Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-05 / 236. szám, szombat

Diplomás földművelők az NDK-ban A traktortól a képviselőházig Kettős ünnepet ülnek ezek­ben a napokban: a Schwerini Kerületi Gépállomás dolgozói: a első német szocialista állam megalakulása és saját munka­helyük megalakulása 25. évfor­dulóját ünnepük. Aki ma a Német Demokrati­kus Köztársaságban a mezőgaz­daság negyedszázados fejlődé­sének eredményeit kutatja, an­nak önkéntelenül eszébe jut Illyés Gyula magyar író néhány mondata: „Törvényszerűség az is, hogy a földműveseknek ott van leg­jobb dolguk, ahol az ipari mun­kások dolga is jól megy. Nem­csak sorsuk, munkájuk is mind­jobban összekapcsolódik. Mert mennyivel van kevesebb köze a földhöz annak a kéznek, amely az ekét megkovácsolja, mint an­nak, amely az ekét a talajba nyomja, főleg akkor, ha egy traktorra szerelt fogantyú által? Hol lesz más célú a két moz­dulat, amely közül az egyik a gyárban zsákba tölti a műtrá­gyát, a másik pedig ugyanabból a zsákból a szántóra szórja?“ A Német Demokratikus Köz­társaságban huszonöt esztendő alatt valóra vált mindaz, amit Engels az Anti-Diihrlngben az Ipar és a mezőgazdaság testvé­riesüléséről, mint létfontosságú szükségességről programként jelölt ki. Ezt bizonyítja többek között a schwerini példa. Kiégett falak és kiégett lel­kek között kellett megtenni a szocializmusba vezető út első szakaszát és ennek az útnak minden centimétere szilárd helytállást, minden akadályon győzni tudó akaraterőt, a kö­zösségért és az eszméért min­den áldozatot vállalő magatar­tást követelt a német kommu­nistáktól. Huszonöt évvel ezelőtt — 1949 márciusában alakult meg a Schwerini Kerületi Gépállo­más (MAS). 1949. áprilisában a Szovjetunió, az NSZEP kéré­sére 1000 traktort, 540 teher­gépkocsit, 200 tarlóhántó ekét, kultivátort és tárcsás boronát szállított a fiatal német állam mezőgazdasági üzemeinek. Ez­EGYÜTT, EGYMÁSÉRT Harcosok emlékei. Hősök, hőstettek, Történészeik a Szlovák Nemzeti Felkelésről Emlék 1949 bői: Margarete Miiller traktorvezető (jobbról a má sodik). Jobbról a harmadik: Heinz Semrau. egyedül volt a mozgalom csúcs­tartója, utána már egyre többen követték a példáját és a sze­rény kezdet valóban tömegmoz­galommá terebélyesedett. „Hol vannak a jérjlak?" — énekli híres és megrázó dalá­ban a mai 50—60 évesek ifjú­korának híres művésznője, Marlene Dietrich. Ma már csak dal, de akkor véres valóság volt a kérdési Hol vannak a férfiak? Értelmetlen rossz ha­lált haltak egy értelmetlen, go­nosz háborúban! De a föld és a gép emberi munkát, igyekeze­tei, emberi verejtéket követelt. Ezért fogta meg a traktor kor­mánykerekét Margarete M ü l- l e r, ezért dolgozott a schwe­rini kerület termelőszövetkeze­teinek földjein ugyanolyan be­csületesen, keményen, mint férfitársai. Életének további alakulását nem ismerem, csak azt tudom, hogy Margarete Mül- ler ma az NSZEP KB Politikai Bizottságának a póttagja, képvi­selő, és a kotelowi állami me­zőgazdasági tömörülés elnöke. És amikor Heinz Semrau, a Munka Hőse, a váilalatigazgató és Margarete Müller a legfel­sőbb pártszerv tagja néha talál­koznak, bizonyosan felidézik a múltat és talán egy kicsit a szí­vük is belesajdul az emlékidé­Heinz Semrau a gépállomás ipari tanulóival zel az ország gépállomásainak traktor-parkja összesen 7180 darab volt. A múlt év végén az NDK-ban 143 000 traktor, 