Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-17 / 246. szám, csütörtök

\ ! INTERNAHONflLISTA EGYSÉGBEN Hétfőn rendezték meg a szlovák fővárosban a CSEMA- DOK KB és az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége Központi Bizottságának közös ünnepi gyűlését a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére. Ez az em­lékünnepség jóval nagyobb horderejű volt az úgynevezett ■ egyszeri eseménynél. A valóban internacionalista szellemű ünnepség szónokai ugyanis a szlovák nép és más nemzet fiainak közös antifasiszta harcának méltatása mellett nagy teret szenteltek pártunk nemzetiségi politikája gyakorlati eredményeinek, továbbá a kulturális szövetségek sokrétű munkájának. Beszéltek a Szlovák Nemzeti Felkelés politi- kai, gazdasági és kulturális célkitűzéseiről, melyek nagy­részt az eltelt három évtized során megvalósultak. Az ünnepi beszédek során markánsan kirajzolódott a hazánkban élő nemzetiségeink kulturális szövetségeinek eredményes munkája. E szövetségek a válságos esztendők zűrzavara és bizonyos fokú stagnálása után egyik legfon­tosabb feladatuknak tartják haladó hagyományaink ápo­lását, továbbá kulturális értékeink közkinccsé tételét, polgáraink tudatának, életstílusának megfelelő befolyá­solását. E néhány szó mögött több éves eredményes gya­korlati munka, tehát konkrét tartalom van. Az elmúlt évek­ben — ha még nem is megfelelő mértékben — tudato­sította újra közvéleményünk, hogy a hazánkban élő nem­zetek és nemzetiségek történelmében számos olyan ese­mény volt, amelyben íróink, politikusaink, s az úgyne­vezett egyszerű emberek tízezrei közős célokért harcol­tak. Példaként a Dózsa vezette parasztlázadást, a kuruc felkelést, az 1848-as eseményeket, az éledező és egyre erősödő munkásság közös politikai és szociális megmoz­dulásait, Petőfi, J. Frič, Hviezdoslav, Ady, József Attila és mások életművét hozhatjuk föl. Századunk történelme az internacionalista összefogás számos fényes példáját tartalmazza. Említsük meg a csehszlovákiai magyarság több mint fél évszázados történelmének egyik legdicsőbb napját, az 1938-as vágtornóci manifesztációt, amikor a húszezres tömeg, s a számos^ felszólaló Csehszlovákia megvédéséért a fasiszta és a nacionalista fertőzés fel­tartóztatásáért szállt síkra. Ugyancsak sokkal jobban kell tudatosítanunk azt is, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés , harcaiban, mintegy kétezer magyar antifasiszta is részt vett, fegyverrel a kézben harcolt a szlovák nép és más : nemzet szabadságáért. Többek között a kulturális szövetségek, tehát a CSE- MADOK jelentős érdeme is, hogy közös múltunk e valóban tanulságos eseményei ma már haladó hagyományaink szerves részei. ! Hagyományaink ápolása között fontos helyet foglal el a népművészet kincseinek megőrzése. E téren is különö­sen az utóbbi időben sokat tesz a CSEMADOK. A napok­ban ért véget a negyedik országos népdalverseny, amelyen több mint 1700 versenyző vett részt. Munkájuk egyik eredménye mintegy 1500 összegyűjtött népdal, amely idáig csak egy-egy tájegység, vagy falu lakosainak a száján t élt A CSEMADOK és az UDKSZ megkülönböztetett figyelmet fordít arra, hogy pozitív irányban befolyásolja tagságának tudatát, művelődését és szórakozását. A zselízi, a gomba- szögi és a svidníki országos rendezvények.színvonala, s az öntevékeny művészeti csoportok, valamint a különböző szakkörök munkája bizonyítja, hogy a meglévő problémák ellenére ez a fontos tevékenység eredményes. Szimpatikus vonásnak tartjuk azt is, hogy kulturális munkánkban a bevált módszereken kívül egyre több új, a mai igények­nek megfelelő formákat alkalmaznak. Jó példa erre a Ki tud többet a Szlovák Nemzeti Felkelésről című vetélkedő, amely népszerű lett a fiatalok körében. Ez a siker fel­bátoríthatja azokat is, akik még talán kissé idegenked­nek az újszerű formáktól. Ezek a gondolatok az emlékünnepség során vetődhettek fel a résztvevők között. Mindannyian tudatosítottuk, hogy gazdasági, kulturális eredményeink záloga pártunk meg­fontolt politikája, amely mentes a különböző, közelmúlt­ban még divatos szólamú „kinyilatkoztatásoktól“. Annál beszédesebbek és figyelemre méltóbbak azok a sikereink, amelyeket az elmúlt néhány évben elértünk. Pártunk lenini nemzetiségi politikájának eredményeképpen megváltozott és egyre változik a délvidék és Kelet-Szlovákia arculata. Az egykori elmaradott országrészeken korszerű ipari és mező- gazdasági üzemek létesültek. Sok új kulturális létesítmény is épült, ahol a lakosok korszerű körülmények között művelődhetnek és szórakozhatnak. Ezek az eredmények páratlan lehetőséget és bíztató távlatokat nyújtanak kulturális szövetségeinkenk felelősség­teljes és fontos munkához. SZILVÁSSY JÚZSEF Eredmények és problémák VETÉLKEDŐ ÉS IRODALMI SZÍNPADI MŰSOROK AZ SZNF-RÖL A felkészülés Időszakát is beleszámítva egy kerek évig tartó verseny ért véget 1974. ok­tóber 11-én Bratislavában. A CSEMADOK KB az SZSZK Iskolaügyi Minisztériumával és a bratislavai Népművelési Intézettel karöltve ezen a napon rendezte meg a Ki tud többel az SZNF-ről címmel meghirdetett országos vetél­kedő, valamint (ugyanebben a témakörben) az irodalmi színpadi műsorok bemutatására kiírt I>ályázat döntőjét. Az öt ó r ás rendezvény első felében kilenc háromtagú csoport inért© össze tudását a szín­padon. A csoportok tagjainak felkészültsége alapos volt. Maga a verseny gördülékenyen, zökkenőmentesen zajlott le. Talán az értékelő bizottság tagjai néha jobban figyelhettek volna a válaszokra; de a kérdésekre is, mert szöve­gükkel néhányszor megzavarták a versenyzőket. A közönség aktivitását talán az bizonyítja a legjobban, hogy lia a helyzet úgy kívánta, zsű­rizte a zsűrit — helyesbítette némely észrevé­telét. Az irodalmi színpadi műsorok bemutatására kiírt pályázat országos döntőjébe négy együt­tes került. Első helyen a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Járási Népművelési Központ FÖKUSZ Irodalmi Színpada végzett, „Kiáltás“ című műsorával, amely az SZNF egyik tragikus mozzanatát: a kfaki és az Ostrý Grúň-i esemé­nyeket konfrontálta a jelennel; illetve az „ak­kori“ és a „mai“ események hőseit állítot­ta egymás mellé |valójában: egymással szem­be). Az együttes műsorszerkeszlője (s egyben rendezője), Jarábikné Trúchly Gabriella min­den tekintetben alapos munkát végzett, habár maga a műsor sokkal több, mélyebb lehetősé­geket kínált, mint amennyit a szerkesztő-ren­dező felmutatott. A téma ebben a megfogalma­zásban többnyire felszínes kérdéseket érintett (célja a megdöbbentés volt), s a |elen.nel való mélyebb összefüggések feltárása (esetleg tag­lalása) nem került sor. Hogy az írott szó még­is önmaga fölé tudott kerekedni a színpadon, az elsősorban a rendező ötletdús, bravúros munkájának, s a szereplők kultúrált és követke­zetes előadásmódjának köszönhető. Az értékelő bizottság a CSEMADOK Sahyi (ipolysági) helyi szervezete József Attila Iroi- dalmi Színpadának