Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-11 / 215. szám, szerda
/ haderő 1900 és 1945 között 44 alkalommal vett részt valamelyik latinamerikai kormány erőszakos megbuktatásában. S a sor 1945-ben Venezuelában, majd Ecuadorban, 1947 ben Chilében, 1948-ban Costa Ricában, Peruban, majd ismét Venezuelában folytatódott. 1949-ben Kolumbia, 1951-ben Bolívia, majd Kuba, 1953-ban újra Kolumbia a beavatkozások színtere. 1954-ben az United Frult Company közreműködésével Arbenz guatemalai elnök kormányát döntötték meg, mert függetleníteni akarta az országot az Egyesült Államoktól. 1961-ben a Disznó-öbölben zsoldosokkal akarják megdönteni — sikertelenül — Fidel Castro kormányát, két évvel később Ecuador, majd Honduras van soron. 1964-ben Brazíliában Gulart elnököt buktatják meg, egy évvel később pedig a Dominikai Köztársaságban 30 ezer amerikai katona lép fel a népi mozgalom ellen. 1968-ban Panama, 1971-ben pedig ismét Bolívián a sor. A CIA készítette elő a Torres elnököt megbuktató katonai puccsot, melyet aztán két év múlva Chile követ. íme, ilyen az imperializmus étvágya, s így néz ki az a sokat emlegetett demokrácia és emberi szabadság is, melyről nyugaton oly sokat papolnak. És bár ezreket meggyilkolhat a fasiszta junta, s ideig-óráig megfélemlíthet egy népet, nem tudja azonban megakadályozni, hogy a félelemből is erő kovácsolődjon. Pinochet tábornok a koncentrációs táborok árnyékában is retteg, s még a hajdani burzsoá ellenzéki pártokat is megbízhatatlannak tartja. A lakáj engedelmességet vár, csak szolgákat hajlandó maga mellett eltűrni... A tábornokok — akik túlságosan messze estek a perui tisztektől, vagy a portugál fegyveres erők mozgalmától — az antikommunizmus ostoba pogromlovagjaiként tetszelegnek a Wall Streetnek. Megfeledkeznek arról, hasonló keresztes hadjáratot már mások is hirdettek — Chilében legutóbb 1948- ban —, de a kísértetek órája akkor is elmúlt, s most sem vár rá más sors.ANTIFASISZTA FRONT — AZ ELLENÁLLÁS KEZDETE A chilei néphez intézett május 1-i felhívás azt jelzi, ha rendkívül nehéz körülmények között is, de Chilében kibontakozóban van az ellenállás új szakasza. A megalakulóban levő Antifasiszta Front nemcsak a Népi Egység pártjait tömöríti, hanem más baloldali erőket, s mindazokat, akik korábbi magatartásuktól függetlenül készek harcolni a katonai diktatúra ellen. A felhívás nemcsak harcba szólít, hanem önJkritikailag vizsgálja a bukás okait is, s a szövetségi politika hiányosságai, miatt szeptember 11-et inkább politikai vereségnek tekinti, mint a puccsal szembeni ellenállás sikertelenségének. A tömegharc élén a munkásosztály és a kommunisták állnak, s végső célja a diktatúra megbuktatása. S aligha lehet kétséges, hogy a küzdelem előbb-, utóbb beérik, s új állam születik majd a mostani helyén, s az összefogás hajnala után új nap virrad majd az országra. ... Mert az eszmét nem lehet felkoncolni, börtönbe zárni, elégetni, le-' tartóztatni. Ezerszálú gyökerekkel kapaszkodik az a mélybe, a néptömegekbe. Érleli ma is a felismerést, a világ népeinek szolidaritása mérhetetlen erőt jelent, az ellenforradalmi terror súlyos tragédiájának tanulságát azonban elsősorban a chilei népnek kell levonnia, s szabadsága kivívásában is végső soron ő az illetékes. Történelmi távlatból 1973. szeptember 11-e örök memento marad. Ez a memento ma nem a harc végét, hanem a küzdelem folytatását jelenti mindazoknak, akiknek drága az emberi szabadság és a haladás ügye. Ezért Chilében az igazi harc csak most kezdődik! FÔNOD ZOLTÁN fH a világ nem felejtette el ó diliéi cfrámdt, ahogy nem felejtet* Ü Jr\ te el azt a hősies küzdelmet sem, melyet a Népi Egység kői* Ü= mánya vívott az ország felemelkedéséért, a népi hatalom megÜ teremtéséért. SALVADOR ALLENDE beírta nevét a történelem== be, s együtt emlegetjük őt Patrice Lumumbával, Amilcar CabraF ü I a I, s mindazokkal, akik o népük szabadságáért vívott harcban bü a gyarmatosítók és imperiolisták áldozataivá s népük mártír!Ü halált halt hőseivé váltak. 1H Szeptember hónap két évfordulója, a Népi Egység hatalomra Ü jutásának negyedik, valamint az egy évvel ezelőtt végrehajtott Hl katonai puccs alkalmából is nyilvánvalóvá vált az a szolidárisul tás, ahogy a világ népei tekintenek a megkínzott és meggyö1=É tört chilei népre, s kifejezésre jutott az a megvetés és gyűlölet = is, melyet az imperialista zsoldban állók érdemelnek. KEGYETLEN KRÓNIKA A NAGY LEHETŐSÉG Az amerikai imperializmus világméretű katonai stratégiájában mindig is nagy szerepet Játszott Latin-Amerika. A földrész 24 állama feletti gyámkodásért Washington semmitől sem riadt vissza, beleértve a fegyvereket is. Ezért számított rendkívülinek, hogy a földrész szabad országa, a szocialista Kuba után 1970. szeptemberében a Népi Egység győzelmet aratott, s a reakciónak ekkor még nem volt elég bátorsága, hogy az alkotmányt felrúgva megakadályozza az abszolút többséget elért Salvador Allende megválasztását. Igaz, később kitudódott, hogy a piszkos „trükkök“ most sem hiányoztak. Az ITT (International Telephoné and Telegraph Co.) nevű vállalat — melynek annakidején Hitlerrel is szoros kapcsolatai voltok — 1970 őszén például egymillió dollárt ajánlott fel az amerikai titkosszolgálatnak (CIA), ha megfelelő intézkedésekkel megakadályozza Allende elnökké választását, s ezzel a chilei baloldali fordulatot, mely a konszern chilei 150 millió dollár értékű érdekeltségét fenyegette. A terv azonban kudarcot vallott, így a chilei reakciónak más fortélyhoz kellett folyamodnia. A Népi Egység egyébként nem kisebb célt tűzött maga elé, minthogy felszámolja az ország elmaradottságát, kivívja a monopóliumoktól való függetlenségét, s emberi sorsot biztosítson azoknak a millióknak, akik alig tengették életüket. S íme, milyen iróniája a sorsnak, hogy az az Allende, aki elnöksége kezdetén, 1970-ben azt vállalta, hogy minden chilei gyerek naponta egy pohár ingyen tejet kap, a nemzetközi összeesküvés és a belső reakció mesterkedése miatt 1973-ban abba a helyzetije került, hogy a közel- Játás felborulása végülis válságos helyzetet teremtett, melyet később a fasiszta katonai puccs követett. A népi kormány két év alatt sziszifuszi erőfeszítéseket tett, hogy — a reakció mesterkedései ellenére is — kivezesse Chilét abból a nehéz helyzetből, melybe a hatalomátvétel hónapjait követően került. Szándékai megvalósításában azonban a legfőbb akadályt az jelentette, hogy a parlamentb en nem rendelkezett abszolút többséggel, így a kormány ki volt szolgáltatva az ellenzéki erőknek, melyek rendre keresztülhúzták tervezett társadalmi reformjait. A Chile elleni észak-amerikai bojkott és a fő bevételi forrás, a réz több százmillió dolláros csökkentése, valamint a reakció belső akciói kezdettől — fogva nagy megpróbáltatások elé állították a kormányt. Az a tény, hogy a középrétegek a jobboldal befolyása alá kerültek, később megbosszulta magát. Az alkotmány betűjéhez ragaszkodó kormány tehetetlennek bizonyult a feketepiaccal szemben Is. „Eltűnt" az élelmiszer, sorija kellett állni csírké1Fegyveres őrjárat Santiago de Chile utcáin Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok, mely gazdasági blokádot hirdetett Chtlp ellen, s felmondott minden megállapodást á Népi Egységnek, a múmiák kísérteljárása kezdetén dollármilliókkal sietett segítésükre. A sta- (*ČSTK felvételei), tiszlika szerint egyébként az amerikai CHILE ÉL! ért, étolajért, cigarettáért; hiánycikk lett a cukor, a rizs, a kávé, a hús, sör stb. Pedig az állami ellenőrzésbe vett dohányipar például 26 százalékkal, s az ugyancsak hiánycikknek számító margarinból pedig 38 százalékkal többet termeltek, mint 1970-ben, nem is beszélve a száraztésztáról, melyből 86 százalékkal többet gyártottak. Közben egymást érték a boltosok, orvosok, értelmiségiek, magánfuvarozók A junta katonái az elnöki palota előtt merénylet, majd még inkább a Tacna- ezred júniusi puccskísérlete jelezte azt a vészes polarizálódást, mely a hadseregben végbement. Nem vitte előre az ügyet a sorozatos kormányátalakítás sem, melyet az ellenzék állandósuló bizalmatlansági sztrájkjai. A reakció titkon azt remélte, majd a parlamenti választások során — megszerezve a kétharmados többséget — legálisan is megfoszthatják hatalmától Allendét. A márciusi választások azonban (a 43,4 százalékos szavazatarány) nem igazolta ezeket a várakozásokat. S mivel a reakciónak túlságosan messzinek tűnt 1976, az új elnökválasztások ideje, más „megoldást“ keresett. A CHILEI VÁLSÁG FŐSZEREPLŐI Jósé Vera Lamperein, a valdaviai egyetem tanára az 1973 szeptemberi eseményeket megelőzően arról irt, hogy a továbblépés lehetősége híján „kimerült“ a szocializmus „chilei útja“. Bár a mérsékelt ellenzék érveit felsorakoztató professzor nem vonta kétségbe, hogy az ország tovább haladjon a szocialista átalakulás útján, kérdésesnek tartotta az Allende meghirdette alkotmánytiszteletet, valamint a pluralista út folytatását. Két alternatívát látott Chile számára: az akkori intézményeket félretevő munkáshatalmat, vagy a katonai diktatúrát. 1973 forró nyarán, a chilei válság tetőfokán senki sem sejtette, hogy ez a találgatás már a mindennél rosszabb alternatívát, a totális katonai diktatúrát jósolja az országnak. Az utólagos önvizsgálat során a Népi Egység pártjai ez év május elsejei nyilatkozatában a történelmi mulasztásért azokat teszik felelőssé, akik módot adtak arra, hogy a reakciós kisebbség magához tudja ragadni a hatalmat. Az alapvető ok az volt, hogy az egységes politikai vezetés hiányában „a Népi Egység... képtelen volt elkerülni a munkásosztály elszigetelődését és rávenni a lakosság többségét, hogy támogatást nyújtson neki“. A nyilatkozat szerint nem értették meg a chilei fegyveres erők belső helyzetét, s ez megnehezítette a népi erők és a hazafias, alkotmánytisztelő* csoportok közötti együttműködést.... Pedig — tegyük hozzá — a Schneider tábornok elleni hadjárata okozott. S bár a június 29-1 lázadást Prats tábornok, a szárazföldi haderők akkori főparancsnoka leveri, szeptember elején azonban lemond (vagy kierőszakolják lemondását), s a helyébe lépő Pinochet tábornok kezdetben hangoztatja ugyan alkotmánytiszteletét, két hét múlva azonban az ő irányításával kezdődik meg az a kí- sértetjárás, terror és kegyetlenség, mely a mai napig tart. „Nem hagyom el a Monedát, nem mondok le tisztségemről és életem árán is meg védelmezem a nép által rám bízott elnöki posztot. Csak holtan visznek ki a Monedából. Elmondhatjátok, hogy a végsőkig kitartottunk“. Ezek Allende elnök utolsó szavai 1973. szeptember 11-én, s nemsokkal rá a Haza Hangja rádióállomást, mely az elnök beszédét közvetítette, felrobbantották. Ekkor már megindult a fasiszta junta gépezete, hogy fittyet hányva az alkotmányra, tankokkal induljon az ellen a rendszer ellen, mely makacsul rugaszkodott a polgári demokrácia felállította játékszabályokhoz. Chilében most ismételten tanúi lehettünk annak, azok, akik oly gyakran számon kérik a szocializmustól a „demokráciát" és az „emberséget“, nem haboznak, hogy tankokkal tiporjanak el egy rendszert, mely a társadalmi haladást képviseli, s mely mögött a tömegek állnak. A tábornokok hiába szólítják fel a chilei népet, „ünnepelje a szabadulást a marxista iga alól“, nincs ünneplő, nincs hozsánna! Még a polgári demokrácia jóindulatú hívei is megdermednek, amikor megszólalnak a burzsoázia barbár fegyverei. A fasiszta puccsba torkolló események előidézői, elsősorban a Kereszténydemokrata Párt, nemcsak azzal vált a junta cinkosává, hogy 1973 nyarán megtagadta a párbeszéd folytatását a Népi Egységgel, hanem azzal is, hogy az Allende lemondatására irányuló kampánya, valamint a kormányt alkotmányellenséggel vádoló parlamenti határozata lényegében legális ürügyet szolgáltatott a hadsereg számára a beavatkozásra. S ha közülük valaki is azt remélte, hogy a katonák után ők következnek, akkor mélységesen tévedtek. Pinochet tábornok hallani sem akar polgári kormányról, sőt „tartózkodásra“ intette az egyházat, elsősorban Raul Silva Henriquez római katolikus püspököt, aki levélben kérte a juntát, hogy vessen véget a háborús állapotoknak, s engedje szabadon a bebörtön- zötteket. Egy év rémuralmának az eredménye — ahogy Rodrigo Rojas, a kommunista párt lapja, az El Siglo főszerkesztője mondta moszkvai sajtóértekezletén — 40 ezer halott, 40 ezer bebörtönzött és 76 ezer árva. Nem is beszélve arról az. erkölcsi és anyagi kárról, melyet nem lehet számokban kifejezni. 1974. IX. 11. 4
