Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-01 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

országukul urak nélkül, azt az orszá- gór, amelyben nincsenek gazdagok, sem szegények. És amikor kitört a háború, éreztük, tudtuk, hogy soha nem győzhetik le azt az országot, amelyben a munkásosztály győzelmet aratott."

* Vérlwnes úton a HaWsáfert

1943-ba.n Frühauf elvtársat behívták katonának. A trnavai 1. gyalogezredhez vonult be és a kiképzés után várta az alkalmat, hogy a fegyvert a gyűlölt ellenség ellen fordíthassa. 1944 májusában az ezred készen állt a bevetésre.

,,A tartalékosok közölt sok illegális kommunista dolgozó volt. Tőlük hallottuk, hogy a nemzeti felszabadító harc egyre nagyobb méreteket ölt, Szlovákia keleti és középső részén partizánalakulatok tevékenykednek. A katonák hangulata a parancsnokságot is nyugtalanította, s amikor a menet elindult, kivették a závárt a pusszeptember 5-én felgyújtották, 21 embert bestiális kegyetlenséggel megöltek. 246 ház és gazdasági épület a 1 lingok martaléka lett, 300 család fedél nélkül maradt. Ilyen volt a fasizmus. De a partizánok megbosszulták a náci gaztetteket. A következő napokban fellángollak a harcok. A Jáno&ík-brigád 17 és más alakulatok 30 harcosa életét vesztette, 45 partizán megsebesült. A németek 483 embert vesztettek, anyagi veszteségük pedig óriási volt. Szeptember 21-én a [ánošík-brigád három napig tartó sikeres támadási indított a fasiszták ellen.

„Ez volt íi Szlovák Nemzeti Felkelés egyik legsikeresebb akciója. A lángoló községben vívott első harcokban közvetlenül nem vettem részt, csak miután visszaverték a németeket és Telgárt a „senki földje" lett, jártunk oda éjszaka az állatokat kimenteni és így élelmeztük alakulatainkat és az elmenekült lakosságot. Emellett a kezünkbe kerülő német őrjáratokat likvidáltuk és fegyverüket elvettük.

Mint rajparancsnok vettem részt a Hranovnica—Vernár térségében vívott harcokban. Popov őrnagy alakulatáFrantišek Frühauf

mmmm . —■ — —

Szomorú sorsuk volt az SZNF fogságba esett harcosainak a fasiszta koncentrációs táborokban: embertelen fizikai megerőltetés, a szadista őrszemélyzet állati kegyetlenkedései, éhség és szenvedés.

Ez volt a sorsa a kommunista František F r ti h a u fnak is.

Osztályöntudatát a burzsoá köztársaság nyomora, kizsákmányoló rendszere kovácsolta keményre. Négyéves volt, amikor meghalt az édesapja és hét kiskorú gyermek kórt kenyeret a nincstelen özvegy édesanyától. Gyermekfejjel nagygazdáknál cselé- deskedett, és amikor emberré serdült, mint a klérofasiszta szlovák hadsereg tagja, saját szemével látta az egyszerű szovjet és lengyel emberek szenvedését, nélkülözését, látta a felégetett falvakat, a megkínzott partizánokat és antifasiszta harcosokat és megtanulta gyűlölni a fasizmust. Ekkor találkozott a kommunistákkal, ekkor tanulta meg a Kommunista Kiáltvány eszméit, ekkor döntötte el, hogy csatlakozik azokhoz. akik az orosz bolsevikok példáját követve elhatározták, hogy megfordítják a fegyvert és kivívják a szabadságot saját hazájuk munkás- osztálya számára. Ekkor már nem téveszthette meg a csehszlovák burzsoázia „hazafiassága“, hiszen látta, hogy eladták az országot Hitlernek és Szlovákiát a „Reich“ gyarmatává süllyesztették. A „keleti front" nngy iskola volt a számára, megtanulta tisztelni az illegalitásban dolgozó kommunistákat, a szovjet partizánok önfeláldozó hősies harca a Felkelésben megszerettette vele a Szovjetuniót, felébresztette és megerősítette internacionalizmusát és azt a vágyat, hogy kommunista lehessen.

Ott, a Szlovák Nemzeti Felkelés véres csatáiban határozza el, hogy életét az új, a szocialista hazáért vívott küzdelemnek szenteli, hogy harcol egy olyan országért, amelyben nem lesznek urak, árulók, herék...

„Az oroszokat mindig testvéreinknek, barátainknak tartottuk — kezdte a visszaemlékezést Fero Frühauf elvtárs. — Már gyermekkorunkban hallottuk az idősebbektől, akik a Vörös Hadsereg katonáiként harcoltak a szovjetek országáért, hogy az a munkások és a parasztok állama, a nagy lehetőségek országa, amelyben gazdag jövő vár minden becsületes, lelkiismeretes munkásra, dolgozóra. Elmondták, hogyan vívták ki a munkások a hatalmat, hogyan igazgatják

kákból és a gépfegyverekből. De megfeledkeztek arról, hogy a raktárakból szerezhettünk tártálékzávárt. így aztán ropogtak a fegyverek, amikor elindultunk a trnavai állomásról. így tiltakoztunk az ellen, hogy a hazai és a külföldi burzsoázia érdekeiért feláldozzanak bennünket, így fejeztük ki, tudjuk, hol van a helyünk.

A szerelvény megállt, motozás és nyomozás kezdődött. Ki lőtt és miért, ki adott rá utasítást, ki kezdte a lövöldözést? De nem tudtak semmit kideríteni, mert jó volt a kollektíva és a fegyvereket használat után azonnal bekentük vazelinnal.“

Cisná egy kis város a lengyel Kárpátokban, Lupków térségében. Az ezred néhány hétig ott ásta az árkokat és ott vette fel a kapcsolatot a „Sztálin“ partizánkötelékkel, amely azt a feladatot kapta, hogy Ukrajnából lengyel területen át jusson el Szlovákiába.

„A partizánokkal parancsnokunk, Peter Kír kapitány révén tarto'tuk a kapcsolatot. Valamikor 1944 július eleién például körülbelül 20 német tisztet, a katonai munkásszázadok oktatóit tettük ártalmatlanná.“

1944 augusztus első napjaiban Kír kapitány parancsot kapott, hogy századával gyalogmenetben vonuljon Kö- /ép-SzIovákiába. Ekkor a szovjet hadsereg már felszabadította Kaunast és Ukrajnát, megkezdődött Magyaron-zág, Románia és Bulgária felszabadítása, Romániában megdöntötté'k Antonescu fasiszta diktatúráját, Szlovákiában egyre erősebb a partizánharc, és augusztus 26-án megérkezik M. I. Su kajev partizánköteléke is.

„A felkelés kirobbanásáról Mlýnkv községben értesültem. Kír kapitánv közölte velünk. Elmondta, hogy a k*érofasiszta bábkormány német fasiszta egységeket hívott be az országba. s felszólított bennünket, hogv minden erőnkkel harcoljunk a meg szállók és hazai lakájaik ellen.

Egységünk először Hnilec térségé ben csapott össze a fasisztákkal, de fegyverfölényben voltak és így kénv telenek voltunk Pohorelá községig visszavonulni. A katonai esküt Červená Skálán, egy tanya udvarán tettük le. Ott fogadtuk meg, hogy utolsó csepp vérünkig harcolni fogunk a német barbárok ellen, a szabad Csehszlovák Köztársaságért.“

Ján Stanék kapitány alakulatának tagjai soha nem felejtik el a Telgár- tért vívott harcokat. Ott szervezték meg A. Sz. Jegorov, a Szovjetunió Hőse, valamint Ernest Bielik kapitány és Makarov őrnagy partizánalakulataiból az ún. „telgárti csoportot", amely egészen 1944 október végéig tartotta a partizánok állásait.

Telgárt községet a németek 1944.

val együtt támadtuk meg Hranovni- cánál a Telgárttól visszavonuló németeket. A fasisztáknak jól kiépített állásaik voltak. Ott esett el az egyik bajtársam, Karol Buchanec.

Akkoriban már esős idő volt. Egyszer csoportunk az esti órákban tért vissza a hegyeken át Vernár községbe. Fáradtak, kimerültek voltunk — és beleütköztünk a német tábori csendőrökbe. Az egyiket elfogtuk. Kihallgatásakor elmondta, hogy több mint 100 fasiszta katona készül támadásra ellenünk. Mi pedig mindösz- sze huszonötén voltunk. Az erdőben sötét volt, a terepet nem ismertük és így bekerítettek bennünket. Harcolni kellett. A kétórás kíméletlen harcban 6 fiatal bajtársunk esett el, köztük két barátom, Ján Moncman és Pavel Kuruc. Őket és az osztag négy további tagját a nácik a helyszínen minden kihallgatás nélkül agyonlőtték. Később megtudtam, hogy a mi tüzérségünk 17 nácit pusztított el."

