Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-04 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
Az útépítéshez szükséges anyagot jelükön szállítják az indiai dolgozó nők fény, hogy itt minden az utca szeme láttára zajlik le. Szabó, cipész, asztalos, kőfaragó, sőt gyakran a fogorvos is műhelye, illetve rendelője előtt végzi munkáját. A borbélyoknak legtöbb esetben még üzletük sincs, az utcára szorulnak, s keleti flegmával végzik munkájukat, míg mellettük, előttük és közöttük egy egész népvándorlás vonul el. Pillanatfelvétel az utcai közlekedésről Maga az úttest is örökké hömpölygő, beláthatatlan, színes lavina. Gyalogosok, kerékpárosok és motor- kerékpárosok megszámlálhatatlan sokasága, gyalogosok, kerékpárok és motorkerékpárok által vontatott -riksák, lovasfogatok, gépkocsik, autóbuszok, tehergépkocsik, traktorok, ormótlan, nagy teherszállító ökörfogatok és méltóságosan imbolygó tevék agyonrakva áruval, vég nélküli sorokban követik egymást. Európai ember számára, talán kissé hihetetlenül hangzik, de való l^az, hogy India nagyvárosaiban leggyakoribb közlekedési eszköz még ma is a riksa. Persze, nem kell mindjárt gyalogosok által vontatott riksára gondolnunk. Bár itt-ott még ezekből is láthatunk néhányat (inkább azonban már csak mint kuriózumot), gyakoribbak a kerékpárokra, vagy még inkább motorkerékpárokra szerelt riksák. A jövő természetesen a motorkerékpáros riksáké, mert a moto- rizálás Indiában is megállíthatatlan f lyamat. Igaz, a felemelt olajárak a közelmúltban rendkívül érzékenyen érintették India külkereskedelmi mérlegét, mivel a jelenlegi évi 23 millió tonnás olajszükségletének mintegy kétharmadát importból jedezi. A Szovjetunió baráti táraogatása azonban ezen a területen is lehetővé teszi a megoldást. India ugyanis elég gazdag olajforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy fokozatosan önellátóvá váljék. Egy nemrégiben született megállapodás értelmében a Szovjetunió jelentősen segíti Indiát az olajtermelés meggyorsításában és növelésében, valamint új olajkészletek feltárásában. Az erről szóló jegyzőkönyvet még ez év elején aláírták Új-Delhiben. Egy öttagú szovjet szakértői csoport már meg is érkezett ezért Indiába, s ezzel párhuzamosan a Szovjetunió meggyorsította az olajipari berendezések szállítását is. Ez az egyszerű, kiragadott példa is mindennél jobban bizonyítja a Szovjetunió lettekben megnyilvánuló, következetes külpolitikáját. Persze, az utcáról alkotott képünk nem volna teljes, ha megfeledkeznénk a főleg reggeli és esti órákban felbukkanó tehén-, teve- és kecskecsordákról, melyek tovább nehezítik az amúgy is áttekinthetetlennek látszó utcai forgalmat. S természetesen sehol nem hiányzik a szent tehén, amely bárhol fölbukkau * eléggé prózaian éppen áthalad, vagy ha neki úgy tetszik, megáll, esetleg lefekszik az úttest közepén. nem járnak — mert sajnos, de ma még ez is előfordul — megtanítja őket, legalábbis a legszükségesebb kifejezések elsajátítására, maga az élet. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Indiának jelenleg egyik legnagyobb problémája a családtervezés, illetve születésszabályozás megvalósítása. Az igazsághoz tartozik, hogy történtek ugyan e téren megfelelő intézkedések, a kérdés eredményes megoldása azonban még sok türelmes, kitartó, elsősorban nevelő jellegű munkát kíván. A legnagyobb nehézséget a megcsontosodott életszemlélet, a hagyományokhoz való, sok esetben túlzott ragaszkodás, s nem utolsósorban a hindu vallás doktrínái okozzák. Itt jegyezzük meg, hogy India lakosságának mintegy 83,5 százaléka a hindu vallásfelekezethez tartozik. Éppen Új-Delhiben való tartózkodásunk idején vetítették Indiában — legalábbis a reklám szerint — az elßö ilyen jellegű, tudományosan megalapozott, nevelő célzatú filmet. Lehet, hogy a jég mégis megtörik... Néhány szó egy másik problémáról Azt hiszem szólnunk kell még röviden India egyik, elég gyakran emlegetett kérdéséről, a koldusok és általában a koldulás problémájáról. Saját tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a külföldiek ezt a kérdést is eltúlozzák, vagy legalábbis az e téren szerzett információik enyhén szólva felületesek. Nagy részük van ebben a különböző útleírásoknak, beszámolóknak, melyek bizonyos esetekben (tisztelet a kivételnek) szenzációként kezelik ezt a kérdést. Nem mintha nem találkozna az ember — főleg műemlékek, szállodák, de gyakran az utcán is — koldusokkal, ezek azonban többnyire valamilyen komolyabb testi fogyatékossággal rendelkező egyének. Sajnos, a múlt kizsákmányoló, gyarmati öröksége következtében az állam még nem tart ott, hogy mind annyiukról gondoskodni tudna. A kérdés igazságos és elfogulatlan megítéléséi megnehezíti az a körülmény, hogy nagyon sok a különféle utcai árus, mutatványos, vagy valamilyen módon a külföldinek segíteni, szolgáltatást nyújtani akaró hazai (például felajánlja, hogy segít beszerezni valamilyen árut, megmutat nevezetes épületet, műemléket stb.), akik persze, ha a külföldi kötélnek áll, elvárnak, sőt követelnek bizonyos ellenszolgáltatást, miközben éppen úgy, mint a koldusok, baksist emlegetnek. Ezen túlmenően a hazaiak nagy része, legalábbis nézetem szerint, a régi gyarmati idők maradványaként minden külföldiben gazdag egyént lát, s vele szemben ennek megfelelően Is viselkedik. Szeretném azonban újból leszögezni, teszi mindezt tisztelettudóan és mértéktartóan. * KOHÁN ISTVÁN Ä nagyváros nappali forgatagában Amint arról már sző volt, lényegében mindén indiai nagyváros két részre, az ó- és újvárosra (régebben európai és bennszülött negyedre) osztható. Az óvárosrészt szűk utcák, bazársorok, .sikátorok alkotják, úgyszólván egyetlen fa, vagy virág, tenyérnyi zöld felület nélkül. Ezzel szemben az új városrész nagy kiterjedésű, kertszerűen ápolt terület, fasorokkal szegélyezett, kitűnő utakkal, nagy kiterjedésű parkokkal, nagy, füves térségekkel, ahr>l többnyire impozáns, villaszerű Rakások, kórházak, iskolák, középületek találhatók. Itt vertikális tagoltságról alig beszélhetünk, az épületek zöme földszintes, vagy csak egy-kétemeletes. Kivételt csupán a legutóbbi években felépített új városnegyedek képeznek, melyek a modern építészet és urbanizáció valóban kiváló alkotásai. A lakosság zöme azonban ma még túlnyomórészt a regi városrészben lakik, meglehetősen egészségtelen körüimények közölt. Sajnos, a hosszan tarló gyarmati uralom átkos maradványait nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. Leírhatatlan és a maga káprázatos forgatagában sžinte szédítő az a kép, ami itt az embert a nappali órákban fogadja. Összekeveredik itt Ázsia minden színe és illata, gazdát cserél csaknem minden áruja, fő utcája a Chandni Chowk (Ezüst utca) két és fél kilométer hosszú sugárút, egyenesen szeli ketté a városrészt. Ez a városrész kereskedelmi életének a központja, irodákkal, éttermekkel, boltokkal, műhelyekkel. Az épületek utcára néző részeit csaknem mindvégig boltok, műhelyek képezik, előttük állványokon, asztalokon, polcokon újabb üzletsor, s akinek még ezekre sem telik, az a földre terített gyékényen vagy papírdarabon kínálja áruját. Árulnak, javítanak és készítenek itt minden elképzelhetőt, s a lehető legnagyobb összevisszaságban. Persze, nem hiányoznak a boltokról, műhelyekről a reklámszöveggel tarkított cégtáblák sem. Soha nem felejtem el, amit az egyik, alig 2—3 méter széles javítóműhely tábláján olvastam: „Az évszázad motorkerékpár-javítóműhelye“. Lehet, hogy mindez a felületes szemlélőben vegyes érzelmeket vált ki, egyet azonban el kell ismernünk: itt minden elképzelhető áru beszerezhető, a megrendelt szolgáltatásokat maradéktalanul és pontosan elvégzik. A legérdekesebb, és számunkra a legszokatlanabb az a Ilyenkor persze a legnagyobb tiszteletlenség lenné zavarni, s a járművezetők inkább széles ívben kikerülik. Az sem megy ritkaságszámba, hogy éppen kedve támad egy kis zöldségre, s ilyenkor nekimegy bármelyik zöldségárus készletének. (A tárgyilagosság kedvéért elárulom, hogy az e téren szerzett információink azért kissé túlzottak: nem egy zöldségárust láttam indiai tartózkodásom alatt, amint a zöldségét dézsmálni készülő szent tehenet botjával szigorúan rendreutasította, bár ellenkező eseteknek is voltam tanúja.) S az utcai közlekedésnek ebben a bábeli zűrzavarában szinte kivételnek .számít egy-egy közlekedési baleset. A járművezetők rendkívüli nyugalma, megértése és emberi magatartása (no, és nem utolsósorban a szesztilalom) talán a legjobban bevall recept a kérdés megoldására. India reménysége és legnagyobb problémája ... Természetesen nem hiányzik az utcáról a sok-sok gyermek sem, akiknek nagy része az utca forgatagában kénytelen megkeresni mindennapiját. Többségük valamiféle szolgáltatással (mint például cipőtisztító, víz-, frissítő ital-, vagy gyümölcsárus) foglalkozik, vagy éppen szülei, hozzátartozói műhelyében, üzletében foglalatoskodik. Soha nem felejtem el a-zt a megható jelenetet, amikor egy alig ö—7 éves kisfiú Új-Delhi főterén a Connaught Plac.e-n azzal iparkodott meggyőzni, hogy az egész városban ő tisztítja legolcsóbban (mindössze fél rúpiáért) és legszebben a cipőket. Természetesen nem tudtam ellenállni... Egy alkalommal, amikor az egyik műemlék előtt várakoztunk, 10—12 éves iskolás fiúkkal kerültem össze, akik éppen jelvényeket szereltek volna velünk cserélni. Rövid beszélgetés után egészen összebarátkoztunk, s amolyan rögtönzött szociológiai felmérést végeztem közöttük. Egyebek között megtudtam tőlük, hogy valamennyiüknek 8—10 testvére van, ami egyáltalán nem aggasztja őket, sőt úgy látszott, ennek kifejezetten örülnek. Általában az volt a meggyőződésem, hogy az indiai gyerekek barátságosak, közlékenyek és nagyon tisztességtudóak, becsülete sek. Angolul csaknem valamennyien tűrhetően beszélnek, mivel az ország minden iskolájában az angolt második nyelvként tanítják. Ha viszont iskolába Gyakran egészen fiatal fiúk is különféle mutatványokul végeznek, mint pl. a képen látható kígyóbüvölök A világ egyik legszebb építészeti remekműre, a Táj Mahal Ágra városában A Kanchipurami hindu templom egyik gopurája