ítélte a második helyet. A műsor címe: Ember, vigyázz! Szerkesztette Huncsík Péter, rendezte Vas Ottó. Az összeállí­tás szerkezetileg pongyola, dramaturgiai szem­pontból pedig alapvetően elhibázott: gradáció- mentes, ennélfogva nincs csúcspontja s a kí­vánt katarzisra sem ad alkalmat. A műsornak több apróbb poénja van, de ez a „kis frekven­ciájú hullámzás“ végső soron ellaposítja a mon­danivalót. Kevesebb anyaggal többet mondhatott volna a szerkesztő. Még egy fontos tanulságot is szolgáltatott az említett összeállítás: klasz- szikus költőink (ebben az esetben Radnóti Mik­lós) legismertebb versei az idők folyamán olyan külön-életre „tettek szert“, hogy nem ké­pesek maradéktalanul beleolvadni egy-egy mű­sor „szövetébe“. Ez a tény viszont egy új lehe­tőséggel kecsegtet: fel kell fedezni a közönség számára a klasszikusok kevésbé ismeirt verseit is. A harmadik helyet megosztotta az értékelő bizottság a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Magyar Tannyelvű Gimnázium Irodalmi Színpa­da és a CSEMADOK fifakovói (füleki helyi szer­vezete Nógrádi Irodalmi Színpada között. A szerdahelyiek műsorát Hölgye István szer­kesztette és rendezte. Az aránylag jól szerkesz­tett anyagnak ugyanazok voltak a dramaturgiai buktatói, mint až ipolyságiak műsorának. A cím­ben jelzett „Ki emlékezik“ az írásjel elhagyá­sa ellenére is kérdőjelt sejtet. A téma viszont 6em kérdés, sem válasz, sem megállapítás for­májában nem domborodott ki. Differenciáié Ha­liul szerkesztett anyagnak is lehet viszonylag szuggesztív hatása, ha jó rendezéssel párosul. Ebben az esetben azonban a rendezés túlságo= san „szinkronban“ volt a szerkesztéssel. A fifakovói (füleki) együttes ugyancsak a^| utóbbi időben alakult irodalmi színpadok közü] való. Az anyag (Várnai Zseni „Feltámadás“ cfc mű műve) lényegében adott volt, csupán kisebb dramaturgiai beavatkozásokat igényelt. A rende= zés Farkas Katalin munkája. A Várnai alkotás — a rendező számára — elsősorban dramaturg giai szempontból érdekes. Ha csak a szerkezei® re ügyel, s nem veszi figyelembe a dramaturg gtai különlegességeket, a rendezés semmi esetrb sem lehet eredményes. A mű ugyanis dramaturg giatlag „fordított előjelű“, azaz: a csendjei szína te kiabálnak, míg a kiáltásai hangtalanok. Á rendező nem vette figyelembe ezt az alapvető tényt, ennélfogva eleve csökkent az előadás várható hatásfoka ... A sok jegyzet közül, amit az előadás folya* mán papírra vetettem, most csupán egynéhányat említek meg, jobbára azokat, amelyek a rende. zés általános szempontjait érintik. A mozgáskul* túra, a beszédtechnika, illetve a kellő színészi rutin hiánya kiküszöbölhető a jó rendezői mun­kával. Bár az irodalmi színpad (mint kisszínpa- di forma) a színjátszás egyik fajtája, mégsem igazodik teljes egészében a színjátszás hagyo­mányos elveihez. Az irodalmi színpad (mivel kevesebb a kötöttsége mint a hagyományos színpadnak] tágabb teret biztosít az áttételes játékmódra. Az említett négy együttes közül főképpen az emelte a Fókusz-t a többi fölé, hogy bár mértéktartóan, de következetesen élt ezzel a lehetőséggel. A cselekmény egy-egy epi­zódját szimultán módra, egyszerre több síkban (több régióban) tudta érzékeltetni. Néhányszor az Ipolyságiak produkciójában is felfedeztük e>zt a törekvést. Trúchly Gabriella rendezésében azál­tal váltak „drámaivá“ (műfaj tekintetben) az egyes szituációk, hogy ugyanabban a pillanat­ban villantotta fel bennük az epikát ós a lírát — tehát több síkban tükrözött egyszerre. Oj- donságszámba ment az is, hogy Jarábik Imre szcenikai zenéje úgy volt jelen a színpadon, mint bármely más „konkrét“ szereplő. A hús­vér szereplőkkel szemben ő képviselte az ellen­pólust — ő (a zene) „személyesítette meg“ az ellenséget. Újszerű, és rendkívül hatásos, célra­vezető eszköznek bizonyult ez a megoldás. Az irodalmi színpadi produkciók közül, amelyeket a mai napig módomban volt látni, először ebben az esetben éreztem igazán a zene (vagy hang­effektusok) nélkülözhetetlenségét, funkcióját. Ezen a seregszemlén újból bebizonyosodott az a tény is, hogy az irodalmi színpadokat el-< sősorban a rugalmasság jellemzi. Ez térbelisé­güket (kevés szereplő, igénytelen technika, az együttes mozgékonysága) és időbeliségüket (az eseményekre való gyors reagálás, az időszerű­ség, a műsor rövidsége) egyaránt jellemzi. Az az irodalmi színpad fejlődőképes, amely — azon túl, hogy ötletdús rendezője van — eleget tud tenni ezeknek a „tényezőknek“... Ä pályázat kiírása mindenképpen hasznos volt. Dicséretes a rendezőknek az az álláspontja is, hogy az Irodalmi színpadok pályázatára nem szövegkönyvvel, hanem bemutatott műsorral kér­ték a benevezést. Az országos döntő új tapasz­talatokkal gazdagította a rendezőket, a szerep­lőket és a közönséget egyaránt. Kár, hogy az együttesek fellépését technikai szempontból neon szervezték meg kellőképpen, ugyanis ez a szereplők s a közönség pillanatnyi hangulatát nagy mértékben befolyásolta, KMECZKÖ MIHÁLY Nemcsak terjedelemben, ér­tékben is jelentős a Balassi- irodalom. Akadtak olyan iro­dalomtörténészek, akik szinte egész életük munkásságát a „Balassi-rejtély“ megfejtésére fordították. Első gondolatunk: vajon nem vakmerőség-e ezek után Balas­si életével és költészetével tu­dományos Igénnyel foglalkozni? Mi adhatott erőt, indítást a szerzőnek ahhoz, hogy ehhez a témához nyúljon? „Balassi 1578-ban hol Zólyomban, hol Liptóújváron, hol Pozsonyban tartózkodott — olvassuk Eck- hardt Sándor legújabb művében — (Balassi-tanulmányok, Aka­démiai Kiadó, Bp. 1972) azt kell hinnünk, hogy szerelmi idillje és viharai az újonnan szerzett várak valamelyike kö­rül Nyitrán, Jókőn, Szomolány- bán vagy talán magában Po- szony városában zajlott le" fi. m. 41. old.). Az egyik ok tehát az lehet, dr. Csanda Sándor, hogy hazai témát akart feldol­gozni. A másik ok valószínűleg az, hogy a körülmények is úgy Ját­szottak közre az elmúlt évti­zedekben, hogy Balassival ezút­tal ismét foglalkozni kell. A Jáni Mišianik által felfedezett Fanchali-kódexre gondolunk, amelynek magyar anyagát első­ként szerzőnk szemlélhette meg, Ismerte fel jelentőségét és gaz­Balassi életművéről CSANDA SÁNDOR MONOGRÁFIÁJA dag anyag publikálását is elő­segítette. Azóta az értékes lelet két ki­adványban is napvilágot látót). (A Fanchali Jób kódex magyar és szlovák versel, Bp. 1959. Irodalomtörténeti Füzetek 25. sz. — Eckhardt: Szép magyar Comoedia, Akadémiai, Bp. 1960). Csanda a hatalmas Balassi- irodalom kiváló ismerője, éppen ezért ezúttal nem életrajzot ad, nem a kérdéses pontokra akar rámutatni, hanem az életmű stí­lusával és verstanával foglalko­zik, utána pedig összevetést végez a közép-európai szláv re­neszánsz stílussal. Ilyen érte­lemben teljességgel nyilvánva­ló, hogy szerzőnk disszertáció­ja értékes adalékkal szolgál a szakirodalomban. Rendszerbe foglalt Balassi- statisztikának, esztétikai mono­gráfiának kell minősítenünk Csanda Sándor könyvét. Elő­ször