Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-11 / 215. szám, szerda
IGÉNYES ISKOLÁZTATÁS ELŐTÉRBEN A TAGJELÖLTEK POLITIKAI NEVELÉSE # GONDOSKODNAK A PROPAGANDISTÁK ÉS LEKTOROK TOVÁBBKÉPZÉSÉRŐL O LEKTORCSOPORTOKAT LÉTESÍTETTEK A SZÖVETKEZETI LAKÁS Az egyre gyorsuló társadalmi fejlődés, a tudományos-műszaki forradalom térhódítása, s nem utolsósorban az imperialista diverziós tevékenység elleni harc megköveteli, hogy a párt tagjai állandóan tökéletesítsék felkészültségüket. Csakis így tehetnek eleget a rájuk háruló növekvő követelményeknek eszmei-politikai és szakmai síkon. Buffla Miklós elvtárssal, a Dunajská Stroda-i (dunaszerda- hoiylj Politikai Nevelés Háza mellett működő járási politikai iskola vezetőjével a párt tagjelöltjeinek ós funkcionáriusainak ideológiai továbbképzéséről beszélgettünk. — Az elmúlt pártoktatási évijen járásunkban először biztosítottuk a rendszeres oktatást a tagjelöltek részére — mondja Buffla elvtárs. — Három magyar nyelvű és egy szlovák nyelvű iskoláztatást ' szerveztünk. Ebből kettőt Dunaszerda- Iielyen, egyet-egyet pedig Ca- lovón (Nagymegyeren) és Sa- morínban (Somorján). Jól bevált az a forma, hogy minden előadás után beszélgetést, vitát tartottunk. így a tagjelöltek közvetlenül, kötetlenül tettek fel kérdéseket az elhangzott előadásokkal kapcsolatosan, illetve kifejtették véleményüket a fémáról. Általában minden előadás után 6—10 elvtárs szólalt fel. Az iskolázásokat tartalmilag a CSKP KB ide vonatkozó útmutatása szerint végeztük. Célunk az volt, hogy megfelelő politikai alapismereteket nyújtsunk tag jel öl tjeinknek, hogy miután a párt tagjaivá válnak, jól megállják helyüket a termelés, a párt- és tömegpolitikai munka területén. Jól bevált a gyakorlat, hogy a záróbeszélgetés előtt a témaköröket kiadtuk, mert ennek kapcsán az év közben tartózkodóbb hallgatók is alaposan felkészültek és felszabadultabban be- rzéltek. Az eltelt pártoktatási évben 156 tagjelöltet iskoláztak. A politikai iskola vezetője állandó kapcsolatot tartott fenn az alapszervezetekkel, s közösen figyelemmel kísérték a tagjeA Považské Strojárne (Vágóién! i Gépgyár) Žiar nad Hronom -i üzemének 52 tagú II. pártalapszervezete igen eredményes munkát végez. A sikeres üzemi pártmunka titka a tagsúg igyekezete, következetessége és rendszeressége. Például a pártcsoportok munkája azért eredményes, mert élükön tapasztalt párttagok állnak. A pár lesöpörtök eredményességének biztosítása érdekében a pártbizottság ós az alapszervezet gondoskodott az arra legalkalmasabb személyek alapos kiválasztásáról. Egyébként különböző munkakörökben dolgozó pártcsoportokból áll a szervezet. A pártcsoportok munkájának irányítása a pártbizottság egyik tagjának a feladata. A pártbizottság többi tagja is lát el konkrét feladatot — például a párlsajtó járatásáért, az ifjúsági szervezet munkájáért, a pártoktatás megszervezéséért felel. Mindezt Milan Zdánskytól, az alapszervezet elnökétől tudtuk meg. Azt is elmondta az elnök, liory a szervezetnek jelenleg négy tag jelöltje van, de az év vég óig további két tagjelölttel bővftik soraikat. Az ipari tanulókat a szaktanintézet készíti elő a tagfelvételre. Igen jól bevált az a módszer, hogy a segédlevéllel egyszerre ünnepélyesen átadják a fiataloknak a tagjelöltségi igazolványt is. Ez lehetővé teszi, hogy a valóban legjobb fiataloknak előlegezzék a bizalmat, hiszen az ipari szaktanintézetben eltöltött három év alatt alaposan megismerik őket a kommunisták. Tavaly hét végzős fiatal tagjelöltségét hagyták jóvá, ebből kettő a II. alapszervezethez került. Abban, hogy a tagság eszmei löltek megjelenését és fejlődését. A megjelenéssel — néhány kivételtől eltekintve — nem. voltak problémáik. A jövőben azonban ezen a téren még van javítanivaló. Elsősorban az alapszervezetek funkcionáriusainak kell nagyobb aktivitást kifejteniük annak érdekében, hogy maradéktalanul biztosítsák a tagjelöltek megjelenését az iskolázásokon. — Az új pártoktatási évben két évfolyamunk lesz, miután a tavalyi elsősök a második évfolyamba lépnek. Az első.