Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-06 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
# A halberstadti Népszínház és a quedlinburgi Állami Színpad művészei nagy sikerrel mutatták be a Cigánybárót a thalei szabadtéri Várszínházban. 0 A bautzeni német-szorb Népszínház együttese Pablo Neruda „Joaquin Miirieta tündöklése és halála“ című művével szerepelt Lengyelországban, a lengyel államünnep alkalmából rendezett Színházi Ünnepi Napok keretében. # Az NDK megalakulása 25. évfordulójának tiszteletére a neubrandenburgi munkás-írók közel kétórás zenés irodalmi műsort állítottak össze „Minden napunk újat kérdez“ címmel- A műsort a Niederdeutsche Bühne és a Die Zündfunken kabaré művészei mutatták be átütő sikerrel. # A neustrelitzi Friedrich— Wolf—Theater új rendezési felfogásban mutatta be B. Brecht— P. Dessau „Lucullus a bírák előtt“ című operáját, valamint Ignati Dworezki „A külső ember“ című színművét. # Tíz ősbemutató szerepel a Leipziger Theater idei tervében. Elsőként Helmut Richter „Eljössz velem Madrasba? című színpadi alkotását viszik színre. A szerzőt eddig mint költőt és rádiójátékok szerzőjét ismerték, ez az első színműve. • Több mint 150 operát, színművet és táncjátékot mutattak be a nyári idényben Európa legrégibb színháztermében, a potsdami Sanssouci-ban. „Minüen aznké legyen itt, akik bánni tudnak vele!“ B. Bieclit Berlinben még üszkös romok felkiáltójeled hirdették a háború borzalmát, amikor 1949. január 11-én, a Deutsches Theater ben, Erich Engel és Bertold Brecht rendezésében bemutatták Brecht Kurázsi mama című művét és ezzel meg kezdődött a színművészet új korszaka. 1949. szeptember 1-én pedig megala kuli a Berliner Ensemble, Európa egv'.n leghíresebb színházi együttese, amelv azóta a párizsi Nemzetok Színházában kétszer nyert nagydíjat. A Berliner Ensemble megalakulása és munkája, politikai-társadalmi jelentősége és súlya elválaszthatatlan Bertold Brecht és felesége, llelene Weigel művészetétől, alkotó nyugtalanságától. De ugyanakkor elválaszthatatlan az első való ban demokratikus és szocialista német állam, a Német' Demokratikus Köztársaság megalakulásától, mert csak ilyen társadalmi keretben, csak a szocializmus szellemcsiholó légkörében fejlődhetett olyan együttessé, amely sza badon hirdeti az igazságot és a mái napig is hű maradhatott az alapító Brecht programjához: „A jelen évtizedeiben a színház feladata a tömegek szórakoztatása, oktatása és lelkesítése. A realista művészettel hivatott hozzájárulni a szocializmus felépítéséhez, tehát az igazságot, a humanizmust és a szépsé get keli szolgálnia.“ Kétségtelen, hogy a Berliner Ensemble fejlődéstörténetében is voltak mélypontok, átmenetileg érvényesültek bizonyos fejlődési gátló tényezők. Megalakulás után elég hosszú ideig éppen saját hazájában nem tudla kivívni a nagyon megérdemelt elismerést, holott ugyanakkor a tőkésországokban — a hideghá borús légkör ellenére is — hatalmas sikereket aratott. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy például Bécsben vagy az NSZK-ban a Berliner Ensemble vendég- szereplése, éppen azokban az években, hozzájárult az imperialista szándékok leleplezéséhez és ezen túlmenően ezek az előadások a mai napig érezhetően befolyásolták az osztrák, illetőleg a nyugatnémet színművészet fejlődését. MA már nem kell azokat a perdöntő bizonyítékokat keresni, melyek cáfolha- tatlanul bizonyítják a brechti koncepció igazát. Az egykori kritikusok felületes tételeit — Rrecht stílusa hideg, túlságosan racionális és nélkülözi az emócióikat — éopen a Berliner Ensemble cáfolta meg a leghatásosabban, a A Berliner Ensemble az elmúlt évadban nagy sikerrel újította fül Frank Wedekind eléggé elfeledett drámáját, a Tavasz ébredését. Felvételünk az előadás egyik jelenetében Dirk Nawrockit és Silke Matthiast örökítette meg. A Berliner Ensemble huszonöt éve brechti életmű művészi tolmácsolásával, a brechti drámaesztétika maradéktalan megvalósításával és továbbfejlesztésével. A negyedszázad alatt mintegy 50 művet mutattak be, ebből B. Brecht 20 alkotását, tehát ez az arány is azt mutatja, hogy bár a mai napig is a brechti szellemiség az uralkodó, az együttes nem „csak Brecht-Ensemble", viszont bebizonyította, hogy a világirodalom számos alkotására alkalmazható az egykor