Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-13 / 217. szám, péntek

Irodalmi életünk kérdőjelei Évad után — éva d előtt A szlovákiai magyar bábszínjátszás időszerű kérdéseiről A bábszakkörök, illetve együt­tesek idei járási és kerületi versenyei, vagy seregszemléi, sőt u XT. Jókai napok újabb si­kereket hozó fellépései után már elült az izgalom. Az együt­tesek előkészületi időszakai most a szereplés hajrája utáni pihenés és mérlegelés, majd az új évadra való felkészülés vál­totta fel. Ezúttal szeretnék rá­mulatni bábmozgalmunk eddigi fejlődésében mindarra, ami az előrehaladást szolgálja és ami hiányosság volt. Hosszá évek várakozása után nz elmúlt évad végre esemé­nyekben és kellemes meglepeté­sekben gazdag volt. Bábegyütle- -e'nk eddigi számbeli növeke dósét — igen helyesen — már < minőségi fejlődés iránti igye­kezet egészítette ki. Jóformán a semmiből formálódott csopor­tok járásonként egyre több partnerre tettek szert és sok lelyiitt összemérték erejüket. a szükséges és pótolhatatlan versengés törvényszerűen a báb- színpadi alkotások művészi ér­ékének magasabb szintű lenié- ését hiányolta. Ezt a fórumot ľ.'74-ben első ízben a Jókai lapok központi seregszemléje elentette, melyen már öt kéz lő és egy haladó bábegyiitte- .iink kapóit bizonyítási lehető- iéget. Kétségtelen, hogy bábmozgal- inunk útjának eddig három -ne­vezetesebb és sokat jelentő mér­földköve. van: Košice, Duna­szerdahely és Komárom. A košicei Glóbus immár hat éve e művészeti ág szlovákiai magyar úttörője. Tette követők­re talált és az évek folyamán a hazai magyar bábszakkörök létszáma örvendetesen megsza porodott. Munkájuk minőségé­nek lemérésére a városi vagy járási szinten rendezett verse­nyek vagy seregszemlék szol­gállak. A szlovák együttesekkel való közös szereplés előnyei mellett több járásunkban volt és van e megoldásnak egy hiá­nyossága is, mivel a bíráló bi­zottságok tagjai — nyelvi ne­hézségek miatt — nem minden esetben véleményeztek kielégí tőén. Ezért fogadtuk megértő ürömmel az 1973-as dunaszerda- Uelyi kezdeményezést, amikor az ottani népművelési központ megrendezte a szlovákiai raa­Arnold Schönberg, századunk fenéjének egyik legradikáli­sabb újítója 1874 szeptemberé l>en született Bécsben. Tizenöt éves korában elvesztette az ap­ját, nehéz anyagi körülmények között nőtt fel, életútját küz­delmek jelzik, válságok vetnek rá sötét árnyékot. A zenetörténeti folyamatos­ság keretéből talán egy zene­szerző sem lépett ki olyan éle­sen és határozottan, mint Schönberg. Különös ellentmon­dás, hogy a mai zene forradal­mára lényegében a klasszikus hagyományok alapján állt. „A rend, a törvény, a tradíció meg szállott ja volt, mégis az ö nevéhez fűződik a modern ze ne legnagyobb újítása: a dode kafon vagyis tizenkét fokú kompozíciós technika“, állapí­totta meg egyik életrajzírója. űveinek jelentősége sokáig vitás maradt, noha mind Euró­pában, mind Amerikában Schön­berg iskolák egész sora alakult, áinelynek hívei szenvedélyesen síkraszálltak a schönbergi spi- riális szisztéma mellett. Kom­pozíciós elveinek két lég jelen - tősebb követője Albán Berg és Anton von Webern volt. Schönberg művészi lényének egyik fő jellemzője az egysze­rűség. Nem kedveli a díszt, a