Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-29 / 177. szám, hétfő

Egy hét a belpolitikában FÉLÉVI SZÁMVETÉS A számok, adatok halmaza általában nem kelti fel az ol­vasók szélesebb körű érdeklő­dését. Ez alól az általános megállapítás alól valószínű­leg kivétel a népgazdaság fejlődéséről és a tervfelada­tok teljesítéséről közzétett statisztikai jelentés, amelyben az átlagos újságolvasó ember is érdeklődéssel mélyed el. Érthető ez. hiszen ezekből a jelentésekből npmcsak nép­gazdaságunk helyzetéről tá­jékozódik. az olvasó, hanem arról is, hogy az elmúlt idő­szakban végzett munkákkal miképpen alapoztuk meg szo­cialista társadalmunk további előrehaladását, a személyi fogyasztás kielégítését, vagy­is: elért életszínvonalunk megtartását és rendszeres to­vábbfejlesztését. Érthető megnyugvással és indokolt állampolgári büszke­séggel vettünk tudomást a szö­vetségi és a két nemzeti sta­tisztikai hivatal múlt héten ismertetett jelentéséből arról, hogy ez év első felében is folytatódott népgazdaságunk dinamikus fejlődése, amely az ötödik ötéves terv időszakát kezdettől fogva jellemezte. Arról tanúskodik ez, hogy a CSKP XIV. kongresszusa he­lyesen mérte fel gazdasági le­hetőségeinket és dolgozó né­pünk erejét, s ennek alapján megfelelően tűzte ki a továb­bi fejlődés céljait. Másrészt azt bizonyítja, hogy hazánk dolgozói tevékeny, kezdemé­nyező, elkötelezett munkával valósítják meg a kommunista párt politikáját, amelynek 1969 áprilisában élre került vezetősége határozottan kive­zette országunkat a mély po­litikai és gazdasági válság kátyújából, és céltudatosan irányítja szocialista társadal­munk további építése egyre igényesebb feladatainak meg­valósítását. 1974 első felében teljesítet­tük a tervben kitűzött fő fel­adatokat. s a jó gazdasági eredmények lehetővé tették az életszínvonal további nö­velését. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva ipa­runk termelése 6,2 százalék­kal, építőiparunk munkájának mennyisége 7,3 százalékkal nőtt, 13,4 százalékkal több be­ruházási feladatot valósítot­tunk meg és külkereskedel­münk forgalma 26,3 százalék­kal emelkedett. A tavalyi év első feléhez viszonyítva 4,9 százalékkal több húst adtak el a mezőgazdasági üzemek. A munkatermelékenység a tervezettnél gyorsabban nö­vekedett és az ipari termelés gyarapodásának 87 százalékát fedezte. A gazdasági eredmé­nyekkel összhangban fejlő­dött az életszínvonal: 1973 hasonló időszakával szemben a lakosság pénz jövedelme 4,7 százalékkal, a dolgozók átla­gos bére ' 3,1 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 8,3 %-kal ©melekedelt, ugyanak­kor a kiskereskedelmi árak és a létfenntartási költségek továbbra is szilárdak voltak. Az év első felében 48 500 la­kást építettek fel. Jó munkánk eredményeit indokolt örömmel nyugtáz­zuk. Tudjuk azt is, hogy sike­reink eléréséhez nagyban hozzájárult a KGST keretében a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal folyta­tott és egyre jobban elmélyü­lő gazdasági együttműködé­sünk. Eredményeink fokozzák hazánk dolgozóinak önbizal­mát és biztonságérzetét, s a további célok eléréséért még fokozottabb igyekezetre ser­kentenek. A Szlovák Nemzeti Felkelés és Csehszlovákia fel szabadítása jubileumait kö­szöntő nagyarányú szocialista munkaversenyben a dolgozók milliói értékes kötelezettség­vállalásaik teljesítésével já­rulnak hozzá az ötéves terv további igényes feladatainak megvalósításához és túlszár­nyalásához, a gyenge pontok orvoslásához, a nehézségek leküzdéséhez, a problémák megoldásához. Mert uagy hi­ba lenne, ha nem látnánk meg, hogy a jó eredmények mögött számos szakaszon le­maradás is megbújik. Míg például a vállalatok többsége hiánytalanul teljesíti, sőt túl is szárnyalja tervfeladatait, addig elég sok vállalatban különféle okok miatt lema­radnak fontos feladatok meg­valósításában. A beruházások szakaszán sem biztosítják mindenütt a feladatok egyen­letes teljesítését, késik egyes termelési kapacitások üzem­be helyezése, ami számos to­vábbi problémát okoz. Nem lehetünk elégedettek az álló alapok kihasználásának hely­zetével sem. Első félévi munkánk ered­ményeinek összegezésekor egyszersmind felmérjük a to­vábbi teendőket is, hogv ja­vítsunk és erősítsünk ahol szükséges, hogy az év végi számvetés is örömünkre szol­gáljon. A. B3ES3ÜZ3ES ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI TELNEK A MAGTÁRAK A múlt héten folytatódott az év legnagyobb mezőgazda- sági munkája — az aratás és a gabonafelvásárlás, és a dél­vidéki mezőgazdasági üzemek után az ország más területei is fokozatosan hozzá fogtak a gabona betakarításához. Az időjárás az elmúlt héten sem kényeztette el az aratókat, a mezőgazdasági dolgozók azonban minden alkalmas percet kihasználtak a termés betakarítására. Ennek az ál­dozatkész munkának és a jó technikai felkészülésnek kö­szönhetően jelentős előreha­ladást értek el a termés be­takarításában. A nyugat-szlo vákiai kerület mezőgazdasági és felvásárlási dolgozói ked­den jelentették a CSKP és a köztársaság vezető szervei­nek, hogy teljesítették a gabo­nafelvásárlás ez évi tervezett feladatait. A kommunisták ve­zetésével most arra töreksze­nek, hogy a CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kor­mány és a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetsége Központi Bizottságának felhívására a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója és a mezőgazda­ság szocializálásának negyed- százados jubileuma tiszteleté­re negyvenezer tonna gabo­nával teljesítsék túl az állami felvásárlási tervet. A CSKP Központi Bizottsága és az SZLKP Központi Bizott­sága a nyugat-szlovákiai kerü­leti pártbizottsághoz intézett levelében nagyra értékelte a mezőgazdasági dolgozók si­kerét és a gabonafelvásárlási tervfeladatok túlszárnyalásá­ra irányuló törekvését. A CSKP vezetősége őszinte kö­szönetét tolmácsolta mind­azoknak, akik e jelentős mun­kasiker' eléréséhez hozzájá­rultak. A levélben kiemelik, hogy a gazdag termés a hosz- szú távú, céltudatos és át­gondolt politikai-szervező munka eredménye, amely hozzájárul a növénytermesz­tés fejlesztéséhez. ÁLLÁSPONTUNK A CIPRUSI HELYZETTEL KAPCSOLATBAN 1974. VII. 29. A csehszlovák kormány a múlt hét elején közzétette ál­láspontját a Cipruson kiala­kul helyzettel kapcsolatban. Kormányunk határozottan el­ítélte a görög junta beavatko­zását Ciprus belügyeibe. Egyetértését fejezte ki a Biz­tonsági Tanács folyó évi jú­lius 20-i döntésével, amely a Ciprusi Köztársaság függet­lenségének és területi integ­ritásának tiszteletben tartásá­ra szólít fel. A csehszlovák kormány állásfoglalásában felhívja a görög kormányt, hogy haladéktalanul szüntes­se meg a beavatkozást Ciprus belügyeibe, azonnal hívja vissza a katonai személyeket Ciprusról és tartsa tisztelet­ben Makariosz elnök törvé­nyes kormányát, valamint a ciprusi népnek azt az elvitat­hatatlan jogát, hogv szaba­don dönthessen saját sorsá­ról. Igái) iksz hé h ru Az alakulat parancsnoka büszkén beszél róla: „Ö a mi neveltünk. Nálunk lépett be a pártba 1969-ben, utána pedig meggyőztük, hogy maradjon a hadseregben. Az egyéves tiszti iskola elvégzése után újból visszatért hozzánk. Albín Sčensný alhadnagy há­rom éven keresztül erdei mun­kásként dolgozott, majd a Spiš­ská Nová Ves-i Faipari Közép­iskolát végezte el. A képzőmű­vészet és a famegmunkálás iránt rendkívüli módon érdek­lődött ... Munkájúról ezt mondja: „Ala­kulatunknál a kullúrtevékeny ségnek különleges és bonyolult előfeltételei vannak. Katonáink kisebb csoportokban a közsé­geken kívül vannak elhelyezve, éppen ezért szabad idejük ki­használása nagy jelentőségű." Az összes csoportot sikerült te­levízióval, magnóval, rádióval, társasjátékokkal és könyvekkel ellátni. Az egység katonái egytől- egyig kitűnő