Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-09 / 213. szám, hétfő
EGY HÉT A BELPOLITIKÁBAN Megkezdődött az új tanév A múlt év elején ismét kitárultak az iskolák kapui, megkezdődött az új tanév. A nagyvakáció után kipihenten, friss erővel fogott a tanuláshoz a sok százezer diák, és megkezdték felelősségteljes munkájukat az iskolák tantestületei. A tanévkezdés ünnepi első óráiban mindkét nemzeti köztársaság oktatásügyi minisztere rádióbeszédben üdvözölte a tanulókat és a tanítókat. Štefan Chochol, az SZSZK oktatásügyi minisztere köszöntőjében rámutatott hogy az Idei tanévkezdés hangulata a szokottnál is ünnepé- 1; esebb, hiszen néhány nappal ezelőtt ünnepeltük meg hazánk történelmének egyik legfényesebb fejezetét, a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulóját. A miniszter hangoztatta, hogy szocialista társadalmunk a fiataloknak minden lehetőséget biztosít a tanuláshoz, a munkához, érdeklődésük érvényesítéséhez. A Szovjetunió ós a szocialista közösség más országainak bé- keharca, a szülök becsületes munkája ós a Csehszlovákia Kommunista Pártja által vezetett társadalmunk minden előfeltételt megteremt a nyugodt munkához. Ez a diákok esetében azt jelenti, hogy törekvésüket a tanulásra összpontosítják. A jubileumi évben, melyben hazánk felszabadításának 30. évfordulóját ünnepeljük meg, az lesz a tanulók legszebb ajándéka, lm jó előmenetelt mutatnak fel és olyan magatartást tanúsítanak, amely a pionír, illetve a SZISZ tag becsületére válik. A miniszter befejezésül, a pedagógusokhoz intézve szavait, rámutatott, hogy a mostani tanévben is folytatjuk a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítését. Meggyőződését fejezte ki. hogy továbbra is tevékenyen és céltudatosan megvalósítják az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma utasításaiban és rendelkezéseiben kitűzött feladatokat, s kommunista pártunk ok t a táspol i 1 iká jának teljesítéséért, a szocialista nevelés céljainak eléréséért fognak dolgozni. A bányászok és az energiaiipari dolgozóik ünnepe Az idén jubileumi bányásznapot ünnepiünk, ©zen a napon huszonötödször köszönti társadalmunk a bányák dolgozóit. Negyedszázada annak, hogy a dolgozó népünk feb- rurári győzelmét követő esztendő szeptemberében a prágai várban a bányászok lég- kiválóbbjai találkoztak Klement Gottwalddal, Antonín Zápotocký-val és más vezető tisztségviselőkkel. E kulcsfontosságú népgazdasági ágazat dolgozói iránti megbecsülés és tisztelet kifejezéseképpen azóta minden évben megtartjuk a bányásznapot. 1972 óta pedig bányászaink több mint háromszázhúszezres serege együtt ünnepel a másik kulcs- fontosságú ágazat, az energiaipar dolgozóival. A jubiláris ünnepségek előestéjén Gustáv Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára fogadta a bányászok, az energia- a gáz- és az uránipar, valamint a földtani kutatási dolgozók küldöttségét. Jaromír Matušek szövetségi tüzelőanyag- és energiaipari miniszter, a delegáció vezetője jelentést tett Gustáv Husák elvtársnak az Idei tervfeladatok és a jubileumi évfordulók tiszteletére vállalt költelezettségek sikeres teljesítéséről, Az elmúlt bányászévben kitűnő eredmények fémjelezték a bányászok munkáját. A szénbányászok 109,3 millió tonna szenet és lignitet fejtettek; az elektromos energia termelése és a gázellátás terén is jó eredményekkel dicsekedhetnek; üzembe helyezték ötödik ötéves tervünk legnagyobb építkezését, a tranzit gázvezetéket; sikeresen teljesítik feladataikat a vasérc- es mugne- zítbányák meg a földtani kutatás uolgozó is. A miniszter megemlítsi.e azt is, hogy az eltelt bányászévben jelentősen megerősödött a bánya- és energiaipar technikai alapja. Husák elvtárs nagyra értékelte a bányászok és az energiaipari olgozók áldozatos és dei’bkas munkáját és kiérne e e népgazdasági ágazatok döntő fontosságát, mely a jövőben még növekedni fog. A CSKP Központi Bizottságának főtitkára hangsúlyozta, hogy a nyersanyaggal, a tüzelőanyaggal és az energiával kapcsolatban a világban tapasztalható problémák az eddiginél még nyomatékosabban aláhúzzák a hazai nyersanyagforrások kihasználása fokozásának jelentőségét, s mindegyik népgazdasági ágazatban a legnagyobb fokú gazdaságosság alapelve érvényesítésének követelményét. A múlt héten országszerte ünnepi gyűléseket tartottak a bányászok és energiaipari dolgozók napfa alkalmából, melyeken értékelték az eredményeket és kitüntetéseket nyújtottak át a kiváló munka jutalmául. Az ágazat dolgozói nemes hagyományaikhoz hűen az elmúlt időszakban is követésre méltó példát mutattak a ni un ka kezdeményezésben. A bányaüzemekből számos rekorderedményről érkezett hír. „A szárnyald túl önmagadat és tarts ki“ elnevezésű versen y m ozga 1 om keretében csupán az ostravai kar- vínaá szónmedencében tizenkét hónap alatt ötszázötven kollektíva szárnyalta túl addigi csúcsteljesítményét. Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletiére a bányászok elhatározták, hogy olyan szimbolikus rózsa- csokrot kötnek, harminc rózsából, melynek képzeletbeli rózsái egy-egy körlett vagy ennél magasabb rekord munkaeredmény túlszárnyalását jelentik. E csokorba a tizenhetedik „rózsát“ az elmúlt napokban nyújtotta át a rekorderedményről szóló jelentés formájában a Cígel-Bánya Vladimír Šťastný vezette huszonnégy tagú fejtőbrigádja. A bányászok és energiaipari dolgozók szocialista munka- versenyének eredményeképpen egy év alatt 185 millió koronával csökkentek az anyagköltségek. A tárca dolgozói a múlt évben több mint huszonötezer szocialista kötelezettséget vállaltak. A bánya- és energiaiparban 5745 szocialista munkabrigád és 528 komplex racionalizálási brigád tevékenykedik. Elismerés a mezőgazdasági dolgozóik kitűnő eredményeiért A múlt hét végén főhelyen közölték a napilapok a köz- tár: isági elnök döntését, mettyel magas állami kitüntetéseket adományozott az idei aratásban elért sikeres eredményekért, a gabonafelvásárlási terv túlteljesítéséért és a mezőgazdasági termelés sokoldalú fejlesztéséért. A gabonnfélék termesztésében kifejtett úttörő munkásságért a nyugat-szlovákiai keiül otet a Köztársasági Érdemrenddel tüntették kt, a gabonatermesztésben elért kiváló eredményeikért a Munkaérdemrendet adományozták a dél-morvaországi kerületnek, tizenöt járásnak és tizenegy mezőgazdasági özem nek. Ezenkívül „Az építésben szerzett érdemekért“, valamint „A kiváló munkáért“ állami kitüntetést és elismerő okleveleket adományoztak számos járásnak, gazdaságnak, kollektívának és dolgozónak. (gd) hír mozaik Hétfő, 1974. IX. 9. A NAP kel — Nyugat Szlovákia: 5.19, nyugszik: 18.19 — Közép* Szlovákia: 5.07, nyugszik: 18.07 — Kelet-Szlovákia: 5.02, nyug szik: 18.02 órakor. A HOLD kel: 22.13, nyugszik: 13.48 órakor. Névnapjukon szeretettel köszön tjük ÁDAM — MARTINA nevű kedves olvasóinkat. ■ Nemzetköxi Szövetkezeti Nap ■ A Bányászok Napja ■ 1829 ben halt meg VITKOVICS MIHÁLY költő, meseíró, irodalompártoló (szili.: 1778) ■ 1894 ben született GULACSY IRÉN írónő (+ 1945) ■ 1929 ben balt meg FRANTIŠEK ÚPRKA cseh realista szobrászmü vész (szül.: 1888) H 1944 ben ezen a napon jelent meg Banská Bystricán az SZNF lapja, a kommunista Pravda első száma H 1944 ben győzött Bulgáriában a fegyveres felkelés. IDŐJÁRÁS Szép, viszonylag meleg Idő. A nappali hőmérséklet 22—28 fok. Gyenge szél. ■ AZ UKRÁN SZSZK TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁJA 80 intézetet és 46 kutatóüzemet tömörít. A személyzet száma csaknem eléri a 13 000 főt. A dolgozóknak mintegy a fele kandidátusi vagy doktori képesítésű. HIÚ VAGÁNY! Ismeretlen betörő hatolt be éjszaka egy frankfurti (NSZK) fodrászműhelybe, kivette a pénztárból a pénzt (300 márka volt mindössze a zsákmány), utána hajat mosott, megborot.- válkozott és nyomtalanul távozott. m A CSEH ZENESZERZŐK és Koncertművészek Szövetsége a cseh zeneév keretében szeptember 10—18 között rendezi meg a cseh hangversenymüvé- szet 20. fesztiválját, amelyen 43 szólóművész, hat kamara- együttes és négy zenekar lép fel. ■ MADÁRTEMETÖVE válik Olaszország. A vadászidény itt a leghosszabb és a vadászokat alig köti valamilyen rendszabály. A legtöbb olasz vadász azonban a kicsiny pótolhatatlan énekes madarakra specializálja magát. B MOSZKVA 118 mozijában egyszerre összesen 95 000 néző tekintheti meg a filmelőadáso- kat. A mozik közül 22 szélesvásznú, és több mint 70 et légkondicionáló berendezéssel is felszereltek. ■ Az utóbbi időben Svájcban feltűnően növekszik a gyógyszertárak fosztogatása, amelyeknek során mindenekelőtt kábítószereket lopnak. Egy fiatalkorú rablótámadó a múlt hét végén pisztollyal kény- szerített egy locarnói gyógy- szertárost :I44 ópium- és mor- íiumanipuila kiadására. ■ A lakásépítkezés az Egyesült Államokban komoly válságba került, az elmúlt 30 év folyamán eddig a legnagyobb — jelentette ki William Prox- mire, a közös kongresszusi gazdasági bizottság alelnöke. Kijelentette, hogy csupán tavaly a lakásépítkezés terjedelme csaknem a felére csökkent. ANGLIA DARABOKBAN! Két élelmes üzletember elhatározta, hogy megvásárol egyet Dover híres fehér sziklái közül, apró darabkákra tördeli, és megfelelő foglalatban mint levélnehezéket bocsátja áruba. Csalás kizárva, meri minden egyes szikladarabka a dooeri tanács bélyegzőjével ellátva kerülne forgalomba. A városi tanács még tiltakozik. ■ Prágában, a hradeanyi Lorettában a lorettói harangok mintájára szeptember minden szombatján 1700 órai kezdettel koncerteket rendeznek. Kamarazenekarok kíséretében fel. lép Ladislav Vachulka, a prágai Konzervatórium professzora. ■ SÍRVA HAGYTA EL AZ ARÉNÁT az észak-spanyolországi Santona városban az első női torreádor, miután a feldühödött bika a szarvára vette. Egy szakértő véleménye az első női torreádorról: a bátorság megvolt benne, de a szakma legalapvetőbb ismereteit sem sajátította el. ■ A varsói mozik műsorra tűzték Sienkiewicz világhírű regénye, az „Özönvíz“ filmváltozatát. Az ötórás, szélesvásznú, színes filmet Jerzy Hoff- mann rendezte. A film forgatása öt évig tartott. Költségei meghaladták a 100 millió zlotyt. Méreteire jellemző, hogy szerepeiben 400 hivatásos színész lép fel. A statiszták száma pedig több ezer. Forgatásához több mint 72 000 méter filmszalagot használtak fel és 23 000 jelmezre volt szükség. VARI Meleg nappalok ATO 9 D O ) A hét első felében többórás napsütés Véget ért a szabadságok, a vakáció ideje, Kihaltak a strandok, a gyermekek ismét iskolába járnak, ősziesre fordul az idő. A múlt héten már érezhető volt az ősz előjele. Ahogy egy kissé beborult és esett, az idő lényegesen bűvösebb lett. A hőmérő hi- iganyszála a nap folyamán alig érte el a 15—19 fokot. Lényage- sen mérsékeltebb volt a meleg a szép, napsütéses napúkon is. A legmagasabb hőmérséklet csak 23—28 fok volt. Nemcsak nálunk, hanem Küzé/p-Eurőpa más országaiban is ősziesre fordult az Idő. Meglehetősen hűvösek voltak az éjszakák, s a völgyekben hajnalban jellegzetes őszi köd képződött. Melegebb és állandóbb volt az időjárás a múlt héten az Adria mentén, itt még fürdőzésre alkalmas az idő. A nappali hőmérséklet 27—31 fok, különösen az Adriai tenger középső és déli részén. Ebben a térségben lényegesen melegebbek az éjszakák is, mint nálunk. Az Adriai tenger északi részén változékonyabb az időjárás, s a nappali hőmérséklet is alacsonyabb. Kedvez a nyaralóknak az időjárás Olaszországban, Görögországban és Spanyolország déli részén Is. Ezzel szemben a Fekete-tenger mentén Romániában és Bulgáriában is változó volt az időjárás, Időnként esett, s a legmagasabb nappali hőmérséklet csak 20—26 fok volt. A legkedvezőtlenebb az időjárás Európa nyugati részén; itt gyakran kiadós esőzések is voltak. A kedvezőtlen időjárás itt az Atlanti-óceán felől érkező légnyomáskülönbségek okozták. Hazánk időjárását pillanatnyilag egy anticiklon befolyásolja, mely az Alpok, Észak-Olaszurszág, Magyarország és Szlovákia fölött képződött. Ennek hatására az említett országukban szép, napos az idő. Az anticiklon a hét első napjaiban még jobban kiterjed, és továbbra is hatással lesz hazánk időjárására. A hét másik felében az anticiklon délre húzódik, és Küzép-Európa időjárását nedvesebb tengeri légáramlat fogja befolyásolni. Várható időjárás 9—15 e között. A reggeli órákban a völgyekben helyenként köd. A nap folyamán szép, meleg idő. A legmagasabb hőmérséklet 23—28 fok lesz. Az éjszakai hőmérséklet 9—12 fokra, a hegyvidékek völgyeiben 6—8 fokra süllyed. Később növekvő felhőzet, helyenként futó esők, esetleg zivatarok, s ennek következtében csökken a nappali hőmérséklet. Meleg lesz az idő a hét első napjaiban Magyarországon és a Balkánon is, ahol a nappali hőmérséklet még magasabb lesz, mint nálunk. Az Adriai-tengernél jobbára napos és meleg idő várható, a nappali hőmérséklet eléri a 30 fokot Is. Hasonlóan kedvező lesz az idő Olaszország középső és dél' részén is. Ezzel szemben a Balti- tenger mentán előreláthatólag borult lesz az idő, helyenként esővel, és meglehetősen alacsony lesz a nappali hőmérséklet. P. F. Mi Hol Mikor m Film Bratislava <8D HVIEZDA: Férfi civilben (szovjet) 15.30, 18, 20.3(1 © DUKLA: Fogadó a „Törött patikához'* (szovjet) 15.30, 18, 20.30 © PRAt HA: Dodb a gépbe (cseh) 11. 13.30, 16, 18.30, 21 © SLOVAN: Halhatatlan nap (szlovák) 15.30, 18, 20.30 © METROPOL: A legnagyobb esemény, amióta az ember a Holdra lépett (fr.) 15.30, 18, 20.30 © POHRANIČNÍK: Felége tett kazlak (fr.) 15.45, '18.15, 20.45 © M1ER: Csendes megálla podás (am) 17.30, 20 © PALACE: Az élet nevében (bolgár) 20 © OBZOR: Széltenger (szovjet) 18, 20.30 © MLADOSŤ: Filmklub 15.30, 18, 20.30. Film Kosice © TATRA: Apacsok (NDK) © 0S- MEV: Amire szívesen emlékezem (szovjet) © PARTIZÁN: Llllka (jug.) © DRUŽBA: Szent Erzsébet tér (szlovák). Színház Bratislava NEMZETI SZÍNHÁZ: Tosca (19| 0J SZÍNPAD: Huszárok (19). Rádió Bratislava Magynr adás a 295,3 méteres hullámon: 6.00: Hétfő reggel. Regge.- 11 zenés műsor. 12.00: Hírek. 12.10; Tudomány és technika. (Ism.), 12.30: Népi muzsika. 12.55: Hírek, 17.00: Sport és muzsika. 17.30; Hírek. 17.40: Napi krónika. Televízió Bratislava 8.0U 16.40 17.10 17.45 18.00 18.10 19.00 19.45 20.15 21.55 22.15 22.25 Katonai díszszemle Szőrié, bán. Fair play. Sporteredményeik visszhang* ja. Tv-híradó. Esti mese. Bolgár néprajzi együttes műsora. Tv-híradó. Publicisztikai műsor. Bulgá* rla harminc év múltán. Az érzések zűrzavara. Štefan Zwetg színművének tv- változata. Tv-híradó. A holnapi sajtóból. A labdarúgás hírei. ■ Különleges kötőanyag segítségével meghosszabbítják a „történelmi kövek“ életarta- mát. Az Üzbég Tudományos Akadémia Archeológiái Intézetének laboratóriumában kikísérletezték a műemlékek megszilárdításának módszerét, mégpedig polimerek felhasználásával. Az új módszert a Sza- pallltepa nevű vár falainak megerősítésén próbálják ki. A négyezer évvel ezelőtt épített vár Dél-Üzbegisztánban található. Az ily módon megmunkált tégla tartóssága megsokszorozódik, bizonyították a kísérletek. H 152 személy vesztette életét balesetek következtében tavaly a svájci Alpokban. 1972- ben 166 személyt ért ilyen szerencsétlenség. Az áldozatok 43 százaléka külföldi volt. H MOSZKVA 4400 népkönyvtárában több mint 200 millió kötet található. Az olvasók száma kb. 4 millió. FELEDSKENYSÉG! Évente 180 ezer darab talált tárgyat adnak le Párizsban, a talált tárgyak központjában. Többek között 25 ezer esernyőt, 16 ezer pár kesztyűt, de akad a talált tárgyak között csendőrsapka, művégtag, pisztoly, kés, zsebóra, öngyújtó és templomi kegyszer is. Öt talált tárgyból négyért soha nem jelentkezik a gazdája. Kiadja Szlovákio Kommunista Pártja Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: lőrincz Gyula Szerkesztőség: 893 38 Bratisiova, Gorkij utco 10. Telefon. 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő 532 20, titkárság: 550-18, sportrovot: 505-29, gazdasági ügyek. 506-39 Távíró: 092308. Provdo Kiadóvállalat Brotlsiava, Volgogradská 8 Nyomja c Provdo Nyomdavállalot bratislavai üzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda: Vajanského nábrežie 13/A, II. eme'et. telefon. 551 83 544-51. Előfizetési dfj havonto 14,70 korona, a Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hfriapsrolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesftö. Külföldi megrendelések PNS — Ústredná expedícia tlaCe, Bratislava. Gottwaldovo námestie 48/VII,