Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-17 / 246. szám, csütörtök

Harminc év távlatából Meghitt családi körben be­szélgetünk. A házigazda har­minc év távlatából is frissen eleveníti fel a Szlovák Nemzeti Felkeléshez fűződő élményeit. Kušš Tibor féltve őrzött kincsei fényképek, kitüntetések kerül­nek elő a szekrényből. Az egyik képen jól kivehető fiatalos alakja, amint éppen az ejtő­ernyő összerakását, kezelését gyakorolja. — Ez a kép a proskurovói ejtőernyős kiképző táborban készült. A kiképzés bátorságot és pon­tosságot, szerteágazó ismerete­ket követelt. — Azok, akik még 1943 őszén hátat fordítot­tunk Tiso hadseregének és a frontvonalon a szovjetekhez szöktünk át, mind egy szálig munkásszármazásúak voltunk. Az osztályöntudat és az a becs­vágy szilárdította akaratunkat hogy a Vörös Hadsereg olda­lán ml is részi vegyünk hazánk felszabadításában. Egy ízben Svoboda elvtárs is ellátogatott hozzánk. Már akkor körvona­lazta hazánk félszabadulás utá­ni fejlődésének, népünk öröm­teli boldogságának távlatait. Hazulról a fasiszta hordák ga rázdálkodásáról nagyon elkese­rítő hírek érkeztek. Ezért is meg akartunk fizetni. 1944-ben Szlovákiában korán beköszöntött a tavasz, de nem­csak a melengető napsugarak derítették jobb kedvre az em­bereket. Ezekben a napokban kedvező hírek érkeztek a nem­rég még oly távolinak tetsző keleti frontról. A szovjet csa­patok még tél folyamán szét­zúzták a fasiszták nagy hadse­regcsoportját. Március elején a hitleristákat üldöző 1. ukrán front csapatai átkeltek a Dnyeszteren és a Pruton, és el­érték a Kárpátok előhegyeit. Innen pedig már csak egy lépés volt Szlovákia. A Vladimír Prikryl alezre­des parancsnoksága alatt álló 2. csehszlovák légideszant dan­dárt, amelynek Kušš Tibor is tagja volt, sikeresen előkészí­tették a harcra. Várták a to­vábbi parancsot. — Ezekben a napokban sze­reztünk hivatalosan is tudomást a Szlovák Nemzeti Felkelés ki­töréséről, és a partizánalakula­toknak a fasiszta túlerővel ví­vott elkeseredett harcáról. A légi úton nyújtott segítség mel­lett a szovjet hadvezetés elha­tározta, hogy harci tevékeny­ségét a Csehszlovákiával hatá­ros frontszakaszon is fokozza. Ezért sürgősen hozzálátott a Duklai-hágón keresztül Indítan­dó támadás előkészítéséhez. A hadműveletet az 1. ukrán front 38. hadseregére bízták, de eb­ben már a mi dandárunknak is fontos szerep jutott. Az emlékezés nyomán — mintha csak filmszalagról vetí­tenék — megjelennek előttünk a kárpát-duklai hadművelet ké­pei. Az ejtőernyős dandár mel­lett itt harcoltak az 1. cseh­szlovák hadtest bátor katonái is. A harcok alatt napokig zu­Kušš Tibor a mentőautó mellett hogott az eső. A szovjet es a csehszlovák harcosok hihetet­len nehézségek leküzdése árán nyomultak előre. Október 6-án elérték a csehszlovák határt. — Miután hazai területre ér­tünk, az ejtőernyősöket Zvolen térségébe küldték a partizánok megsegítésére. Dandárunk a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csak október 9-én érkéz hetett meg a Tri Duby repülő­térre. Amint földet értünk, nyomban megkezdtük a harcol a fasiszták ellen. Dandárunk — több mint 2000 tapasztalt, poli­tikailag képzett katona és tiszt —, a felkelés