fiúk. Feladatukat megbízhatóan teljesítik, még akkor is, ha emiatt nagyon ke­vés szabad idejük marad. Rend­szeresen kirándulnak a Duklá- ra, a Banská Bystrica-i SZNF Múzeumba. Smižanyba, J. Ná­lepka százados szülőhelyére, kiállításokra, a járási múzeum­ba, ahol a munkásmozgalom történetének kitűnő dokumen­tumaival ismerkedhetnek meg. A politikai iskolázást tematikai kirándulásokkal segítik elő, így pl. „Az első csehszlovák hadtest harcának nyomában“, „Az SZNF harcának nyomá­ban“. A csehszlovák—szovjet barát­ság hónapja keretében megren­dezett filmfesztivál tapasztala­tait az SZNF évfordulója al­kalmából megrendezendő film- fesztivál előkészítésében gyii- mölcsöztetik. Nemrég vándor­mozit ts kaptak. A csapat politikai iskolázá­sának keretében tematikus es­teket rendeznek, pl. Leninről, Angela Davisról, a chilei ese­ményekről. Ezek különlegessé­géből következik, hogy minden egyes témát a „második mű­szak“ számára Is megismétlik. Sčensný alhadnagy erről nem beszél; az ő részére magától értetődő dolog az, hogy az ilyen munkarendszer vele szem­ben Is magas igényeket tá­maszt. Együtt él az alakulat problé­máival: „SZISZ tagjaink tavaly hadseregünknek és népgazdasá gunknak 600 000 korona értéket adtak, amit társadalmi munká­val hoztak létre. Ebben az év­ben ez az összeg jóval nagyobb lesz, hisz egyedül a lőtér át­építése 350 000 korona értékei képvisel." Albin Sčensný alhadnagy ön­kéntes véradó Is. Hét véradá­sán kívül e nemes akció propa­gálásában is sikeresen részt vesz. A csehszlovák néphadse­regben kifejtett példás munká­jáért megkapta a SZISZ kitün­tetésének 1. fokozatát. Élete teljesen összefonódott az ala­kulatával, elégedettek vele és meggyőzték, hogy tudását gya­rapítsa. A katonai főiskolái-* javasolták. SVATOMÍR AMBROŽ * alezredes (A szerző felvétele) A SZOVJET HADSEREG ÉLETÉBŐL SZÁMÍTHATNAK RÁJUK A széles folyó a völgyet el­hagyva újra visszakanyarodik a vulkanikus eredetű hegyek fe­lé. A folyó legszűkebb medré­nél híd áll, és az „ellenség" éppen ezen a helyen vár a tá­madásra — jól kiépítette a tá­maszpontokat, az erős tüzérsé­get, lerakta az aknamezőket, a hidat pedig aláaknázta, hogy a támadás előtt az utolsó perc­ben a levegőbe röpítse... Egyszer csak az erdőből a víz folyásának Irányában elő­tört a páncélosok és tankok la­vinája, meglepték az „ellensé­get", teljesen megbontották ter­veit. A támadó seregek a jégen keresztül tették meg az utat a folyón — a híd alatt néhány kilométernyire készítette elő ezt az átkelőhelyet V. Volvenko főhadnagy utászainak csoport­ja. Az utászok a nehezített kö­rülményekben, főleg éjszaka teljesítették feladatukat. A gon­dos előkészület kifizetődött, az átkelőhelyet pontosan a terv alapján készítették el. Nem vé­letlenszerű, hogy ezzel a fel­adattal azt a szakaszt bízták meg, melynek tagjai az első és második minősítési osztály jel- vén v visel öl. Parancsnokukkal eddig számos sikert értek el a katonai körzet utász-egységei között. jÓL VIZSGÁZTÁK Sötét éjszaka volt, amikor a tajgában felhangzott Ny. And- rejev százados ütege hatalmas vontatóinak motora, amely ria­dó után vonult ki a terepre a harci feladatok teljesítésére. A látszólagos káoszban teljesen összehangolt volt a rakétake­zelők tevékenysége, amelyek egy kis tisztáson foglaltak el tüzelőállást... Úgy tűnt, hogy a sötétség és az erős fagy miatt nem lehet majd teljesíte­ni a feladatokat, ám a katonák gyorsan és megbízhatóan dol­goztak. V. Sirsov hadnagy a ki­tűzött időn belül jelenthette, hogy tüzelésre készen állanak. Amikor a tiszti csoport ellen­őrizte az adatokat, megállapí­tották, hogy minden rendben van, s ugyanakkor megszabták a végső kiértékelést is, meg­adták a „kitűnőt“. Ennél az ütegnél ez nem az első ízben történt, mivel Ny. Andrejev százados, a harci szolgálat mestere és a rakétások példa­képe, akik elhatározták, hogy továbbra is megtartják a „Pél­dás üteg" címet. NEM FELEDKEZTEK MEG RÓLA Alekszandr Perov őrmestert, a legjobb rádiólokátor kezelőt „A harci érdemekért" éremmel tüntették ki. Elsőként sajátítot­ta el az új harci technika ke­zelését. Tartalékos már, de az alakulatnál nem feledkeztek meg munkájáról és a Komszo- mol 17. kongresszusa alkalmá­ból a Komszomol szervezet ja­vaslatára Perov őrmester díjért címmel versenyt szerveztek, amelynek célja a legjobb ered­ményeket elérni a haditechnika kezelésében és a harci, vala­mint politikai felkészültségben. A díjat a verseny győztesének — a csoport legjobb parancs­nokának a kongresszus első napján nyújtották át. GYAKORLAT A TENGEREN Az Atlanti-tenger a tenger­alattjáró tengerészeit nem fo­gadta kedvesen —, a hajózás megkezdése óta rosszak voltak a látási viszonyok, erős volt a szél és a vihar nehezítette a feladatok teljesítését. A leme­rülés után a tengeralattjáró nyugati irányt vett. Röviddel utána felcsendült a parancsno­ki hídon V. Savlovszkij törzs­őrmester hangja: „Hajómotorok hangját hallom: irány... mély­ség ... távolság .. Azután következtek a pa­rancsnok gyors utasításai és a feladat teljesítésének leglénye­gesebb része, a —torpedótá-.tna- dás A tengerészek és Sz. Usz- tyinov százados munkájának pontossága és összehangoltsá­ga egy zenekarra emlékezte­tett. A hidrolokátorok kezelői és a torpedóvetők érdeme, hogy a torpedó pontosan célba talált... — rož — Kire van szüksége néphadseregünknek? Néphadseregünkben foko­zott mértékben érvényesül a tudományos-műszaki for­radalom hatása. Állandó műszaki fejlesztést igényel, s ehhez olyan szakemberek­re van szüksége, akik lépést tudnak tartani a tudomá­nyos-műszaki fejlődéssel. A hadseregben sok terüle- Ma van szükség képzett szakemberekre, így az elekt­ronikában, a rádiólokáció­nál, a gépészetben és a légi forgalom irányításában. El­kerülhetetlenül szükség van jó távközlési szakemberek­re. Hadseregünk fiatal állam­polgárainak szakmát és egész életre szóló távlatokat kínál. Ugyanakkor azonban nem tagadhatjuk, hogy a katonai élet sok szempont­ból igényesebb és nehezebb, mint a polgári élet. Ez ter­mészetes dolog. Ezért az egész társadalom a CSKP politikájával összhangban arra törekszik, hogy a tisz­tikar tagjainak munkáját kellőképpen megbecsülje. A csehszlovák hadsereg parancsnoki karának tagjai főképp a katonaiskolákból kerülnek ki. Ezek az érettsé­gizetteket parancsnoki, mű szaki és liadtápfunkciók be­töltésére képezik ki. A ka­tonai főiskolákat végzett személyek továbbképzésben részesülnek. HOGYAN DÖNTSÜNK? A polgári főiskolákon a tanulási lehetőségek tekin­tetében végzett elemzések megmutatták, hogy nem minden érdeklődőt tudnak felvenni. Ezért lehetőséget szeretnénk nyújtani a hely­szűke miatt fel nem vettek számára, hogy megismer­kedjenek a katonai főisko­lákon való továbbtanulás lehetőségeivel. Ezek az érettségizettek a következő katonai főiskolákon tanul­hatnak tovább — előnyös feltételek mellett: a) EGYETEMI JELLEGŰ FŐISKOLA: 1. Katonai Orvosi, Kutató és Továbbképző Intézet — Hradec Králové-i szék­hellyel, b) MŰSZAKI JELLEGŰ KATONAI FŐISKOLÁK: 1. a hrnúi A. Zápotocký Ka­tonai Akadémia, 2. Gyalogsági Katonai Főis­kola — Výškov na Mora­ve! székhellyel, 3. a košicei Katonai Pilóta­képző Főiskola, 4. a martini Katonai Pa­rancsnoki-Műszaki Főis­kola, 5. Katonai Műszaki E’öisko- la — Liptovský Mikuláš i székhellyel. 6. Hadtáp- és Műszaki Irányzatú Katonai Főis­kola — žilinai székhely­ijei, 7. a žilinai Közlekedéstu­dományi Főiskola Kato­nai Kara. Ezekre a katonai főisko­lákra vonatkozólag bővebb felvilágosítással a járási ka­tonai parancsnokságok szol­gálnak. Minden érdeklődő azt a járási katonai pa­rancsnokságot keresse fel, amelyhez állandó lakhelye tartozik. Itt kell benyújtania jelentkezési kérvényét, és itt kapja meg a kitöltendő űrlapokat is. TUŽINSKÝ DEZIDER, alezredes

Next

/
Thumbnails
Contents