Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-04 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
'WT’ét héten át a film ünnepének voltunk résztvevői M\ Karlovy Varyban, a szemle hagyományos színhelyén, ahol öt kontinens filmművészete, Kelet és Nyugat adott találkozót, hogy méltóképpen adózhasson a film ünnepnapfainak. A nemzetközi seregszemle a világ minden tájáról összegyűlt barátok találkozója volt, azoké, akiket „A NÉPEK NEMES KAPCSOLATÁÉRT, A NEMZETEK TARTÓS BARÁTSÁGÁÉRT“ jelszó egyesít. Fennállása óta jellemzője volt ennek a fesztiválnak, hogy a népek közti megértés és tartós barátság ügyén munkálkodjék. E hagyomány Jegyében zajlott le az idei is, melyen a régi és igaz barátok mellé újak zárkóztak fel, akiket az az elhatározás hozott a szemlére, hogy a fesztivál célkitűzése szellemében segítsék a haladás és az emberiség ügyét, s a világ sorsáért érzett felelősséggel a megértés és a közeledés eszméjének megvalósítását munkálják. Ez évben már tizenkilencedszer rendezték meg a nem zetközi seregszemlét, melyen harminc ország harminckét alkotása versenyzett; a vetélkedőn tehát valamennyi szocialista ország és a „harmadik világ“ alakulóban levő filmgyártásai is részt vettek, de képviseltették magukat a hagyományos filmnagyhatalmak és a haladó nyugati filmesek is. A felvonultatott legjobb filmek közös vonása, hogy történelmi, háborús témákat vagy kortárs-problémákat veinek fel, napjaink időszerű, haladó eszméit tükrözik, $ a valóságot őszintén, bátran tárják elénk. A XIX. nemzetközi filmfesztiválon szereplő alkotások a vetélkedő nemes jelszavának Indokoltságát és időszerűségét igazolva, a népek közeledésének magasztos ügyét segítették. —ym— Rövid vakáció a címe az olasz versenyfilmnek, melyet a fesztivál egyik fődijával jutalmazták. Vittorio de Sica szerelmi története az olasz neorealizmus legjobb hagyományaira épül; egy munkáscsalád életét, a család létfenntartásáról gondoskodó asszony dolgos hétköznapjait, az agyonhajszolt munka következtében szanatóriumi kezelésre szorult nő „rövid vakációját“ bemutatva, az alkotó bírálja a fogyasztói társadalom viszonyait. A film fő erőssége Flo- rinda Bid kan (a képen) nagyszerű, élményt nyújtó játéka. Fehér tanító néger gyerekek közt — így jellemezhetnénk Martin Ritt rendező Conrack című filmjét, mely megtörtént esetet dolgoz fel. A mélységes humánummal átszőtt, gondolatgazdag film alkotója szellemesen ás igen eredetien szövi a cselekményt, s tiltakozik a faji megkülönböztetés ellen. A rendkívUl hatásos és rokonszenves alkotás címszerepét Jón Voight (a felvételen) játssza; érzelemgazdag és lendületes alakítása emlékezetessé teszi a filmet. A XIX. nemzetközi filmfesztivál nagydíjával, a Kristályglóbusszal a szovjet versenyfilmet, A szerelmesek románcát tüntették ki. Andrej Mihálkov-Koncsalovszkij alkotása a fenn költ, tiszta szerelemről, a legszebb emberi érzésekről szől — költői módon, őszinte vallomás, egy sajátos egyéniségű művész hitvallása ez a film — a szerelemről és az életről. A szerelmesek románca Karlovy Varyban került első ízben a nézők elé. Itt volt az ősbemutatója, innen indult el világhódító útjára, hogy megnyerje a közönség szívét. A nagy érdeklődéssel kísért alkotásban fiatal színészek — Jelena Korenyeva és Jevgenyij Kingyinov — segítik a rendezői szándék valóra váltását; játékuk, fiatalos lelkesedésük magával ragadja a szemlélőt, egyéniségük közel áll a nézőkhöz. Ez nem is csoda, hiszen a film hőseit a Szov- jetszkij Ekran című népszerű folyóirat olvasói segítették felkutatni — a lapban közölt forgatókönyv-részlet és a mellékelt fényképek alapján. A felvételen: Jelena Korenyeva és Jevgenyij Kingyinov, a film szerelmespárja. i Szomorú, balladai hangvételű film a Hószakadás, mely I Cscóri Sándor író, Kósa Ferenc rendező és Sára Sándor ! operatőr sajátos művészi egyéniségére vall. Bár az alkotás története a háború utolsó szakaszában játszódik, a film kocÍ káin valóságosan nincs jelen a háború, csak a szereplők sorsán keresztül érzékeljük a lélekcsonkító eseményt. Az alkotógárda a filmben csendesen, a legegyszerűbb emberi szavakkal fejezte ki gondolatait a háborúról, az emberek kiszolgáltatottságáról, a pusztítás, az öldöklés értelmetlenségéről. A magyar versenyfilmben Mária Markoviöová, a zvoleni színház érdemes művésze az érzelmek széles skáláján játszva, remekbe szabott, magával ragadó alakítást nyújt. Külsőségek helyett az emberi lélek rezdüléseit, szavait érzékelteti, s ezáltal őszintén, hitelesen formálja meg az anya alakját. A képen: Szabó Imre, Haumann Péter és Mária Markoviüová. A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon az idén első ízben adományozott külön d.jat a Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztősége; ezzel a díjjal A nap, amely nem múlik el című szlovák filmet tüntették ki. Az alkotás egyike azoknak a műveknek, melyekkel a kolibai stúdió művészei a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulóját kö szöntik. A Martin Ťapák ren riezte film a felkelés egyik döntő mozzanatát örökíti meg. A képen; Stefan Kvielik .t film egyik jelenetében. 1974 az élet tartalmatlanságáuak kérdését. Hriszto Hrisztov rendező filmje mély gondolatokat tartalmaz az élet értelméről, ar ember önmegvalósításának, céljainak fontosságáról. Reális veszélyre figyelmeztet: a gyö- kértolenség káros voltára, arra a jelenségre, amikor a fiatalok idős szüleiket új környezetbe helyezik, s megfosztják a cselekvés lehetőségétől. Az alkotó átültetett öreg fákhoz hasonlítja ezeket az embereket, akik új talajban már képtelenek gyökeret ereszteni... A bíráló bizottság az alkotás időszerű és őszinte mindanivalóját értékelve, a filmet fődíjjal tüntette ki. A felvételen: Nikola Dadov és Nevena Kokanova. Megindítóan szép lírai film a Szerelmesek az első évben, melyet Jaroslav Balík rendezett. Fiatalokról szól a történél, s a felszabadulást követő hónapokban játszódik, abban az időben, amikor a náci megszállás, a több évi szenvedés és tengődés után a fiatalok végre szabadon lélegezhettek; valójában 1945 májusa után kezdhettek élni, ez jelentette számukra életük első esztendejét. A megváltozott körülmények közt találkozik Pavel és Helena ... A cseh versenyfilmben Marta Vancurová színesen és 'árnyaltan formálja meg az érzékeny lelkületű, törékeny Helenát. Teljesítményével a legjobb női alakítás díját érdemelte ki. A felvételen Viktor Preisszeli láthatjuk. Kellemes meglepetést szerzett a fesztiválon a bolgárok versenyfilmje, a Gyökérteien fa. Élő problémát vet fel: az idősödő emberek tétlenségre kárhoztatását,