11 900 kombájn és 10 200 burgonyaeke szerepelt a mezőgazdasági szervezetek leltárában. A gépparknak több mint egyharmada szovjet gyárt­mány Heinz Semrau, a Schwe­rini Kerületi Gépállomás igaz­gatója, 1946-ban érkezett a ke­rületi székhely közelében fekvő Wickendorfba. Az első „Közös­ben“ dolgozott, mint állatgon­dozó és a gépállomás megala­kulása után, mint traktoros. Egy öreg Lanz—Bulldog gépen szán­totta a barázdákat és amikor 1949. tavaszán felülhetett az új szovjet traktor bakjára, már az első nap túlteljesítette a napi 3,6 hektáros normát. Heinz Semrau a Szovjetunióban, mint hadifogoly tanulta az antifasiz- must, ott tanulta meg a szocia­lizmus erkölcsi normáit és 1949-ben a saját hazájában je­lesre vizsgázottl Országos moz­galmat indított el: 2 hektárt 155 perc alatti Tizennégy napig zésbe, mert közben eltelt hu­szonöt év és hajukba ezüst fol­tokat festett a múló idő. De nemcsak dolgozni kellett, hanem tanulni is! Tanulni: a szocializmus igéit, az egyetlen igazi humanizmust. Tanulni kel­lett kinek-kinek saját szakmá­ját. Tanulni kellett, mert a szo­cialista államot nem ösztönö­sen kell építeni, hanem tudato­san és egyre több, egyre sokol­dalúbb tudással. Ma már a Né­met Demokratikus Köztársaság mezőgazdaságban kb. 10 ezer fő­iskolát végzett diplomás mező­gazdász dolgozik, több mint 30 ezer dolgozó érettségizett a szakiskolákban, több mint 50 ezer szerezte meg a mesterle­velet és több mint félmillió me­zőgazdasági dolgozó végezte el a szakmunkásképzőt. Szinte tréfásan hangzik, hogy a schwerini kerület mezőgaz­daság üzemeiben a géplakato­sok akkor keresik a legtöbbet, ha egész nap pihennek. Miért? Azért mert nem a javítások száma határozza meg a fizeté­sük és a nyereségrészesedésük Összegét, hanem a gépek üzem­képessége. Minél kevesebb az üzemzavar, minél rövidebb ideig „áll“ a gép, annál nagyobb a karbantartók jövedelme. Ez is Heinz Semrau újítása és közel negyedszázados tapasz­talat igazolja, hogy okos, cél­szerű újítás volt- Heinz Semrau a termelő, alkotó nyugtalanság típusa. Huszonöt év alatt tizen­kétszer költözködött, mert úgy kívánta a munka, az ország ér­deke. Három évig a moszkvai pártfőiskolán tanult, utána pe­dig a gépállomások főosztályát vezette a berlini minisztérium­ban. Sajál bevallása szerint ez volt élete egyik legnehezebb időszaka, mert a munka odakö­tötte az íróasztalhoz, mert nem gyönyörködhetett ú szántóföld engedelmesen omló göröngyei­nek látványában. A kerületben lakók többsége még fiatal ember, a múltat csak könyvből és a „rögtörő első nemzedék“ elbeszéléseiből isme­ri. Nem harcolt a változások­ért, megszilárdult hagyomá­nyok folytatója. A fiatalok szá­mára már természetes, hogy a kerület mezőgazdasági üzemei­ben dolgozók 70,8 százalékának szakmai képesítése van, hogy a gépállomás 1000 traktorral és 150 kombájnnal rendelkezik, hogy a termelőszövetkezetek dolgozói nyugdíjat kapnak, hogy az állam 1000 márka szü­lési segélyt folyósít, vagy hogy az óvodás gyermek szülei mindössze napi 1-40 márkával járulnak hozzá a költségekhez, vagyis a valódi költségeknek nem egészen 13 százalékával és a költségeknek több mint 87 százalékát ugyancsak az állam fizeti. De ugyanakkor a fiatalok tudják, hogy nem lehet megáll­ni, hogy fejlődni kell, tanulni kell, még többet kell tudni, még jobban kell dolgozni! Olyan or­szágos példák lebegnek előttük mint Hermann Siebernek, a mechelrodai termelőszövetke­zet elnökének a példája, akit 50 éves korában „magna cum laude" avattak a mezőgazdasá­gi tudományok doktorává. Vagy mint Heinz Semrau példája, aki szüntelenül járja a kerület me­zőgazdasági üzemeit, meglátja a legkisebb hibát, fogyatékossá­got is, minden dolgozót szemé­lyesen ismer, minden probléma megoldását kötelességének tart­ja. Miért? — Naponta tenni kell vala­mit az országért, a társadalom­ért, naponta tenni kell valamit a szocializmusért! És naponta tenni kell valamit azokért, akik a kenyeret termelik, tenni kell valamit az új szocialista falu­ért. Szépíteni kell, tökéletesíte­ni kell, hogy a fiatalok szép és jé otthont találjanak, hogy ne vágyódjanak, ne meneküljenek a városba. Nem elég a gépállo­mást vezetn', nem elég gondos­kodni a gépek karbantartásá­ról, fegyelmezett bevetéséről — együtt kell élni a faluval, mert a város és a falu is egy­aránt — a Német Demokrati­kus Köztársaság! Piros fények lobbannak a szocialista Német Demokrati­kus Köztársaság felett — a kommunista jövő fényei! P. GY. A jelentős évfordulók min­dig bő lehetőséget nyújtanak a visszaemlékezésekre: arra, hogy újra vissznpergessiik a történel­mi eseményeket, tanuljunk be­lőlük, s magunkévá tegyük a a haladó eszméket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek szocialista jelenünk formálásá­hoz. Ilyen évforduló a Szlovák Nemzeti Felkelés is. A Madách Lap -és Könyvkiadó ebből az al­kalomból jelentette meg a kö­zelmúltban az Együtt, egymás­ért című, ízléses kivitelű doku­mentum-, cikk- és tanulmány­gyűjteményt. A könyv előszavában Balázs Béla, a kötet összeállítója töb­bek között így ír: „A felkelés irodalma állandóan bővül. Mi e szerény gyűjteményt azzal a re­ménnyel bocsátjuk útjára, hogy egy újabb hasonló vállalkozás még teljesebb képet nyújt majd a magyar—szlovák összefogás­ról, az együtt, egymás béké­jéért, szabadságáért és boldo­gulásáért vívott harcról." A Harcosok emlékei, a Hő­sök hőstettek és a Történészek a Szlovák Nemzeti Felkelésről című fejezetekre oszló kötet­ben Viliam Plevza: A nagy örök­ség című írása a Szlovák Nem­zeti Felkelés jelentőségét mél­tatja. Megállapítja, hogy a fel­kelés a szlovák nép történelmé­nek eddigi legnagyobb arányú forradalmi lépése volt a jog- fosztottság és az erőszak ellen az új életért. Ennek a harcnak egyetlen tömegbázison álló, szervezett antifasiszta politikai vezető erejét a Jkommunista párt jelentette. A kommunisták foglaltak el döntő pozíciókat a felkelés idején a mélyreható politikai, szociális és egyéb változások végrehajtásában is. A felkelés hagyatéka további fejlesztésének elsősorban az a célja, hogy: „alkotó módon to­vább fejlesszük a csehek és a szlovákok és a köztársaságban élő nemzetiségek egymás kö­zötti viszonya lenini rendezésé­nek — a Szlovák Nemzeti Fel­kelés által megfogalmazott és államjogi téren a csehszlovák szocialista föderációval adott lenini rendezésének — alap­vető jellemvonásait. S tegyük ezt egy magasabb fokon és szer­ves összhangban a fejlett szo­cialista társadalom építésének nagyszabású céljaival." A gyűjtemény Harcosok em­lékei című fejezetében Alekszej Aszmolov az együtt vívott harc emlékeit idézi, majd a magyar nemzetiségű antifasiszták és szabadságharcosok, az egykori partizánok vallanak­Kardos Éva: Hazatérés, Kun Imre: Szlovákia hegyeiben, Ke­leti Ferenc: Emlékezés a szlo­vák partizánharcokra című írá­sa a felkelés egy egy momen­tumát, lényeges jellemzőit tár­ja az olvasó elé. A személyes élmények ihlette vallomások ér­tékét növeli, hogy érezni ben­nük azt a felelősséget, amelyet a szlovák nép szabadságáért, függetlensége kivívásáért tanú­sítottak. Figyelmet érdemel e fejezetben Nógrádi Sándor: Szlovák földön című visszaem­lékezése is, amelből mély inter­nacionalista érzés és a partizán­harcok résztvevőinek bátor helytállása cseng ki. Fábry Jó­zsef írása a Petőfi Sándor-par- tizánosztag szlovákiai harcosai­ra emlékezik. Az érdekes visz- szaemlékezés vázolja, hogy mi­lyen körülmények között jutot­tak a felkelés területére, mi­lyen nehéz és felelősségteljes feladatokat hajtottak végre, amíg partizánosztaguk egyesült a Vlagyimireszcu román had­osztály egységeivel, amely a fel­szabadító szovjet hadsereg ol­dalán küzdött. A Hősök, hőstettek című feje­zetben a harcosok tettei eleve­nednek meg, akik a közös el­lenség, a fasizmus ellen vívták csatájukat a békéért, a szabad­ságért, a népek felszabadítá­sáért. E fejezetben külösösen értékes a Fegyveres akciók cí­mű dokumentum, amely a Pető- fi-partizánosztag harcairól nyújt áttekintést, és közli az egység hadműveleti naplóját. Igényes a Tóth József című írás is, amely a bátor bányász hősies helytállásával és a ne­mes szívű harcos életének hő­sies pillanataival ismertet meg. Tóth Józsefet a fasiszták Rož­ňava (Rozsnyó) főterén akasz­tották fel. A harminc évvel ez­előtt lezajlott eseményeket megelevenítő írás így összege­zi mondanivalóját: „Tóth József meghalt, de a zászló, melyre felesküdött, mégsem hullt por­ba. A zászlót ma ezrek, milliók őrzik, viszik diadalra." E feje­zetben többek között még Ad- ler Károlyról, Brüll Zoltánról, Belényi Lajosról, Pataki Pálról, a Petőfi-partizánbrigád tizede­séről, Ladislav Barna alezredes­ről, az I. csehszlovák hadsereg tagjáról olvashatunk. Az emlí­tettek fegyveresen küzdöttek a szlovák nép és más népek sza­badságáért. A harcosokról szó­ló portrékat Jloják Dezső, Szar­ka István, Rudy Sándor, Pét- rik József, Tőzsér Lajos, Vilcsek Géza, Szabó Béla, Szánló György, Hajdú András, és Böj- tös János írta. A gyűjtemény utolsó fejezeté­ben történészek vallanak a Szlovák Nemzeti Felkelésről. Miroslav Kropilák a forradalmi múltunk értékelésében bekövet­kezett pozitív tendenciát vázol­ja. Sas Andor cikke arra ad tö­mör feleletet, hogy milyen kap­csolatban álltak a magyar anti­fasiszták a Szlovák Nemzeti Fel­keléssel. Pintér István: A ma­gyar antifasiszták a csehszlo­vákiai partizánharcokban című tanulmánya elemzi, hogy hol harcoltak a magyarok, és ki­emeli, hogy a felkelés a Szlo­vákiával határos magyar terüle­tek lakossága körében is nagy rokonszenvet váltott ki. A fel­kelés eseményei a határ menti területeken meggyorsították az ellenállási mozgalmat. Az Együtt, egymásért című gyűjtemény hasznos kiadvány. A szlovákiai magyar irodalom vonatkozásában úttörő jellegű. Egyben gazdagítja az antifasisz­ta és a felszabadító mozgalmak­ról szóló egyetemes irodalmat is. Kár, hogy a kötet nem közli a hősök, harcosok fényképét. A fiatalabb nemzedék és bizonyá­ra mindenki szívesen ismerné meg fényképről Is azokat, akik a szabadságért harcoltak és hősiesen helytálltak. SZITÁSI FERENC Hétköznap Dunaszerdahelyen 1974. X. 5. (Tóthpál Gyula felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents