Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-29 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó
A szocialista társadalom fejlődése történelmi szempontból új feltételeket biztosít a társadalmi élet megismeréséhez. Míg az előző szociális-gazdasági alakulatokban a társadalmi valóság megismerése csak részben érvényesült, a szocializmusban ä tudományos irányításnak és a társadalom öntudatos fejlődésének szükséges feltételévé válik. Míg előzőleg nem voltak társadalmi és gnoszeolőgiai feltételek a társadalom tudományos, igaz megismeréséhez, a forradalmi munkásmozgalom kialakítása, különösen a győzelmes szocialista forradalom után, kialakítja e megismerés lehetőségét és gyakorlati szükségszerűségét. Az öntudatos irányító tevékenység feltétele A szocialista társadalom ugyancsak fontos törvényszerű jellemvonása, hogy a társadalmi élet irányításában egyre többen vesznek részt. A tudomány és a dolgozóknak az irányításban való széles körű részvétele a szocialista társadalom történelmi fejlődésének két elválaszthatatlan oldala. A szocializmusban kialakult a tudomány és a tömegek törlé- nelemalkotó tevékenységének egysége. A néptömegek tanulmányozzák és elsajátítják a marxizmus— leninizmus elméletét, a tudomány a társadalmi viszonyok megváltoztatásának módszertani eszközévé és elméleti kiindulópontjává válik. A marxista—le- ninista párt tervszerűen irányítja ezt az egész folyamatot. A párt gyakorlati tevékenységében a néptömegek objektív szükségleteiből és érdekeiből, valamint a törvényszerű társadalmi mozgás tudományos megismeréséből indul ki. A párt respektálja a nép öntudatának színvonalát, megismeri nézeteit és tapasztalatait, ezeket elemzi, elmélyíti és továbbfejleszti, neveli, ösztönzi és szervezi a tömegeket, irányítja gyakorlati és megismerő aktivitásukat. A társadalomtudományok és a társadalom megismerése fejlesztésével párhuzamosan fejleszti saját ismeretszerző tevékenységét, hogy valóban megismerje a társadalmat és ezáltal megbízható alapot szerezzen irányító tevékenységéhez. A CSKP Központi Bizottságának Elnöksége ebből a szempontból értékelte a társadalomtudományok eddigi fejlődését és mai helyzetét, elsősorban pedig további fejlődésük tartalmi irányvonalát. Az elnökség által jóváhagyott dokumentum úgy jellemzi a társadalomtudományok fejlődését, mint a párt megismerő tevékenységének szerves részét. A társadalom tudományok fejlődését nem úgy értelmezi, mint külső feltételt, hanem mint a párt történelmi szerepe megvalósításának belső elválaszthatatlan részét. gyakorlata szükségleteinek felel meg, abból a szükségből indul ki, hogy rövid idő alatt kell dönteni és reagálni a gyorsan változó feltételekre. Feladata az olyan ismeretek megszerzése, amelyek alapul szolgálnak az Illető Irányító szerv döntéseihez. A konkrét megismerés ebben az esetben határozatok elfogadásával fejeződik be. Ezután az elfogadott határozatot meg kell valósítani, és a szerv megismerő tevékenysége arra a kérdésre orientálódik, melyik a legjobb megvalósítási mód, milyenek az eredmények. A valóság osztályszempontú értékelése A szakosított tudományos intézmények tevékeny sége az objektív társadalmi valóság sokoldalú megismerésére irányul, s ebből a szempontból relatíve önálió, mivel nincs közvetlen kapcsolatban a gyakorlati határozatok előkészítésével. Az irányító szer vek és a szakosított intézmények megismerő tevékenysége nem a társadalmi feladatokat és a megismerés tartalmát illetően különbözik, mivel ezek mindkét esetben a vezető párlszervek határozataiból Indulnak ki. A szakosított tudományos megismerés relatíve önálló folyamata nem fejeződik be határozathozatallal, a tudománynak lehetőséget kell biz: tosítania, hogy az új összefüggések és az új szemA felkelés hose A tudomány szerepe a társadalom életében A január előtti fejlődést az jellemezte, hogy lebecsülték az elméletet, mint a gyakorlati politikai döntések alapját. Az egyes szabályokat gyakran olyan lépések indokolására használták, amelyek nem minden esetben feleltek meg az objektív fejlődési irányzatoknak, szükségleteknek és lehetőségeknek. 1968 januárja után a pártvezetőség jobboldali része már nem marxista—leninista osztályszempontból viszonyult a társadalmi jelenségekhez, s az ellenforradalmár erők nyomására lemondott a párt vezető szerepéről. A jobboldali revizionisták tagadták a párt megismerő funkcióját, s a pártot „bürokratikus hatalmi apparátusnak“ nevezték, amely „veszélyezteti“ a tudományok fejlődését, mégpedig azáltal, hogy „gyengíteni próbálja a tudományos dolgozók autonómiáját“. A revizionista koncepciók abszolutizálták az egyes tudományos dolgozók részvételét a társadalom megismerésében, és nem tekintették a megismerést össztársadalmi folyamatnak. A hatvanas évek végén ezek a hamis elképzelések az elit-elmélethez vezettek, amely szerint a társadalom a kiválasztottak kis csoportjára és a tömegekre oszlik. Az ilyen elképzelések történelmi gyökerei nyilvánvalóak. A tudomány és a társadalom viszonyának történelmi szempontból már elévült magyarázatáról van szó. A szocializmust megelőző társadalmi alakulatokban a társadalom tudományos megismerése valóban az értelmiségiek, túlnyomórészt az uralkodó osztállyal szövetkező szűk körének ügye volt. Akizsákmányoló osztályok önmagukat tartották a történelemalkotó rétegnek és manipulálták a néptömegeket. A történelmi fejlődés azonban az ilyen fajta viszonyt megszüntette. A szocializmusban a tudomány és a társadalom élete között új egység alakult ki. A tudomány társadalmi jellegű lett, és a társadalom élete a tudományos megismerés alapján fejlődik. A párt tudományos és társadalmi irányító munkája eredményeképpen megismerő tevékenységének két fő típusa fejlődik: a közvetlenül irányító szervek, valamint a szakosított intézmények megismerő tevékenysége. A két típusnak nagyon sok a közös vonása, mindkét esetben a tudományos igazság megismerése, a munkásosztály pártjának és a társadalmi fejlődés szolgálata a cél. A két típus azonban különböző feltételek között valósul meg, és ez megnyilvánul a megismerő tevékenység sajátosságaiban. A pártszervek közvetlen megismerő tevékenysége elsősorban az adott konkrét történelmi helyzet Tóth józsef partizán mellszobra Rožňaván, (Rozsnyón) (Tóthpál Gyula felvétele) pontok viszonylatában újból visszatérjen a problémához. A szakosított tudományos munkahelyek a párt megismerő tevékenységének nagy kapacitását képviselik. Politikai, káder-, anyagi és társadalmi szempontból következetesen kell őket irányítanunk, úgy, hogy munkájuk eredményei hasznosak legyenek a párt irányító tevékenységében. A tudomány és a gyakorlat relatív önállóságát a történelemben nemegyszer, nálunk a hatvanas években is, a pozitivista viszonyulás megerősítésére használták ki; mellőzték az elméletet, a tények egyszerű leírására összpontosítottak, „a párt fölött álltak“, vagyis közömbösek voltak a munkásosztály és a társadalom érdekeivel és szükségleteivel szemben, kerülték a politikai elkötelezettséget, nem ismerték el a párt vezető szerepét. Nálunk ebben a szellemben azt a hamis elképzelést terjesztették, mintha a társadalomtudományi megismerés rtális szubjektuma nem a munkásosztály és élcsapata, hanem az értelmiség lenne, amely szerintük „megszabadulhat“ az egyes osztályok egyoldalúságától, és amely „osztály szempontból nem dejormáltan“ ismerheti meg a társadalmat. A fejlődés dialektikus összefüggései A párt forradalmi gyakorlati tevékenysége megköveteli, hogy mélyen ós sokoldalúan megismerje a társadalmat. A párt megismeri a társadalmi mozgás általános törvényszerűségeit, valamint a konkrét történelmi helyzetet is. Minden társadalmi helyzetnek megvan a lényeges, az általános, az egyedi és a sajátságos objektív struktúrája. A történelmi helyzet meghatározza az objektív társadalmi összefüggéseket, része a történelemiek, mint természeti-történelmi folyamatnak. A konkrét helyzet szerves része a specifikus fejlődési szakasznak, s vele együtt része a társadalmi fejlődés általános szakaszának, amely a tudományos kutatás tárgya. Ezek az összefüggések meghatározzák és kialakítják a konkrét helyzetet, s ezért az általános és törvényszerű összefüggések megismerése alapján magyarázzuk őket. így tehát az anyagmozgás törvényszerűségeire, a társadalmi fejlődés általános törvényeire és a történelmi korszak sajátságos törvényeire vonatkozó marxista—leninista tudomány a helyzet elemzésének kiindulópontját és általános módszerét jelenti. A társadalmi realitás megismerésének általános fejlődése az empirikus és elméleti ismeretek egységében folyik. Össze kell gyűjteni az egyes társadalmi folyamatokra vonatkozó összes tényt, a lehető leghűbb empirikus képet kell alkotnunk a tárgyról és a környező világgal való kapcsolatáról. Ez azonban nem elegendő. Meg kell különböztetni a tényeket és kölcsönös összefüggéseiket, a konkrét társadalmi jelenségek szükséges és véletlenszerű oldalait s ezek összefüggéseit. Ez az empirikus anyag elméleti feldolgozása során valósul meg, melynek célja a társadalom gondolati reprodukálásának megvalósítása, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek megismerése. Az egyoldalú empíria ugyanúgy, mint az elméleti megismerés szerepének abszolutizálása mindig a marxista—leninista párt számára idegen módszerek és elgondolások megindokolását szolgálta. Az egyoldalú empíria tagadja az elméleti megismerés forradalmi bíráló momentumát, az elmélet abszolutizálása ahhoz az illúzióhoz vezet, hogy az eszme a kizárólagos mércéje a társadalmi viszonyok érettsége. tökéletessége és fogyatékosságai megítélésében. Mindkét szélsőség megbontja a marxista—leninista elméletnek, mint a munkásosztály tudományos ideológiájának belső logikáját. A két szélsőség kölcsönösen feltételezi egymást és kiindulópontja a marxizmus—leninizmus dezintegrálásának. Éppen ezért a revizionizmust nálunk az egzisztencionallz- mus sajátságos csehszlovák válfajának spekulatív sematizmusa, valamint elsősorban a szociológiában megnyilvánuló pozitivista empirizmus jellemzi. Az elmélet és a gyakorlat egysége A társadalom tudományos megismerése az elmélet és a gyakorlat állandó egységében fejlődik. A megismerés feladatai elsősorban a gyakorlat szükségleteiből Indulnak ki. Amennyiben azt akarjuk, hogy a gyakorlat öntudatos társadalmi tevékenység legyen, a jelenségekről a lényegig, az empíriától a valóság racionáiis megértéséhez kell haladnunk. Ezen a téren is teljes mértékben érvényes Lenin tanítása. Amennyiben elhanyagoljuk a társadalom elméleti megismerését, szükségszerűen ösztönössé és véletlenszerűvé válik a gyakorlati tevékenység feladatainak és céljainak meghatározása. Az elméleti megismerés nélkül nem találhatjuk meg a gyakorlatban az adott helyzet forradalmi gyakorlati bíráló megváltoztatásához szükséges eszközt. Az elmélet lebecsülése ezáltal az adott korszak történelmi korlátozottságának konzerválásához vezet. Az elmélet szubjektív abszolutizálása nem tanúsít érdeklődést a kitűzött célok megvalósításának bonyolultságával szemben, nem keresi a mai és a jövő helyzet közti összekötő kapcsokat. Az ilyen elmélet gyakorlati szempontból haszontalan, alapot biztosít a nihilista kispolgári hangulatokhoz, azt az illúziót kelti, hogy a történelmet azáltal alkotjuk, hogy határozatok és memorandumok kiagyalásával meghatározzuk a feladatokat. Az empirikus és elméleti megismerés egysége megbontásának mindkét válfaja egyforma következményekkel jár a gyakorlatban. Ezzel szemben a marxista—leninista társadalom- tudományok és a párt forradalmi gyakorlata a társadalmi valóság megismerésére, megváltoztatása lehetőségeinek és szükségeinek feltárására, az adott helyzetben a legfontosabb területek meghatározására irányul. A marxista—leninista tudomány és a társadalmi valóság Iránti kommunista viszony elválaszthatatlan tényezője a szocializmus alapelveinek ós értékeinek következetes és mindannak bírálata, ami akadályozza és gátolja érvényesítésüket a társadalomban. A marxista—leninista tudományos bírálat része a kommunista politika forradalmi lényegének. Nem jelent kizárólag tagadást, a pozitív megoldás tényezőjét is tartalmazza. Amikor elgondolkodunk afelett, hogy a társadalomtudomány dolgozói hogyan teljesítik legjobban feladataikat, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének határozata az útmutató, amely megköveteli a tudományos dolgozóktól, hogy pártosan viszonyuljanak a tudományos feladatok kiválasztásához és megoldásához, elvszerűen védelmezzék és alkotóan továbbfejlesszék a marxizmus—leninizmust, valamint elméletileg feldolgozzák a szocialista társadalom fejlődéséből és a pártszervek szükségleteiből adódó problémákat. JOSEF MUŽÍK, VLADIMÍR RÜML
