Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-13 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó
í nélkül Gyuro. — Mi már csak a magunk nt... n veletek... n áldjon ... gén tesz néhány lépést, aztán megáll. A ?lé fordul, akik a tekintetükkel követik őt. feledkezzetek meg a szavaimról! S ha jutnák, hát Michalnak hívnak. MIchalnak, erre mindenütt... lsó szavakat távolodva kiáltja vissza. A ínián ülnek, hallgatják a lépteket, melyek 5 elcsöndesednek, aztán teljesen elhalnak, let a tűzre — mondja Gyuro. — Nekivá- jszakának. .. éjszaka... nem lesz jó vége — sóhajt Jano utászásója már a laza talajt kotor- szór a tűzre. Fölemelkednek, igazgatják , a hátizsákot. A földdel beszórt tűz már k füstölög. . isten nevében ... ; a sötétségbe, ösvénynek nyoma sincs, se lehetne látni. De Gyuro, erdészmód edve, biztosan lépdel az élen. Kétségbe- radtan vonszolják magukat fölfelé a va- agas bozóton törnek át, alacsony, csene- afenyővel gyéren benőtt sziklahátba váj- nüket. ;zemerkélő nap virrad rájuk a gerincen, ár látni a lapos dombtetőket, a délre völgyeket, a bükkösök zöld sapkájáit, a a ragasztott fehér portákat, sziklákon, pihennek, néznek maguk elé, keresve a virradat szennyes szürkesé:yszer;e állnak föl. ' válunk — mondja Gyuro —, mindenki ga útján. :ás nélkül, fürgén, elsőként ereszkedik laoldalnak. Maco útja együtt vezet a tetőig. Minél erűinek hazulra, Macoba annál nagyobb záll. Megoldódik a nyelve. Minden szava (örül forog: hogy vajon Maco apja (vén .hetetlen) bírt-e a családdal, vajon meg- ;-e már az ősziek alá, vajon nem lopkod- t a birkáikat, hány állatot rekviráltak a ínak, nem vettek-e el valamit a németek ny szétlopkodnak azok mindent. Annyian lint a légy. im válaszol. Oda se figyel, a magáén jár Törődik is ő a birtokkal Nem olyan nagy, ieznie kelljen miatta. Csak Hana legyen s, s átélik a telet szegénységben, éhség- ana. Csak az idén kerültek össze, hüsvét eki a nyáron jóformán ideje sem akadt, jön az asszonykának. Pedig Hana akár a eléd fordul, a szemed is szikrázik ... ökkentl ki a gondolataiból, oldalba bökve / hallod-e, mondom, a paraszt mindig csak Mennyit gürcöl az ember, míg szerez ezt- i meg csak jönnek és — ide vele! Az a meg, az meg aszondja, gyertek, harcolja- Bhe... egy ilyen őgrólszakadt, se inge, a, az biz harcolhat, de hogy nekem is i kel 1? 1 Jönne-e hozzám egy lélek is, a munka végét? Kárt téríteni? Harcol- csak harcolj, gebedj bele, hehehe ... — mondja Jano, de rögtön, elnémul. Egy- íellemetlennek érzi Maco társaságát, lo- Nem, nem az a fajta ö, aki rosszat kí- snak. S az az idegen ott a tűznél még i neki, mert Jano kedveli a bátor embereket, s egy kissé még most Is szégyenkezik, hogy ilyen dicstelenül tart az otthona felé. A csúcson magára hagyja Macót. — Átvágok erre ... toronyirányt... Megszűnt a szemerkélés. A völgyekből lassacskán fölszáli a köd, a felhők könnyebbek, kékebbek. Még a legelő s mögötte az az erdő. Janó előrelódul. A hegy alján leemeli a válláról a puskát, gondosan megtörölgeti a köpenye visszájában, s egy bükkfa odvába rejti. A közelből keserves bégetés üti meg a fülét. Meglódul, s ismeretlen szorongás tölti be a szívét. Már rohan. A hegy alatt egy agyonázott bárány és néhány birka. Megismeri őket, az övéi, a vén ürü és a Gyuri bárány, de nem áll meg mellettük, rohan, űzi a balsejtelem. Még az ösvény kanyarulata, s alatta a völgyben a porta, az ő portája. A kanyarban megtorpan, mint akinek földbe gyökerezik a lába. A térde rogyadozik, le kell ülnie. A völgyben üszkök. Csak a pince alacsony fala maradt meg, a többi épület a földig égett- A ház melletti almafák is megpörkölve állnak. Hosszan, milyen hosszan ül ott? Tompán, érzés- telenül mered a megsemmisített portára; nem érzékel semmit. A pincefalak közül kicsinyke, töpörödött anyóka támolyog elő talpig feketében. Észreveszi Janót, s némán tördelni kezdi a kezét. — Jaj, fiam ... Apró, öreges léptekkel Janó felé tipeg. Jano egy ideig tompán bámul, aztán mintha visszatérne a szemébe az élet, az érzékelés. — Jaj, fiam, drágalátos fiam, bár csak meg se jöttél volna! Áll Jano fölött, s egész testét rázza a belső, ki síratlan fájdalom. — Mi baja, mama? — Németek ’ jártak itt, a gazemberek, hogy aszondja, hol a partizán, hol a partizán, és elvittek meg fölégettek mindent.. — És... Hana? Az öregasseony lehajtja a fejét. — Mi van Hanával, mama? Az öregasszony sírva fakad. Janó felugrik, megragadja a vállát. ' — Beszéljen, ne gyötörjön már ... Az öregasszony, tehetetlenül 'pityeregve, belekezd: — Bizony az már megboldogult, bizony azt már eltemették. Megtetszett nekik, a bitangoknak, hatan is megrohanták, kaparta, marta őket, de hát mit tehetett. Aztán hogy elmentek, csak feküdt, mint egy hulla, könny nem sok, annyit se ejtett, csak egyszer szólt hozzám: Jaj, mama, hogy állok én így az én Jankóm elé? Éjszaka elnyomott az álom, s reggel látom, ott lóg az almafán a kötélen... Jano áll, mint egy szobor, az egész teste merev, mozdulni sem bír, szót se tud ejteni. Állnak némán; az öregasszony kicsinykén, szétlazulva; a férfi hatalmasan, tehetetlenül. — Én meg várlak itt, fiam, hogy lelket találj... Jano széttekint. A szeme zavaros, nem lát. — Nem élhet tovább itt, mama. Jó emberek majd csak befogadják, valahogy majd csak eltengődik... — Hát te, fiam? — Én ... én megyek. Lassan megfordul. Nehéz léptekkel visszafelé indul az ösvényen. — Jaj, fiam, drágálatos fiam ... Jano néz vissza. A hegy alján megáll, előhúzza a puskát az odúból. Aztán lépdel tovább abba az irányba, ahonnan érkezett. ZAI.ABAl ZSIGMOND fordítása Könözsi István felvétele az ŐSZI JEGYZETEIK című ciklusból •fjjrezte a szíve dobogását. Mindig JCt érezte, ha nagy izgalum fogta el. Akár félelemtől izgult, akár kíváncsiságtól. Most a kíváncsiság és az Orom egyaránt hatalmába ejtette. Örült, mert tudta, hogy vágya teljesül, de egyben izgult is, hiszen még sohasem próbálta meg, milyen az, ha valaki mindennap munkába megy. János, a férje annak ide jén járt dolgozni. A két fia is. Meg a nővére és a sógornői, ö azonban sohasem dolgozott. Legalábbis nem volt alkalmazásifan. A munkából persze mindig bőven kijutott neki, de az más. Az egészen más. Csak ő tudta, mit végzett el reggeltől estig. Nem, arról más nem tudott. Még a férje sem. Hogyan tudhatott volna róla, hiszen sohasem látta a dobga végzése közben. Nem volt jelen a főzésnél, csupán megette az ebédet, a vacsorát. Arra nem gondolt, hogy a krumplit meg is kell hámozni. Hogy fát, szenet kell bekészíteni, s be kell gyújtani. Hogy vizet kell hordani, mosogatni kell. Meg mosni, vasalni. A baromfival törődni. A gyerekekre vigyázni. Hogy mit jelent mindez, azt a férje sohasem tudhatta meg igazán. Esténként hiába mondta el neki részletesen, mi mindent elvégzett a nap folyamán. Egészen más valamit elmondani, s más elvégezni. Kezdetben igyekezett beszámolni u férjének a napi munkájáról, de csakhamar belátta, hogy ez hiábavaló próbálkozás. Még akkor is, ha a férje igyekszik őt végighallgatni- Ezért érezte hát, hogy az ő munkája értéktelen. Olykor szinte sírni szeretett volna ezért. Pedig a férje sohasem hányta a szemére, ha valamit nem végzett el. Igaz, erre nem is igen akadt példa. Az ugyan némiképp lelkesítette, ha látta, hogy Jani milyen jóízűen fogyasztja az ebédet, a vacsorát. Hogy nem győzi dicsérni a főztjét. A túrós és almás rétest, a savanyú marhahúst, a töpörtyüs pogácsát, a furkasdl recept szerint készült töltött káposztát meg a többi ételt. Ez azonban csak részben vigasztalta. Olyan elismerésben sohasem részesült, mint a férje. Az t> munkáját nem méltányolta az egész falu, mint a férjéét. Sőt, Jani nemcsak a falu lakosa háznál. A gyerekeket sem hagyhatod magukra. Amikor meg a gyerekek már felcseperedtek, János azzal ütötte el a dolgot, hogy nincsenek rászorulva, hiszen ő nem keres rosszul u szövetkezetben. A falu közös gazdaságának létrehozása után ugyanis János is belépett a szövetkezetbe. Ott dolgozott, amíg tehette. Amíg le nem betegedett- Sokáig nyomta, az ágyat, s így Kati néni nem hagyhatta el. Arra, hogy dolgozni megy, nem is gondolhatott. Elég gondja volt a férjével, akinek az állapota egyre súlyosabbra fordult. Különösen a második szívinfarktus után. A harmadik után pedig már az ágyról sem tudott lemenni. Soha többé. December végén lesz egy esztendeje, hogy eltemették. Kati néni sokáig siratta. Még ma is csak könnyes szemmel tud beszélni róla, az áldott jó emberről. Az is a jóságát bizonyítja, látja be most már utólagosan, hogy sohasem engedte dolgozni. Ha élne, nem is mennék, hiába hívnának, torpant meg egy pillanatra. De most elmegyek. Most már elmehetek. Ezt ő is megértené. Ezt már biztosan ő is helyeselné, hiszen már egyedül vagyok. Holnap estig kell válaszolnia Péter Ferinek, aki megkérdezte tőle, hogy nem vállalná-e a munkát. Nem lenne nehéz dolga, csak takarítania kellene- Manapság nagy szó takarítónőt találni, mondta Feri. Az új üzemben pedig szükség van néhány takarítónőre. Ügy gondoltam, magának ez igen megfelelne, hiszen a kertjük végében épült az üzem. Lehet, hogy még ma este visszajövök, hogy megtudjam a válaszát, kiáltotta vissza• Feri, mielőtt elrobogott a motorkerékpárján. Kati néni egyszeriben örült annak, hogy az új üzem a házuk tőszofh- szédságában áll. Pedig annak idején igencsak haragudott érte. Persze csak azért, mert a kertjük végéből kisajátítottak néhány árat. Bár megkapták érte a pénzt, mégis haragudott. Most mindezt szerette volna elfelejteni. Ferinek nem is említette meg, jóllehet biztosra vehette, hogy Feri is emlékszik rá. Amikor Fért elment, khnent a kertbe, hogy átlásson az üzem udvarára. Sokáig elnézegette a gyorsan közlekedő villanyjármüveket, melyek a félkész terméket szállítják a hátsó műhelybe. Az egyik jármüvet csinos lány vezette. Vidáman integetett valakinek a csendesen gördülő kocsiról. Kati néni mosolyogva nézett utána. Az lesz a meglepetés, hogy dolgozom, gondolta. De hadd lepődjenek meg a faluban! Elképzelte a szomszédasszonyokat, amint csodálkozva kérdik majd tőle: igaz? Igaz bizony, válaszolja majd a kíváncsiskodóknak. De hogyan közölje a fiaival és a menyeivel? Meg az unokáival? Azoktól is tanácsot kellene kérni, vajon helyeslik-e elhatározását. Írjak nekik? — villant fel benne a kérdés. Aztán nyomban el is vetette ezt a gondolatát, mert attól félt, hogy a gyerekek elleneznék elhatározását. Amikor legközelebb hazajönnek, ő már dolgozni fog. Addigra már fizetést is kap. Az első pénzből ajándékot vesz az unokáknak. Meglepi őket. Ismét érezte a szíve dobogását. Alig várta, hogy Péter Feri visszajöjjön, s közölhesse vele döntését: igen, vállalja a takarítást. Kétszer is kilesett az utcára, de Feri még mindig nem jött. Csak este érkezett meg, de Kati néni már nem nyitott neki ajtót. Ezért másnap ismét eljött hozzá, hogy megtudja a válaszát. Ezúttal tárt kapu fogadta, s néhány odacsődült kíváncsiskodó. Az orvos már csak a halál tényét tudta megállapítani. Állítólag agyvérzés végzett Kati nénivel. Az orvos szerint valami igen felizgathatta, s felszökött a vérnyomása. Az asztalnál ülve érte a vég. Éppen levelet írt Csehországban élő fiának és családjának, hogy hírt adjon nekik elhatározásáról, de már csak ezt a néhány sort tudta papírra vetni: Jiogy vagytok, kedveseim? Nálunk igen szép az ősz. Ma is egész délután ragyogva sütött a nap. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen szép az ősz. Éppen most főttem a kertből. A kert is igen szép. Én nagyon Jól vagyok, és igen boldog vagyok.“ Senki sem értette igazán, miért volt olyan boldog Kati néni azon a fényárban úszó öszl napon> sága előtt, hanem az egész környéken nagy becsben állt. Ilyen ügyes kovács kevés akad, mondták az emberek. A lovak patkolását és az ekevas élesítését, a kocsikerék vasalását egyforma ügyességgel végezte. Még nézni is jólesett, amint dolgozott. Kati néninek sokszor kedve támadt, hogy segít a férjének, de hát hogyan nézett volna ki, ha egy asz- szony vesz kovácsszerszámot a kezébe. Arany férje van magának, mondogatták neki. Ezt jólesett hallania- Tudta, hogy sok asszony irigyelné érte. De azt is tudta, hogy bár ezt neki mondják, mégis a férjének szól. öt dicsérik. Pedig János se tett mást, csak végezte a munkáját. Igaz, becsületesen. De ő talán nem becsületesen dolgozott? Az ő munkájára mégse ügyelt fel soha senki. Senki a világon. Többször is megemlítette a férjének, hogy elmenne dolgozni, de az hallani sem akart róla. Eleinte kinevette érte, később meg kereken kimondta, hogy erről szó sem lehet. Te csak végezd a dolgod, mondta János. Akad munka bőven