jelentős fegyve­res ereje volt. A reguláris csa­patok között ez volt az egyik legharcképesebb egység. A partizánalakulatok és a katonai egységek nehéz harco­kat vívtak a fasiszta csoportok­kal. A német hadvezetés ulti­mátumot intézett a felkelőkhöz, hogy október közepéig hagyják abba az ellenállást. — Mi ebben az időben Hron­ská Dúbrava—Jalná térségében harcoltunk és tartottuk az ál­lásokat. Noha Banská Bystricá- ról parancs érkezett, hogy hagyjuk abba a hadműveletet, nem tettük le a fegyvert. A hitleristák október 17-én álta­lános támadást indítottak. Mi szervezetten visszavonultunk a hegyekbe. Itt értesültünk arról, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács a CSKP vezetőségének javasla­tára a partizánmozgalom törzs­karának élére Aszmolov szovjet ezredest állította. De a parancs­noki karhoz tartozott Filatov őrnagy, Klokov főhadnagy és Szednyekov hadnagy is, akik éjjel-nappal dolgoztak, hogy állandó telefon-vagy rádióössze­köttetést teremtsenek a parti­zánegységekkel és a mi dandá­runkkal. A törzsknr különösen sokat tett azért, hogy előmoz dítsa a partizánok és a regulá­ris csapatok jobb együttműkö­dését. Néhány nap múlva mind­nyájan éreztük a helyzet javu­lását, ami a tájékoztatásban és az ellátásban is érezhető volt. Dandárunkban a szovjet tisztek javaslatára megindult a rend­szeres politikai munka, ami ed­dig nagyon hiányzott. A kom munisták minden téren példát mutattak, bátran harcoltak a túlerővel szemben. Október 24 én a németeknek sikerült elfog lalniuk Breznót, majd Zvolent és október 29-én a felkelés központját, Banská Bystricát. A felkelő hadsereg kéthónapi harc után beszüntette a hadművele­teket. A partizánalakulatok és a 2. légideszant dandár katonái szervezetten vonultak vissza. A harcot tovább folytattuk, 40 ka­tonai szerelvényt, 30 harcko­csit, 20 vasúti és közúti hidat robbantottunk fel. A megma­radt partizánegységek nagy se­gítséget nyújtottak a támadás­ba lendülő Vörös Hadseregnek. Kušš Tibor a Honié Lefantov- cei Tüdőszanatórium mentőau­tójának gépkocsivezetője, né­hány lépéssel túljutott már az ötödik X-en. Bár haját ezüstre festették a megpróbáltatások és a gyorsan elsuhanó esztendők, akaratát nem törték meg. Most életeket ment, szülőfaluja he­lyi nemzeti bizottságának meg­becsült képviselője, és aktív tagja a pártszervezetnek. Har­minc év távlatából még büsz­kébb arra, hogy részese lehetett annak a sok vért követelő harc­nak, amelyből örömteli életünk született. SZOMBATH AMBRUS A KRITIKAI REALIZMUS HAZAI ÚTTÖRŐJE Száz éve született J. G. Tajovský Emlékeket felidéző táj A hűvös őszi szél mint egy rakoncátlan gyerek, játszik a fák sárguló levelével, s közben a szemünkbe vágja a szitáló esőt. Letérünk az országúiról, 6 néhány lépés után megállunk. A felázott talaj szinte le akarja lopni lábunkról a cipőt. Kísé­rőnk, Bohumil Hruška ezredes — a prágai körzeti katonai fel­ügyelőség parancsnoka — tű­nődve jegyzi meg. — Akkor, 1944 őszén, még rosszabb volt az időjárás. A lo­vaskocsik tengelyig süllyedtek. Az utánpótlást — a lőszert és az élelmet — a katonák a há­tukon hordták ki az első vonal­ba. Fáradtak, sárosak voltunk, de senki sem csüggedt.. örül­tünk, hogy ismét hazai