Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-21 / 249. szám, hétfő

Nagy tömörülés az élen í*vi | trÍ ... - ............................... a Ma raw torcsasiata «• As I. labdarúgó-liga 10. forduló pontos csapatok állnak. A sort csapat vezeti szomszédja, az In ben meglepően nagyarfinyban genben szerzett két pontot az otthonában győzött, és meglepően Az első labdarúgó-ligában a soron Anglia elleni EB-selejtező miatt 2:1 (0:1) DUKLA VSS Prága, 1500 néző, játékvezető: Holan. Gőllüvők: Gajdosak. Dvo­ŕák, /II. Daňko. Már a harmadik percben veze­téshez jutott a VSS. Daňko jól Is­merte föl, hogy a szabadrúgás előtt Viktor és a Dukla-védelem rosszul áll és jól Irányított lab­dája a kapu felső sarkában kö­tött ki. A katonák ezután kitartó­an támadtak, 16 szór lőttek kapura a félidő végéig, de a vendégek legjobb játékosának, Svajlennek nem sikerült gólt lőniük. A má­sodik félidő elején, az 51. perc­ben Gajdúšek úgyszintén szabad­rúgásból egyenlített. Ezután a sé­rült Bendlt Nehoda váltotta föl a hazaiak csapatában, aki ékként próbált zavart kelteni a VSS vé­delmében. A 84. percben Geleta átadása után Dvofák fejelt kapu­ra és Svajlen már tehetetlen volt. Holan játékvezető a vendégek há­rom játékosát, Hoholkót, Strauszt és Jutkát büntette sárga lappal. ja utáJi az első négy helyen 12 jobb gólaránya révén a bajnok- ter előtt. A Slovan ezúttal idegen­győzte le a Nitrát. Ugyancsak ide- Ostrava. Az újonc Trinec ezúttal jól lépést tart a „nagyokkal“, következő kupaszerda, majd az hosszabb szünet következik. nem változott az eredmény. A ta­pasztalt ex-bajnok minden kísér­letet biztosan hárított. 1:4 (1:2) 0:2 (0:0) PLZEŇ OSTRAVA Plzeň, 20(10 néző, játékvezető: Fausek. Góilövű: Knapp (2). Az első félidőben mindkét együttes óvatosan játszott, kevés izgalom adódott a pályán. Három perccel a félidő befejezése előtt született az első 45 perc legna­gyobb feltűnést keltő eseménye, a játékvezető kiállította az ellen­fél megfogásáért Rýglt, az Ostra­va játékosát. A rendkívül figyel­mesen védekező vendégek a 80. percben Knapp révén vezetéshez jutottak, majd öt perccel később növelték előnyüket és Így várat­lanul két pontot szereztek. NITRA SLOVAN Nitra, 8000 néző, játékvezető: Horbas. Góllövők: Ternényi, ill. Ondruš és Masný (2—2). Igaz, a vendégek győzelme meg­érdemelt, de a játék képe alapján a gólkülönbség túlzottnak mond­ható. A Nitra vereségében két fontos momentum játszott nagy szerepet: az első, hogy l:0-ás nit­ral vezetésnél a 30. percben a Slo­van középhátvédje, Jozef Čapko- vlč rendkívül keményen szerelte a 16-oson belül Ternénylt, a játék­vezető nem Ítélte szabálytalannak a belemenést és a nitral játékost több percig ápolták. Ezalatt On­druš egyenlített, sőt néhány perc­cel később vezetéshez Is juttatta csapatát. A második, hogy a 41. percben Štarke kihagyta a Medvíd kezezéséért megítélt büntetőt. Az első félidő képe alapján kevesen gondoltak volna arra, hogy vég­eredményben a bajnokcsapat Ilyen nagyarányú győzelmet arat. Az első 45 percben a Nltra többet (kezdeményezett, nagyobb részt veszélyesebb is volt. A második félidőben, a 47. percben Sveblík átadását Masný értékesítette és ezután már csak egy csapat volt a pályán — a Slovan. A 76. perc­ben Ján Čapkovičot a hazaiak ka­pusa, Krajč szabálytalanul állítot­ta meg és a megítélt büntetőt Masný küldte a hálóba. 2:0 (1:0) 1:1 (1:1) ZILINA TRNAVA Žilina, 9000 néző, játékvezető: Kmec. Góllövők: St. Tömének, ill. Martinkcvié. A Žilina vezető gólja a 14. perc­ben született. Štefan Tománek fejjel küldte Beleš átadását Ké­ket! kapujába. A vendégek, akik Igazolták, hogy végérvényesen ki­lábaltak a hullámvölgyből, tech­nikásán, jól játszottak és Igyeke­zetüket a 32. percben siker ko- ronázata — Martinkovlč révén egyenlítettek. A vendégek két sé­rült játékosuk, Kuna és Masrna nélkül kezdtek. A cél a döntetlen volt és ez sikerült Is. A második félidőben annak ellenére, hogy a Žilina növelte az iramot, már TŔINEC TEPLICE Trinec, 3500 néző, játékvezető: Hudec. Góllövők: Zbunčák, Ku­chár. Az első félidőben a Teplice erős szél ellen játszott és ez nagy­mértékben befolyásolta a csapat taktikáját. A vendégek minden erőfeszítésüket a védekezésre for­dították, és csak nagyon ritkán támadtak. A 25. percben Škereft hosszú átadását Zbončák ügyesen küldte a Teplice kapujába. A má­sodik félidőben néhányszor szó­hoz jutott a vendégcsapat Is, az 55. percben Stratil óriási gólhely­zetben hibázott. Igaz, néhány perccel később a hazai Gőgli lö­vése a kapufán csattant. A 64. percben sorozatos támadás után Kuchár fejjel szerzett gólt — 2:0. A győztes csapat legjobbjai Ha- drava, Škreň, Gőgh és Kuchár vol­tak, a vendégeknél Novák és Vej­GyengéSkecIfek a kupacsapafok A magyar NB I. 10. fordulójában hajszál híján elvesztette ve­retlenségét az Újpest. Csak az utolsó percben sikerült Fazekasék- nak egy erősen lesgyanús góllal megmenteni a döntetlent. A Fe­rencváros ugyan győzött, de nem nyújtott meggyőző játékot. A Rába ETO kiábrándítóan játszott és otthonában szenvedett veresé­get a Csepeltől. Hengerelt viszont a Honvéd, és a Zalaegerszeg. A góllövők élén Kozma áll 10 góllal, utána következik Bene (sérült volt és nein játszott), s a Ferencváros Szabója 8—8 gól­lal. Ferencváros — Diósgyőr 2:1 (1:1) Nagyon gyenge játékkal nyert a Ferencváros. Bár végig nyo­masztó fölényben játszott, gólhely­zeteit elkapkodta. A vezető gólt Máté szerezte, majd tizenegyesből egyenlített a vendégcsapat. A győzelmet Bálint szabadrúgása hozta meg. Rába ETO — Csepel 0:1 (0:0) A Rába ETO játéka még az NB Il-es színvonalat sem érte el. A Düsseldorf megfigyelői jóked­vűen távoztak a mérkőzésről. Zalaegerszeg — Salgótarján 4:1 (1:0) A ZTE ilyen arányban Is meg­érdemelten győzött. MTK — Vasas 2:0 (1:0) A vendégek támadtak és a ha­zaiak rúgták a gólokat. Az első gólt Kiss Tibor szerezte, míg a másodikat Becsei, aki lesen kap­ta a labdát. Egyetértés — Újpesti Dózsa 4:4 (3:1) 22 perc alatt 3:0-ra vezetett az Egyetértés. Ekkor az indiszponált Szigetit Rothermel váltotta föl. A bajúszos kapus sírva ment az öltözőbe. Nagy szerencsével a 91. percben egyenlített a Dózsa úgy, hogy Dunai II. és Fekete Is le­sen állt. Dunai fejjel csúsztatta a labdát Feketéhez, aki átemelte a kapus fölött. Az Újpest részé­ről Fekete kétszer, Zámbó és Fa­zekas egyszer egyszer volt ered­ményes. » Békéscsaba — Tatabánya 2:1 (1:0) Kitűnő napot fogott ki a hazai csapat és szinte odaszegezte a Tatabányát a kapujához. Videoton — Szombathely 1:0 (1:0) Sovány győzelem, gyenge ellen­fél ellen. Honvéd — Pécs 5:1 (2:1) Kozma kétszázadik bajnoki mérkőzésén szerepelt és két gólt lőtt. A többit Weimper (2) és Pintér szerezte. Kitünően játszott Kocsis. Az NB 1. állása: 1. Újpest 10 8 2 0 34:13 18 2. Honvéd 10 7 2 1 24:7 16 3. Ferencváros 10 5 3 2 21:11 13 4. Zalaegerszeg 10 6 1 3 15:11 13 5. Videoton 10 4 3 3 12:11 11 6. Csepel 10 4 2 4 14:13 10 7. MTK 10 3 4 3 11:11 10 8. Békéscsaba 10 4 2 4 18:19 10 9. Tatabánya 10 3 3 4 7:10 9 10. Diósgyőr 10 3 2 5 17:21 8 11. Pécs 10 2 4 4 10:18 8 12. Szombathely 10 3 2 5 10:21 8 13. Rába ETO 10 2 3 5 13:18-7 14. Vasas 10 3 1 6 11:16 7 15. Egyetértés 10 1 4 5 13:21 6 16. Salgótarján 10 2 2 6 8:17 6 A 11. forduló párosítása: Vasas Rába ETO, Csepel — MTK, Új­pest — Békéscsaba, Salgótarján — Ferencváros, Szombathely — Hon­véd, Tatabánya — Egyetértés, Diósgyőr — Zalaegerszeg, Pécs — Videoton. SZU! A labdarúgó SZNL a következő eredményeket hozta: Nové Zámky—Michalovce 2:1 (1:0), Ružomberok—CH 1:1 (0:0), Sp. N. Ves—Llpt. Mikuláš 2:1 (0:1), Brezno—Zvolen 1:0 (0:0), Púchov—Handlová 4:0 (2:0), Ziar n/Hr.—Trebišov 1:0 (1:0). A Detva —Hlohovec mérkőzés elmaradt. voda játszott jól. A válogaott Bl- čovský ezúttal rendkívül mérsé­kelten szerepelt. brnonec 2:0 (1:0) jablonec, 5000 néző, játékveze­tő: Lltoi. Góllövők: Svoboda (ti­zenegyesből) és Solčan. A mérkőzésre rendkívül kedve­zőtlen körülmények között — ál­landó eső és hideg idő — került sor. A mély, csúszós talaj próbára tette mindkét csapat játékosainak állóképességét. Az első félidő­ben többnyire a Jablonec játszott fölényben, de gólt csak egy perc­cel a félidő vége előtt sikerült lőnie — ekkor Svoboda biztosan lőtte a hálóba a Petŕiček felvágá­sáért megítélt büntetőt. Szünet után a Zbrojovka nem adta fel a küzdelmet, és többször közel állt az egyenlítéshez. A 60. percben azonban Solčan közvetlen közelről lőtte csapata gólját és ez meg törte a Brno lelkesedését. A TÁBLÁZAT ÁLLÁSA: 1. Slovan 10 5 2 3 21:11 12 2. Inter 10 6 0 4 25:15 12 3. Dnkla 10 5 2 3 14:12 12 4. Trinec 10 4 4 2 8:7 12 5. VSS 10 5 1 4 24:15 11 6. Ostrava 10 5 1 4 13:10 11 7. Jablonec 10 5 1 4 11:10 11 tt. Žilina 10 4 3 3 13:15 11 9. Trnava 10 3 4 3 10:13 10 10. Teplice 10 4 2 4 9:14 10 11. Slávia 10 3 3 4 11:11 9 12. Zbrojovka 10 3 3 4 13:18 9 13 Nitra 10 4 0 B 12:18 11 14. Sparta 9 2 3 4 18:18 7 15. Bohemians 9 2 3 4 10:13 7 Itt. Plieň 10 3 0 7 8:18 6 A tegnap villanyfénynél játszott Sparta—Bohemians mérkőzés ered­ményéről lapzártáig nem kaptunk jelentést. Hat aranyéren) lm Brnóban 17 egyesület 75 fiatal birkózója küzdött szombaton és vasárnap a szabadfogású orszá­gos junior bajnokság érmeiért. Eredmények — 48 kg: 1. Men- del (Baník Prievidza), 2. Petzek (RH Praha), 3. Rys (Dukla B. Bystrica). 52 kg: 1. Viliam Hiinsch (Loko­motíva Košice), 2. Culák (Laku motíva Kušice), 3. Hlinka (RH Praha). 57 kg: 1. Sclirenkor (RH Pra­ha), 2. Čopík (Spartak Snina), 3. Németh (Dunajpluvha Bratislava). 62 ikg: 1. František Hünsch (Lo­komotíva Košice), 2. Hodussy (Spartak Snina), 3. Juhász (Lo­komotíva Košice). 68 kg: 1. Geleta (Dunajplavba), 2. Svoboda (Dunajplavba), 3. Ha- laburd (Dukla Trenčín). 74 kg: 1. Karabín (RH Praha), 2. Fábrik (Baník Prievidza) 3. Strnisku (AC Nitra). 82 kg: 1. Škultéty (Dunajplav­ba), 2. Mokrý (Baník Prievidza), 3. Hires (Baník Prievidza). 90 kg: 1. Trnčák (RH Praha), 2. Kostivlar, 3. Pátek (mindkettő Dukla Trenčín). 100 kg: 1. Geschwandtner (Ba­ník Prievidza), 2. Pruská (Zbro­jovka Brno), 3. Danihlik (Dukla B. Bystrica). 100 kg fölött: 1. ježek (Zbrojov­ka Brno), 2. Klamo (Dunajplavba). Csapatverseny: 1. Dunajplavba Bratislava 34, 2. RI1 Praha 28, 3. Baník Prievidza 25, 4. Lokomotíva Košice 25, 5. Dukla Trenčín 17, 6. Spartak Snina 13 ponttal. A hét végén ParduWcón ren­dezték a női tőrcsapatbajnok ságot. A sokszoros bajnok VS Praha együttese volt az esé­lyes, annál is inkább, mert a csapat tagjai kivétel nélkül csehszlovák válogatottak. A Ziž- ka Bratislava vívónői Rácz Ka­talinnal az élükön azonban ön­magukat felülmúlva, egymást lelkesen bíztatva, végig ragyo­gó teljesítményt nyújtva sze­rezték meg az országos bajno­ki címet. A csehszlovák vívó­sport B0 éves történelmében ez az első eset, hogy bratislavai, illetve szlovákiai csapat szer­zett csehszlovák bajnokságon aranyérmet. Az út a bajnoki címig nem vélt könnyű. Igaz, először a gyengébb csapatok ellen fölé­nyes, 9:0-ás győzelmeiket arat­tak. A neheze azonban a végén következett. Az utolsó előtti ta­lálkozón, melynek tétje már az ezüstérem volt, a VŠ Praha „B“-csapata ellen fej-fel letrt küzdelem után 9:7-re győztek. Ez a vártnál nehezeb­ben született meg. Ezután a VŠ Praha ,^“-csa­pata következett, melynek győ­zelmét nagyon sokan, elsősor­ban a prágaiak előre elköny­velték. Korai volt, mert a Ziž- ka vívónői hihetetlen becs­vággyal vetették magukat a küzdelembe. A szakosztály ve­zetői, s a versenyzők egyaránt úgy vélték, ha Rácz Kati és Zvalová 4—4 győzelmet arat, akkor a csapat másik két tag­jának elég egyetlen győzelmet szereznie a végső sikerhez. Ez be is következett. 5:5-nél Žil- kayová legyőzte Častulikovát, ezzel 6:5, majd 7:5 lett a bra- tislavaiak javára. A VŠ-nek ugyan még sikerült 7:7-re egyenlítenie, ezután Zvalová izgalmas csörtében 4:3-ra le­győzte To'tuškovát, majd Rácz Kati fölényesen verte Vincen- covát és ezzel végleges lett a siker. Beérett tehát dr. Koler Aladár és dr. Hrusuvszký Iván edzők hosszú évek óta végzett becsületes munkájának gyü­mölcse. Mindnyájan dicséretet érdemelnek. Női tőrcsapat-bajnok: Žižka Bratislava (Rácz Katalin, Zvalo­vá, Zilkayová, Krpalová), 2. VS Praha „A“, 3. VŠ Praha ,,B“. (k) • Moszkvában a Karpov— Korcsnoj sakkvilágbajnoR-jelöl­tek páros mérkőzésének két­szer függőben maradt 13. játsz­mája a 16. lépésben döntetle­nül végződött. Továbbra is Karpov vezet 2:0-ra. A 15. játsz­mát ma játsszák. • A szovjet jégkorong baj­nokság legutóbbi fordulójának eredményei: CSZKA — Krilja szovjetov 3:1, Himik Voszkre- szenszk—SZKA Leningrád 6:3, Torpcdo Gorkij—Dinamó Riga 6:1, Szaratov—Dinamó Moszkva 1:2. PRÉMIUMOK Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám összeg Pošta Ckynč, prachaticei járás Ce 300 267 86 40 000 Kčs TJ Iskra Partizánske df 208 589 475 60 000 Kčs Pošta Ostrava 21 Cn 798 547 476 20 000 Kčs TJ Viktória Žižkov Strojimport dj 929 077 11 189 60 000 Kčs Pošta Sibŕina, Praha-východ járás cs TJ Internacionál Bratislava 849 507 63 60 000 Kčs Slovnaft cd 597 528 10 245 60 000 Kčs TJ Sparta ČKD Praha cm 556 913 845 60 000 Kčs TJ Strojárne Martin cv 353 791 8 436 60 000 Kčs Pošta Dobromilice, prostéjovi járás df 830 612 32 60 000 Kčs TJ Nový Jičín ct 561 591 12 142 00 000 Kčs A Sazka rendkívüli prémium-nyereményei egyenként 100 000 koronás értékben: Pošta Dunajská Streda cg 059 376 1 998 TJ Spoje Bratislava cp 179 763 5 459 Pošta Hanuliakovo, Bratislava-vidiek járás cy 165 870 39 Pošta Česká Tŕebová 1, Űstí nad Orlici járás cg Pošta Rožňov nad Radhoš­946 368 200 ťom, vsetíni járás Fg 727 599 1 556 TJ Východoslovenské Železiarne Košice ur 105 937 10 589 Pošta Bratislava 22 Vf 859 053 244 Pošta Mostek, trutnovi járás cv 154 067 33 Pošta Sládkovičovo. galantai járás da 861 264 158 Pošta Fiľakovo co 717 !fô8 1261 A II. labdarúgó-liga 10. for­dulójának mérkőzései közül a legnagyobb érdeklődés az éllo­vas Lokomotíva és a sokáig vezető Prievidza összecsapását kísérte. Az ex-ligás házigaz­dák bizonyították jó formájukat, és győzelmükkel megerősítették vezető helyüket. Eredmények: Lokomotíva — Prievidza 2:0 (0:0) Gőllövők: Farkas és J6- zsa. A két továbbjutásra pályázó együttestől a szurkolók jobb játékot vártak. A házigazdák az első félóra kivételével töb­bet kezdeményeztek és a má­sodik félidőben gólhelyzeteik alapján akár nagyobb arány­ban is győzhettek volna. A két pont sorsát eldöntő gólok hét perc leforgása alatt születtek. Martin — VSŽ Košice 1:0 (0:0) Góllövő: Hlasný (tizen­egyesből ). A Martin az első félidőben sok gólhelyzetet elhibázott. A második 45 percben szárnyra kaptak a vendégek, sok táma­dást vezettek. A hazaiak győz­tes gólja a 70. percben szüle­tett, amikor Hruška felvágásá­ért megítélt büntetőt Hlasný biztosan értékesítette. A vendé­gek nem okoztak csalódást, já­tékuk alapján rászolgáltak vol­na az egy pontra. Prešov — Kys. Nové Mesto 1:1 (1:0) Góllövők: Bobenko, ill. Kasaj. A Tatran az első félidőben beszorította ellenfelét, óriási fölényét azonban nem tudta gólokban kifejezni. Az első 45 percben nyolc perccel a félidő befejezése előtt Bobenko volt az egyetlen gól szerzője. Szü­net után a 62. percben Čabala nagy hibája nyomán Kasaj egyenlített. Szilvássy játékveze­tő két játékosnak, a prešovi Sopkónak és a vendégcsapat­ból Podoláknak mutatott sárga lapot. Vlašim — Pardubice 2:1 (1:0) Góllövők: Hlaváč, Dvo­rák, ill. Škrtia. A hazai csapat nagy fölényé­ről a számtalan gólhelyzet el­puskázása mellett a három ki pufa is tanúskodik. Trenčín — Pov. Bystrica 1:0 (0:0) Góllövő: V. Masný (ti­zenegyesből). A Trenčín szinte végigtá­madta a mérkőzést, a vendé­gek védelme Junas kapussal az élen jól állt a lábán. A talál­kozó sorsa a 74. percben dőlt el, amikor V. Masný értékesí­tette a Holzinger fel vágásáért megítélt büntetőt. Bardejov — Dukla B. Byst­rica 1:1 (0:0) Gőllövők: Demeü, ill. Fecko. A Bardejov ismét bebizonyí­totta, hogy hullámvölgyben van. A 65. percben a vendégek jutottak vezetéshez, s a házi­gazdáknak csupán két perccel a találkozó befejezése előtt si­került egyenlíteniük. Kladno — Hradec Králové 2:1 (2:0) Góllövők: Poupa, Ja- rabinský, ill. Franc. A Hradec Králové gyenge telesítményt nyújtott, első lö­vését a hazai kapura a 60. percben küldte. A Kladno fél­gőzzel is könnyen nyert. VŽKG — Liberec 2:2 (0:1) Gőllövők: Tomický, Hodur, ill. P. Jurkanin, Jaki. A vendégek már 2:0 arány­ban vezettek és a VŽKG csupán az utolsó tíz percben tudott szépíteni, majd egyenlíteni. Az egyenlítő gól néhány másod­perccel a találkozó befejezése előtt született. A táblázat állása: 1. Lokomotíva 10 7 2 1 21:5 18 2. Trenčín 10 B 3 1 11:4 15 3. Prešov 10 5 2 3 15:9 12 4. Vlašim 10 4 3 3 19:13 12 5. Prievidza 10 5 2 3 13:12 12 6. K. N. Mesto 10 3 5 2 17:15 11 7. VŽKG 10 4 3 3 14:14 11 8. Martin 10 4 2 4 15:17 10 9. VSŽ 10 4 2 4 12:14 10 10. Kladno 10 5 0 5 15:18 10 11. P. Bystrica 10 3 3 4 7:11 9 12. B. Bystrica 10 1 8 3 10:12 a 13. Libereo 10 3 2 5 9:15 8 14. Bardejov 10 1 4 5 7:13 6 15. Hradec 10 1 4 5 4:11 8 18. Pardubice 10 1 2 7 9:15 4

Next

/
Thumbnails
Contents