Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-10 / 214. szám, kedd
1974. IX 10 4 Vincenc Beneš életútja Egy érdekes prágai tárlat margójára A jubiláló karnagy LADISLAV SLOVÁK ÉRDEMES MŰVÉSZ 55 ÉVES Művészi alkotóereje teljében Ünnepli 55. születésnapját L. Slovák érdemes művész, kiváló szlovák karmester, a Szlovák Filharmónia és egyidejűleg a Prágai Szimfonikus Zenekar (FOK) vezető karnagya. L. Slovák a mai legjobb csehszlovák dirigensek egyike, művészi képességeit meggyőzően bizonyítja nemcsak itthon, hanem egyre gyakrabban külföldön is. Ladislav Slovák (1919. 9. 10.) 1945-ben végzett a bratisiavai Állami Konzervatórium karmesteri szakán, a Zene- és Színművészeti Főiskolán Václav Talich kiváló cseh karmester tanítványa volt és egy ideig Jevgenyij Mravinszkij, világhírű szovjet dirigens asszisztenseként tevékenykedett. Sokévi céltudatos igyekezettel tökéletesítette karmesteri képességét, és a habitusából eredő igényességből mit sem engedve ért el a művészpálya mai csúcsára. 1956-ban lett a bratisiavai rádió szimfonikus zenekarának vezető karnagya. Ahogy a rádió vegyeskarával (most a Szlovák Filharmónia vegyeskara] végzett munkája jelentősen növelte az együttes színvonalát, jelenlegi tevékenysége is nagymértékben emeli a vezetése alatt álló kollektíva interpretáló tehetségét. 1961-ben már a Szlovák Filharmónia karmestere és művészeti igazgatója. Fegyelmezett munkájának kettős eredménye volt: Slovák karmesteri művészete sajátosan egyéni vo- ioásokat (Ut, a Szlovák Filharmónia pedig — vezetése alatt — európai rangot ér el. Minden hangversenye művészi esemény, mind a repertoár, mind az interpretáció szempontjából. A lassan, de annál alaposabban dolgozó karmesterek közé tartozik. Mindenkor tökéletesen felkészülve lép az emelvényre, a partitúrát a legapróbb részletekig ismeri, s a részletekből hatásosan és meggyőzően építi fel az egész zenemű szerkezetéi. Határozott, temperamentumos dirigensi stílusa minden külső látványosságtól és hátásvadászattól mentes, pontos és hatékony, oda- adóan szolgálja az előadásra kerülő művet és a szerző mondanivalóit. Ladislav Slovák érdeklődése a repertoár széles skáláját öleli fel. A klasszikus és romantikus zenén kívül kiterjed a jelenkori cseh, szovjet és egyéb alkotásokra. Jóllehet teljesen otthonos minden stílus-korszakban, egyéniségéhez a XX. század zenéje áll a legközelebb, és ennek kimondottan élvonalbeli tolmácsolója. Szereti ezt a zenét, ami hűen fejezi ki a jelenkor emberének őt is érintő problémáit. D. Sosztako- vlcs, Sz. Prokofjev szimfonikusvokális műveit egyedülálló művészettel tolmácsolja. De meggyőzően dolgozza fel I. Sztravinszkij, Bartók B., A. Honne- ger, vagy L. Janáček szerzeményeit is. Külön említést és elismerést érdemei az a feltétlen odaadás, amivel L. Slovák az eredeti szlovák alkotásokhoz közelít. Ennek beavatott és lelkes népszerűsítője, amit a szlovák szerzők számos szimfonikus művének nagyszerű betanításával is bizonyít. A. Moyzes, E. Suchoň, J. Cikker, D. Kardos, A. Oóenáš és sok más szerző műveinek leghivatottabb előadója. Karmesteri kvalitásai révén minden hazai szimfonikus együttessel fellép. A leggyakrabban a Cseh Filharmónia vendége és 1972-től a Prágai Szimfonikus Zenekar (FOK) vezető karnagya. Hazai szereplésein kívül sók európai országban vezényel, de a csehszlovák dirigensi művészet jó hírét öregbítette már Amerikában, Ausztráliában, Japánban, Üj- Zélandon és Kínában Is. Sok külföldi és hazai rádiófelvétel, szlovák, szovjet és más szerzők — elsősorban jelenkori — müveiből készített hanglemez bizonyítja L. Slovák művészi adottságainak sokoldalúságát. Emellett szervező tevékenysége is figyelmet érdemel. Mint a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének és más intézményeknek tagja és tisztségviselője, nagy érdemeket szerzett a szlovák zenei élet fejlődésében és szervezésében. A jubiláló karnagynak, Ladislav Slovák érdemes művésznek alkotó erőt és művészi sikert, jó egészséget és sok boldogságot kívánunk. ALFRÉD GABAUER Kilencuenkettedik életévében Vincenc Berieš, nemzeti tnüvész, a régi prágai Nyolcak csoportjának egykori tagja, aki Max Horb korai halála után a Moldva parti metropolis Akadémiájának lázadóihoz csatlakozott. A fiatalok már unták pz iskola őrmesteri szellemét, rendőri módszereit, viszolyogtak a múlt csonttá merevedett művészi kánonjaitól. A jövőbe néztek, a szabadságot áhították és Vigyázó szemüket Párizsra vetették, ahol a képzőművészet hétmérföldes csizmákban rohant a Holnap felél A XX. század eleje alapvetően különbözött az előző év század legviharosabb időszakaitól Is. A világ régi arculata nem felelt meg az új történelmi valóságnak. Ekkor mulatták meg a tudósok a népeknek első ízben a mikrokozmoszt, a parányi atomok végtelen világát, ekkor Ismerkedtek meg az emberek a mukrokozmosszal, a világűr fantasztikus dimenzióival. Az 1905-ös orosz forradalom, bár elbukott, lerántotta a leplet a polgári társadalom el- lent maradásairól, antihumaniz- musáról, kegyetlen és hazug mivoltáról. Radikális változások következtek be az emberek közti viszonyokban is. Es ezek a változások nem tűnhettek el nyomtalanul a művészetekben sem. Az új festő és szobrász úf, objektív értékek után kutatott, a dolgok lényegét keres te Párizsban, Budapesten, Londonban és Bécsben egyaránt. Prága sem volt kivétel. E. Munch, P. Cézanne és V. van Gogh prágai tárlatai utat mutattak a zendülöknek, akikhez festőnk, kebelbarátjának, E. Pillának befolyása alatt csatlakozott. Ám az is igaz, hogy ez a frigy nem volt tartós és Vincenc Beneš az első világégés folyamán elszakadt harcias, radikális baftársaitól. A hagyomány tisztelet erősebb volt benne, mint a kolumbuszi vágy, hogy új kontinenseket, új világokat fedezzen Jel a festészetbeo. A jelenlegi tárlat hűen jellemzi a festő gazdag és hosszú életének kereséseit, tévelygéseit, útjának stációit és át- szái lóállomásait. Vitathatatlan, hogy V. Beneš indulását Emil Filla' erős egyénisége, robusztus festészete befolyásolta. Bizonyítja ezt a Játékosok című vászna is, mely a íillai ex- presszionizmus jegyében született és E. Filla Dosztojevszkij V. Beneš: Fürdetés (tanulmány a hasonló című képhez) olvasója című művét idézi. Ám távolról sem olyan megdöbbentő és lenyűgöző, inkább darabosan naturalista. Paul Cézanne szigorú rendje érvényesült viszont a Vyšehrad és a Zsuzsánna meg a vének című képein, mig a „Négyes villa- ' mos“ V. Beneš kubista kalandjáról vall. E művei a Nyolcakkal való barátkozásának idejéből származnak, akárcsak a „Muzsikus trió“, amelyen már a szakadásnak a jeleit fedezhetjük fel. Az első világháború mélységesen megdöbbenti V. Benešt. Ráeszmél arra, hogy ő tulajdonképpen jó cseh hazafi és csakis a hazai hagyományok élesztésével szolgálhatja nemzetét. A hagyományok éleszté- se és kifejezési módjának keresése folyamán megfesti a „Katonatemetés“ változatait és a „Trójai táj“-at, majd „felfedezi“ A. Slavíčeket, annak esehbe átültetett impresszionizmusát. S ahogyan ezt, a tárlaton látható két képén, az „A Moldva Prágában“ és a „Szent Vltus székesegyház“-on észlelhetjük, ez a szerelem is nyomot hagyott V. Beneš festészetében. Ezután a remek képek korszaka következik. Ekkori képein a tipikus cseh táj jelenik meg, amelyből azonban hiányzik a sekély provincializmusnak a legkisebb jele is s V. Benešt valóban nagy festőnek látjuk, aki tipikusan cseh művész és mégis európai. Az ebből az időszakból származó festményei a „Píseki malom“ (1925), a „Sétány Písekben“ (1928) és a Vladislav Vančura egyik bűbájos novelláját (Szeszélyes nyár) életre keltő Píseki uszoda című alkotása festőnket a cseh Corottá léptetik elő! Az elkövetkező években V. Beneš a francia P. Bonnard hatása alá kerül és a tárlaton látható „Interieur“ (1929),' a „Pünkösdi rózsák“ (1929), a „Medencénél“ (1930) és a „Fürdetés“ (1926), ennek az időszaknak a szülötte. Meghatóan reagál V. Beneš a protektorátus sötét éveire. Ö nem harcos alkat, de vigasztalni akar, örömet szerezni honfitársainak, fényt nyújtani a sötétben tapogatódzóknak. Örömet ajándékozni valóban tud. Bár Claude Monet-ig nyúl vissza n múltba, liogy színei, ragyogásuk mellett légiesen üdék legyenek, szerencsés kézzel teszi ezt. Ezt a monetí szivárványos tündöklést még egyszer láthatjuk vásznain, így a Júniusi kert című festményén is. Igaz, ekkor a művészből a szocializmus építésének sikerei csalják elő ezt a játékos, délibábos tükröződést. Mert V. Beneš a szocializmus győzelmének szívből örül és nemcsak ecsetjével — ezt a Nap a híd felett (1959), az ősz a Császárréten (1956), vagy a Prágai virágzó tavasz (1954) — című alkotásai is bizonyítják, hanem személyes aktivitásával, ténykedésével is szilárdítja az új társadalmi rendet. És ahogyan azt a jelenlegi tárlat anyaga — amely válogatás egy életműből —, tanúsítja, a festő, aki bosszú utat tett meg és a győzelmek mellett a vereségek keserűségét is meg- ízlelle, méltán nyerte el a nemzeti művész rangos titulusát. BARSI IMRE IVAN KONDAREV (bolgár) Bulgária felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából, a bolgár filmnapokon mutatják be hazánkban az Ivan Kondarev. című filmet, mely a tavalyi várnai fesztiválon elnyerte az Arany rózsa-díjat. A bolgár munkásmozgalom kibontakozásáról, harcairól, a szeptember 23-i felkelésről érdekes és hiteles híradást nyújtó film a mai bolgár próza egyik legjelentősebb Írójának, Emilian Sztanevnak nagyszabású regénye alapján készült. A híres alkotás — s természetesen a film is — a XX. századi bolgár történelem legendás forradalmi eseményéről, az 1923-as szeptemberi felkelésről szól. Hőse Ivan Kondarev. Sorsa, élete azonos sokezer hasonló típusú, indíttatású, elhivatott ember sorsával. Kondarev. miban a szeptember 23-i leiké lés aktív szervezője és vezetője lett. Elvi elkötelezettsége, morális tartása mindig átsegítette a nehézségeken — a börtön elviselhetetlen csendjén, a csalódásokon és a magánélet buktatóin. Nikola Korábov, a film rendezője arra törekedett, hogy az előzményeken, a nagy politikai vonulatokon, kommunisták, anarchisták, széľsôjobboldali erők egymás közti harcán belül életközeibe hozza a forradalom bátor és önfeláldozó hősét. Az őszinte törekvésű filmben a rendező a romantikus pátosz, a mitizálás helyett az élő, érző, szenvedő, gondolkodó és cselekvő embert állítja a történet középpontjába. A népi megmozdulást több oldalról elemezve vezeti el- a nézőt az Bulgária felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából Bra tislavában bolgár filmnapokat rendeznek. Ennek keretében mutatják be a VÉNASSZONYOK NYARA című filmet is. A képen: az alkotás egyik kockája. után az első világháborút vé- 1923. szeptember 23-i legendás gigharcolva rádöbbent az igaz- felkeléshez, ságtalan vérontás értelmetlensé- A címszerepet Anton Gorcsev, gére, a haladó mozgalomhoz, a a kiváló bolgár színész játsz baloldali erőkhöz csatlakozott; sza — a szerepkörnek megfekésőbb a kommunisták első so- leiően hitelesen és meggyőző raiban találjuk. Részt vett a en érzékelteti a hős tiszta és köztársaságot kikiáltó katonai emelkedett emberi-morális tarlázadásban, majd szülővárosá- tását. A LEGNAGYOBB ESEMÉNY (francia) Nem is olyan régen az idősebb filmrendezők abban a hiedelemben éltek, hogy egy jó vígjátékhoz elegendő egy jó alapötlet, s a nézőtéren aztán általános a derű, a kacagás. Až igazi vígjátékszerzők viszont már régóta tudják, hogy a közönség szórakoztatása, megne- vettetése nem is olyan köny- nyű, s a jó alapötlet önmagában bizony nem üdvözítő. Az utóbbiról nem egyszer már jómagunk is meggyőződhettünk. Hogy a kiváló, eredeti alapötlet miként laposodik el, s hogyan lesz belőle semmitmondó, üres, még csak olcsó szórakozást sem nyújtó vígjáték — ezt példázza A legnagyobb esemény az ember Holdra lépése óta című francia film is. Jacques Démy rendezőt tehetséges alkotóként ismerjük. Az ő nevéhez fűződik a Cherbourgi esernyők és a Rocheforti kisasszonyok című zenés vígjáték, mely kedves ötleteivel magával ragadta a nézőt. Legújabb filmje is ígéretesen indul. Az alapötlet valóban eredeti és egy ironikus vagy groteszk vígjáték lehetőségét hordja magában. Arról szól ugyanis, hogy egy férfi — a legnevesebb nőgyógyászok megállapítása szerint — állapotos lesz ... Az abszurd alapötlet azonban csakhamar kifullad, a rendező vontatottan, hosszadalmasan bonyolítja a cselekményt, szem elől téveszti a vígjáték alapelemeit: a váratlan fordulatokat, a pergő ritmust, a köny- nyedséget. A vígjáték legna^ gyobb hibája, hogy hiányzik belőle a poén s következetlen az alapötlet feldolgozása. Még a jónevü színészek — Marcello Mastroianni és Catherine De- neuve — sem tudták ellensúlyozni a rendező és a forgatókönyvíró hibáit, jóllehet nép^ szerűségük biztosítja a film látogatottságát. A nézőkben a vígjáték láttán önkéntelenül felmerül a kérdés: az alkotóknak tulajdonképpen mi volt a céljuk, komédiájukkal kit vagy mit akartak ostorozni? Hiszen a film nyújtotta lehetőségeket nem aknázták ki, a remek ötletek (a szenzációba jhász újságírók, a reklám- ügynökök bemutatása, a fogyasztói társadalom viszonyai) elsikkadtak — elszürkítve ezzel a filmet, a nézőket pedig megfosztva a hasznos szórakozástól, a felszabadult nevetéstől. -ymMarcello Mastroianni (középen) A legnagyobb esemény az ember Holdra lépése óta című vígjáték főszerepében.
