Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-27 / 176. szám, szombat

A ciprusi események szemtanúja voltam IV. Mondottuk már, hogy a cip­rusi görögök és törökök fül­ledt politikai légkört kiváltó nemzetiségi torzsalkodásai évek óta napirenden voltak. Többnyire uzonban nemcsak ezek az ellentétek homályosí- tották el a szigetország egyéb­ként ragyogó égboltját. A brit gyarmatosítók igáját lerázva mind Görögország, mind Tö­rökország részéről rosszul lep­lezett ambícióik folytán komoly veszély fenyegette Ciprus füg­getlenségét. Ugyanakkor Nagy- Britannia — tekintettel a szi­get előnyös stratégiai fekvésé­re — megtartott két katonai támaszpontot. Míg Görögország az egész sziget bekebelezésén fáradozott, Törökország ét­vágya kisebb volt: görög és tö­rök részre akarta felosztani Ciprust. 1971-ben Grivasz görög tábor­nok, aki az EOKA britellenes nemzeti felszabadító szervezet­nek abban az időben volt a pa­rancsnoka, amikor Ciprus még brit gyarmat volt, a szigetnek Görögországhoz való csatolá­sán fáradozott. Grivasz körül szélsőséges jobboldali egyének csoportosultak. Programjuk az enózisz, egyesülés volt, amely a szigetnek Görögországhoz való csatolását jelentette. Ezt u ter­vet titokban a NATO agresszív tagállamain kívül azok a helyi egyházi tisztségviselők is támo­gatták, akik nem értettek egy Makariosz elnök semleges poli­tikájával. A helyzetet súlyosbította az annak idején Görögországból kiküldött, Cipruson trójai faló szerepében fellépő 650 görög tiszt, akiket a helyi Nemzeti Gárda megszervezésével és ki­képzésével bíztak meg. A NATO-tagállamok már a független, semleges Ciprusi Köztársaság létrejöttét sem nézték jó szemmel. Terveiknek inkább megfelelt a szigetor­szágnak Görögországhoz való csatolása, amely — köztudott — a NATO tagállama. Mint­hogy azonban Törökország is a NATO tagállama, a két or­szág közti ellentétek lényege­sen hozzájárultak és hozzájá­rulnak ma is a NATO hatalmá­nak megtépázásához. Megelégedve a huzavonát az ENSZ Ciprus lakosságának ér­dekeit tartva szem előtt 1963- ban egyhangúlag kimondta, hogy Görögország, Törökor­szág és Nagy-Brítannía — te­hát az érdekelt országok — (mindhárom a NATO tagálla­ma) szerződésben szavatolják Ciprus függetlenségét. A szer­ződés aláírására Genfben ugyanabban az évben került sor. Ismeretes, hogy Makariosz elnök kormányának független külpolitikája szálka volt nem­csak a szavatolók, hanem a NATO többi tagállama szemé­ben is. Ám a ciprusi helyzet elmérgesedéséhez az utóbbi időben — ha nem is közvetle­nül — a NATO-tagállamok „családjában“ bekövetkezett két további eseíhény is hozzá­járult. Az egyik az Égei-ten- gerben felfedezett köolajforrá- sokkal összefüggő görög—török konfliktus, a másik az USA és Törökország összetűzése a tö­rökországi Anatóliában ter­mesztett mák miatt. Miben rejlik e konfliktus lé­nyege? Köztudott, hogy az Égei-ten- ger számos kisebb-nagyobb szigetének egy része a török partok közvetlen szomszédsá­gában van. Ám a szigeteket ősidőktől fogva görögök lakják és ma Is Görögországhoz tar­toznak. Ezért Görögország a nemzetközi szokások értelmé­ben az e szigeteket körülfogó tengert is saját felségvízének tekinti. Ez ellen senki sem emelt kifogást mindaddig, amíg a görög geológusok Itt végzett fúrásai alkalmával kőolaj-for­rásokra nem bukkantak. így vált az Égei-tenger a „viszály almájává“, s ezért tá­maszt ma Törökország igénye­ket az Égei-tenger felére, te­kintet nélkül a Görögországhoz tartozó szigetekre. A további összetűzés háttere ennél is pikánsabb. A tőrök földművesek Anatóliában ember- emlékezet óta mákot termeszte­nek, mely azonban nem a kalá­csok töltélékéhez, hanem kábító­szerek gyártásához szolgál. Ezé- két a kábítószereket Törökor­szágból illegális utakon azzal a céllal csempészik az USA-ba, hogy ott titokban, óriási ha­szonnal árusítsák. Minthogy azonban a kábítószerek haszná­lata az egészségre rendkívül ártalmas, és mert a legszigo­rúbb vámvizsgálattal sem sike­rüli lefülelni a csempészek jó részét, az USA azzal a feltétel­lel, hogyha abbahagyják a mák- termesztést, a törökországi földművesek kárának megtérí­tésére kötelezte magát. Török­ország ennek a megállapodás­nak az alapján tiltotta be né­hány évvel ezelőtt a mák ter­mesztését Anatóliában és az USA-ból — kártérítés fejében — folyósított összegeket ezért fizette ki a parasztoknak. Csakhogy az USA tavaly óta nem teljesíti szerződéses kö­telezettségét, s ennek következ­ményeképpen a tőrök kormány feloldotta a mák termesztésé­nek tilalmát. Az USA a török kormánynak ezt az eljárását rossz néven vette, s tiltakozá­sa jeléül ez év tavaszán vissza­hívta ankarai nagykövetét. Ez röviden a NATO tagálla­mok viszonyának külpolitikai háttéré, mely a Ciprus függet­lenségét veszélyeztető okokra is rávilágít. Az elmondottakból is kitűnik, hogy Ciprust — Chiléhez ha­sonlóan az imperialisták meg­bízottai kerítették hatalmuk­ba. Nem vitás tehát, — s ezt Makariosz egyik nyilatkozatá­ban is megerősítette, — hogy csakúgy, mint Chilében, a szi­getország demokratikus rend­szerének a megdöntésére irá­nyuló véres államcsínyt Cip­rus határain kívül készítették elő. Az azonos taktikával és módszerrel történő, a nemzet­közi békét és biztonságot ve­szélyeztető külső beavatkozás tehát elvitathatatlan. Ennek az áldozata, ezért szenved, ezért vérzik Ciprus lakossága, mely- lyel a világ haladó szellemű népei, természetesen mi is, teljes mértékben szolidaritást vállalunk. Turistáink a nicosiai repülő­téren vegyes érzésekkel, szo­morúan, de egyben megköny- nyebbülten vettek idő előtt bú­csút Aphrodité napsütéses szi­getétől és jobb sorsra érdemes, dolgos népétől, mely ezúttal — hibáján kívül — teljes mérték­ben nem tehetett eleget ven­déglátói kötelezettségének. Örömmel és hálásan fogadtuk kormányunk rendkívüli gon­doskodását: azt a két repülőgé­pet, melynek jóvoltából a ke­gyetlen harcok színhelyét bé­kés otthonunkkal cserélhettük fpl KARDOS MÁRTA ^Nicosiában fo­lyik a romelta­karítás (ČSTK­^olvételj EMLÉKEK A felszabadulás utáni ötödik évben már egyáltalán nem lá­tott a jobb szemére. Közelebb hív, homlokára tolja szemüve­gét. Közelről nézve valóban észrevenni szemén a sebész szkalpeljének nyomait. Huszon­hét év után 1967-ben, az épen maradt szemet is veszélyeztet­ni kezdte a másik, a látásra al­kalmatlan. Üjabb operáció... Már kisgyerek koromban meg­tanultam, hogy a nagyon fon­tos dolgokra úgy kell valaki­nek vigyázni, mint a szeme fé­nyére. Tomašovič Pavel alezre­des elvtárs, a Dunajská Stre- du-1 {Dunaszerdahely) járási katonai parancsnokság főnöke harminc esztendővel ezelőtt va­lamire még a szeme fényénél Is jobban vigyázott... A járási katonai parancsnok irodájában ülünk, beszélge­tünk, kávézgatunk. Időnként idős századosok, őrnagyok ko­pognak az ajtón, a helyiségbe lépve szalutálnak s engedélyt kérnek a megszólalásra. Feszé­lyezve érzem magamat, pedig voltam katona, tudom, hogy ezt így kell. Mintha zavarna a fia­talságom, miközben kényelme­sen ülök — hivatalos járatban is vendégként — az öblös fo­telben. Talán az az oka mind­ennek, hogy u beszélgetés so­rán felvillantott képek, mozza­natok, események idején még nem Is éltem. Pedig hát ez nem bűn... A rokonszenves, deresedő ha- lántékú, ma ötvennégy éves al­ezredes testtartása, megjelené­se, határozott, friss mozdulatai jól példázzak a sport megtartó erejét. 1957-ben és 1958-ban a keleti hadseregcsoport nyolctu- sa-bajnoka volt .Ez „civil“ ér­telemben körülbelül egy össze­tett versenyszám országos baj­noki címének felel meg. A könyvekről, a képzőművé­szetről, a zenéről és a fotózás­ról beszélgetünk. Ezeket szere­ti Tomašovič elvtárs, meg a szerény embereket, főként. * * * Hogyan lesz valakiből hiva­tásos katonatiszt? A kérdést ugyan tem tettem fel Tomašo­vič elvtársnak, de a későbbiek során ez Is kiderült. Zemianska Olčán (Nemesócsa) született, 18 éves koráig Hroboňovón (Alis­tul ) nevelkedett. Harmincnyolc­ban, a magyar megszállás után családja a mai topolčanyi já­rásban fekvő Radošina község­ije költözött. Az ún. szlovák állam hadse­regébe rukkolt be a gimnázium elvégzése után, s érettségizett lévén, rögtön a tartalékos tisz­tek iskolájába került. Azt el­végezve, karpaszományos tize­desként az 1. gyalogezred 3. zászlóalja egyik hidászszaka­szának parancsnokolt. Zászló- alját 1944. május 5-én Trna- vából keletre irányították, hogy lövészárkokat és tankelhárító erődítményeket építsenek Pre­šov és Bardejov között a né­metek számára. • # * Tomašovič elvtárs lassan, de megszakítás nélkül pergeti az emlékezés orsóját. Felderíti az arca, amikor Šte­fan Záry jut az eszébe. A ké­sőbbi híres költővel együtt tel­jesítette a tartalékos tisztkép­zőt, s a közkedvelt Záry való­sággal tréfát űzött az ún. szlo­vák állam hadseregéből, az ott uralkodó katonai regulából, a német felügyelőkből. A társai Svejkként kedvelték. » « • A Bystré község környékére Irányított zászlóalj egységeinek legénysége még májusban kap­csolatot teremtett az azon a vi­déken tevékenykedő Csapajev partizánbrigáddal. A kapcsolat lényege kezdetben abban nyil­vánult meg, hogy az esetleges összeütközéseket elkerülendő, előre értesítették a partizáno­kat a katonaság tervezett moz­dulatairól. Később ez a kapcso­lat elmélyült, és sokan átálltak a partizánokhoz. A bystréí iskolában elszállá­solt katonák esténként már várták a partizánokat, s felsze­relést, lőszert, gránátokat és pisztolyokat adtak nekik. Aránylag nyíltan megtehették, hiszen századparancsnokuk, Poljak főhadnagy is rokonszen­vezett a partizánokkal. 1944 augusztusában például már lo­vakkal is ellátták a partizáno­kat. A Bystrén állomásozó kato­nák csak augusztus 31-én sze­reztek tudomást a Banská Byst- ricán, Martinban és másutt tör­téntekről. Egyidejűleg elterjedt a hír, hogy a németek le akar­ják fegyverezni a katonaságot. — Azt már nem! — reagáltak egyöntetűen a katonák, s au­gusztus 31-röl szeptember else­jére virradó éjjel szervezetten átálltak a partizánokhoz. — Poljak főhadnagy vezeté­sével Hanušovce községbe men­tünk, ahol „Martin“ a hegyek­be irányított bennünket. Ö ma­ga nem tartott velünk, s rövi­desen kiderült, miért. Alig hogy az erdőbe értünk, óriási robbanás reszkettette meg n le­vegőt. A magát „Martin“-nak nevező férfi néhány társával levegőbe röpítette a Hanušov­ce fölött átívelő viaduktot. Ké­sőbb persze megtudtam, hogy a „Martin“ név az SZNF hősét, Kukorellí őrnagyot takarta. A vele való további személyes ta­lálkozásaim maradandó élmény­ként élnek bennem. Bátor, nagy tekintélyű, de szerény, ember­séges katona volt. Civilben ta­nító, a hadseregben repülős tiszt — emlékezik Tomašovič elvtárs. « • • Az átalló katonákat szerve­zett egységként fogadta magá­ba a Csapajev partízánbrigád. „ŠčorŠ“ elnevezés alatt önálló katonai alakulatot képeztek, és szabályos harci feladatokat haj­tottak végre. Tomašovič szaka­sza járőrszolgálatot teljesített, gyakori fegyveres összetűzések­kel. Slánske Hory térsége nagyon fontos volt a németek számára, ezért szeptember elején a né­met hadosztályok parancsot kaptak a felkelés felszámolá­sára ebben a térségben. Szep­tember 7-én, tehát egy nappal a kárpáti hadművelet megkez­dése előtt, hatalmas túlerővel három oldalról kezdtek támad­ni. A német gyalogság támadá­sát az aknavetők és a tüzérség pergőtüze vezette be. Tomašo- vĺč legénysége védelmi állást vett fel. A tüzérségi támadás egy pillanatra sem lankadt, s a becsapódásokból arra lehetett következtetni, hogy a németek a partizánbrigád törzskarát lö­vik. Egy idő után egy katona jött lélekszakadva a törzskar felől, azt mondta, hogy a parancsnok­ságot szétlőtték, mindenki a saját szakállára cselekedjék. — A zűrzavarban azt hittem, hogy csak egy pánikba esett emberrel van dolgom, mert ilyen is van, így továbbra is az állásban maradtunk — mond­ja Tomašovič elvtárs. — Fentről jól láttuk a harcvonalba fejlő­dő, egyre közeledő német gyalog­ságot. Magam, s legényeim lel­kiállapotát talán nem is kell érzékeltetnem. Aztán újabb em­ber jött a törzskar felől, vére­sen, s tovább már nem kétel­kedhettem. Nyugat felé arány­lag csönd volt, elindultunk te­hát, azzal a szándékkal, hogy átverekedjük magunkat, ha eset­leg bekerítenek... » » * Mintegy háromórás menetelés után értek az erdő szélére. Itt a huszonegy főnyi szakasz, élén parancsnokával, Tomašovič kar­paszományos tizedessel, libasor­ba rendeződött, s tovább haladt a hegyi ösvényen. Egy kiugró szíklaoromról hirtelen kibizto­sított gránát hullott eléjük. 21- es védelmi gránát, villant át Tomašovič agyán, de már nem volt ideje felkapni és elhají­tani ... A szakasz szátszaladt. Ötöd­magával a cserjék közt' egy patak közelében várta ki az estét. Fején, kezén és hasán sérült meg. Sokáig nem akarta elhinni, hogy nem végzett ve­lük a gránát. Kastl, Adamec, Pánis, Daniš és ő. Mind az öten éltek. Felmérték a helyzetet: a németek tehát három oldalról támadtak, s a negyedik oldalt géppuska-tűzfészekkel zárták le. • t t Solivar település lakosai or­vost kerítettek, aki elsősegély­ben részesítette a karpnszomá- nyos tizedest. Azonban a sze­mében is repesz volt, így az ismerős jaczkóék segítségével a nrešovi katonai kórházba ke­rült, melyet akkor még nem foglaltak el a németek. Három napig várt, hogv sorra kerül­jön, aztán menekülnie kellett, mert a németek megtudták, hogy a kórházban felkelő ka­tonák is vannak. Kéthetes bo­lyongás után jutott haza Radp- šinára. Itt kivették szeméből a reneszt, de már későn. Szüleinél rejtőzködve várta ki április 2-át, amikor a szov­jet hadsereg felszabadította a községet. Falujában azonnal a milícia parancsnokává válasz­tották. 1945 májusában vissza­tért a már felszabadított or­szág hadseregébe, s azóta is tart katonai pályafutása. • » • Lassan összefonódnak az em­lékezés szálai. Rendkívüli hely­zetekben áltálában nehéz pon­tosan megítélni valamit. Ezért az egykori bajtársak még ma, harminc év után is keresik u találkozást egymással. — Tavaly járt itt Beňá és Stefka Severín — mondja To­mašovič elvtárs. — Tőlük tud tam meg, hogy ők, a gránát­robbanást követően egy másik csoporttal tartottak. Kováčik egész télen a hegyekben búj- dosott és tüdőbajt kapott. Cer- nýt elfogták a németek, kon­centrációs táborba vitték, de megúszta: ma az NDK-ban él. Én eJőbb Léván tevékenyked tem, hatvankettőben kerültem az itteni katonai parancsnok­ságra. Érthetően minden alkal­mat megragadok, hogy az egy­kori barátokkal, bajtársakkal találkozzak, hiszen ismert tény: közösen jobb emlékezni, mint egyedül, mert így a múltat egy kicsit kifényezi az emlékezés ... — hallgat el Tomašovič elv­társ. BERECK JÓZSEF Új tej szári tó üzem Az idén áprilisban kezdte meg a próbaüzemelést az olomouci ÓLMA tejipari vállalat korszerű tejszárító üzeme, amely 500 000 liter tejet dolgoz fel naponta. Az üzemet 10 hónap alatt épí-. tették fel 55 millió korona költséggel. Felvételünkön: P. Domáci művezető, a szocialista munkabrigád tagja, a müszertáblánál. (Felvétel: Galgonek — CSTKJ

Next

/
Thumbnails
Contents