Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-25 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó
MOSZKVA EGYRE NŐ Moszkvában évente százhúszezer lakás épül — tehát sokkal több, mint a világ bármely más fővárosában. Aki először érkezik Moszkvába, meglepődik a magas daruk sokaságán, amelyek a város számos építkezésén dolgoznak. Itt mindenütt folyik az építkezés: a régi kerületekben és a város peremén egyaránt. A legtöbb daru azonban az új lakónegyedekben látható, amelyek aránylag távol vannak a főváros központjától. A Moszkva alatti kis falucskák helyén már széles utcák húzódnak, több emeletes lakóházak emelkednek, zöld parkokban pihenhetnek az új lakónegyedek lakosai. Moszkva azonban nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is nő. 1973-ban épült az utolsó ötemeletes épület. Jelenleg csak 9—16 emeletes épületeket építenek. A város lakásépítésében minőségileg új szakasz kezdődött: a több emeletes épületeket előregyártott elemekből és konstrukciókból építik. Ezek az előregyártott elemek lehetővé teszik, hogy méretek, elrendezés és külső forma szempontjából különféle épületeket építhessenek. A bennük levő lakások is sokkal kényelmesebbek, mint a régi típusú lakóházakban. Moszkva mindmáig megtartotta a világ legtöbb zöld növényzettel rendelkező városának hírnevét. Területén több mint 150 park van. Évről évre nő a városban a zöld növényzettel beültetett terület nagysága. Évente több mint másfél millió fát és bokrot ültetnek be. A Csertanovszkaja utca Moszkva déli részében. A Csertanovo városnegyed több mint kétezer hektáron épiilt, és kétszázezer embernek nyújt lakást. Moszkva legnagyobb új lakónegyedei közé tartozik, és zöld növényzetben is bővelkedik. A ciszterna űrtartalma —120 tonna A zsdanovi nehézgépgyár legújabb gyártmánya — a benzin szállítására szolgálo 120 tonna űrtartalma ciszterna. Százhúsz tonna folyékony fűtőanyagot lehet szállítani az új uyolctengelyű vasúti ciszternában. Az új ciszterna a Zsdanovi Tyazsmas ne- hézgépgyár gyártmánya (Ukrán SZSZK). Űrtartalma kétszer nagyobb, mint a kő- olajtermékek szállításé ra eddig használt ciszternáké. E nagy űrtartalmú ciszternákat a közelmúltban üzembe helyezett vállalat gyártja.' A 120 tonnás ciszternák alkalmazása gazdasági szempontból is jelentős. A korszerű villanymozdonyok nehéz szerelvényeket is képesek vontatni. A szerelvények hossza lényegéljen nem változik, mivel a 120 tonnás ciszterna rövidebb, mint két 60 tonnás. Azonos hosszúságú szerelvénnyel tehát sokkal többet lehet szállítani. TEHERGÉPKOCSIK VERSENYE Rjazanyban rendezték meg a kő zelmúltban a tehergépkocsik 10. jubileumi országos versenyét. A versenyen a Szovjetunió 17 városából ide érkezett 160 sportoló — gépkocsivezető vett rész. Egyén, és csoportversenyben küzdöttek a győzelemért a gorkiji és a moszk vai autógyárakban gyártott teher gépkocsik minden fajtáján. A verseny 8 kilométeres távja erősen hullámos terep, amely alaposan próbára teszi a gépkocsik minőségét és a gépkocsivezetők szakmabeli művészetét. Az évente Rjazanyban megrendezett tehergépkocsi-verseny mind a sportolók, mind a város és a közeli falvak lakosai körében nagy népszerűségnek örvend. Az eddigi 10 év alatt e népszerű versenyen mintegy kétezer gépkocsivezető vett rész. KERESZTREJTVÉNY Kjazany és a közeli falvak lakosai nagy figyelemmel kísérik a tehergépkocsi-versenyt. Rejtvényünkben Pavol Mnrnv függőleges 39. alatti verséből idézünk a vízszintes 1., valamint a függőleges 1. számú sorokban. VÍZSZINTES: 14. A földtörténet régebbi korszakában élt álhit. 