cikornyát, inkább az elhallga­tás, mint a bőbeszédű kiterege­tés embere. Alkotása — kompozícióinak számát tekintve — nem külö­nösebben bőséges, életműve mindössze ötven ópusz. Életé ben négy alkotó korszakot kö­vethetünk nyomon. Korai mü­vei, mint például a Verklárte Nacht (Megdicsőült éjszaka) című vonóssextett vagy a Ja- cobsen nevű dán Impresszionis­ta költő verseire írt Gurre-da- lok a későromantika jegyében gyár bábjátszók I. területi se­regszemléjét. Végre született egy lehetőség, amikor több meg hívott bábcsoportunk szerepel hetett egyforma feltételek kö­zött. Nagy kár, hogy bábegyüt- leseink vezetői és rendezői nem használták ki teljes mértékben ezt a lehetőséget, és nem je­lenlek meg teljes létszámban még a Dunaszerduhely környé­kiek sem! A fejlődési feltételek megte­remtésének jegyében valósult meg 1974 elején a bábjátszással foglalkozó kulturális dolgozók košicei szemináriuma, nem meg­vetendő létszámmal (25) és szakmai tartalommal. Hasonló­an sikeres akciókéul könyvel­hetjük el a tavaszi iskolai szü­netben Dunaszerdahelyen ren­dezett alapfokú tanfolyamot, melyen a járás csaknem 25 óvó­nője vett részt. Mindkét akció fő erénye, hogy azok szakelő adói kellő tapasztalatokkal és hozzáértéssel tolmácsolták mon­danivalójukat a modern báb játsžás ábécéjét illetően. Az idei Jókai-napokon először szerepeltek a szlovákiai magyar bábosok. Ez a lépés — még ha késve született is — igen hasznos voit. Hiszen ez az ed­dig sajnálatosan nélkülözött „központi lehetőség“ legjobb­jaink méltó és reprezentáns fó­ruma lehet. Bábosaink eseményekben gaz­dag évadot zártak le. Mégis úgy érzem, az elért eredmények (a bemutatott bábszínpadi pro­dukciók) bábegyütteseink veze­tőinek felelősségteljesebb szak­mai felkészültsége esetén még jobbak lehettek volna. Bosszan­tó, hogy állítólagos időhiány miatt sokan megelégedtek az önképzés nem mindig megfele­lő módjával, s alibit keresve kerülik a fejlődésüket bizonyá­ra helyesen irányító szaktanfo­lyamokat. Az spm válik dicsé reliikre, hogy nem látogatják rendszeresen u jelentősebb se regszemléket, ahol mind a ki­emelkedő, mind pedig a többi bábszínpadi produkciókból egy aránt tanulni lehet. Ilyen „szép­séghibák“ miatt voltunk azután többször is tanúi az olyan pro­dukcióknak, melyeken a szín padművészet törvényeit felrúg va az egyéni (vagy egyénieske­dő) elképzelés kapott tág teret. állnak. Második korszaka főbb műveivel, a Kamaraszimíóniá- vnl, op. 19-es jelzésű Zongora- darabjaival, a II. Vonósnégyes­sel, amelyben a két utolsó té­téihez éneikhang is kapcsolódik és a francia Giraud szövegére komponált Holdbéli Pierrot či­nní melodrámával teljesen új utakra tér. Tudatosan elfordul a tonalitástól, az atonalitás kil lönféle eszközeivel kísérlete­zik, dallamvonalai a tonális kö töttség alól felszabadulva elve­tik a harmónia törvényeit. A harmadik korszak az atonalitás megvalósításának kora. Ebben az időben komponálta op. 23-as számú Zongoradarabjait, III. vonósnégyesét, Máról holnapra című egyfelvonásos operáját. Negyedik korszakában válta­kozva bukkannak fel kompozí- ciós munkásságának addigi elemei. Az 1942 ben komponált Napóleon-óda is a negyedik korszakhoz tartozik. Mikor az óda narrátora kiejti a szabad­ság szót, a zene elhallgat. Kü­lönös jelenség. Mi néniítótta el a muzsikát? Alkotójának világ­szemlélete, aki nem hitt az eni beriség felemelkedésében vagy a hangnemekben rejlő kontrasz­tokat nélkülöző „szisztéma“ ki­fejezési lehetőségei ütköznek korlátokba, mikor az élet vég­ső nagy kérdéseiről van szó. Az opusz 36-os jelzésű Hege­dűverseny és a hat évvel ké­sőbb keletkezeti 42-es opusz- számot viselő Zongoraverseny két fontos mű a schönbergi al­kotásban, mert ezekben gazü.ig fantáziával és minden sablon tó.1 mentesen alakítja át a klasszikus formákat. 1930-ban fogott hozzá Mózes és Áron című operájának meg­írásához. Az opera befejezetlen maradt, de' töredékesen is ki­domborítja a zeneköltő huma­Bizony a lelkesedés és az eset­leges tehetség önmagában nem elég, nem teremthet még cso­dát sem! Párosulnia kell a tu­dással, a bábszínpad világának teljes ismeretével. Az igaz, hogy ebhez sokszor kevés az egyén önfeláldozó igyekezete, szükséges a pártoló szerv és in­tézmény messzemenő megérté­se és mindeú részletre kiterjedő segítsége is. Őszintén bo kell vallanunk, hogy a bratislavai Népművelési fntézet nemzetiségi osztályának a bábmozgalom fellendítését célzó számtalan lépése nem ta­lált mindenütt teljes megértés re és támogatásra. Törekvésé ben — úgy tudom — több já­rásban is — nem akadt meg­felelő partnere. Ezen a téren sokat segíthetnének a CSEMA DÓK járási bizottságai vagy he­lyi szervezetei. A jövőt illetően szeretném felhívni az illetékesek figyel mét arra is, hogy a fesztiválok légkörének megfelelő kialakító sa nem lehet közömbös ténye ző. Sajnos, főleg a Jókai-napok „heterogén légkörében“ csupán szép terv maradt a bábosok ta­lálkozása, barátkozása, szakmai eszmecseréje. De az sem he­lyes, hogy ilyen központi ren­dezvényen hiányzik a bábművé­szettel foglalkozó szakmai ér tekezlet. Fonákul hat, amikor a részt vevő együttes fellépése napján érkezik és távozik. A 2—3 napra tervezett seregszem­lét lássák a jövőben legalább a szereplő együttesek tagjai. Mert az itt szerzett tapasztalat néha többet ér egy tanfolyam nál. A leírtak alapján tehát ürömmel tudatosíthatjuk, hogy a létező vagy jelentkező hibák és fogyatékosságok ellenére Is a szlovákiai magyar bábjátszás végre szót kér kulturális éle­tünkben. Ha a jelenlegi prob­lémákat gondosabb módszertani irányítással, megfelelőbb szak­tudással sikerül majd felszá­molni, jövő évi számvetésünk még kielégítőbb lehet. S talán nem is olyan sokára a Glóbu­son kívül több más rangos és egyre fejlődő együttesünknek is tapsolhatunk. Dr. SZŐKE ISTVÁN nista hitvallását, amire a náci uralmat megelőző években min­dennél nagyobb szükség volt. A Hitler éra borzalmai késztet­ték Ein Überlebemder aus War- schau (Egy varsói életbenma- radott) című kantátája megírá­sára. Az 1947-ben komponált mű mélyen emberi megnyilat­kozás, egy világot megrendítő katasztrófa visszhangja. Schönberg 1933-ban hagyta el Németországot, mikor mu­zsikája „elfajzott“ tiltott mű­vészet lett a náci birodalom­ban. Attól az időtől fogva Ame­rikában élt és működött. 1951- ben hunyta le örökre u szemét, de alkotása tovább él, életmű­ve iskolát teremtett. HAVAS MÁRTA é A bardejovi gyógyfürdő betegeinek mostanában kel­lemes nyárutói napokban volt részük. A szakemberek az utóbbi időben nagy fi­gyelmet szentelnek a gyógy­források vize lítiumtart al­mának, mivel depresszióel­lenes hatású és elősegíti a szívkoszorúerek vérellátó ■ sál. Ezenkívül a fürdő ég­hajlata is gyógyítólag hat a modern civilizáció sokféle betegségére. Hogy a hatás még nagyobb legyen, a „Z“ akció keretében parkot lé­tesítenek, mintegy 300 lia- nyi terület befásitásával. Felvételünkön: a bardejovi qyógyfürdő modern sétánya. (Felv.: A. Haščák — ČSTK) LegTőbb ideje, hogy az iro­dalmi életünkkel kapcsolatos gondokat, problémákat meg­vitassuk és megkíséreljünk vá­laszt adni irodalmi életünk kérdőjeleire. Mert vannak ilye­nek, s hiba lenne a problémá­kat az Irodalmi Szemlére, e lap szerkesztőségi koncepciójá­val, színvonalával kapcsolatos kérdésekre leszűkíteni. A prob­lémák boncolgatásánál azon­ban kiindulhatunk talán az Iro­dalmi Szemléből is, hiszen a lap váltakozó színvonala, előfi­zetőinek — véleményem sze­rint — eléggé alacsony száma elválaszthatatlanul összefügg irodalmi életünk többi jelensé­gével is. Vitathatatlan, hogy irodalmunkban, irodalmunk népszerűsítése terén és irodal­mi kritikánk létében és haté­konyságában érezhető pangás, passzivitás, alkalomszerűség mutatkozik. Kevesebb széppró­za, elenyészően csekély kriti­ka és rencenzió jelenik meg, író-olvasó találkozókról (na­gyobb tömegeket megmozgató szinten | hébe-hóba hallunk csupán. Az Irodalmi Szemle színvona­lának, munkájának elemzésé­vel jelen írásomban már azért sem kívánok foglalkozni, ‘mert azt már Szilvássy fózseí meg­tette. Ám miért kérjük számon az irodalmat, irodalmunk be­mutatását és propagálását csu­pán az Irodalmi Szemlétől? Vannak azonban a Szemlén kí­vül jóval magasabb példány- számban megjelenő hetilap­jaink és napilapunk is, melyek­nek hazai magyar irodalmunk megismertetésére, rendszeres propagálására bőven lenne al­kalmuk és lehetőségük. Az iro­dalmi rovatokkal azonban — talán az egyetlen Új Szó kivé­telével — alig lehetünk elége­dettek. Hetilapjaink csak elvét­ve közölnek írásokat hazai íróink tollából, annál gyako­ribb viszont a távoli országok toll forgatóinak bemutatása. Nem akarom azt állítani, liogy az irodalomkedvelő és értő -ol­vasókat e távoli országok írói­nak jó alkotásai nem érdeklik, azonban erősen megkérdőjelez­ném az ilyen gyakorlat helyes­ségét. Mert hát hol jelenjenek meg a csehszlovákiai magyar írók szépirodalmi alkotásai (el­beszélések. karcolatok, versek stb.), ha nem elsősorban a ha­zai magyar lapjainkban? Az Irodalmi Szemle alacsony példány számára visszatérve, mint pedagógus, vitába száll- . nék Bodnár Gyulával, aki az Új Szó augusztus 21-i számában „Gondolatok irodalmunkról“ című írásában a sok rokon­szenves és helytálló megállapí­tás mellett a pedagógusokkal kapcsolatban — véleményem szerint — vitatható megállapí­tásokul is tesz. Közismert tény, hogv pedagógusaink ha­zai magyar értelmiségünknek nem csupán a legnépesebb, de egv ben legel foglaltabb csoport­ját is képezik. Sok olyan fele- lősségtelies, szép, de időigé­nyes feladatot kell megolda­niuk, olyan terjedelmű lársa- dalmi és iskolán kívüli munkát kell végezniük, amilyet egyet­len más hivatást képviselő ér­telmiségi csoport tagjainak sem. 1 la tehát e tények ismere­tében most