Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-09 / 160. szám, kedd

CSOPORTHATÁS AZ ÁLLATOK ÉLETÉBEN

Útleírásokban és vadászkönyvokben olvashatunk arról, hogy a magányos farkasok óvatosak, az embert messze elkerülik, de csoportosan vakmerővé, esetenként az ember veszedelmes ellenfelévé válnak. Hallottunk arról is, hogy Afrika szavannáin például a hiénák csoportokba verődve támadják meg a békésen legelésző, hozzájuk képest hatalmas termetű zebrákat. A tér irtészetet járó, nyitott szemű kirándulók még számtalan más példát is említhetnek. Az egyedül gyűjtögető hangyák például látszólag céltalanul, ide-oda szaladgálnak, csoportosan azonban „katonás" rendben sorakoznak, és mindegyikük a csoport által meghatározott irányba igyekszik; egy-egy magányos fecskepár az emberek közelében neveli fel TfÖkáit, de a csoportos vonulás idején mindegyikük messzire elkerüli a lakott településeket, háborítatlan nádasokban éjszakázik.

A csoportos együttélésnek a magányos állatok viselkedését megváltoztató hatása tehát közismert, és mégis keveset tudunk róla, mert megfelelő módszerek hiányában ma még alig van lehetőség a különféle magatartások egzakt vizsgálatára. Pedig ez a hatás alapvető: a csoportos élet ugyanis nemcsak a viselkedés megváltozását eredményezi, hanem mélyrehatóan kihat az állatok életfolyamataira, sőt szervezetük felépítésére is.

Az első kézzelfogható tényeket — amelyek a csoporthatás mibenlétének felfedezésére vezettek — két francia kutató tapasztalta 1920-ban a ros- coffi Tengerkutató Állomáson. A kutatók egy parányi laposféreggel, a Convoluta nevű tengeri örvényféreggel kísérleteztek. Azt vizsgálták, hogy ezek a tengeri állatok mennyire tudják elviselni az édesvizet. Különböző arányban keverték a tengervizet édesvízzel, úgy, hogy öt hígítás! fokozatot kaptak. Az első fokozat a tiszta tengervíz, az ötödik pedig már 90 százalékban édesvíz volt. Ezután az öt edénybe nagy számú örvényférget helyeztek. Azt tapasztalták, hogy az állatok a hígított tengervízben is életben maradtak, kivéve az ötödik edényt, amelyben majdnem tiszta édesvíz volt. A kísérletet megismételték, de most már olyan módon, hogy mindegyik edénybe csak egy-egy férget helyeztek el. A kutatók ekkor meglepődtek: az örvényférgek valamennyi hígított tengervíz-oldatban elpusztultak.

A meglepetés csak fokozódott az örvényférgekkel elvégzett másik kísérlet nyomán. Ha a tengervíz egyik sójának — a káliumkloridnak — növelték a mennyiségét, a magányos örvényférgek életben maradtak, ellenben nagy tömegben perceken belül elpusztultak. Az eredményt különösen érdekessé tette, hogy az elpusztult férgek edényébe helyezett magányos állatok ugyancsak elpusztultak, miután elúsztak az élettelen féregtömeg mellett.

Ezeknek, az egyelőre meg nem magyarázható jelenségeknek a nyomán a harmincas évektől kezdődően sok más állat esetében is elkezdték ezt, a kezdetben tömeghatásnak, később cso- porthatásnak nevezett jelenséget tanulmányozni. A figyelemre méltó eredményekből csupán néhányat emelünk most ki.

Történelmi emlékeinkben, régi krónikáinkban gyakran találunk feljegyzéseket a pusztító sáskajárásokról. Az európai sáskajárásokat a vándorsáska (Locusta migratoriaj okozta. Ez egy olyan sárgászöld színű, nagy termetű, hatalmas ragokkal felfegyverzett sáskafaj, amely elszaporodva vándorútra kei, és amerre százezres, milliós tömegben elhalad, minden növényt letarol. Igen hasonló ehhez a fajhoz a barnásszürke színű hamvas váidorsáska (Locusta danica). Ez a faj elszigetelten, kis mennyiségben él egy-egy területen, vándorlásai nem ismeretesek. A „két“ faj mind alakilag, mind életmódját illetően teljesen különbözik egymástól.

Az első világháborút megelőző években B. P. Uvarov orosz természettudós a Kaukázus vidékén tanulmányozni kezdte a vándorsáskák útvonalát. Feljegyezte peterakó helyeiket és azokat a következő évben ismét felkereste. Meglepetéssel tapasztalta, hogy számos egyed nem olyan sáska, mint a szülei voltak, hanem barnásszürke, olyan, mint a Locusta danica, amely magányosan él, és semmiféle vándorlási kfxlvet nem mutat.

Az érdekes jelenséget egy véletlen tisztázta. Egyszer, amikor Uvarov valamelyik útjáról hazaiért, az egyik tágas ketrecben, amelyben néhány sárgászöld sáskát hagyott, barnásszürke egyedeket is talált. Először azt hitte, hogy a rovarokat gondozó segédje keverte össze az állatokat, de kiderült, hogy a gondozó a saját szemével látta megbámulni a fiatal sárgazöld egyedeket, tehát azt, hogy a „társas" sáska színe fiatal korban a „magányos" sáskákéra változott át. Később maga Uvarov is meggyőződött róla, hogy lárva korban az egyik féle sáska átalakulhat a másik féle sáskává. Tehát a Locusta migratoria és a L. danica nem két sáskafaj, hanem ugyanazon faj két megjelenési típusa: csoportos és magános fázisa.

Uvarov felfedezését később mások is megerősítették, sőt az átalakulást mesterségesen is kiváltották. Szűk térségben 3—4 magános fázisban levő sáskát neveltek együtt. Az összezárt állatok — annál gyorsabban és tökéletesebben, minél fiatalabbak voltak — átalakultak csoportos fázisú egyedekké. Ahhoz azonban, hogy az átalakulás bekövetkezzen, a fiatal sáskának látniuk, illetve csápjaikkal tapintaniuk kell egymást. Sötétben, illetve a csápok és a tapogatók eltávolítása után a átalakulás nem következik be.

A látási és tapintási ingerek által kiváltott átalakulás során az állatoknak nemcsak a színe változik meg. Más lesz például testüknek, elsősorban a fejüknek a rajzolata, megváltozik az állatok életmódja, sőt a csoportos együttélés hatással van szexuális folyamataira is.

A csoportos együttélés, illetve az elszigeteltség nemcsak az ivarérés idejét szabályozza, hanem meghatározza a következő nemzedéknek, a leendő utódoknak a típusát, a csoportos, illetve a magános formákhoz való tartozását is. Ha egy magános típusú nőstény csak a párzás idejére találkozik egyetlen hím állattal, a lerakott petékből magános fázishoz tartozó alakok fejlődnek ki. Abban az esetben, ha a nőstény a párzás után még hosszabb időn át találkozik egy vagy több hímmel, a lerakott petékből a csoportos fázisra jellemző színű és életmódú lárvák alakulnak ki.

A csoporthatás a termeszek szexuális tevékenységében másképpen nyilvánul meg, mint a sáskák esetében. Megfigyelték, hogy a szárnyas hímek már jóval a nászrepülésük előtt kifejlődnek. Ivarmirigyeik tehát működésre alkalmasak, uz állatok mégsem mutatnak ivari tevékenysé- get, ugyanúgy élnek a termeszvárban, mint az ivartalan katonák. Párosodásra estik akkor képesek, ha kirajzanak, elhagyják a közösséget, Ebben az esetben tehát a csoporthatás a szexualitást gátolja.

Az örvényférgek, a sáskák, a termeszek mindannyian gerinctelen állatok. Eddig róluk beszéltünk, ezért joggal felvetődhet a kérdés: vajon a magasabb rendű élőlényeknek, a gerinces állatoknak a körében megfigyelhető-e a csoportos életforma ennyire mély és alapvető alaktani-élettani módosító hatása? Ha van ilyen „csoporthatás“, miben nyilvánul meg, túl a közismert, de pontosan még alig meghatározott viselkedésbeli változásokon?

A gerinces állatok körében kevesebb vizsga, lalot végeztek. Ez egyrészt abból adódik, bogy a gerincesek közösségi jelenségei bonyolultabbak, nehezebb őket kibogozni, másrészt technikai nehézség az oka, hiszen kézenfekvő, hogy egy termeszvár vagy a hangyaboly élete köny- nyebben tanulmányozható, mint mondjuk egy gazellacsordáé az afrikai pusztaságban. Né* hány sikeres kísérletről azonban már tudunk. A kísérletek eredményei arra utalnak, hogy a „csoporthatás“ a gerinces állatok esetében is érvényes.

M. Harrison angol kutató galambokkal kísérletezett. Azt tanulmányozta, hogy milyen hatással van a nőslény galambok peteérésére az, ha egyedül vagy ha társasán tartja őket. A magánosán tartott madarakon a peteérés elmaradt. A tojásrakáshoz tehát társ jelenléte szükséges, bár az nincsen nemhez kötve. A fészek közelében elhelyezett tükör ugyanis, amelyben a galamb önmagát rendszeresen láthatta, elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a peteérést és a tojásrakást megindítsa. A kísérlet egyébként ismét utal arra, hogy a látásnak fontos szerepe van a csoporthatásban.

Hasonló eredményre vezettek a sirályoknak és más tengeri madaraknak a költésviszonyai- val és a tojáshozamával foglalkozó vizsgálatok is. A népesebb fészektelepeken a lojásiioZaiu bőségesebbnek bizonyult. Persze ez uem jelenti azt, hogy a népes költőtelepek az illető madárfaj korlátlan szaporodásához vezetnek.

Az emlősök közül elsősorban egereken vizsgálták a csoporthatás megnyilvánulásait. Ha ketrecekben különböző számű egeret tartottak, megállapítható volt, hogy az állatok ivarmirigyei annál kevésbé fejlődlek ki, minél többen voltak egy-egy ketrecben. Pézsmapockokkal, mormotákkal és japán szarvasokkal végzett kísérletek arra uz eredményre vezettek, hogy a zsúfoltság „stress-liatást" eredményez.

Más jellegű esőporthatást is sikerült az egereken kimutatni. Az állatokat három csoportra osztották. Az első csoportot 20 hím egér alkotta: egy nagy, közös ketrecben helyezték el őket; a második csoportba 8 hím egér tartozott, ezeket külön-külön ketrecbe tették, oly módon, hogy egy szellőző készülék segítségével a nagy, közös ketrec felől levegőt fújtak rájuk; a harmadik csoportba tartozó, ugyancsak 8, egyesével elhelyezett hím egérre pedig a szellőző berendezés segítségével állandóan friss, tiszta levegőt fújtak.

A kísérlet során kiderült, bogy az a 8 egér. amely „szag-összeköttetésben“ állt a központi nagy ketreccel, sokkal izgatottabb volt, jóval többet mozgott a „tiszta levegőt" kapott, másik társánál. Az állatok megölése után a csoporttal „szag-összeköttetésben álló" 8 egér mellékveséjének súlya — a csoportosan tartott 20 egeréhez hasonlóan <— 16 százalékkal volt nagyobb, mint a másik 8 állaté.

Egerek esetében tehát a csoport aktiváló, serkentő hatását, amely az izgatottabb mozgás* bán, illetve a megnagyobbodott mellékvesében jelentkezik, az állatok jellegzetes szaga váltja ki. Tehát a csoporthatásért náluk elsősorban nem a látási, hanem a szaglási ingerek, illetve az ezek által kiváltott idegi és hormonális működések felelősek. A további kísérletek arra is fényt derítettek, hogy az „aktiváló csoporthatást“ kifejtő szaganyagokat részben a járulékos ivarmirigyek részben a lábak talppárnáinak ve rejtékmirigyei termelik.

Láthatjuk tehát, hogy a „csoporlhatás" nem csupán némely állatfajra jellemző különleges, ritkán előforduló jelenség, hanem ez többé-ke vésbé minden, valamiféle közösségben élő állatfajra jellemző. fájj

Zvolentól nem messze, Oőová község kilencéves alapiskolájában, amelyben a Szlovák Nemzeti Felkelés ideje adatt a „Szlávok felszabadításáért" nevet viselő második csehszlovák partizánbrigád vezérkara székelt, berendezték a forradalmi hagyományok emlék szobáját. A helybeli ifjúság és a község lakossága innen meríti tudását és itt ismerkedik meg a munkásosztály harcainak történetével. Felvételünkön: Mária Hulinová tanítónő, akinek kezde ményezésére létesült az emlékszoba, a Szlovák Nemzeti Felkelés és a forradalmi mozgalom OŐovában lejátszódó eseményeinek történetéi magyarázza az iskola diákjainak

(Felvétel: I. Dubovský — ČSTK)

JÓL HALAD A MUNKA

(ČSTK) — November 1-én megkezdi üzemelését a Bratislava nevű új tízszintes hotél, amely magyar és csehszlovák vállalatok együttműködésével épült. Az új szálló a budapesti Volga hotel mintájára készült; a tervek a budapesti Lakóterv és a bratislavai Stavoprojekt együttműködésével készültek el. A szálló építése 1973 januárjában kezdődött, a beruházási költségek 220 millió koronát tesznek ki. A szálló a csillagos „B“ kategóriába fog tartozni, s a bratislavai Interhotel vállalat nyolcadik szállodaipari üzeme lesz.

Kapacitását tekintve ez lesz p köztársaság legnagyobb szállója, mert az összesen 387 egy-, két- és háromágyas szobában összesen 947 ágy áll majd a vendégek rendelkezésére. Valamennyi szobához fürdőszoba ps WC is tartozik, mindegyikben lesz telefon és rádió; 220 szobának lesz erkélye. Az egész épület két részből áll; a középső nagyobb rész szolgál a szállóvendégek elhelyezésére, a

kétszintes szárnyban helyezik el a 360 ember befogadására alkalmas kongresszusi termet, amelyet hat nyelvre történő szimultán fordítást elősegítő korszerű tolmácsberendezéssel, valamint vetítőberendezéssel látnak el, itt lesz azonkívül a nappali bár, az étterem, a Bratislava Club, a főpolgármesteri szalon és a nyitott terasz. Közvetlenül a hotelban fog működni a Čedok utazási iroda kirendeltsége, lesz itt azonkívül fodrászszalon, virágárusítás és drogéria, A szálló előtt 80 személygépkocsi és 30 autóbusz elhelyezéséhez parkolóhely épült Jelenleg a hotel lakórészének, valamint a szobák berendezésének befejezésén dolgoznak; a berendezést szintén magyar vállalatok szállítják.

Számítanak arra, hogy a jövőben a hotel közelében 25X25 méteres fedett uszodát, négy- pályás automatizált tekepályát, tornatermet és minigolfot létesítenek. A Bratislava Szálló vendégeinek kényelméről és megelégedettségéről 300 fős személyzet fog gondoskodni.

(Borzj László felvétele)