15. Tésztát nyújt — népiesen. 16. Kiváló magyar jogász, publicista és történetíró. 17. Kiejtett betű. 18. Az ég istene a íőniciaik/iál 4- kálium vegyjele. 19. I. T. D. 20. Hirtelen húzással kimozdít a helyéből. 22. A nemzetközi sakkszövetség francia elnevezésének rövidítése. 23. Kis létszámú déli szláv nép. 24.' Nagy japán kikötőváros Honshu-szigeten + római súlyegység. 26. Nap — latinul. 27. Korszak. 28. Névelővel a végén fedve. 30. Zéta Tele. 31. Görög betű (ék. h.). 32. Határozói rag. 33. Szemléltető rajz. 35. Ehető gomba. 37. Bírói és köz- igazgatási tisztséget betöltő egyén az angliai grófságokban: 40. Állapot — szlovákul. 41. Aznap közepet. 42. Azonos magánhangzók. 43. Lukács László névjele. 45. Törökország egyik hegyére. 49. Éllovas része. 50. Magasan levő helyre. 52. Állati lak + folyó Németországban. 53. Kutyák. 54. Vízi járművet evezővel liajt. 56. Apát. 58. Mutató névmás. 59. Sötét. 61. Elek Artúr névjele. 62. Angol űrmérték. 64. Edzés. 66. Mellébeszél- e? (ék. f.). 67. Akinek felesége van. FÜGGŐLEGES: 2... da, kisbolygó, 3. Ruhadarabot feladna valakire. 4. C. L. L. 5. Vissza: a volt Francia Szudánból alakult állam. 6. Kuruc ezredes. 7. Keresztül. 8. Valakinek ízlése szerinti személy. 9. Koreai dinasztia. 10. Bók betűi keverve. 11. A nemzetközi amatőr atlétikai szövetség angol nevének rövidítése. 12. A kerékpár feltalálója, első készítő-, je. 13. Foltoz — népiesen. 17/ Fekete meteorkő Mekkában. 20, Év — szlovákul. 21. Egyik évszakra. 24. A finnek nemzeti eposza. 25. A belga légiforgalmi részvénytársaság nevének rövidítése. 28. Pokróc, paplan, amellyel valaki betakaródzik. 29. Helyhatározószó. 32. Szóváltás. 34. Alpár Ignác névjele. 36. Kettősbetű. 38. Magasztos érzésekkel eltöltő. 44. Lelkileg megtört. 46. Akadozva mondja. 47. Tálban van! 48. T. B. É. 49... en alszik. 51. Intézménynél megőrzésre elhelyezett érték. 55. A művészetek egyik ága (ék. f.). 57. Mészkősziklák felszínén az esővíz oldó hatása következtében keletkezett tarajos bemélyedés. 60. Tyúk — népiesen. 62. Vissza: nyílás a testen. 63. Tar betűi keverve. 65. Nép peremei. 66. Knock out. Az augusztus 11-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Az élet olyan golyó, amely nem mindig arra gurul, amerre az ember gurítaná.“ Könyjuta lomban részesülnek: Roskó Beáta, Bratislava, Havril- la Aranka, Somotor (Szomo- torj, Krakovská Lilla, Karlovy Vary, Szpolecsnyik Gáborné, Moldava nad Bod v. (Szepsi), Csányi Dezső, Tišnov. StOoeg és kép: APN-"Ä A VASÁRNAPI 0| SZÓ KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: „Ott fogadtuk meg, hogy utolsó csepp vérünkig harcolni fogunk a német barbárok ellen, a szabad Csehszlovák Köztársaságért.“ OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az Idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. Az augusztus 4 i számunkban megjelent mondat az Egy tavaszdélelött története című novellából való 2H9 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 1U0 KORONÁT NYERT: Uoru András, 049 33 Kunová Toplina S. p. 135, okr. Rožňava. 1974. VIII. 25. 20