Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-02 / 181. szám, péntek
Csehszlovákia Kommunista Pártjának a története rendkívül változatos. Sok tekintetben tükörképe a szociális és a politikai elnyomás elleni harcnak, az igazságért, a társadalmi felemelkedésért, és a dolgozó nép jobb életéért folytatott küzdelemnek. Széles körű érdeklődésre tarthat számat azért is, mert szinte egyidős Csehszlovákiával. Alaposabban egyik sem ismerhető meg a másik történetének az ismerete nélkül. A Kézikönyv a CSKP történetéhez című kiadvány, amely magyarul mostanában jelent meg, viszonylag nagyon röviden, alig 150 oldalon, tehát valóban „dióhéjban“ tárgyalja a dolgozók élcsapatának félévszázados történetét. Ám a szűkre méretezett terjedelem nem okoz hiányérzetet. Ellenkezőleg. Tömörsége és a lényegre koncentráló mondanivalója révén könnyen áttekinthetővé válik pártunk fejlődésének, harcának egy-egy állomása. A világos vonalvezetésű, arányosan felépített kötet elveti a személyi kultusz és a szubjektivizmus időszakának értékelési szemléletét. A CSKP megalapítása és új típusú párttá alakulásának kezdete, A CSKP harca a munkásosztály és a többi dolgozó hatalmának győzelméért és megszilárdításáért, valamint A CSKP — a szocialista építés vezető ereje Csehszlová kiában címmel három összegező jellegű részre, és tizenkét fejezetre tagolódik. Mondanivalójának központjában a párt V. kongresszusa, a kommunisták által irányított antifasiszta fel- szabadítási harc, és a munkásosztály vezető szerepe megteremtéséért kifejtett küzdelem jelentőségének, valamint a válságos időszaknak, főleg az 1968 —69-es évek eseményeinek az elemzése és az értékelése áll. A kapitalista fejlődés a cseh —morva országrészekben a 18. század derekán, a szlovák lakta terülteken viszont csak egy évszázaddal később indult meg. A munkásosztály azonban előbb- utóbb itt is, ott is kialakult, megerősödött, és elérkezettnek látta az időt, hogy megalakítsa forradalmi szervezetét: a kommunista pártot. Csehszlovákia Kommunista Pártjának alakuló kongresszusa Prágában zajlott le, 1921 májusában. A Rudé právo a tanács kozás előestéjén így írt: „Köszöntünk benneteket, Benneteket, kongresszusi küldöttek, a csehszlovákiai munkásság képviselőit, akik ebben a történelmi pillanatban eljöttetek, hogy korunk általános zűrzavarában ki mondjátok a világos proletár szót, hogy szabadító fényt vessetek a komor szürkületbe, hogy minden köztünk és bennünk élő szépnek és nagynak szilárd, törvényszerű formát adjatok. A következő korok tör ■ténelmét határozzátok meg.“ A cikk megjelenése óta eltelt 53 év számtalanszor bebizonyította, hogy a Rudé právo jól Ítélt, helyesen látta az akkori ösz- ézejövetel jelentőségét. A Közép-Európa egyik legfia lalabb államában megszületett tömegpárt már indulásakor a kapitalizmus megdöntését, a p ro 1 et á r d i k t a t úr a m eg t erem t é- sét, és a szocialista társa- 'dalom felépítését tekintette legfontosabb céljának. Az alakuló kongresszuson elhangzott fő beszámoló egyértelműen kijelentette: „Az új élet élcsapata va gyünk. Oj viszonyokat teremtve új embereket akarunk formálni ...“ Visszatekintve a megtett útra, elmondhatjuk, hogy a párt a legfontosabb célkitűzését teljesítette. Csehszlovákia Kommunista Pártjának azonban közben igen sok nehézséggé] kellett megbirkóznia. Az említett kézikönyv, ha csak mérföl- des léptekkel Is, de végigvezet a megtett úton, egyben bemutatja a párt harcát és sikerét. Lapjairól megtudjuk, hogy Csehszlovákiában az 1920-as évek elején a 9 millió cseh és szlovák mellett több mint 3 millió német, mintegy 750 000 magyar, 500 000 ukrán és 75 000 lengyel nemzetiségű állampolgár élt. Az Iparban, a kézműiparban, a közlekedésben, a kereskedelemben és a közszolgáltatásban 2 300 000 munkás dolgozott. Ezen kívül sok százezer proletár dolgozott a mezőgazdaságban. A számbelileg legnagyobb kizsákmányolt osztály — a családtagokkal együtt — az ország lakosságának közel a felét képezte. A cseh burzsoázia u szlovákok és a nemzetiségi kisebbségek elnyomására irányuló politikát folytatott, nacionalista-soviniszta nézetek terjesztésével próbálta megakadályozni a dolgozók összetartását, a kizsákmányolás elleni harcot. A kommunista párt ennek ellenére állandóan erősítette sorait, és egyre nagyobb tömegbefolyásra tett szert. A szocialista—kommunista eszmék terjedését jelentősen elősegítette a baloldali sajtó. Csehszlovákia Kommunista Pártja az 1925 őszén megtartott parlamenti választásokon 934 ezer szavazatot kapott, és az ország második legnagyobb pártja lett. Támogatta a munkások bérharcát, és mindig élen járt a dolgozók érdekéért vívott küzdelemben. Kezdeményezésére tartották meg 1925 januárban Plešivecen (Pelsö- cön) a munkások és parasztok egységfrontjának konferenciáját. Az ipar leépítése ellen indult megmozdulás egész Szlovákiában nagy visszhangot keltett. Ám a párt életében már ekkor is felütötte tejét az opportunizmus. Irányzata ellen Klement Gotlwuld és hívei küz* dőltek, akik a pártnak az 1929- ben megtartott V. kongresszusán elsöprő sikert arattak. Az V. kongresszus meg teremtette Csehszlovákia Kommunista Pártja marxista—leninista fejlődésének a lehetőségét, az új vezetőség — Klement Gottwald- dal az élen — biztosította, hogy a párt életében „az opportunista passzivitást felváltsa a bolsevik aktivitás.“ Az V. kongresszus lezárta a párt életének egyik nehéz, kudarcoktól sem mentes szakaszát, és új fejezetet nyitott. A kézikönyv a pártnak az antifasiszta harcban betöltött szerepét elemezve a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét úgy értékeli, hogy az katonai szempontból nemcsak a csehszlovák ellenállási mozgalom legjelentősebb, hanem az egész európai ellenállási mozgalomnak is egyik legnagyobb méretű megmozdulása volt. A Szlovák Nemzeti Felkelés a kommunisták érdeméből kiindulópontja lett a csehek és a szlovákok — egyenjogúságra, valamint a szlovákok nemzeti önrendelkezési elvének az elismerésére épülő — új történelmi és államjogi viszonyának. A felkelést nemzetközi jellegűvé tette, hogy a szlovákok és a cse bek oldalán számos szovjet állampolgár, és más nemzet fiai, köztük magyar és német nemzetiség! antifasiszták is harcoltak. A felszabadulástól a februári győzelemig tartó időszakot tárgyalva megjegyzi azt is, hogy „Bonyolult fejlődésen ment át a magyar kisebbség kérdésének az ügye... a csehszlovák kormány 1948 februárja után biztosította a Csehszlová kiában maradi magyar nemzetiségű állampolgáruk egyenjogú ságát“. Az 1948 februárjában aratott győzelemmel a kommunista párt vezette munkásosztály vette kezébe Csehszlovákia sorsának és a szocializmus építésének az irányítását. A tanulmány a válságos idő szakot, 1968—69 ellenforradalmi jellegű megnyilatkozásait a már ismert dokumentumon alapján értékeli. A pártnak az 1968 januárjában hozott döntésére úgy tekint, hogy az szükséges volt, de megjegyzi: „már a januári plenáris ülésen jobb oldali revizionista csoport alakult ki, amely a hibák helyrehozása ürügyén a párt jó irány vonalának revideálására, a párt ideológiai és szervezeti alap elveinek megbontására, Cseh Szlovákia külpolitikai orientu dójának megváltoztatására és belpolitikai struktúrájának szétzilálására törekedett“. Tárgyalja, hogy az amikommunizmus célját szolgáló revizlónisták és a jobboldali opportunisták, hogyan alakították ki a párton belül a második centrumot, és hogyan szerezték meg a veze tést az irányításnak szinte minden vonalán. Az 1968 augusztusi lépéssel kapcsolatosan egyértelműen azt a nézetet fejezi ki, hogy a szövetségesek segítsége megakadályozta a vé rés tragédiát, még annak árán is, hogy az akció célját kezdetben sokan sem idehaza, sem külföldön nem értették meg. Mondanivalóját a befejező részben így összegezi: mozgat műnk történetének tapasztalatai azt igazolják, hogy Cseh Szlovákia Kommunista Pártja nak ereje a munkásosztállyal és a dolgozók széles köreivel fenntartott szoros kapcsolatban rejlik. A párt és a dolgozó nép egysége az osztály-, a szociális, és a nemzeti érdekek megvédéséért és érvényesítéséért foly tatott harcban alakult ki. Története során a párt mindig ah hoz az elvhez tartotta magát, hogy tanítja a tömegeket, és tanul a tömegektől. A Kézikönyv a CSKP törté netéhez című tanulmányt dr. Zdenék Snítil docens vezetésével a CSKP KB Politikai Főiskolája CSKP történeti tanszékének munkaközössége dolgozta ki, és dr. Gály Iván fordította magyarra. A Pravda Könyvkiadónál megjelent kötet tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy lehetővé tegye a CSKP története új főiskolai tankönyvének megjelenéséig a párt történetének főiskolai szintű tanulmányozását. Értékét növeli a forrásművekre, és a párt történetével kapcsolatos fontosabb dokumentumokra hivatkozó gazdag jegyzetanyaga. balAzs béla A Nižná nad Oravou i Tesla vállalatban Antónia Melóvá a- Dukla fv-készülék szerelőkigjába forrasztott alkatrészeket ellenőrzi. (Felvétel: T, Babiak — ČSTK) 1974. VIII. 2. Kláštor nad Znlevom-ban jó burgonyatermés ígérkezik. Ennek feltétele a gondos megművelés és a gaz irtást* ........................... (P Haško felvétele) .1 (oroiii/ör Hetvenöt éve született Szabolcsi Bence Hetvenöt évvel ezelölt — 1899. augusztus 2-án született Budapesten Szabolcsi Bence kiváló magyar zenetudós, az egyik legkiemelkedőbb magyar zeneesztéta. A fejlődését, művészi és emberi magatartását meghatározó tényezők közül talán u legfontosabb, bogy a budapesti Zeneművészeti Főiskolán Kodálytól tanult zeneszerzést és bogy másik tanára Hermami Albert, a kiemekedő német zenetörténész, a nagyszerű mozartológus volt Amikor Szabolcsi Bencére emlékezünk, nem az életút egyes állomásait akarjuk bemutatni, hanem — legalább röviden — azt, ami maradandó, amivel hozzájárult nemcsak a magyar, hanem az egyetemes zenetörténelem és zeneesztétika fejlődéséhez. Válasszuk ehhez mottónak, amit a Magyar Zeneművészek Szövetségében mondott el egyik vitanyitó előadásában: „Csak az szólhat igazán népéhez, aki a világ problémáinak is ismerője, aminthogy csak annak a szava súlyos a nagyvilágban, aki népe-nemzele nevében tud beszélni.“ Míivei bizonyítják, hogv ezt a programot maga is vállalta, hogy nem maradt a népi nemzeti szemlélet által határolt területen, hanem messzebbre nézett, hatalmas ismeretanyagból építve világítótornyot, amelyből toronyőrként figyelt, a múltat pontosán idézve, a jelent őrizve és látnoki erővel sejtve a iövőt. Életművét a tudomány bárom csoportba sorolja: 1. Magyar zene-, vers- és irodalomtörténet. 2. Magyar és összehasonlító zénefolklór. 3. Általános zene. és stíhistöi’ténet. Azonban ez munkásságának csak bárom óriási vonulatát jelzi. Ez csak a hegység bárón, csúcsa, de a hegy anyagát, ha vizsgálni kezdjük, silány kőzetre nem, csak nemes, tiszta ércre bukkanunk. A középkori magyar énekmondúk kérdéséhez (1928), Tinódi zenéje (1929), A XVI. század magyar histúriás zenéje (J93I), Osztják hiisdalnk és magyar siratok melódiái (1933), A zene története (1940), Kodály Zoltán Magyar Századai ( 1953], Balassi siciliánája (1954), Haydn, a jövő zenésze (1959), vagy az 1963-ban megjelent Válaszút, a magyar és az. egyetemes zenetörténet, valamint a zenei történelemfilozófia kiemelkedő alkotásai. Huszonöt évvel ezelőtt jelent meg egyik irodalmilag is remekműnek nevezhető tanulmánya, Európai virradat címmel. A XVII. század Velencéjét idézi, Antonio Vivaldit, a „rőthajú papot“, az olasz seicento örök táncritmusát, Couperin fénylő dallamait, a nápolyi ás a párizsi műhelyeket, hogy elvezesse az olvasót Rácsig, Mozartig és Beethovenig, elvezesse abba a korba, amelyben: „A Vivaldival mégkezdődött európai virradat napja immár zenitre hágott, a hajnalhasadás áthajlik a délbe. A részletekből egész válik, Velencéből, Milánóból, Nápolyiiul, Párizsból és- Becsből Európa... a nemzetekből az emberiség.“ A tudós módszere az, ami mindent átívelő szivárványként egybefogja az életművet. Mélyre ásta kutatóárkait, hogy feltárhassa a zene szerteágazó gyökérzetét és megmutassa, hogy a kultúra dús humuszában hogyan kapcsolódik egybe az irodalom, a néphagyomány és a történelem gyökérvilágával. Megmutatta, hogy minden mindennel összefügg, hogy a művészet és a társadalom kölcsönhatása örökké érvényes törvényszerűség. Szabolcsi Bence volt — és ezt hangsúlyozni szeretnénk — Bartók és Kodály zenéjének egyik legalaposabb elemzője, ismerője és méltatója. A „Bartók Béla élete“ című tanulmánya a Bartók-biográfiák legjelentősebb, kortörténetileg is legpontosabb és legrészletesebb darabja. Kodály Zoltán jelszavát idézte: „Egy ország zenekultúráját nem egyes, zenészek csinálják, hanem az egész nép. Egyesek hiába dolgoznak, ha nem kíséri őket a milliók visszhangja“. Ezért követelte a tömegek, az ifjúság rendszeres zenei nevelését, ezért tiltakozott az ellen, liogy a kispolgárságot összetévesszék a tömegekkel, hogy azok igénye szabja meg a zenekultúra fejlődési irányát, akik előnyben részesítik a „megszokott-langyost“, a könnyűt, az olcsót. Tiltakozott a „Gyors Siker fétisszobra“ ellen, mert . az a siker nem is nekünk szól, hanem a megstilizált régi Magyarország megstilizált és hamis Illúzióinak, abban benne van a „Csak egy kislánytól“ a „Darumadárig“ és a „Hacacáréig“ minden sallang, minden kibúvó, minden félreértés.“ Amikor a kétszeres Kossuth-díjas tudós 1973. január 21-én meghalt, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon egy percre elnémultak a hangszerek és mozdulatlanná dermedtek a karmesteri pálcák. Toronyör volt — a zeneművészet soha nem lankadó ébersé- gü figyelője. Életművét megőrizni, példáját követni: ez a jelen és a jövő nemzedékek kötelességé. PÉTERFI GYULA Az élcsapatról - röviden Kézikönyv a CSKP történetéről
