Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-11 / 162. szám, csütörtök

AZ ÉPÍTŐK NAPJA ELŐTT (Folytatás az 1. oldalról j születtek. Az 1974. évi terv 961 építkezés átadását irányozta elő, összesen 13,5 milliárd korona értékben. Emellett ezeken az építkezéseken körülbelül 400 millió koronával több munkát kell elvégezni, mint az elmúlt évben. Az építőanyagok gyártá­sában az év első felére eső tervet 101,2 %-ra sikerült teljesí­teni éspedig 308,7-es növekedési index mellett. Az említett két ágazatban elért gazdasági eredmények javu­ló irányzatokról tanúskodnak, de nem minden vállalatban egy­forma a helyzet. Pozitívan kell értékelni azt a tényt, hogy vállalataink dolgozói nagy figyelmet szentelnek a munkakez­deményezés és n szocialista munkaverseny fejlesztésének. A dolgozók munkakezdeményezése még a szocialista építőipar kezdeti éveiben gyökerezett, azóta egyre intenzívebbé válik, és egyre nagyobb értékeket hoz létre. Az SZLKP vállalati bizott­ságainak vezetésével, valamint az FSZM és a SZISZ segítsé­gével sokat fejlődött a szocialista versenymozgalom. Az idén a Szlovák Nemzeti Felkelés és Csehszlovákia szovjet hadsereg által történt felszabadítása jelentős évfordulóinak tiszteletére tett kötelezettségvállalások elsősorban a termelési feladatok túlteljesítésére, a kötelező építkezéseken és a lakásépítések terén előirányzott feladatok teljesítésére, az építési idő lerö­vidítésére, az új termelési kapacitások idejében való átadá­sára, valamint a termelési folyamatok gazdaságosságának nö­velésére irányulnak. Olyan kötelezettségvállalások is vannak, amelyek Prága, Bratislava, a nyugat-szlovákiai és az észak­csehországi kerületi építkezési feladatainak teljesítését segítik elő. A dolgozók kezdeményezésére mindig felfigyeltek a központi párt- és állami szervek, s az egész társadalom. Az ötödik ötéves terv első három évében elért eredményekért például a Priemstav Prievidza, a Hydrostav Bratislava és a Doprastav Bratislava elnyerte a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa vörös zászlaját. Számos további vállalatot tüntettek ki az SZSZK Építésügyi Minisztériumának és az Építőipari Dolgozók Szakszervezete Szlovákiai Bizottságának vörös zászlajával. Több egyén és kollektíva „A jó munkáért“ magas állami kitüntetésekben és egyéb elismerésben részesült. Az idei építők napja alkalmából „Az építőipar legjobb dolgo­zója“ jelvényt és címet 260 dolgozó veszi át. Köszönetét kell mondani az építőipar valamennyi dolgozójának, a munkások­nak, a mestereknek, a technikusoknak, a mérnököknek a be­csületes munkáért, azzal a kívánsággal, hogy az építőmunkáról való ünnepi megemlékezés a termelési folyamatok hatékony­ságának növelésére buzdítson. Az építőipar dolgozói egyre nagyobb mértékben érzik át a jó minőségű, gazdaságos, korszerű és gyors munka szükségességét. Az építők napja emlékeztessen arra, hogy csak jó munkával lehet elősegíteni egész népgazdaságunk sikeres fejlesztését. Külön köszönettel tartozunk a kommunistáknak, a pártfunk­cionáriusoknak, a szakszervezet és az ifjúsági szervezet veze­tőinek, akik szervező munkájukkal jelentősen hozzájárultak ezen eredmények eléréséhez. Csehszlovákia Kommunista 'Pártja vezetésével, az FSZM és a SZISZ hatékony támogatásával az építésben továbbra is jó eredményeket akarunk elérni. Építő tevékenységünkkel vállvetve erősítjük és fejlesztjük szocialista hazánkat. MUNKATÁRSUNK JELENTI KARLOVY VARYBÖL Vallomás eqy nehéz korról Ä lehető legjobban használjuk ki - gazdaságunk erőforrásait Nem kellett túl sokat várnunk, hogy elmondhassuk, már a fesztivál első negyedében igazi versenyfilmmel találkozhattunk. Az eredményhirdetés ugyan még messze van, s a zsűri dön­tését illetően nem akarunk jós­latokba bocsátkozni, tény azon­ban, hogy az amerikai és a nyugatnémet versenyfilm meg­érdemelt sikert aratott. A múlttal való szembenézés­nek mondhatjuk A gyalogos cí­mű nyugatnémet versenyfilmet, melyet nagy érdeklődés előzött meg, hiszen rendezőjének ne­ve ismerősen cseng fülünkben. Maximilian Schellről van szó, akit számos nagy sikerű film főszereplőjeként ismerünk. Mos­tani filmjében a háborús bűnö­sök problematikáját veti fel, a bűnrészesség, az ember egyéni felelősségének kérdését fesze­geti. A rendező a film monda­nivalóját érdekes történetbe „ágyazza“: egy nyugatnémet gyáros családját, mai hétköz­napjait bemutatva emlékképek­ben vall egy nehéz korról, a háborús idők eseményeiről, s nemcsak a háború embertelen­ségét hangsúlyozza, hanem az őszinte nemzeti önvizsgálat szükségességét is. A film főhőse előtt emlék­képekben elevenednek meg a háborús események, egy görög faluban lejátszódó tömegmé­szárlás, melynek a fasiszta hadsereg tisztjeként ugyan ré­szese volt, de nem ölt. A vád­lott hivatkozhat ugyan arra, hogy tehetetlen volt, nem te­hetett mást, mint amit tett, s parancsot teljesített, de a film kockáin érzékelteti, hogy embe­ri magatartása mögött van va­lami nyugtalanító, amivel nem Meghalt Csémy Károly elvtárs Az SZLKP Dunaszerdahelyi Járási Bizottsága mély megren­düléssel közli, hogy Csémy Ká­roly elvtárs, pártunk alapító tagja, az „Építésben szerzett érdemekért" állami kitüntetés tulajdonosa 1974. VII. 9-én 79 éves korában meghalt. Temeté­se július 12-én 15 órakor lesz «a tanyi temetőben. lehet egyetérteni. Nem főbű­nös, de a múlt emlékeit idézve előbukkannak azok a lehetősé­gek, amikor másként cseleked­hetett volna. Hiba lenne, ha a filmet tör­ténelmi illusztrációnak tekinte­nénk. Mondanivalója több, lé­nyegesebb annál. Története el­sősorban emberi problémát érint: az ember elaljasodását a fasiszta fenevadak tombolása idején. A film kerüli az érzel­meket felcsigázó jeleneteket, inkább az emberi lélek rezdü­léseire figyel. A remek színé­szi teljesítmények közül külön ki kell emelni Gustáv R. Sell- ner alakítását. Egyszerű, ám igen hatásos történetet mond el Martin Ritt CONRACK című filmjében: egy rokonszenves fiatalember a hat­vanas évek végén Dél-Karolina egyik kis szigetére érkezik, hogy ezen a távoli helyen írni- olvasni tanítsa a kis néger ne­bulókat. Bizalmatlanság, a gye­rekek és az igazgatónő idegen­k edése fogadja az új tanítót... Nehéz, fáradságos munkával, kiváló pedagógiai módszerek­kel azonban sikerül megnyer­nie nemcsak a gyerekek szívét, de elnyeri a település lakossá­gának a rokonszenvét is. Csak­hogy a drákói szigorhoz és fe­gyelmezéshez szokott igazgató­nő s a megcsontosodott mód­szerekhez ragaszkodó tanfel­ügyelő nem nézi jó szemmel a fiatal nevelő bánásmódját és a gyerekekhez fűződő egyéni kapcsolatát — s a pedagógus­nak nehéz szívvel, de búcsút kell intenie nemcsak a gyere­keknek, de a pályának is ... A mélységes humánummal át­szőtt, gondolatgazdag film ér­téke nem utolsósorban abban rejlik, hogy megtörtént esetet dolgoz fel, s bár nyíltan, de a mesterkéltség legkisebb jele nélkül tiltakozik a faji megkü­lönböztetés ellen. Az érzelmes történet címszerepét Jón Voight játssza — rendkívül eredetien. Tegnap az esti órákban vetí­tették Victorio de Sica rende­zésében készült Rövid vakáció című olasz, majd A sötét folyó című lengyel versenyfilmet.-ym­(Folytatás az 1. oldalról) mind a jelenlegi, mind a jövő — az ötödik ötéves tervidőszak befejező évében. Az építkezési beruházások területén jelentős előrehaladást kell elérni az akciók befejezésében, csökken­teni kell az építkezések idő­tartamát és a kapacitásokat a kiemelt akciókra kell összpon­tosítani. A további feladat a gazdaságosabb termelés. El kell érni azt is, hogy a szállítói­megrendelői kapcsolatok össz­hangban álljanak a terv irány­elveivel. Miloslav Hruškovič elvtárs hangsúlyozta, az 1975. évi terv előkészítése megköveteli, hogy minden vezető dolgozó, minden vállalat és szervezet elemezze az ötödik ötéves terv teljesíté­sében elért eddigi eredménye­ket, s további tevékenységében kibontakoztassa a pozitív ered­ményeket és leküzdje az egyes feladatok teljesítésében tapasz­talható fogyatékosságokat. Az ötödik ötéves terv fela­datainak eddigi teljesítésében — jelentette ki Hruškovič elv­társ — a pozitív tendenciák vannak túlsúlyban. Ez megmu­tatkozik abban, hogy a népgaz­daság területén a konszolidá­ciós folyamat üteme az eredeti feltételezésnél jóval gyorsabb mind a belső, mind a külgazda­Lisszabon — Adelino da Palma Carlos miniszterelnök lemondása utón a portugál kormány további négy minisz­tere is kérte a kabinetből tör­ténő felmentését: Francisco da Carneiro tárcanálküli minisz­ter, Mario Fermino Miguel hadügyminiszter, Magalhaes Mota belügyminiszter és 1/as- co Vieira dm Almeida, a gaz­dasági koordinálás minisztere. Adelino da Palma Carlos miniszterelnök a kormány épü­letéből távozóban azt mondta, hogy lemondása „személyes po­litikai okokkal“ függ össze. A miniszterelnök rövid nyilatko­zatából kitűnt, hogy nincs szándékában ismét vállalni a kormányfői megbízatást. Azt mondta, hogy valószínűleg egy olyan politikus követi tisztsé­gében, akinek neve „alig is­mert“. A PAP lengyel hírügynökség lisszaboni tudósítója szerint a Portugáliában kialakult helyzet összefügg azzal is, hogy né­zeteltérések keletkeztek a bal­oldali erők és a polgári cent- íum áramlatai között több fon­tos társadalmi és gazdasági kérdésben. A Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottsága felhívta az ország közvéleményének fi­Orvosi kísérletek a Szaljut—3-cn Moszkva — A Szaljut-3 szov­jet tudományos űrállomáson Pavel Popovics és Jurij Artyu­hin űrhajósok a föld felszínére és a légkörre vonatkozó kuta­tással foglalkoztak. A legénység hatodik munka­napja moszkvai Idő szerint teg­nap 9 óra 40 perckor kezdő­dött. A parancsnok és a fedél­zeti mérnök hozzáfogott a to­vábbi munkaprogram végrehaj­tásához. Egy orvosi berendezés segít­ségével kutatásokat végeztek a tüdő levegőcseréjével kapcsolat­ban és mintát vettek a kiléleg­zett levegőből földi laborató­riumi elemzéshez. Ennek a kí­sérletnek az a célja, hogy meg­határozzák, mennyi energiára van szüksége az űrhajósoknak a súlytalanság viszonyai között nyugalmi helyzetben, illetve különböző műveletek végzése közben. Pavel Popovics és Jurij Ar­tyuhin