a Balassi-versformákat és rímeket ismerteti, majd énekei műfaji sajátosságaival foglalko­zik. Részletesen elemzi a vers­mondattani és nyelvhasználati saj óságokat, versszerkezeteket, szoképeket, költői kifejezésmó­dot. Végezetül pedig a szlovák ^ cseh reneszánsz versek szó­képeit hasonlítja össze Balassi trópusaival, valamint a lengyel kortárs: Jan Kochanowski (1530—1584) hasonlóképpen reneszánsz és petrarkista ihle­tésű költészetével. A kötet a VIII., zárófejezetében pedig Ba­lassi költészetének utóéletével foglalkozik a Fanchali Jób kó­dex alapján. Nyugodtan mond­hatjuk, hogy Balassi, költésze­tének, versformáinak, stiliszti­kájának ilyen bemutatásával, elemzésével eleddig még sehol sem találkoztunk. A szakiroda- lom természetesen nem kerül­hette el ezt a vizsgálódást sem, de ilyen rendszerességgel és mélyrehatóan egy szerző sem vállalkozott e munkára. A könyv minden lapjáról ér­ződik, hogy szerzőnk nagy sze­retettel foglalkozott e kor köl­tészeti megnyilatkozásaival, hi­szen hűvös tárgyilagossággal, de érzékletesen szól mind a vf- rágénekekről, mind a klasszi­kus mitológia és a természeti jelenségek nagymérvű beszü- remléséről a korabeli rene­szánsz költészetbe. Tényeket rögzít elsősorban, amikor a hu­manista szerelmi költészet eu­rópai sablonjából ad ízelítőt. Nem bírál, nem kezeli fölénye­sen e kor tollforgatéit, hanem az ízlés folyamatát mutatja be több esetben idegen szövegek beiktatásával is. Korelemzéseiben kétségtele­nül lendület van, hellyel-közzel a szakértőkkel is vitába száll bizonyos kérdésekben (Komlov- szki Tibor, Varjas Béla). Az ú] nézőpontok és megfigyelések olykor a szakembernek is feltűn­nek. (Pl. a haladványos szer­kezetű Balassi-versek, a hason­latkifejtő költemények — 126. old ). Balassi és kora költői stílusának, verselési gyakorla­tának, nyelvi szempontú vizs­gálatának példatárát, mintegy kis enciklopédiáját kapjuk a nagyszerűen szerkesztett és új adalékokban is gazdag mono­gráfiában. Elismerésünk mellett néhány apróbb hiányosságról sem feled­kezhetünk meg. A nagyközön­ségre való tekintettel kívána­tosnak látszik a szómagyaráza­tok jegyzékébe az ilyen szava­kat is felvenni: Lisztlang, csics- ke. Tudományos munka végén névmutató is kell. Ezúttal ez elmaradt. Á neolatin humanis­ta költőkről több helyen szó esik (Michael Marullus Tarcha- niotta, Hyeronimus Angereia- nus, Joannes Secundus), ver­seikről azonban a szerző még szemelvényeket sem közöL Ugyanez vonatkozik Kochanow­ski latin nyelven írt verseire is. Ugyanakkor e lengyel költő lengyel eredetiben idézett vers­részleteit nem olvashatja ma­gyarul az olvasó. Az Összeha­sonlítás mindkét esetben ugyan­is felette tanulságos lehet még a nyelv zeneisége szempontjá­ból is az elmélyültebben érdek­lődő részére. Helyenként ismét­lések, kétszeri közlések is elő­fordulnak. (A dráma terjedel­mes címe kétszer: 302. és a 332. oldalon — az ajánlás is­mertetése kétszer: a 307. és a 333. oldalon.) Ez a mű „mérföldkő a szerző tudományos munkájában" — ír­ja Rákos Péter Csanda Sándor könyvéről. Egyetértünk a bírá­lóval, legfeljebb kiegészíthetjük azzal, hogy a szerző a közép­európai népek kulturális hagya­tékának, azonos irodalmi síkon történő erőfeszítéseinek szor­galmas feltárásával és gondos elemzésével példaadó és köve­tendő munkát végez az immár együttes odaadással épülő kul­turális katedrálisunk falainak éjpítésében. GARAI ISTVÁN 1974. X. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents