Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-19 / 195. szám, hétfő
AZ ÉSZAK-CSEHORSZÁGI KERÜLET IS CÉLBA ÉRT )l (ČSTK) — Szombaton a délutáni órákban az észak-csehországi kerület — mint harmadik a Cseh Szocialista Köztársaságban — 100,02 százalékra telje- .sítette gabonafelvásárlási állami tervét. A kerület mezőgazdái az állami raktárakba ösz- szesen 129 069 tonna gabonát szállítottak. A felvásárlás tovább folyik. REKORDTERMÉST ÉRTEK EL Színvonalas járási aratóünnepély Csallóközben-Tegnap délután Kirájyfiakar- csán rendezték meg a duna- .szerdahelyi járás aratóünnepélyét, melyen megjelent Lőrincz Gyula, a CSKP KB tagja, a Szövetségi Gyűlés képviselője, Tibor Bobdanovský elv társ, az SZLKP KB tagja, ott voltak továbbá a kerületi és a járási jszervek képviselői. Ünnepi beszédet Štefan Ferencet, az SZLKP dunaszerda- helyi járási bizottságának vezető titkára modott. Bevezetőben méltatta az SZNF közelgő 30. évfordulójának jelentőségét, majd a 25 éves szocialista mezőgazdaság eddig megtelt útját így foglalta össze: — A kisüzemi jellegű, elma- fadott és fejlődésképtelen mezőgazdaságban kellett a termelőerők kibontakozásának teret biztosítani, hogy létrejöhessenek az ország növekvő élelmiszer-szükséglete biztosításának f» lehetőségei. A szövetkezetesítés nélkül nem csupán az ország kenyere lett volna egyre Hevesebb, s a külföldi élelmiszer-behozatal nőtt volna évről (ívre, de a lakosság hatalmas hányadát kitevő parasztság er- jiölcsl-politikai szemlélete, világnézete. gondolkodása Is megrekedt volna. Ferencei elvtárs a továbbiakban elmondotta, hogy ma, 25 év távlatából látjuk legjobban, milyen helyesen mérte fel pártunk e kérdés társadalmi és gazdasági jelentőségét, amikor — mint azt az idei terméseredmények is fényesen bizonyítják — szocialista mezőgazdaságunkat az európai termelés élvonalába emelte. — Nehéz, bonyolult volt az eddig vezető út — mondotta. —■ Céltudatos, áldozatkész és tudományos alapokra épített munkát igényelt. Annak ellené re, hogy a letűnt társadalmi rendszertől annak idején nem örököltünk mást, mint kiszipolyozott földeket, néhány rozoga ekét, pár szekeret és kisszámú haszonállatot, fokozatosan növeltük a hektárhozamokat, s az idén búzából és árpából már elértük az 50 q s átlagot. A dunaszerdahelyi járás dolgozói az idén rekordtermést értek el. Búzából 58,13 mázsa termett hektáronként, a gabonafélék átlagos hektárhozama 57,07 mázsa volt. A királyfiakarcsai járási aratóünnepély résztvevői táviratban üdvözölték a felsőbb pártós állami szerveket. Kötelezettséget vállaltak, hogy kiváló eredményeket érnek el az őszi munkák elvégzésében is. Az ünnepély hivatalos részének végén aratási koszorúkat adtak át a felettes szervek és a járás vezetőinek. Ezután a több száz egybegyültet a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes tagjai és szólóénekesek szórakoztatták. (k. 1.) KIVÁLÓ EREDMÉNYEK (ČSTK) — Allegorikus felvonulással és a dolgozók felvonulásával, illetve nagygyűlésével érték el tetőpontjukat szombaton a bratislavai mezőgazdák aratási és békeünnepségei Rusovce (Oroszvár) Duna jnentl községben. A bratislavai járási Mezőgazdasági Igazgatóság körzetében pz egyes mezőgazdasági szervezetek a gabonafelvásárlás állami tervét már július 22-én teljesítették, s a CSKP KB, a szövetségi kormány és a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége KB felhívására 4800 métermázsa gabonát adtak át felvásárlásra terven felül. Gabonából az átlagos hektárhozam 45 q, búzából 46,3 q és árpából 46 q volt, ami a legnagyobb terméshozam, amit eddig bratislavai mezőgazdasági üzemek elértek. A dolgozók nagygyűlésén beszédet modott Gejza Šlapka, az SZLKP Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára. Köszönetét mondott a mezőgazdasági dolgozóknak s a felvásárló vállalat dolgozóinak az idei aratás és felvásárlás terén elért sikerekért. ,,A mai és a holnapi kenyerünkről való gondoskodás — mondotta Slapka elvtárs — ügyes és lelkes emberek, az új nemzedék és többnyire már magas képzettségű mező- gazdasági szakemberek kezében van, akik az idősebbek tapasztalataira támaszkodva biztosítani tudták a kiváló eredményeket az idei betakarítási munkák folyamán.“ A városi pártbizottság vezető titkára ezután rámutatott a mezőgazda- sági termelés növekedésére, amely a város külső kerületeinek mezőgazdasági üzemeiben az utolsó 10 év folyamán 67 százalékkal, az egy munkaerőre eső munkatermelékenység pedig a hétszeresére emelkedett, elérve az évi 83 200 korona értéket. A mezőgazdasági dolgozók jövedelme megkétszereződött, évi átlagban eléri a 27 000 koronát. CSEHSZLOVÁK—ROMÁN ÁRUCSERE-FORGALOM (ČSTK) — Az elmúlt 20 év folyamán az ötszörösére emelkedett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Román Szocialista Köztársaság árucsere-forgalma. Nagy szerepet játszik ebben a gépipar: a gépipari termékek csehszlovák kivitele 56 százalékát és a behozatal 22 százalékát teszi ki az árucserének. A gépipari termé'kek cseréje 1976—80 között az 1971—75-ös időszakhoz képest — a feltételezések szerint — csaknem a kétszeresére emelkedik. Ezt azonban nem lehet csak egyszerű árucserével, illetve ennek növelésével biztosítani. A szocialista gazdasági integráció komplex programja alapján bővíteni kell az együttműködést, különösen ami a szakosítást és á termelés kooperációját illeti. Már megvalósították a két ország első három megállapodását. Csehszlovák dokumentáció alapján fogják gyártani Romániában a 65—80 és a 140 K mintájú traktorok első megh ajtótengelyét, ugyancsak kooperációs megállapodás született kétféle csavargyártó automata kooperációs előállítására, és kooperációs megállapodás született továbbá arra nézve, hogy Románia 1973 és 1975 között 2900 tehervagont szállít Csehszlovákiának; ezekhez a teherkocsikhoz Csehszlovákia szállít bizonyos alkatrészeket. Az eddigi tárgyalások megteremtették a reális feltételeket az együttműködés fejlesztési ütemének a növeléséhez a gépipar területén, amivel biztosítják a szocialista gazdasági integráció komplex programjának egyik alapvető feladatát — megvalósítják a termelési programok munkamegosztását, mégpedig a gépipari termékek területén kifejtett szakosítás és kooperáció alapján. ingatag a tüzszünet Cipruson LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára Szimferopolpól visz- szaérkezett Moszkvába. LEONYID ILJICSOV szovjet külügyminiszter-helyettes, a határkérdésekkel kapcsolatos szovjet—kínai tárgyalásokon részvevő szovjet kormányküldöttség vezetője Pekingből szolgálati ügyben ideiglenesen visszautazott Moszkvába. JASLERAN a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából ünnepi gyűlést rendezlek, melyen lengyel katonák és a felkelés több résztvevője vett részt. ERICH HONECKER. az NSZEP KB első titkára, Willi Stoph, az államtanács elnöke, az NDK párt- és kormányképviselői Berlinben a Szocialisták emlékművénél megkoszorúzták Ernst Thälmann-nak, a német munkásmozgalom kiváló képviselőjének emlékművét, akit a német fasiszták 30 évvel ezelőtt a buchenwakli koňcentrációs táborban halálra kínoztak. NICOLAE CEAUSESCU, a Román Kommunista Párt főtitkára, az RSZK elnöke tegnap Bukarestben ünnepélyesen megnyitotta a Románia felszabadítása 30. évfordulója alkalmából rendezett nemzetgazdasági eredményeket bemutató kiállítást. KADHAFFI líbiai elnök An- var Szadat egyiptomi elnök meghívására Alekszandriába látogatott. A líbiai és az egyiptomi államfő tanácskozásának napirendjén a két ország kapcsolatainak időszerű kérdései szerepeltek. KÜRT WALDHEIM ENSZ-főtitkár New Yorkban fogadta Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminisztert. A megbeszélésen a közel-keleti helyzet rendezésével és a közel-keleti béke- konferencia újabb genfi szakaszával kapcsolatos kérdéseket tárgyalták meg. SZTANKÜ TODOROV, a bolgár kormány elnöke megbeszélést folytatott Raul Roa kubai külügyminiszterrel. JACQUES SOUFFLET francia hadügyminiszter hivatalosan is megerősítette, hogy Franciaország a múlt hét végén újabb atomkísérletet hajlott végre a Csendes-óceán térségében. Az EGYESÜLT ÁLLAMOK szenátusának megajánlás! bizottsága elfogadta a szenátusnak azt a törvényjavaslatát, melynek értelmében az idei pénzügyi évre 82.07 milliárd dollár összegű dotációt hagynak jóvá a Pentagon számára. Az említett összeg 5 milliárddal kevesebb, mint amennyit az amerikai kormány kért. BUDAPESTEN ma kezdődik a negyedik közgazdász-világkongresszus. Az augusztus 24-ig tartó kongresszusra 74 országból több mint 1600 közgazdász jelentette be részvételét. Elnökválasztás Delhi — Indiában szombaton megkezdődött az elnökválasztás, melyen az ország ötödik elnökét választják meg. A parlament két kamarájának képviselői. valamint India 20 tartománya törvényhozó testületéinek tagjai két jelölt között döntenek: Fakhruddin Ali Ahmad az uralmon lévő Nemzeti Kongresszus Párt jelöltje és egyben a Forradalmi Szocialista Párt vezére. Az ellenzéki pártok inkább Tridib Kumar Csoudhuri-t az ellenzéki pártok közös jelöltjét látnák az elnöki székben India kommunistái, akik a parlamentben 36 mandátummal rendelkeznek, nem értenek egyet egyik jelölt támogatásával sem, ezért a választásoktól távol maradnak. A választás eredményeit holnap hozzák nyilvánosságra. Az új elnök ünnepélyes beiktatására e hó 24-én kerül sor. (Folytatás a 1. oldalról) hangulatára, — maradjanak szállodájukban. Athénban több- ezer tüntető gyűlt össze az ismeretlen katona sírja közelében, ahol száz diák néhány napja éhségsztrájkba kezdett. A görög fővárosban bejelentették, bogy Henry Kissinger amerikai külügyminiszter Ford amerikai elnök nevében ismételten meghívta Konsztantinosz Karamanlisz görög miniszterelnököt washingtoni látogatásra. Mint ismeretes, Ford elnök első meghívását a görög kormányfő elutasította. Konsztantin Karamanlisz görög miniszterelnök vasárnap fogadta Henry Tesca amerikai nagykövetet, aki diplomáciai források szerint újabb üzenetet hozott Kissinger külügyminisztertől. Az amerikai nagykövetség szóvivője közölte, hogy a görög kormány péntek óta erősen korlátozta az amerikai katonai repülőgépek mozgását a görögországi támaszpontokon. Amerikai gép ezután csak úgy szállhat le vagy távozhat az athéni légi támaszpontról, lm azt legalább hat órával előbb lejelentik. A Reuter megbízható forrásból úgy értesült, hogy a kétoldalú megállapodások alapján működő támaszpontok sorsáról néhány napon belül döntenek. Tel Aviv — A Jedtoth Aha- ronoth című izraeli lap felszólította a kormányt, hogy ajánlja fel Haifát haditengerészeti támaszpontul az amerikaiaknak, ha azoknak ki kell vonulniuk a görögországi támaszpontjaikról. A lap szerint Izrael számára is érzékeny csapást jelenthet, ha a hatodik flotta támaszpont nélkül maradna, ezért stratégiailag az volna a legjobb megoldás, bogy az amerikai hadihajók fő kikötője ezután Haifa lenne. Athén — Miloš Minics jugoszláv külügyminiszter a görög fővárosba érkezett, ahol tanácskozott a görög kormány képviselőivel. Minics átadta Joszip fíroz Tito jugoszláv elnöknek a görög kormányfőhöz intézett személyes üzenetét. Miloš Minics tegnap Athénból Ankarába érkezett, ahol szintén Tito elnök üzenetét adja át a török képviselőknek. Ankara — Billent Ecevit török miniszterelnök sajtóértekezleten közölte, hogy a ciprusi válság során naponta átlagosun tíz telefonbeszélgetést folytatott Kissinger amerikai külügyminiszterrel. Elmondta, hogy Törökország többször is felszólította NagyBritanniát, hogy a két ország hangolja össze ciprusi politikáját. „Véleményem szerint — mondottá — a brit kormánynak minden oka megvan a lelkiismeretfurdalásra.“ Amikor megkérték, hogy a francia magatartásról nyilatkoz; zék, Ecevit a következőket mon: dotta: drága idejét nem kíván: ja ilyen kérdésekre fecsérelni. A Novosztyi / APN ) szov jet sajtóügynökség a Ciprusi he!y: zettel kapcsolatban megállapL totta, hogy a Földközi-tenger, térségében kialakult feszültségi góc kiterjedhet és közvetlenül veszélyeztetheti az egyetemes békét és a népek biztonságát. Mint írja, túlságosan drága árai kellene fizetnie ez esetben íj világnak a Ciprus ügyeibe valq NATO-beavatkozásért, azért a kísérletért, hogy a cij>rusi kérdést a NATO tagországai ma: guk között, a ciprusi nép hálíj mögött oldják meg. Ma mar végérvényesen betű. zonyosodott, hogy a ciprusj függetlenség és szuverenitaí három „szavatolójának“ genfi tárgyalásai olyan eszközt jelen tettek a NATO számára, amely; nek segítségével megkerülheti ^ Biztonsági Tanács előírásait, hogy a ciprusi problémát a ma! gu körében és a maga érdekei; nek megfelelően oldja meg. .\ genfi tárgyalások kudarca, Cip ruson az elkeseredett harcok kiújulása, ártatlan emberek pusztulása, valamint az a kö. rülmény,;, hogy még távolabbi: nak tűnik a szuverén és füg; getlen ciprusi állam helyreállt, tása — ezek a NATO „békélte.: tö“ erőfeszítéseinek tényleges gyümölcsei. Ugyanakkor a Cipruson és a Ciprus körül zajló események je lenlegi alakulása azt is meg: mutatja, hogy mennyit ér az a garancia, amelyet Anglia, Görögország és Törökország vállalt magára a ciprusi népre kényszerílett 1960. évi zürichi és londoni megállapodások értelmében. A „szavatolók“ csu pán a NATO eszközeivé váltak a független állam belügyeibe való beavatkozáshoz. Nemcsak hogy nem biztosítják Ciprus számára a békét, a szabadságot, a függetlenséget, hanem éppen ők tették kétségessé a szuverén államnak, az ENSZ tagjának puszta létét is. Ciprus népének azonban nem esődbe jutott N ATO-garanciákra van szükség, hanem arra, hogy valóban szavatolják a megbízható és tartós békét, a függetlenség get és a területi sértheteltensé• get. • * Személycserék az etiép kormányban Addisz Abeba — Az etióp fegyveres erők koordinációs akcióbizottsága a császári koro- natanács és a legfelsőbb ítélő- szék feloszlatását azzal indokolta, hogy az említett szervek tevékenysége ellentétben állt az etióp nép érdekeivel. A TASZSZ szovjet hírügynökség a fegyveres erők lépését úgy értékeli, mint a fegyveres erők mozgalma által meghirdetett reformprogram egyik pontjának tel jesítését. A fegyveres erők koordinációs bizottsága bejelentette, bogy letartóztatták Asszef Lemm tábornokot, Hailé Sze- lasszié császár testőrségének vezetőjét. Vélemények szerint Lemm tábornok a császár egyik legközelebbi munkatársa volt. Az UPI hírügynökség az etióp főváros diplomáciai köreiből származó értesüléseire hivatkozva közölte, hogy Michael Imru etióp miniszterelnök és több minisztere felajánlotta lemondását. Imru, aki csupán három héttel ezelőtt vette át a miniszterelnöki tisztséget Endelkacsev Makonnentől, akit a hadsereg koordinációs bizottsága mozdított el, már kilátásba helyezte bemondását arra az esetre, ha a koordinációs bizottság ragaszkodik négy korrupcióval vádolt minisztere őrizetbevételéhez. Napirenden a portugál gyarmatok függetlensége Lisszabon — A portugál ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettesét, a fegyveres erők mozgalmának egyik vezetőjét, Meló Antunes őrnagyot nevezték ki a mozambiki portugál katonai közigazgatási tanács vezetőjévé. Á katonai bizottság a volt gyarmati kormányzat funkcióit tölti be és tagjai között a hnderőnemek képviselői szerepeinek. Mario Soares külügyminiszter a FRELIMO vezetőjével Dar es Salaamban folytatott legújabb tárgyalásai nyomán nagyjából kialakult az a menetrend, amelyet a portugál kormány reálisnak tart a mozambiki kérdés rendezésére. Ezek szerint a jövő hónapban tartanák meg a béketárgyalásokat, amelyek részint az általános fegyverszünet megkötését hoznák magukkal, részint előkészítenék a .hatalom átadásának részleteit tisztázó további tárgyalásokat. A gyarmaton a FRELIMO képviselőinek bevonásával, de még portugál égisz alatt ideiglenes kormány alakulna, amely előkészítené a teljes függetlenséget. A jövő évben kerülhetne azután sor a független állam megalakulására, illetve a portugál hadsereg teljes kivonására. Soares egyébként Dar es Sa- laam-i tárgyalásai befejeztével előreláthatólag ismét Algírba utazik, hogy ott a PA1GG képviselőjével folytasson megbeszéléseket a Blssau-Guinea köztársaságban lévő portugál csapatok végleges kivonásáról. UJ SS 1974. VIII IS 2