közérzete jó. Az összes fedélzeti rendszerek és beren­dezések kifogástalanul működ­nek, a kabinokban a földihez hasonló viszonyokat tartanak fenn. A Szaljut-3 szovjet tudomá­nyos űrállomás folytatja a re­pülést. .................. sá gi kapcsolatokban. — Nagyon jó — jelentette ki —, hogy már most beszélhetünk az 1975. évi terv irányelvének tartalmá­ról. Ha idejekorán és követke­zetesen oldjuk meg a függő problémákat, ha a szervező és az irányító munka a legna­gyobb hatékonyságra és gazda­ságosságra törekszik, mozgó­sítva a tudományos és műszaki fejlődés, a komplex szocialista racionalizálás és az emberi kezdeményezés adta tartaléko­kat, akkor kedvezők a feltéte­lek az 1975. évi terv teljesíté­sére. A továbbiakban Hruškovič elvtárs hangsúlyozta, hogy az ötödik ötéves tervidőszak utol­só éve minőségileg és mennyi­ségileg is Igényesebb feladato­kat fog tartalmazni. Ezzel kap­csolatban felhívta a figyelmet arra, hogy maximális mérték­ben kell kihasználni az összes erőforrásokat és tartalékokat, csökkenteni az anyagi költsé­geket, és a lehető legnagyobb megtakarítást kell elérni első­sorban az importált tüzelő­anyag és energia fogyasztásá­ban, és fokozni kell a nyers­anyagok kihasználásának haté­konyságát is. — Közös igyekezetünkké kell válnia annak, hogy az idei és a jövő évi terv teljesítésében gyeimét, hogy jobboldali fasisz­ta elemek pozíciókat igyekez­nek kiépíteni az államappará­tusban. A KP helytelenítette annak a Veiga Simaonak ENSZ-delegátussá történt kine­vezését, aki Caetano fasiszta kormányában miniszteri tárcát viselt. A jobboldali pártok először tartottak közös gyűlést Lisz- szabonban Thomaz és Caetano fasiszta rezsimjének megdön* tése óta. A gyűlésen azt ké­vetelték, hogy rekesszék ki a kormányból a kommunista mi­nisztereket és „ideológiai tár­saikat“. Legfrissebb jelentések alapján a lemondott portugál minisz­terelnök találkozott Spinola köztársasági elnökkel. Egy kormánysz'rivő szerint Spinola elfogadta a lemondást. ne csak a rövid lejáratú erő­forrásokat, ne csak minden vál­lalat és üzem tartalékát moz­gósítsuk, hanem hogy fokoza­tosan kihasználjuk, a tudo­mányban, a technikában és a szocialista gazdasági integrá­cióban rejlő úgynevezett nagy népgazdasági tartalékokat is. A szónok ezután az építkezé­si beruházások területével fog­lalkozott. Néhány fogyatékos­sággal kapcsolatban rámutatott, hogv a pártszervek is szigorúb­ban fogják ellenőrizni az egyes döntő fontosságú építkezéseken a feladatok teljesítését, s ahol nem látnak elegendő határo­zottságot, vagy képességet a problémák megoldására, ott le­vonják a szükséges következte­téseket. Rámutatott arra is, hogy az SZLKP KB Elnöksége foglalko­zott az egyes gépipari válla­latok termelési programjának megoldásával is, s már most el­mondható, hogy ezen a téren figyelemre méltó eredményeket értek el. Olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek lehe­tővé teszik, hogy a gépipar to­vábbi fejlődésével azonos ütem­ben fejlődjön a tudományos kutatóbázis is. — Az 1975. évi terv vala­mennyi döntő fontosságú fela­datát a dolgozók oldják meg — mondotta. Ezen a téren szük­ség van az olyan politikai-szer­vező munkára, amely biztosít­ja a munkakezdeményezés fej­lesztését a CSKP KB, a CSSZSZK kormánya, az SZKT és a SZISZ KB felhívása alapján az SZNF 30., a cseh nép felkelésének 301 és hazánk felszabadulása 30L évfordulójának tiszteletére. Hruškovič elvtárs hangsú­lyozta, hogy a XIV. kongresz- szus döntéseinek sikeres meg­valósítása a párt gazdaságpoli­tikájának területén megszilár­dítja a dolgozók bizalmát a pártpolitika iránt, és serkenti a politikai és a munkaaktivitás további növekedését. Ezért for­dít a párt olyan figyelmet a kongresszusi döntések teljesí­tésére. A CSKP KB Elnöksége minden gazdasági és pártdol­gozótól elvárja az idei felada­tok elkötelezett következetes megvalósítását és a jövő évi terv ugyanilyen előkészítését. ORSZÁGHATÁRUNK ŐREI A HATÁRŐRSÉG ÜNNEPE Béke van, de határőreink most is ügyelnek köztársasá­gunk határának sérthetetlen­ségére. Ez a mondat nagyon hivatalosan hangzik. Milyen tehát a gyakorlat? „Biztonságos határunk van — mondja az egyik határőr­alakulat törzskari főnöke. — Nem dicsekedhetünk nyugodt szolgálattal. Határainkon túl mindig akadnak egyének — és sajnos, szervezett erők is —, amelyek igyekeznek legalább kissé megzavarni nyugodt éle­tünket. . A napi szolgálat a határőr­ség egységeiben megerőltető. Jelentések, jeladások, tájékoz­tatások váltakoznak ellenőrzé­sekkel és harci kiképzéssel. A kommunistáknak és a SZISZ-tagoknak emellett fon­tos feladatuk: példaképül szolgálni! Az egységben, ahol a CSKP alapszervezetének bizottsági tagja Jozef Pilák tiszt, igen gondosan figyelik szakaszukat és tagjaiknak munkáját. A kommunistáknak — tagoknak és tagjelölteknek —, az ifjú­sági szövetség szervezetei tag­jainak megvan a gondosan kidolgozott programjuk, amely támogatja és erősíti határunk szilárdságát az ô szakaszukon. A határőrség tagjai, ha csak az ó gondjukra lenne bízva a határ minden métere, nehe­zen teljesítenék feladataikat. Velük vannak azonban a ha­tármenti községek lakosai és az ottani üzemek alkalmazot­tai. Azok tudják, mi a határ, ismerik a szolgálatot is a ha­tárvonalnál — és segítenek. A kisegítő határőrség egysé­geinek tagjai szolgálatba jár­nak, de éberek szabad idejük­ben is. Például tucatjait sorolhat­nánk a nyugat-szlovákiai ke­rületből. Rusovce (Oroszvár), Jarovce, Čuňovo, Vysoká pri Morave és további községek­ben az egyenruhás határőrök­kel együtt a falvak lakosai is őrzik a határokat. Nincs ben­ne semmi rendkívüli, ha a ha­tárövezetben a határőrség tag­jai feltartóztatnak valami gya­nús egyént éppen a kisegítők egysége valamelyik tagjának idejében leadott jelzése kö­vetkeztében. Az SZLKP Járási bizottságai a határmenti já­rásokban igen szorosan együtt­működnek a határőrök egysé. geivel, segítik őket a szol­gálatban és a politikai mun­kában. A kommunisták és a pártonkívüliek segítőket ta­lálnak a határőrök között a pionír- és a SZISZ-szerveze- tek, valamint a Z-akciókban végzett munkák számára. Ma többen vesznek át di­csérő okleveleket, a kisegítő határőrség példás egysége cí­met. Közöttük lesznek V. Da- mašek, J. Lusňák, P. Simko- vič, E. Vargová és sokan má­sok, akiknek szívügye állam­határaink védelme. Az államhatárok védelméről szóló 1951. július 11-én kelt törvény lerakta határőreink életének és munkájának alap­ját. Ma megállapíthatjuk, hogy a törvény betűje rövid, de annál kifejezőbb szavakká változott: Nem mennek átl Nem mennek át az ellensé­gek, a kalandorok, sem a bű­nözők, nem megy át senki, akinek nem szabad átmennie. V. DAUBNER alezredes Lemondotta portugál kormányfő

Next

/
Thumbnails
Contents