földön vagyunk, hogy kiűzzük orszá­gunkból a fasisztákat. Tudtuk azt Is, keményen kell harcol­nunk, hogy ez megvalósuljon. Elhallgat. Tekintetét végig­hordozza a ködbe burkolózott Kárpátok csúcsain, majd foly­tatja: — Elkeseredett harc folyt itt minden talpalatnyi földért, min­den egyes magaslatért. A völ­gyeket, az utakat, az erdei ös­vényeket a fasiszták aláaknáz­ták. Az erdőt letarolták a tü­zérségi gránátok. Ha az ember egy kicsit jobban szétnéz, még ma — 30 év után is — észre­veheti a foghíjas lombokat. Bohumil Hruška még 1933-ban került a Szovjetunióba. Édes­apjára, Čenék Hruškára, az is­mert kommunistára a hatóságok elfogatási parancsot adtak ki. Két lehetőség állt előtte. Vagy vállalja a börtönt, a meghur­coltatást, vagy illegálisan a Szovjetunióba szökik. Az utób­bit választotta. így lett a Szov­jetunió a Hruška család máso­dik otthona. — Amikor a fasiszták orvul megtámadták a Szovjetuniót, Moszkvában éltem — mondja az ősz hajú ezredes. — Napon­ta búcsúztam el a frontra in­duló barátoktól, ismerősöktől. Bohumil Hruška Én sem akartam tétlenül, ahogy mondani szokás, a páholyból végignézni a Nagy Honvédő Háborút. Kerestem az alkalmat, hogy fegyvert foghassak. Ez a pillanat csak akkor ér­kezett el, amikor Buzulukban gyülekezni kezdtek az önkénte­sek, hogy egy csehszlovák ka­tonai egységet hozzanak létre. Kemény kiképzésben részesültek, majd a frontra kerültek. A harc­térre tartő katonai szerelvény­ben ott volt már a fiatal Bo­humil Hruška is. A tűzkeresztségen Szokolo- vőnál esett át. Harcolt Kijev- nél, részt vett a dandár összes hadműveletében. A kárpát-duk­lai hadműveletben a páncéltörő tüzérezred tisztjeként harcolt. Ekkor már édesapja és Vladi­mír testvére is a hadtest állo­mányába tartozott, bátyja, az interbrigadista Jozef, pedig a Vörös Hadsereg katonájaként pusztította az ellenséget. — Szokolovőtól Prágáig sok megpróbáltatáson mentem ke­resztül. így volt ez a többi har­costársammal is — mondja. — A Kárpátokban történt meg ve­lem, hogy a telefonösszekötte­tés az erős ellenséges tüzérsé­gi tűz miatt gyakran megsza­kadt. Már minden beosztottamat kiküldtem az összeköttetés megteremtésére. Végül magam voltam kénytelen menni. Az el­lenség észrevett, s aknavetők­kel zárótüzet zúdított rám. So­káig feküdtem a földön moz­dulatlanul. Mit mondjak ... Szerencsém volt. Néhány kar­colással megúsztam. A szél egyre erősödik. Hord­ja a fákról a leveleket. Az er­dő zúg, hol gyengébben, hol erősebben. Nekem úgy tűnik, mintha neveket suttogna... Neveket, azoknak a nevét, akik e lejtőkön, bérceken 30 évvel ezelőtt elestek. NÉMETH JÁNOS Száz esztendővel ezelőtt, 1874. október 17-én a Banská Bystrica melletti Tajov község­ben született Jozef Gregor-Ta- jovský, a szlovák kritikai realiz­mus hazai úttörője és legkivá­lóbb képviselője. Népes iparos­családból származott, a család­ban tíz gyermek volt. Az írót anyai nagyapja nevelte, hogy könnyítsen a szülők anyagi helyzetén. Gimnáziumba Banská Bystricán járt, majd beiratko­zott a Kláštor pod Znievom-i ta­nítóképzőbe. Mivel örökös né­zeteltérései voltak a tanügyi hatóságokkal, búcsút mondott a tanítói hivatásnak és a prágai kereskedelmi akadémia elvégzé­se után banktisztviselőként dol­gozott különféle pénzintézetek­nél. Az első világháború idején 1915 ben került ki az orosz frontra, ahol átállt az oroszok­hoz és a csehszlovák légioná­riusok lapjának lett a szerkesz­tője. 1919 ben tért haza és előbb Martinban, majd Bratislavában telepedett le. Nem volt kommunista író, de a szociális igazságtalanságok ellen mindig felemelte a sza­vát. 1932-ben, amikor a kosúti vérengzés után a szlovák írók tiltakozó nyilatkozatot írtak alá e barbár cselekedet ellen, Ta­jovský is aláírta a nyilatkoza­tot. Antikor pedig 1939 tavaszán megalakult az ún. „szlovák ál­lam“, írótársával, Janko Jesens- kývel együti felhívást intézett a szlovák nemzetgyűléshez, amelyben az írók arra figyel­meztettek, hogy a csehek és a szlovákok sorsa elválaszthatat­lan egymástól és a két testvér- nemzet kölcsönös szolidaritása korparancs. A nagy realista író nem érte meg a fasiszta szlo­vák állam bukását, 1940. május 20-án Bratislavában elhunyt. Írói pályafutását költőként kezdte, majd Vajanský taná­csára prózaíró lett. Kezdetben csak a népi mondákat, népszo­kásokat jegyezte le úgy, ahogy azt a nép egyszerű fiai elbe­szélték neki és folklorisztikus jellegű karcolatokat írt. Később tért rá a hosszabb, realisztikus elbeszélések és színművek írá­sára. Elsősorban az elnyomó kapitalista rendszer kive­tettjeinek, az egyszerű embe­reknek a sorsa érdekelte, róluk írt a legtöbb elbeszélésében. Hősei szegény, a kapitalista tár* sadalmi rend béklyóiban vergő­dő, de becsületes és jellemes emberek. Ez a realisztikus és szegényember-párti emberábrá- zolás szembetűnő, akár a Pest­kővé anyó (Mamka Pőstková), akár a Maco Mlieč vagy például a Keserves kenyér (Horký chlieb), című elbeszélését ol­vassuk. Az egyszerű emberek életének, nyomorúságának, gondjainak, bajainak ábrázolá­sa realisztikus elbeszélésekben — új témakör volt a szlovák prózairodalomban. Tajovský el­beszéléseinek olvasói akarva — nem akarva arra kényszerültek, hogy e szomorú tényekről tudo­mást vegyenek és rádöbbenje­nek: az igazságtalanságok és embertelenségek ellen harcolni kell. Igen nagy a jelentősége jozef Gregor-Tajovský színműírói te­vékenységének is. ö volt ugyan­is az első szlovák színműíró, aki valóban realisztikus dara­bokat írt. Amikor 1900-ban meg­írta a Ha asszonyé a gyeplő (Ženský zákon), 1911-ben pedig A vagyon mindent felborít (Statky—zmíitky] című színmű­vét, hivatásos szlovák színját­szás még nem volt. A műkedve­lők olyan darabokat játszottak, melyek az életet torzítva, prob­lémáktól mentesítve ábrázolták. Tajovský volt az első, aki pa­raszt-tárgyú darabjaiban kora szlovák faluját a maga valósá­gában mutatta be, olyannak, amelyben a nemes emberi ér­zelmek és az erkölcs háttérbe szorul, ha a vagyonról, a va­gyongyarapításról van szó. Nem véletlen tehát, hogy két, ma már klasszikusnak számító da­rabját a mai professzionális színházak is időről időre ismét műsorra tűzik. Az író születésének 100. év­fordulóján életművét értékelve megállapíthatjuk, hogy Időt­álló műveket alkotott. Mivel folytatta a szlovák realista írásművészet legjobb hagyomá­nyait, eljutott a kritikai rea­lizmus csúcsára és méltán ki­érdemelte a szlovák kritikai realizmus legkiválóbb képvise­lője elnevezést. SÁGI TÓTH TIBOR HASZNOS KEZDEMíÉNYEZÉS A CSKP KB májusi plenáris ülésének határozatából az épí­tőipar dolgozóira is nagyon komoly feladatok hárulnak. A Komárnói Járási Építkezési Vál­lalat műszaki részlegének dol­gozói gondosan áttanulmányoz­ták ezt a határozatot, s arra a meggyőződésre jutottak, hogy e határozat teljes mértékben vo­natkozik a vállalatukban mutat­kozó fogyatékosságokra Is. Ha­zánk felszabadításának közelgő 30. évfordulóját ők is méltón szeretnék köszönteni, ezért a vezetők és a munkások az össz­üzemi pártvezetőséggel karöltve határozott lépésre szánták el magukat: a jeles évforduló tisz­teletére megalapították a válla­lat első komplex racionalizá- ciós brigádját, melynek vezető­je Horváth János elvtárs, mű­szaki igazgatóhelyettes lett. A komplex racionalizációs brigádot a vállalatnál dolgozó legjobb szakmunkások, dolgo­zók alkotják, akik különböző szakaszokon dolgoznak. Tagjai Csermák Béla mérnök, Baráth Ferenc mérnök, Zslgó Antal, Hengerics László, Alexovics An­tal, Zámbó Géza, Pálffy Ilona, Lukács György, Staho Ján, He­gedűs László és Pivarcsi Endre elhatározták, minden Igyekeze­tükkel és tudásukkal arra fognak törekedni, hogy teljesítsék a CSKP májusi plenáris ülésének határozatát. Lerövidítik az épít­kezések határidejét, feltárják és népszerűsítik minden munka- szakaszon az új, ésszerűbb mun­kamódszereket, kihasználják a technikai fejlődés vívmányait. A brigád tagjai a komplex ra­cionalizációs brigád megalaku­lása alkalmából értékes kötele­zettségeket vállaltak, melyek értelmében meggyorsítják az új munkamódszerek és a korsze­rűbb gépek bevezetését a válla­latnál, takarékoskodni fognak a villamos energiával, s az épít­kezések befejezésénél a külső vakolást a legújabb technoló­giával végzik el. Segítséget nyújtanak továbbá az újítóknak és a feltalálóknak a tervrajzok elkészítésében, a számítási mun­kák elvégzésénél, megoldják a progresszív, új anyagok felhasz­nálásának kérdéseit a csatorná­zási és gázszerelési munkáknál. A lakásépítés terén a lehető legnagyobb mértékben érvénye­sítik a tipizációt, és olyan ter­veket dolgoznak ki, amelyek egyaránt megfelelnek majd a mai modern építkezés követel­ményeinek, s a lakosság igé­nyeinek Is. A komárnói járás­ban nagy örömmel fogadnak minden olyan Intézkedést, ami meggyorsítja az építkezések ütemét. A komplex racionalizá­ciós brigád megalakulását ezért csak üdvözölni lehet, és már a kezdeményezésért is dicséret il­leti a brigád valamennyi tag­ját. Kívánjuk, hogy munkájukat siker koronázza. KOLOZSI ERNŰ Szeminárium a bérrendszer ésszerűsítéséről Rendkívüli plenáris ülést tar­tott az Élelmiszeripari Dolgo­zók Szakszervezeti Szövetségé­nek cseh bizottsága. Az ülésen Oldrich Béhal mérnököt válasz­tották meg a szövetség cseh bizottságának az elnökévé. A plenáris ülésen értékelték a Szakszervezetek Központi Taná­csa 5. plenáris ülésén hozott határozatok teljesítésének ered­ményeit a Szakszervezeti Szö­vetség egyes szerveiben és szer­vezeteiben. A plenáris ülés után az élelmiszeripari dolgozók bér­rendszerének ésszerűsítésérő’ tartottak szemináriumot. (ČSTK J 1974. X. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents