, egy ország, amely „u korlátlan lehetőségek hazája", néhány (pénzért} mindenre kapható újságíró és reklámszakember és jó adag emberi hiszékeny- ség. Az ötletes fejet Evei Knievel, 34 éves amerikai polgár viseli a nyakán, az ország az Amerikai Egyesült Államok és a többi kellék is ebben a csodálatosan fejlett országban található. Evei Knievel — egy pontos és részletes forgatókönyv alapján bejelentette, hogy jön ... jön az évszázad amerikai szenzációja: saját szerkesztésű égi motorkerékpárján (Sky Cycle X 2) Idaho államban átrepül egy 500 méter széles szakadék felett. A nép vágyik a borzongásra, hát borzongjon — mondták a szövetséges reklámszakemberek. Elterjesztették, hogy Knievel, „a hős", a kísér letek során, gépével kétszer lezuhant a 200 méter mély szakadékba■ Természetesen semmi baja nem történt.' Közölték a nyilvánossággal, hogy Knievel, „a hős“, gyermekei és felesége könyörgésének sem enged> hanem kitart vakmerő terve mellett. Az üzletekben Evel-Knievel ruhadarabokat árultuk, a nagymamák Knievel- gombokat ajándékoztak az unokáiknak és Knievel-fejet nyomattak az unokák fehérneműjére. Ezt követően rendezték meg a „Good- bye-túrát“. Knievel, ,fi hős, a jövendő égi lovas" 56 amerikai városban búcsúzott el honfi- társaitól (belépődíj kötelező!), mert mit lehet tudni, hátha nem olyan tökéletes az az égi motorkerékpár. Néhány héttel ezelőtt végre sor került „az évszázad amerikai szenzációjára". A színhelyen 20 000 ember tolongott (belépődíj személyenként 25 dollár!), ferry Sullivan lelkész jó utat kívánt a hősnek és megáldotta, hogy szerencsésen érjen a földre, vagy — az égbe. f elcsendült az amerikai himnusz, Knievel még szólt néhány szót a tömeghez, aztán felkapaszkodott rakétaszerű járművére és indított. De alighogy a repülő motorkerékpár fel- emelkedett, kinyílt az ejtőernyő és a „hős, égt lows" méltóságteljes lebegéssel ért földet a szakadék alján. Egyedül a National Star című lap merészelte az évszázad szenzációját már a kudarc előtt csalásnak nevezni. A lebegés után a nézők becsapottnak érezték magukat, elvégre 25 dollárért látni akartak valamit, vagy repülést, vagy emberhalált. A sajtó szerényen hallgatóit. A hős is hallgat. Arról sem beszél, hogy ezzel az ügyes ötlettel 6 millió dollárt keresett. A játékárugyárak viszont azt remélik, hogy Knievel csodagépének „játékosított“ másával n karácsonyi piacon legalább 100 millió dől• táros forgalmat érnek el. Borús az ősz az NSZK-ban Az ősz nem vidám évszak, még a költőket is lehangolta, jóllehet a must édes illata, a szüreti torozások, pinceszerek némi derűt lopnak a lelkekbe. Az ősztől félnek a betegek, az öregek, a melankóliára hajlamosak, de különösen és a legindokoltabban — a munkanélküliek. Ilyen értelemben a Német Szövetségi Köztársaságban különösen borús az idei ősz. Augusztusban további 36 200 ember vesztette el a munkahelyét és ezzel a munkanélküliek száma 527 ezer főre emelkedett. Ez a munkaképes korú lakosság 2.3 százaléka. Mind a gazdasági szakemberek, mind a szakszervezeti tényezők megegyeznek abban, hogy a munkanélküliek száma tovább emelkedik és a tél folyamán meghaladja az 1 milliót. A munkaközvetítők már régóta nincsenek abban a helyzetben, hogy legalább rokonszakmában helyezzék el az álláskeresőket. Lehetőségeik az utóbbi időben arra korlátozódnak, hogy csoportokat állítsanak össze és ezeket nehéz és rosszul fizetett földmunkára vessék be. Különösen súlyos helyzetben vannak az NSZK-ban a dolgozó nők. 1973 júniusa óta 117 ezer dolgozó nő vesztette el a mun kahelyét! (Az NSZK Szövetségi Munkaügyi Hivatalának leg újabb statisztikai kimutatása szerint). Ennek egyik oka az, hogy nem rendelkeznek meg felelő szakmai képzettséggel. Az ipari munkásnőknek csupán hat százaléka szerezte meg a szakmunkás-képesítést és a termelésben dolgozó nőknek csak 0.3 százaléka dolgozik felelős be osztásban. Ha a válság kopogtat, a vállalkozók először a nőket bocsájtják el. Augusztus közepén 105 ezer munkás dolgozott rövidített munkaidőben, a legtöbben az autóiparban, az építőiparban és a fémfeldolgozó iparban. Míg az ipari gócokban átmenetileg közmunkákkal lehet enyhíteni a feszültséget, vannak elmaradott vidékek, ahol a helyzet teljesen kilátástalan. Például Gelsenkirchenben a munkaképes korú lakosság 4,9 százaléka munkanélküli és a munkanélküliek 40.2 százaléka a nő. Ugyanakkor a tanköteles kort betöltött fiatalok 25 százaléka maradt munka nélkül — még napszámosként sem tudnak elhelyezkedni. Borús az ősz az NSZK-ban, nyomorfelhők tornyosulnak — és közeledik a tél. AZ ARANYRA VÁLTOTT SÚLYFELESLEG A történet 1964-ben kezdődött New Yorkban. A mindössze 1.55 méter magas Jean Nidetch asz- szonyban felébredt a női hiú ság, soknak találta 88 kilós testsúlyát és ezért befeküdt az egyik klinikára, pontosan betartotta az orvosi előírásokat, vállalta a diéta keserveit, de megérte, mert a kezelés végén a mérleg mindössze 57 klót mutatott. Azóta Mrs. Nidetch elképesztően sokrétű tevékenységet folytatott. Megalapította a „Testsúly figyelők Szervezetét“ (Weight Watchers) és ebből — a londoni Observer tudósítója szerint — kialakult egy nagy szerűen jövedelmező vállalkozás. A múlt nyáron 15 ezer „kar csúsított“ vett részt a szövetség fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett New York i tömeggyűlésen, hogy áldást rebegjenek Mrs. Nidetch lejére. Az alapító nagyon örült módszere sikerének, de azt még a sajtó képviselőinek sem árulta el, hogy a vállalat tőkéje ma már 17,5 millió font, amiből 2,6 millió font Mrs. Nidetch magánvagyona. Hogyan sikerült a súlyfelesleget csengő aranyra váltani? Miután megkönnyebbülve kilépett a kórházból, először hat molett szomszédasszonyát vezette be a fogyás művészetébe. Az ötlet bevált, a szomszédasz- szonyok büszkén mutogatták darázsderekukat és Mrs. Nidetch konyhája rövidesen szűknek bizonyult, mert a hívők tábora szaporodott. így kezdődött. Ma már 4 millió tagja van a szervezetnek és Mrs. Nidetch alig győzi szaktanács- adóival kidolgozni a „testre szabott diétát“. Természetesen a szövetségnek saját havi folyó irata van, az amerikai áruhá zakban nagyon keresettek a ne rnes szervezet diétás ételei és Italai és a tervek szerint meg kezdik a saját éttermi hálóza tűk kialakítását is. Az viszont teljesen érthető, hogy az altruizmusnak is van határa, tehát e sok jótemé- uyéért „valamit“ fizetni is kell. 1972-ben a szervezet forgalma S0 millió font volt. j A kaviár sokba kerül!
