Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-18 / 221. szám, szerda

Technikai seregszemle Brnóban

Szombaton vasárnap csúcsforgatom volt a vásár területén. A technika fejlődése iránt érdeklődő felnőttek mellett a tanulni vágyó fiatalok ezrei özönlötték el a pavilonokat és a kiállítási terület szabad térségeit. Az ország különböző részeiből érkezett diákok csoport fai a főbejárat előtt beszélik meg a közös útirányt, illetve a találkozás helyét és időpontját a látogatás után.

A B pavilonban bemutatott szerszámgép újdonságok között nagy érdeklődéssel vették körül a látogatók a numerikusán irányított esztergapadokat, a TOS Trenčín, a TOS Kurím, a ZPS Gottwaldov és a Kovosvit Sezimovo Ostí gyártmányait. Közöttük külön csoportot képeinek a LAPOS S 3 G ZPA integrált számrendszerrel vezérelt SPT 32 N és SPT 16 N félautomata esztergák. Képünkön az utóbbi félautomata eszterga komplett berendezése látható.

Aki nem sajnálta a fáradságot (vagy a felvonóra fizetett két koronát), az F pavilon kilátótornyából gyönyörű látványban részesülhetett. A mezőgazdasági gépek szinpompás bemutatója, amit a csehszlovák mezőgazdaság szocialista átépítésének 25. évfordulója alkalmából különös gonddal készítettek elő a Z pavilon melletti szabad térségen, felejthetetlen látványt nyújt a magasból.

A Motokov csehszlovák külkereskedelmi vállalat kínálatában a Z pavilon mellett kiállított Zetor traktorokon és a különböző mezőgazdasági gépeken kívül személyautók, motorkerékpárok, tehergépkocsik, autóbuszok, pótalkatrészek és gumiabroncsok szerepelnek. Az elmúlt évben a Motokov a vásár legeredményesebb üzletkötője, több mint hétmilliárd korona értékben kötött kereskedelmi szerződéseket, ami az egész vásár kereskedelmi forgalmának több mint egyharmadát jelentette. A csehszlovák autóipar fejlettségét az újdonságként bemutatott Tatra és Skoda célgép- kocsik Is kifejezően szemléltették.

Kép és szöveg: MAKRAI M1KLÖS

Kétszer lépte át a frontvonalat

A harcban és a munkahelyén

Iván Demeter elvtárs csaknem két évtizede munkás a Čierna nad Tisou-i átrakóállomáson. Ott dolgozik, ahol ma folytatódik a közös harcban vérrel pecsételt barátság és együttműködés— A tizenegyedik vágánynál megtalálják — szólt az útbaigazítás. Kísérettel tettük meg az utat a kora őszi napfényben csillogó sínpárok között.

— Demeter elvtárs, téged keresnek!

— Azonnal elkészülünk, jöjjenek közelebb — hangzott a jól megtermett vasúti munkás válasza. Demeter elvtárs és társai a Szovjetunióba irányított, különböző árukkal megrakott szerelvények tartalmát ellenőrzik, rendezik, majd a vagonok ajtajára rákerül a hivatalos plomba és útra kész a szerelvény.

Demeter elvtárs személyében, aki a „Közlekedés legjobb dolgozója“ cím tulajdonosa, jó kezekre bízták ezt a fontos feladatot. Éberen őrködik afelett, hogy a szerelvények kifogástalan állapotban indulhassanak a Szovjetunióba.

Elhaladt mellettünk a szerelvény utolsó kocsija ... Demeter elvtárs törülgeti izzadtságtól gyöngyöző homlokát. A csoport rövid pihenőt tart. Élet- útjáról, a fasizmus elleni harcáról beszélgetünk.

Kelet Szlovákiában, Medzilaborce városkában, ötvenkét esztendővel ezelőtt munkásember fiaként született. Az iskola padjaiból kikerülve, szintén munkásként dolgozott 1942-ig, majd katonai mundérba bújtatták. Trebišovba vonul be, onnan Dolný Kubínba majd 1943 májusában a keleti frontra vezényelték.

— A Krím-félszigetnél vetették harcba alakulatunkat a szovjet hadsereg ellen. Szeptemberben sikerült átszöknöm a frontvonalon ... Uszman városkában összpontosították a szlovák hadseregből önként átszökött katonákat. Itt látogatott meg bennünket a CSKP moskvai vezetőségének képviselője, Marek Culen, és moszkvai követünk, Zdenék Fíerlin- ger elvtárs. Elbeszélgettünk velük a fasizmus ellen folytatandó harc jelentőségéről. Őszinte szívvel örültem a lehetőségnek, hogy a Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadsereg tagjaként harcolhatok a fasiszták ellen.

A csehszlovák hadsereg fiatal önkéntese, bajtársaival együtt Jefremovba került, ahol a 2. ejtőernyős zászlóaljba osztották. Ezt követte az alapos kiképzés, majd egyre közelebb került a frontvonalhoz. Először Proszkurovba, majd Krosznóba vezényelték. Százada részt vett a kárpát-duklai hadműveletben. Parancsnoka, Oves őrnagy, elégedett lehetett katonáival, mert egységét „vas-zászlóaljként emlegette.

— Úgy érzem, ez a jelző va- lóbah megillette egységünket. Bajtársaim bátrán szembenéztek az ellenséggel és vállalták a kemény küzdelmet. Szomorú emlék, soha nem felejtem el, hogy a fasiszták ellen vívott küzdelemben igen sok bajtársunk elesett, megsebesült. Többen arra kértek bennünket, hogy végezzünk velük, nem akarnak élve a németek fogságába jutni. Erre egyikünk sem vállalkozott, hanem a golyó- és aknazáporban, életünk kockáztatásával, akit csak tudtunk, biztonságos helyre szállítottunk ...

Ivan Demeter ejtőernyős alakulatát visszavezényelték

Krosznóba. Néhány nap múlva, 1944 szeptemberében parancsot kaptak: „Segítséget kell nyújtanotok az SZNF harcosainak ...“ Repülőgépekkel a Tri duby repülőtérre szállították alakulatát, majd Hronská Dúbrava térségében, a partizánokkal együtt harcoltak, jelentős kárt okozva az ellenségnek. A német katonai túlerő elől Staré Hory körzetében vonultak vissza az erdőkbe. Itt a partizánharcok körülményeinek megfelelően átszervezték az alakulatot, majd Brezno és Mýto pod Ďumbierom környékén igen érzékeny veszteségeket okoztak a fasisztáknak ... Később Poprad közelében újból csatlakoztak a Vörös Hadsereghez, s részt vettek a felszabadító harcokban.

Demeter elvtárs 1946-ban a csehszlovák hadsereg tisztjeként került haza- 1947-ben belépett a CSKP-ba. Közben több helyen dolgozott, s csaknem húsz esztendővel ezelőtt hazánk legnagyobb szárazföldi kikötőjében vállalt munkát. Négy gyermeke közül Marika már férjnél van, Katlka könyvelő, Józsi fia villanyszerelő, Évike pedig a Komáromi Mezőgazdasági Technikumban tanul.

— Az én családomban igazán érvényesül az internacionalizmus — jegyzi meg Demeter elvtárs. — Én magam ruszin vagyok, de beszélek szlovákul, magyarul, a feleségem magyar, a gyerekek is magyar iskolába jártak, de jól beszélnek szlovákul.

Demeter elvtárs aktívan vesz részt a közéletben. Tagja a Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának és elnöke a szövetség helmeci városi bizottságának. Egész héten dolgozik a étrakóállomáson, szombaton és vasárnap az elnöki tisztséggel járó ügyeket Intézi, feleket fogad.

Újabb szerelvény érkezik a 11-es sínpárra. Vége a pihenőnek. A csoport megkezdi a munkát. Ivan Demeter elvtárs becsülettel helytállt a felszabadító harcokban, és ezt még teszi munkahelyén is.

KULIK GELLÉRT

Ismeretlen ismerősök

Augusztus utolsó napján, Ba- binec községijén találkoztam vele.

A falu és környéke épp a Szlovák Nemzeti Felkelés harmincadik évfordulóját ünnepelte. Csöpp kicsi falu, mégis száz és száz ember gyűlt össze itt, közelről és távolról; egykori harcosok, rokonaik és ismerőseik. A várt és váratlan találkozások örömmel és megható érzésekkel töltötték el őket: olykor fájdalmas emlékeket ébresztettek bennük, s rejtegetett könnycsepp tolult a szemükl>e.

Ott álltam a községháza előtt gyülekező sokaságban. Próbáltam felfedezni valami ismerős arcot, s közben azzal biztattam magamat, hogy a határmenti magyar falvakból is jönni kell valakinek. És valóban jöttek, mert gyakori magyar szó hangzott fel köröttem. Halk öröm duruzsolt föl bennem, de ugyanakkor egy kis szomorúságot és titkolt szégyent is éreztem. A szó és a hang ismerős. de az arcok. Az arcoki Hiába, régen jártam erre, mentegettem magamat.

Az ismerősnek vélt férfiak egykor erős, egyenes válla valahogy meghajolt. A hajukba ezüst szálakat szőtt az idő, arcvonásaikon is nyomot hagyott, A derűs mosolyok mögött észrevettem olykor a gyógyíthatatlan fájdalom és gyász feleit, homlokukon az összefutó ráncokat, de a sose múló öntudatot is.

Valóban ismerős arcokon akadt meg a szemem. Nevek bukkantak föl emlékezetemben. Az öröm hulláma támadt föl bennem, aztán újra elfogott a titkolni való szégyen. Hiába, nem tudom összeilleszteni a neveket és az arcvonásokat.

Valaki az ismerős természetes mozdulatával karon fogott.

— Látja, az ott az Antalék háza.

Ott állt szemben az utca túlsó oldalán, szemben a nemzeti bizottság épületével. Karbantartott régi ház volt. Még ma is csinos falusi ház. A homlokfalán jobboldalt, jól látható helyen a szokásos házszám. Zománcozott fehér alapon sötéten zománcozott huszonnégyes szám. Mélyen alatta, de ugyancsak jól látható helyen jobbra az ablak mellett, ott is egy tábla. Sötét kis márványtábla, mely aranyozott betűkkel szólt minden rábámuló szempárnak: Itt ebben a házban székelt Va- szilij Mihajlovics Kozlov szovjet őrnagv partizánjainak törzskara. A pontos adatokkal sem maradt adósa a kíváncsiságnak. Negyvennégy augusztus 29-től negyvenöt január 20-ig

— mondták a betűk; aranyos színekkel, a nyári nap arany színével idézték a rettenetes tél emlékét.

— Itt lakott — mondta az idős ember. — Ö volt a parancsnokunk.

Elbámult a sokaság feje fölött.

— Dél felé eljön. Ö is eljön. Mindnyájan őt várjuk.

Tudtam, őt várják. A szlovák —magyar magasabb-egység egykori parancsnokát.

— Most Rőcén van. Azt mondják, ott gyülekezett a Pe- tőfl-brigád.

Hirtelen öröm öntötte el az arcát.

— Ni csak, az ott velem szolgált. Novák százados alatt.

— Egy távoli arc felé intett.

— Most ugyan Tornaiján él, de rozsnyói ember.

Felém tekintett:

— Én is rozsnyói vagyok.

A titkolni való szégyent hirtelen öröm hulláma váltotta föl. Józsi bácsi! Manyik bácsi! kiáltotta bennem egy hangtalan hang. Persze, hogy ő. A városi bizottság egykori alelnöke. Az emlékezetem mélyén megőrzött név és az arcvonások összeolvadtak, egymásra találtak. Észrevette rajtam a hirtelen felindulást. Úgy láttam, meg is értette, de nem tett szemrehányást. Egy pillanatra mintha az ő arcán is észrevettem volna valami bizonytalanságot, talán az enyémhez hasonló titkolt szégyenérzetet is.

— Hiába, az idő. Az idő! *— sóhajtottam.

Mintha meg se hallotta volna. A körülöttünk gyülekező férfiakat nézte. Arcvonásaikat kutatta.

— Nem látok senki ismerőst Scsebetovszkij csapatából.

Csalódást éreztem a hangja mélyén. Aztán felvillant a szer ma Megragadta a karomat.

— Ez itt Ludvik csapatában szolgált.

Zömök, vállas, erős emberre mutatott. Egészen fiatalosnak látszott még, csak a halántéka őszült meg. Rövid ujjú ingben, könnyű nyári nadrágban, szandálban mozgott Ismeretlen ismerősei között. Olykor körülfogták, átölelték, kezét rázo- gatták, ismét tovább ment, közelebb felénk, s bizonytalan szemmel körültekintett.

— Vaszill Vasztll — kíáltoto ta rozsnyói ismerősöm.

Felénk indult. Az Ismerős hang után.

— Székely ember. Azt hiszem. Csíkszeredái — magyarázta Manyik József. — Képzeld el, kerékpáron érkezett.

— Romániából.

— Romániából.

Nem volt időm kérdezősködni. A Csíkszereda! már egészen a közeliinkbe ért. Jólesően üdvözölték egymást, aztán mi is bemutatkoztunk.

— Lajos Vaszil — mondta a nevét.

Hírtelenében nem tudtam megítélni, melyik a keresztneve. Talán a Vaszil, de az is lehet, hogy Lajos. Józsi bátyám

ÚJ szó

1974.

IX. 18