évfolyamba 2Ü0 új tagjelöltet ősz* tettunk be — folytatja Buffla elvtárs. — Az előkészületeket már megtettük, az előadásokat és az irodalmat biztosítottuk. Tartalmilag a tananyagban nem eszközöltünk változásokat, formailag azonban igen. Az eddigiektől eltérően az új pártoktatási évben egésznapos iskolázásokat rendezünk. Elhatározásunkat több tényező indokolja. Ily módon jobban ki tudjuk használni a rendelkezésünkre álló Időt, másrészt nem zavarjuk meg a munkaidőt, s a munkaadónak is könnyel)!) egész napra felszabadítani a tagjelölteket mint eddig, amikor délután tartottuk az összejöveteleket, tehát félnapos munkára oszthatták be őket. Ez többször huzavonához vezetett, s előfordult, hogy negatívan befolyásolta a tagjelöltek megjelenését. Döntésünk meghozatala előtt ankét formájában kikértük a hallgatók véleményét is, mely teljes egészében alátámasztotta elhatározásunk helyességét. Hathetenként fogunk egésznapos összpontosításokat tartani. A második évfolyam befejeztével a tagjelöltek záróbeszélgetésen vesznek részt, mely lényeges pontját képezi az alapszervezetek által készített komplex értékelésnek. Az elmúlt évben alapanyagként jól felhasználtuk a Základy politických znalostí c. szlovák nyelvű művet, amely érthetően és tömören dolgozza fel az egyes anyagrészeiket. Sajnos, mind ez ideig ennek magyar fór dítása várat magára, de reméljük, hogy a közeljövőben megás politikai színvonala egyre magasabb, igen nagy szerepet játszik a pártoktatás, melyen minden egyes tag részt vesz. Többségük alap- és középfokú oktatásban részesül, de akadnak, akik a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemére, illetve a propagandisták tanfolyamára járnak. Az üzemi szervezetnek saját előadói vannak. Csak rendkívüli előadásokra — például a nemzetközi helyzetről — hívnak meg idegen lektorokat. Annak ellenére, hogy az üzemben ké (műszakos a termelés, a pártoktatás előadásairól kevesen hiányoznak. Az új pártmű- velödési év a tavalyi folytatása lesz... Gondoskodik az alapszervezet a párjonkívüliek politikai neveléséről is. Ezen azok a pártonkívüliek Is részt vesznek, akiket tagfelvételre készít elő az alapszervezet. Az üzem kommunistái saját feltételeik közt következetesen teljesítik a XIV. kongresszus határozatait. A CSKP KB legutóbbi, májusi plenáris ülésén kitűzött feladatokat az összüze- mi szervezet feltételeire bontották le. Ennek alapján 38 technikus, illetve dolgozó jelentkezett „A mérnökük és technikusok sikereinek igazolványáért“ kiírt versenyre. A pártszervezet tevékenységében előre kidolgozott és jói- váhagyott munkatervből indul ki. Legutóbb például többek között az elmúlt félévi termelési feladatok teljesítését értékelték, és a további feladatokról tárgyallak. Legközelebb egyebek közt a szemléltető agitá- cióról ós propagandáról lesz szó. Ennek biztosítására külön bizottság is létesült az üzemben. Nem véletlenül, hiszen az üzem agitációs és propagandaversenyre hívta ki a Žiar nad jelenik. Az előadásokat témakörök szerint csoportosítottuk, s kijelöltük a megfelelő irodalmat. Minden évben a párloktatási év megnyitása előtt megszervezik az alap- és középfokú pártiskolázás oktatóinak háromnapos iskolázását. Ezekre a politikailag képzett, tapasztalt elv- társakat hívják meg. A propagandisták és lektorok részére tavaly elsősorban módszertani téren nyújtottak segítséget. Minden összüzemi pártbizottság mellett a Járási Politikai Nevelés Házának kezdeményezésére lektorcsoportokat hoztuk létre, melyek az alapszervezetekben saját erejükből biztosítják az előadásokat. A magasabb szint elérése érdekében szakosítást vezetnek be a lektorok között. Az idén főleg az ateista propaganda, a tudományos-műszaki fejlesztés, az imperialista ideológiai di verzió elleni harc, módszertani ós szervezési tudnivalók szerepelnek majd az iskolázás műsorán. A pártalapszervezetek elnökei számára évente egyhetes szakosított iskolázásokat tartanak. Tavaly külön csoportokat szerveztek az ipar, a mezőgazdaság, az ideológiai és szervezési szféra funkcionáriusai részére. Figyelemre méltó lépéseket tettek az agitációs központok vezetőinek politikai és gyakorlati felkészítése szakaszán is. Számukra főleg gyakorlati foglalkozásokat iktatnak be (faliújság-készítés, vörössarkok ós emlékszobák készítésének módszertana, szemlél telő agitáció stb). Az új pártoktatási évben bevezetik a nomenklaturá- lis káderek politikai továbbképzését, valamint a pártcsoportok vezetőinek iskolázását is. A Politikai Nevelés Házához tartozó járási politikai iskola első évt eredményei bizonyítják, hogy a mérleg jó, s ez kedvezően tükröződik az alap- szervozelek politikai munkájában. Az új pártoktatási év igényes feladatainak teljesítésére időben felkészültek, ami a minőségi javulás, a magasabb szint elérésének záloga. SV1NGER ISTVÁN Hronom-i járás összes üzemeit. Ezen a versenyen az elmúlt félévben a hliníkiek a második helyen végeztek, első a Ziar nad Hronom-i SZNF n. v. lett. Külön kell szólni arról, mire irányul az üzemben az agitáció és a gazdasági propaganda. Mindenekelőtt a termelési feladatok egyenletes teljesítését, főleg a minőségi követelmények megtartását szorgalmazza és feltárja a rejtett tartalékokat. Segíli az anyaggal, a nyersanyaggal és az energiával való takarékoskodást. Hozzájárul a tudományos-műszaki forradalom vívmányainak gyakorlati alkalmazásához és népszerűsíti a tudományos kutatás eredményeit. Kiterjed a gazdasági propaganda a szocialista tulajdon védelmének szorgalmazására, illetve a közös tulajdon ellen elkövetett vétségek nyílt bírálatára is. Rendszeresen figyelmeztet a munkakörnyezet és a munkavédelem javításának fontosságára. Mindezt konkrét példákkal szemlélteti, felhasználva az agitáció és a propaganda minden eszközét — üzemi hangszórót, faliújságokat, plakátokat. Az utóbbi időben kifejtett agitációs és propagandatevékenységből kiemelkedik az üzemi hangszóróban elhangzott adás a termelés racionalizálásáról és az újítók versenyének népszerűsítése. Legközelebb a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségéről és a 30. évfordulóra vállalt kötelezettségek teljesítéséről hangzik el előadás. A felsoroltak mind azt bizonyítják, hogy az alapszervezet valóban sokoldalú és alapos munkát végez. Éppen ez a titka kiemelkedő eredményeinek. FÜLÖP IMRE Az V. ötéves tervidőszakban a lakásépítés összes formáiban összesen 185 000 lakásnak kell felépülnie Szlovákiában. A lakásépítésben ezt az ütemei egész évben sikerült elérni, mivel három és fél év alatt 134 632 lakást adtak át. Ezzel szemben kevésbé kedvező a helyzet, ha az egyes lakásépítési formák szerint ítéljük meg a feladatok teljesítését. Míg a vállalati és az egyéni lakásépítkezések terén az elmúlt három és fél év alatt sikerült túlszárnyalnia az ötéves terv előirányzatait, a szövetkezeti lakásépítési formában, az ötödik ötéves tervidőszakban előirányzott 69 000 lakás közül három és fél év alatt csak 31 476 lakást fejezett be az építőipar, tehát a tervezett mennyiségnek mindössze 45 százalékát. Az ötödik ötéves terv előirányzatának teljesítése megkívánná, hogy az utolsó másfél év folyamán az építőipar több mint 37 500 szövetkezeti lakást adjon át, ami sajnos, nehezen képzelhető el. Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy egyelőre kevés reális lehetősége van annak, hogy azok, akik megfelelő anyagi feltételekkel rendelkeznek, a szövetkezeti lakásépítés keretében gyorsabban oldják meg lakásproblémájukat. így aztán gyorsabban, nő a lakásépítő szövetkezetek tagjainak száma, mint ahogy igényeiket ki lehet elégíteni. De most nézzük meg, milyenek a kilátásai az idei évre beütemezett 9268 szövetkezeti lakás átadásának? Valamennyi lakásépítési forma közül az első fél évben éppen a szövetkezeti lakások átadásának mértéke volt a legalacsonyabb: ösz- szesen 2949 lakás készült el, ami az évi tervfeladatnak 31,8 százalékát teszi ki. Ugyancsak kedvezőtlen a helyzet, ámi a mező- és erdőgazdasági dolgozók számára épülő szövetkezeti lakásokat illeti. Számukra az ötödik ötéves tervidőszakban önsegélyes alapon 5000 lakásnak kellene épülnie. E feladat teljesítése megkívánná, hogy az idén és a jövő évben 2170 ilyen lakás készüljön el. Legrosszabb a helyzet e tekintetben a keletszlovákiai kerületben, ahol nem valószínű, hogy teljesítik az ötéves terv előirányzatait. A szövetkezeti lakásállomány elöregedésével egyre inkább előtérbe lép a lakásfenntartás problémája. Tavaly e célra 10 millió koronával többet adtunk ki, mint az előző esztendőben. Az idén e költségek ismét lényegesen nagyobbak lesznek, s a következő években is gyorsan emelkednek majd. Ügy látszik, hogy a lakásfenntartási alap, amelyre évente a szövetkezeti lakások megszerzési értékének mindössze 0,6 százaléka folyik be, nem reális; a szövetkezetek a jövőben ezekből az összegekből aligha tudják majd fedezni a szükséges javítások költségeit. Előkészületben van azért egy rendelkezés az említett alap képzésének a megváltoztatására: a díjtételt a jövőben lakásonként az alapterület egy-egy négyzetméterének arányában állapítják meg. A lakótelepek építésével kapcsolatban az elmúlt években nem számoltak a lakásállomány javítására és fenntartására szolgáló műhelyek elhe^ lyezésével, ezért ezeket jelenleg ideiglenesen pincékben, alagsorokban és más, meg nem felelő helyiségekben helyezik el. A lakásszövetkezetek ennek ellenére saját karbantartó csoportjaikkal az elmúlt két hét folyamán több mint 26 millió korona értékben végezték el a lakások javítását. Azóta kiderült, hogy új lakótelepek építésekor gondolni kell a javító- műhelyek elhelyezésére is. Ezenkívül a lakásszövetkezetek irányító szerveinek nagyobb mértékben kellene ellenőrizniük a szövetkezeti lakások javításával, karbantartásával foglalkozó szövetkezeti vállalatok működését. Teljesítményeik értéke az első fél évben több mint 35,7 millió korona volt, do ennek csak egynegyedét érték el javításokkal. Emellett sok a komoly panasz, ami az említett vállalatok által végrehajtott javítások minőségét, árát és határidejét illeti. Szlovákiában jelenleg mintegy 190 000 a szövetkezeti lakások száma, s mint látjuk, igen sok problémával kell még megküzdeni nemcsak a lakás- építkezések, hanem a karbantartás területén is. Nem egy olyan terület van, ahol számítani kell arra, hogy nem sikerül teljesíteni a feladatokat. Az egész problémakörre nagyobb gondot kellene fordítaniuk az irányító szerveknek, mint eddig. JAROSLAV MESKO Ipari szerelvényraktár Bzenecen A Rempo n. v., Csehszlovákia egyik legnagyobb iparos- áru-értékesítő szervezete, egyes önfogyasztó vállalatok, üzemek számára hazai és külföldi alkatrészeket és anyagokat szállít. Ez a nemzeti vállalat ügyfeleinek egyes importárucikkekkel való rugalmasabb ellátása cél jából konszignációs raktárszolgálatot létesített. E szolgálat jó példája a Kiinger osztrák részvénytársaság anyag- és alkatrész-lerakata Bzenecen, a hodoníni járásban. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező Klinger-cég a Transakta prágai külkereskedelmi vállalattal kötött megállapodás alapján, a Rempo n. v. közvetítésével ebből a raktárból látja el a csehszlovákiai ügyfeleket a szükséges devizafedezet ellenében —, -mégpedig viszonylag rövid időn belül. A Rempo n. v.-nak erről a szolgáltatásáról az idei Incheba alkalmából számos hazai vállalat nyilatkozott elismeréssel. A Klinger- cég termékeivel részt vesz a brnó'i nemzetközi gépipari vásáron is. A Rempo szolgálatát eddig főleg vegyipari, energetikai, kohó- és gépipari vállalatok vették igénybe. /sm] Alaposság és következetesség JÓL SZERVEZETT ÜZEMI PÁRTMUNKA A Bidovcei Kilencéves alapiskola pionírjai tanítóik útmutatása alapján a saját elképzeléseik szerint elkészítették a bidovcei Úsvit lakótelep 2074. évi modelljét. A lakótelep 360 épületből áll. Bidovce lakossága jelenleg 1100 fő. Az épületeket, a repülőgépeket és az autókat a pionírok maguk készítették. Felvételünkön: Štefan Baran tanító Vincent Ferico és Andrej Dudáš tanulókkal a modell készítésén dolgozik. (Felvétel: A. Haščák — ČSTK) KEVÉS Eggj 1974. IX: 11. 6