oly hevesen támadott brechti epikus stílus. Az NDK színházaiban rendszeresen játsszák a szocia lista országok drámaíróinak mai tárgyú alkotásait. Felvételünk a kari-mar x-stadti Városi Színházban készült, ahol már két évadon át sikert arat Szakonyi Ká roly Adáshibája. TE RMÉSZETESEN a Berliner Ensembla negyedszázados útját nem csupán Brecht és Helene Weigel neve fémjelzi, hiszen minden színház — kollektív művészet. Az előrelendítő, nagy egyéniségek között olyan rendezőket és dramaturgokat kell megemlíteni, mint Manfred Weckiverth, foachim Tenschert és Erich Engel és olyan színészeket, mint Ernst Busch, Ekkehard Schall, Hilmar Tlyate, Renate Richter, Angelika Domrüse és Gisela May. A nagy sikerek egyik legfontosabb tényezője éppen az volt és ma is az, hogy nemcsak egy központi akarat érvényesül, hanem az együttes tagjai mint egyenjogú vitapartnerek alakítják ki az eltérő felfogások, elképzelések szintézisét. Nem véletlen, hogy az együttes 25. évfordulója alkalmából az emlékezők visz- szatérnek a Kurázsi mama első bemutatójához. Nem az volt ebben a fontos, hogy egy lerombolt városban ismét színházi előadást tartottak, hanem az, amit kimondták háborúról, aljasságáról, a nyerészkedő megalkuvás bukásáról. Anna Seghers írta erről az előadásról: „A ro- mokat még nem takarították el Berlin utcáiról, az emberek a háborútól és a fasizmustól belsőleg és külsőleg is ugyanolyan romosak voltak, mint a oá- rosuk, és akkor az Asszony ismét hangosan és érthetően szólt a néphez, amely a nyelvet alkotta. Bs a nép megrázkódott, riadtan nézte, hallgatta azt, amit elraboltak tőle és úgy eltorzítottak, hogy saját tulajdonát először fel sem ismerte..., mert még a nuelvét is elsikkasztották." Ezzel az előadással kezdődött a német színjátszás minden eddiginél gazdagabb, szebb új korszaka és ez az előadás volt a nyitánya a német nép legjelentősebb — az egész világot érintő — történelmi eseményének a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának. Az együttes eszmei irányvonala fennállása óta teljesen azonos a szocialista ideológiával, tehát valóban hűségesen őrzi az alapító Brecht minden időben vállalt» és vallott világnézetét. Ez a világnézet annyira egyértelmű volt, hogy még O. Mann, nyugatnémet drámaesztéta is kénytelen elismerni: „1930 óta egyetlen rangos német szerző sem állott műveivel olyan határozottan a kommunizmus szolgálatába, mint Bert Brecht“. Az alapító halála után, felesége vitte új sikerekre az együttest, majd amikor 1971-ben Helene Weigel is elhunyt, Rutil Berghaus, Paul Dessau zeneszerző felesége vette át a BerLiner Ensemb'e vezetését. Huszonöt év alatt több mint 50 előadást tartottak külföldön. Művészetükkel lenyűgözték a nézőket a grúziai Tbilisziben csakúgy, mint a velencei La Fenice színházban, vagy a londoni O'.d Vic-ben. A FEJLŐDÉS útja soha nem sima, az új törvényszerűen összecsap a régivel, a haladó a maradival. Ruth Berghaus, az együttes intendánsa arra törekszik, hogv a Berliner Ensemble — ismét a brechti tézisek szellemében — nagy lépésekkel előzze meg a publikumot, de ugyanakkor nem titkolja, hogy a publikum nem igyekszik követni a színművészet fejlődését. A Berliner Ensemble most olyan új utat keres, amelyen a színház és a közönség nemcsak időnként találkoznak, hanem kialakul az állandó mindennapi kapcsolat és az egymással egymásért jelszó életerős vérbő gyakorlattá vá* 11 k. A SZOCIALISTA eszmék igazát hirdeti huszonöt év óta a Berliner Ensemble a munkások és parasztok német államában, ahol valóra vált B. Brecht álma: „a gyermek az anya-szívüeké, a föld pedig „azoké, akik öntözik"! erfA MÜSORPOLITIKA DIALEKTIKÁJA Tyeatr szerkesztőségi cikke Az évadnyitás alkalmából érdekes cikk jelent meg á Tyeatr című szovjet havilap idei 8. számában. A szerkesztőség a cikk bevezetőjében hangsúlyozza, hogy a szocialista színház legfontosabb küldetése kifejezni az adott kort, a kommunista társadalom építésének bizonyos konkrét szakaszát jellemző társadalmi és emberi folyamatait, problémáit és feladatait. E célkitűzés megvalósításának egyik fontos feltétele a színházak megfelelő műsorpolitikája, amely sokrétűen és sokszínűén igyekszik a gyakorlatban megvalósítani a fentebb említett elveket. A szovjet emberek ezekben az években az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott határozatok mielőbbi megvalósításáért dolgoznak. E grandiózus munka eredményeképpen nemcsak új gyárak, üzemek és egyéb létesítmények épülnek, hanem nagymértékben növekszik a szovjet polgárok életszínvonala is. A szovjet színházak egyik legfontosabb feladata tehát, hogy sajátos eszközeikkel felelevenítsék napjaink társadalmi méretű és egyéni problémáit. Mindezt csupán aktív műsorpolitikával lehet elérni. A színház vezetőségének és ezen belül különösen a dramaturgnak egyik legfontosabb feladata, hogy eszmeileg és művészileg egyaránt hatásos, mai színműveket adjanak elő. Ezen a téren határozott javulás észlelhető a szovjet színházakban. Például az elmúlt két évad során 375 szovjet hivatásos szín- társulat mintegy 900 új színmüvet mulatott be, melyeknek zöme mai problémákkal foglalkozik. Természetesen a számok bármennyire is szépek — csupán adatok, melyek csak akkor értékesek, ha az előadások színvonalasak, s magával ragadják a nézőt. E téren nem lehelünk teljes mértékben elégedettek, mutat rá a szerkesztőségi cikk. A számos hatásos és értékes előadás mellett nem egy rutinosan rendezett, elkoptatott eszközöket felvonultató produkciót is láthatott a közönség. Olyan helyeken fordult ez elő, ahol a rendező avagy a színész semmi egyénit, újat „nem teil“ hozzá a színműhöz, pedig bizonyos kockázatvállalás, valamint az egészséges kísérletezés igénye nélkül úgynevezett hideg előadások születnek csupán, s ez pedig távol áll az igazi szó clalista színháztól. A művészeti vezetők, a dramaturgok, s a színészek feladata, hogy a drámaírókkal karöltve szuggesztív erejű előadásokban valljanak napjaink problémáiról. Elmélyült és sajátos „ízeket“ felmutató dramaturgiai és színészi munka hiányában a legmagasabb gondolatok sem élnek meg a színpadon, nem hatnak a nézőre. A szovjet színházak a mai témák mellett sikeres előadásokkal méltóan ünnepelték meg' az elmúlt évek jelentős jubileumait: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55.. Lenin születésének 100., valamint a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulóját. A jubileumok tiszteletére sok olyan színművet mutattak be, amelyek ezeket a jelentős eseményeket ábrázolják. A legsikerültebb előadások jellemző vonása az volt, hogy elhagyták a múltban sikert aratott, de ma már megszokottnak, sőt sablonosnak tűnő megoldásokat és a klasszikusnak mondható darabok újraértelmzésével és gyakran újrafogalmazásával izgalmas, a mai nézőhöz szóló produkciókat állítottak színpadra. A tanulság egyértelmű: klaszszikus darabokat sem lehet már elavult, „jól beválť* eszközökkel színpadra állítani. Ma már ez is kevés. A lenini nemzetiségi politika eredményének egyik fényes bizonyítéka volt a Szovjetunió megalakulásának fél évszázados jubileuma tiszteletére rendezett drámafesztivál, amelyen a szövetségi köztársaságok és az autonóm területek olyan társulatai is sikerrel szerepeltek, ahol évtizedekkel ezelőtt a színházkul* túra még eléggé kezdetleges szintet ért csak el. Az elmúlt évadok tanulságait összegezve megállaz píthatjuk, hogy a szocialista színház eredményes munkájának egyik fontos tényezője az átgondolt és aktív műsorpolitika. A megfelelő repertoár összeállítása nem lehet egy-egy évad feladata, ehhez hosz- szas és mindig újat, eredetit kereső munkára van szükség. Napjainkban a tömegtájékoztatási eszközök, különösen a televízió rohamos térhódításának a korában a színház csak akkor képes sikerrel helytállni a növekvő konkurenciában, ha sajátos eszközeivel valóban élménytnyújtó, művészi hőfokú előadásokat produkál. Ehhez pedig tehetséges, politikailag is képzett művészeti vezetőkre, rendezőkre és színészekre van szükség, akik különböző drámai műfajokban, a mai és a klasszikus darabok megválasztásával és színrevitelével eredetit és értékeset tudnak produkálni. Színházainknak tehát úgy kell megválasztani az előadandó darabokat — hangsúlyozza befejezésül a szerkesztőségi cikk —, hogy a repertoár sokszínű és tartalmas legyen, számoljon a dolgozók különböző rétegeinek ízlésével, gondolatvilágával. A színház műsorpolitikája és repertoárja az egyik legfontosabb tükre a társulat célkitűzéseinek, s egyben megmutatja a vezetők politikai és művészi érettségének fokát, valamint rátermettségüket. yi 1974. X. 6. 10 jilt J'f n MM