1944. október 19-én a Wehrmacht két hadosztálya Hranovnica—Vernár térségében áttörte a felkelők védelmi vonalát és október 25-én elfoglalta Telgártot. A felkelők visszahúzódtak az Alacsony-Tátrába és október végén megkezdték a partizánharcot.

„A mi alakulatunk az utolsók között vonult vissza Telgárttól. Szeretnék legalább néhányat megemlíteni azok közül, akik Kír kapitány harcosai voltak és most hazánk különböző pontjain élnek. Azt hiszem, hogy ezekben a napokban Kucej, DuŠko, Anton Živner, Ján Hrlc, Maňas, Ján Cirkus, Grus, Šiko, Andel, Olekšal, Ondrš, Kuba, Smrek, Zolo, Sukánek, Bereš, Ján Moravčík, Moro, Kosiba, Galovič és Ľudovít Pokus elvtárs is a véres harcokra és a hősi halált halt bajtársakra gondol."

• A fasiszta pokolban

„Mýto községben kötelékünk szervezettsége lazulni kezdett. Parancsnokságunk nem volt, mindenki maga, saját belátása szerint cselekedett. Egyre veszélyesebb volt a helyzetünk. Még a távoli tanyákra sem húzódhattunk be, mert a fasiszták kíméletlenül lemészárolták a polgári lakosságot is, ha azok a partizánokat segítették. 3944 november elején körülbelül hatan egy szénakazalban éjszakáztunk Predajná község közelében. Reggel a háziasszony ennivalóval kínált meg bennünket, de alighogy lemásztunk a kazalról, már ott álltak körülöttünk a fasiszták.

Éhezés. Verés. Rúgások. Tetvek. Betegség. Az emberi jellem, a becsület, a helytállás tűzpróbája. Hosszú menetelések éhesen és szomjasan.

Predajná—Banská Bystrica, onnan éhségmenet Breznóba, majd vissza Sliačra és ismét Harmanecre és Horná Stubfiára. A német übermenschek így hajszoltak bennünket egyik helyről a másikra, mert azt akarták bizonyítani, hogy leverték a felkelést.

Aztán?... A mühlbergi koncentrációs tábor következett. „Arbeit macht frei)“ — ezt a jelszót mázolták a germán bitangok a tábor kapuja fölé. Én a Hohenstein Ersthal-i kisegítőtáborba kerültem. Nevünk nem volt, csak számunk. A kőbányában dolgoztunk Nem ételt kaptunk, hanem csak moslékot és azt is keveset. A barakkokban még az állatok sem bírták volna ki. Napi 12 óra munka... fegyveres szadisták... De soha, egyetlen percig sem szűntünk meg bízni abban, hogy megérkezik a szabadság, amiért a felkelésben harcoltunk és vért ontottunk.

1945. április 14-én szabadult fel a tábor. Hazajöttem és dolgozni kezdtem. A békés életért, a szocializmus győzelméért, úgy, ahogy azt a Szlovák Nemzeti Felkelésben megfogadtuk!"

Amikor a testvéri szovjet hadsereg felszabadította Csehszlovákiát, a kommunista František Frühauf bekapcsolódott az országépítő munkába. Tudta, hogy új — a népből eredő és a népet szolgáló — hadseregre van szükség. A hivatásos katonatiszti pályát választotta, de a múlt harcai aláásták egészségét és kénytelen volt az egyenruhát polgári öltözékkel felcserélni. De töretlen lendülettel dolgozik mint párt- és szakszervezeti funkcionárius, hű marad a Szlovák Nemzeti Felkelés eszméihez. És ha ellátogat a csehszlovák néphadsereg valamelyik egységéhez, vagy ha találkozik a fiatalokkal, felidézi a múltat, a nagy harcokat, és népünk a szovjet néphez fűződő barátságának és testvéri szövetségének jelentőségét értékelve arra tanít, hogy ez a barátság a dolgozó népünk jobb, örömteljesebb, gazdagabb életéért vívott közös harcban arélozódott meg és ezért megbonthatatlan, ezért örökl

MIROSLAV NEDOMA alezredes

Emlékművet építettek azon a helyen, ahol 1944. X. 20-án Kíra százados géppisztolyos csoportjából egyenlőtlen harcban hatan elestek.

6