kijelentenénk, hogy márpedig minden pedagógus tartsa kötelességének az Irodal­mi Szemle előfizetését és rend­szeres olvasását, akkor jószán- dékunk talán eleve kudarcot víiIlana. Az a körülmény, hogy valaki pedagógus, még nem feltétlenül jelenti azt is, hogy érdeklődik az irodalom iránt. Kivételt — úgy gondolom — a nyelv- és irodalomszakosok ké­peznek csupán, mert nálunk az irodalom iránt érdeklődés egy­beesik a szakmai érdeklődés­sel. 11a tehát egy matematika­szakos pedagógus történetesen a matematikai szaklapok iránt érdeklődik inkább, mint az iro­dalom, az Irodalmi Szemle iránt, ezt talán meg is kell bo­csátanunk neki. Legfeljebb nem soroljuk öt be a sokoldalú egyéniségek közé, de hát a sok­oldalúságot nem is lehel táj©* denkitöl megkövetelni. Az el­mondottak ellenére az a meg­győződésem, hogy ha kiderülne, hány pedagógus fizeti elő és olvassa az Irodalmi Szemlét, bizonyára nem kellene szé­gyenkezniük más értelmiségi csoportokkal összehasonlítva. Nem érthetek egyet azzal sem, ha az irodalom (és az Irodalmi Szemle) iránti érdek­lődést csupán az értelmiségiek­től, közülük is elsősorban a pedagógusoktól várnánk. Mind- annyiunk, írók, pedagógusok, a kulturális élet frontján dolgo­zók közös feladata, hogy az írott szó, a művészi formába öntött írói valóságábrázolás, egyszóval az irodalom iránti érdeklődés számára a munkás és paraszt dolgozók egyre na­gyobb tömegeit nyerjük meg. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy dolgozóink anyug és kulturális természetű igényei nincsenek összhangban. Sokan vannak, akik villaszerű, minden elkép­zelhető kényelmet biztosító családi házban laknak, drága gépkocsijuk van, igényesek a táplálkozás terén, viszont alig van néhány könyvük és egyet­len lapot sem fizetnek ©1». Szellemi igényeik tehát a mi­nimumnál is mlnimálisabbak. Ez tűrhetetlen állapot. A könyv tér jesztésre tehát még nagy feladatok hárulnak. A könyvterjesztés dolgozóinak e! kell látogatniuk az egységes földművesszövetkezetekbe és az üzemekbe, és ott is árusítani kell a könyvújdonságokat. A föld m űvesszővét kezetek ku1 tu- rális alapjából is illő lenne olykor könyveket vásárolni. Feltétlenül szükségesnek tar­tom az írók aktivizálását, írás* ra serkentését is, hiszen az írók hallgatása, „önmagukba fordu­lása“ esetén az irodalmi élet elképzelhetetlen. Ennek egyik jó eszköze lehetne irodalmi pályázatok gyakoribb kiírása a lehetőségekhez képest magas pályadíjakkal. Végezetül szólni szeretnék Irodalmi kritikánk pillanatnyi helyzetéről is. Fábry Zoltán ha­lálával érezhető megtorpanás mutatkozott irodalmi kritikánk terén is, ami részben ugyan összefügg azzal a sajnálatos ténnyel, hogy viszonylag kevés (főleg szépprózai) mű születik, de talán abban is gyökerezik, hogy a kritikus-utánpótlás ne­velésére, képzésére nem fordí­tottunk kellő figyelmet. Véle­ményem szerint ez is olyan probléma, amelyet sürgősen meg kellene oldani, hiszen ta­lán nem mondok semmi újat, ha azt állítom, hogy a szak­szerű és közérthető irodalmi kritika vagy legalább recenció a legjobb reklám az irodalmi alkotás számára. SÁGI TŰTH TIBOR Századunk zenéjének egyik úiítója Amold Schönberg születésének 100. évfordulója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents