Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-17 / 167. szám, szerda
MILOŠ GOSIOROVSKÝ: A Szlovák Nemzeti Felkelés - a csehek és a szlovákok új kapcsolatainak kezdete i. Negyed évszázaddal ezelőtt, a Szlovák Nemzeti Felkelés ötödik évfordulója alkalmából Klement Gottwald elvtárs ezt mondotta: „Az a körülmény, hogy új köztársaságunk van, az egyenjogú csehek és szlovákok állama, a dolgozó nép állama, olyan köztársaságunk, amelyben a dolgozó nép megbonthatatlan baráti szövetségben a hatalmas Szovjetunióval országa és nemzete sorsának ura, a Szlovák Nemzeti Felkelés legnagyobb Vívmánya.“ (Klement Gottwald Művei, XV. k., Prága 1961, 276. o., cseh nyelven). Az a körülmény, hogy Gottwald elvtárs a Szlovák Nemzeti Felkelés legnagyobb vívmányának a Szovjetunióra támaszkodó két egyenjogú testvérnemzet közös szocialista államát tartotta, világosan bizonyítja, hogy a felkelés milyen fordulópontot jelentett a csehek és a szlovákok egész addigi történelmi viszonyában. Valóban: bár természetesen a felkelés fő feladatának azt tekintette, hogy a szlovák nemzet minden erejével hozzájáruljon a világhaladás fő ellenségének, a hitleri fasizmusnak a leveréséhez, ugyanakkor célja az volt, hogy új, szilárd alapokra fektesse a két testvérnemzet kapcsolatait is. Az egész történelem, a jelem, de két nemzetünk múltja is igazolja ennek a ténynek mély igazát. Arról van ugyanis szó, hogy bár a Nagymorva Birodalom bukása után a csehek és a szlovákok sorsa több mint ezer éven át, vagyis egészen Ausztria—Magyarország széthullásáig a népek közép európai konglomerátumának két különböző részében alakult, mégis 1918 előtt is együtt éltek és érezték át nemzeti életük legjelentősebb, kulcsfontosságú problémáit. Erről főleg az a tény tanúskodik, hogy a cse^ hek és a szlovákok korszerű nemzetekké abban a meggyőződésben alakultak át, hogy egymáshoz tartoznak és szükségük van egymásra (ez vonatkozik pl. a cseh és a szlovák nemzeti megújhodásra), élénken tudatosították, hogy a többi szláv nemzet családjához és annak keretében elsősorban a nagy orosz nemzethez tartoznak. Valóban, mi sem volt természetesebb annál, hogy ez a két nemzet az első világháború végén, a népek Habsburg börtönének széthullása idején, amibem döntő része veit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek, elhatározta a közös állam létrehozását. Az önálló Csehszlovák Köztársaság feltételei között rendkívül nagy fejlődésen ment át mind a cseh, mind a szlovák nemzet. A burzsoázia uralma Idején azonban hivatalosan tagadták a kialakult modern szlovák nemzet létét. A szlovákok és a csehek, illetve a csehek és a szlovákok sorsának kölcsönös összefüggéseiből, a sorsszerű csehszlovák kölcsönösségből kikövetkeztették azt az „elméletet“, hogy a csehek és a szlovákok tulajdonképp em egy nemzet és ily- formán a burzsoá Csehszlová kiát az ilyen kiötlött, fiktív csehszlovák n mzet centralista államaként építették. Annak következtében, hogy a burzsoá köztársaság nem teljesítette nemzeteinek mindem nemzeti vágyát, a szlovák nemzetnek — amelv 1918 ©lőtt kedvezőtlenebb nemzeti és politikai feltételek között fejlődött — 1918 utáni helyzete sem volt (a kapitalizmus feltételei között nem is leheteti J egyenjogú a testvéri cseh nemzet helyzetével. A szlovák reakció ezi u tényt felhasználta arra, hogy megkísérelte- a szlovák nemzet kevésbé öntudatos részének szembeállítását az egész cseh nemzettel (Szlovákia egyen jogúdon helyzetéért nem a cseh burzsoáziát, hanem a „cseheket“ vádolta). A munkásosztály, valamint a cseh és a szlovák értelmiség a CSKP- hez csatlakozó legjobb erői ezzel szemben elutasították a csehszlovák nemzet burzsoá fikcióját éppúgy, mint- a szlovák burzsoázia szeparatista, Csehellenes politikáját, erejük teljéből harcoltak a csehek és a szlovákok teljes egyenjogúságáért, miközben a Szovjetunióban a nemzeti kérdés lenini megoldásának ragyogó példájára hivatkoztak. A lenini eszmék csehszlovákiai társadalomra való alkotó alkalmazását célzó igyekezet meggátolta azt, hogy a szlovákiai visszahúzó erők javára visszaéljenek a szlovák kérdés megoldatlanságával, s a szlovák, valamint a cseh nemzet tömegeiben semlegesítette a szlovák, illetve a cseh nacionalizmus hatását. Igaz, 1938 őszén és 1939 tavaszán a kialakult bonyolult nemzetközi helyzetben ez a törekvés sem gátolhatta meg a müncheni diktátumot és Csehszlovákia szétverését. 1938 őszén a müncheni diktátum és 1939 tavaszán a Csehszlovák Köztársaság szétzúzása veresége volt mind a cseh, mind a szlovák nemzetnek A cseh nemzet a hitleri fasizmus közvetlen megszállása alá kér rül*t, míg a szlovák nemzet az ún. szlovák klerikális fasiszta állam címkéje alatt a hitleri csatlós megszégyenítő helyzetében. A Csehszlovák Köztársa*/ ság szétverésének döntő ténye* zője ugyan a hitleri fasizmus agressziója (tehát külső tényező) volt, de nem csekély szerepe volt abban a cseh és a szlovák burzsoázia gyalázatos kapitulációjának és árulásának is. Nem talált visszhangra a CSKP-nek az 1938 előtt uralkodó cseh burzsoáziához intézett figyelmeztetése, hogy a nemzeti elnyomás politikájával a hitleri fasizmus csehszlovákiai szövetségeseinek malmára hajtja a vizet: ez is egyik (bár nem a fő) oka volt a Csehszlovák Köztársaság szétverésének. A hitleri ' fasizmus esetleges vereségével kapcsolatban pedig az volt a kérdés, hogy milyen alapokon, milyen elvek szerint újítsák meg a két testvérnemzet közös államát. A burzsoá emigráció képviselői arról beszéltek, hogy vissza kell állítani a München előtti viszonyokat, míg a szlovák fasiszta burzsoázia képviselői kifejezetten azzal ijesztgették a szlovák népet, hogy Csehszlovákia megújítása ismét egyet jelent majd a szuverén szlovák nemzet létének tagadásával. Ezzel szemben a kommunista párt képviselői a moszkvai emigrációban éppúgy mint a cseh országrészekben és Szlovákiában nem tévesztették szem elől azt a gondolatot, hogy meg kell újítani a csehek és a szlovákok (mint két közelálló testvérnem- zet) közös államát, de új szociális és nemzeti alapokon. Ezért amikor 1943 végén az SZLKP illegális központi bizottsága igyekezetének köszönhető A 2. ejtőernyős dandár egy csoportja bevetésre készen véglegesen Szlovákiában, a harcoló egység kötelékében maradtam — mondja. — Két nap múlva már Dnbrá Niva, később Zvolenská Slatina, Zvolen, Pliešovce, Banská Bystrica és Sálková térségében harcoltam, mint páncéltörők szakaszparancsnoka. Sok bajtársam életét áldozta, de a túlerő ellen kénytelenek voltunk visszavonulni a hegyekbe. A Stará Hora felé menet iszonyú légitámadást ért meg. Az ágyút használhatatlanná tették, s elindultak az ismeretlen erdei ösvényen. így találkoztak Ma karov partizáncsoportjával, amely befogadta őket. Liptovská Revúca, Liptovská Osada térségében partizán- tevékenységet folytattak. Sok életveszélyes kalandban, harcban vett részt. Saját nevére szerzett 1484-es számú igazolvánnyal a zsebében polgári ruhában járta a falvakat. Élelmet szerzett, felderítő munkát végzett. Mindaddig, amíg nem találkoztak a Vörös Hadsereggel. — Kežmarokon szervezték újjá a 2. ejtőernyős dandárt — fonja tovább az emlékezés fonalát.— Rövid kiképzés, s máris mentünk a frontra._ Martinnál, Vrútkynál és Žilinánál harcoltam. A háború vége Valašské Meziŕíčíben ért. Furcsa volt az óriási csend, az hogy nem kellett az ellenség golyója elől bújni. Egyszerre tudatosítottuk, hogy túléltük a háborút, elnémultak a fegyverek. A prágai felvonuláson a győztesnek kijáró fogadtatásban volt részünk. A háború véget ért, de Pá- pay őrmester még nem vetette le az egyenruhát. Luőenecre (Losoncra) helyezték át, hogy megszervezze az ottani helyőrséget, irányítsa a tartalékosok kiképzését. Aztán ismét máshová, Malackyba szólította a parancs. Itt nem sokáig maradt. Kežmarokba irányították, hogy a csehszlovák néphadseregbe bevonuló első újoncok kiképzésében részt vegyen, mint ütegparancsnok. A leszerelési parancsot 1946. március 16-án kapta meg. Csaknem ötéves katonáskodás után furcsa volt a polgári életbe beilleszkednie. Részt vett az akkori közigazgatási szervek munkájában és a földosztásban. A pártba még a februári események előtt belépett. Négyhónapos politikai tanfolyam után a körzeti nemzeti bizottság titkára lett szülőfalujában, majd később Golianovón és Lapašban. Az ötvenes évek elején mint a milícia tagját javasolták az akkor szerveződő PHSZ kerületi bizottságába. Politikai előadóként tevékenykedett a területi átszervezésig. Ettől az időtől a PHSZ járási bizottságának volt az elnöke egészen 1973. október 6-ig, amikor is a szövetség szlovákiai kongresszusán a PHSZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöki tisztségébe választották meg. A szövetségben mindenkor arra törekedett, hogy az internacionalizmus szellemében a fiatalokat hazaszeretetre nevelje. Célja az volt és ma is az, hogy a szövetség tagjai mindenkor készen álljanak hazájuk védelmére. Hozzátartoznak a honvédelmi és a motoros-sportok. Egykor harcolt, ma nevel. Eljár az iskolákba, a kiképzőközpontokba, s a fiatalokat megismerteti az SZNF eseményeivel. A harcokban való részvételéért, munkásságáért 12 érdemrendet és kitüntetést kapott. Köztük az 1939-es csehszlovák hadikeresztet, az SZNF érdemrend második fokozatát. Az építésben szerzett érdemekért és a Bátorság Érdemrendet stb. Azért fáradozik, hogy a szövetség szervezetei legméltóbban ünnepeljék meg a közelgő jubileumot. Közben abban reménykedik, hogy találkozik majd egykori harcostársaival. NÉMETH JÁNOS TíM mint emlékezés... te. Úgy határoztak, hogy megvárják a reggelt, hogy könnyebben tájékozódhassanak. — Reggel elértek hozzánk a szovjet felderítők — eleveníti fel a több mint 30 évi eseményeket. — Azt mondták csapataik támadásra készülnek. Mondtuk, hogy ál akarunk állni hozzájuk. Azt tanácsolták, hogy maradjunk a községben, s ha jön a Vörös Hadsereg, ne fejtsünk ki ellenállást. így is történt. Tizennégy emberrel, két páncéltörő ágyúval és három teherautóval fogságba mentünk. Mire az offenzíva befejeződött, 25 000 szlovák katona volt már az uszmani táborban. A szlovák hadtest nem létezett többé. Ekkor már mindnyájan tudták, hogy Svoboda elvtárs parancsnoksága alatt a Vörös Hadsereg oldalán csehszlovák dandár harcol a fasiszták ellen. Michal Pápaynak is az volt a vágya, hogy e katonai egv- ség kötelékébe lépjen. Nagyon megörült, amikor megtudta, hogy Marek Culen elvtárs, Gajdos ezredes és néhány szovjet tiszt toborzó bizottságként érkeztek a táborba. Jefremovba került, ahol a 2. ejtőernyős dandár formálódott. Mint gyalogosnak furcsa volt megszokni a léggömbből, majd a repülőgépből való ugrást. Végül is minden a legnagyobb rendben volt. Proszkurovba helyezték át egységüket és harcképessé nyilvánították. A duklai hadműveletek során kerültünk bevetésre — mondja. — Szánok lengyel község körüli térségben harcoltunk. Amikor a szovjet csapatok leváltották egységüket. Krosznón pihentünk. Itt ért a hír, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. Hogy mit éreztünk, nehéz volna megmondani. Egy emberként kértük, hogy dandárunkat küldjék a felkelés területére. Szlovákiában véres harc folyik, mi pedig pihenőben vagyunk. Gyerünk mielőbb segíteni. így lehetne jellemezni az akkori hangulatot. Nem is csoda. Mindenkinek volt odahaza valakije: szülei, felesége, rokona, vagy kedvese. Ám a katonaságnál a parancs a törvény, így hát, várni kellett. Pápay őrmesternek is meg kellett elégednie azzal, hogy repülőgéppel járt Szlovákia felett, dobálta le ejtőernyővel az utánpótlást. Később a Tri duby repülőtéren rakták ki szállítmányukat, s vissza sebesülteket vittek. — Október 13 án aztán én is Az emberek éietútja különböző. Michal Pápay azok közé tartozik, akik megismerték a nélkülözést, a cselédéletet Megjárta a frontot, harcolt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. — Tízen voltunk testvérek. A sorrendben én voltam az ötödik. A Vefké Janlkovce-1 barátaim igazolhatják, hogy menynyit nélkülöztünk — emlékezik. — Tizenöt éves koromban már munkába álltam, hogy népes családunk mindennapi ke nyere — ha szűkösen is — meglegyen. Akkor mi, kamaszok, dehogy is gondolhattunk a játszásra. Kenyérkeresőknek számítottunk ... Egy ideig alkalmi munkár volt, majd a Nitra folyó szabályozásánál, később pedig a Nitra —Zlaté Moravce-i vasútvonal építésénél dolgozott. A II. világháború kitörését szorongó érzéssel fogadta. A tényleges katonai szolgálat előtt állt. A behívó 1941. október 1- én Bratislavába az 1. gyalogezredhez szólította. Az altiszti iskola elvégzése után, az újoncok kiképzéséhez osztották be. A v*t év. habár csigalassúsággal a vége felé közeledett — mondja. — A leszerelés helyett azonban a menetszázaddal a frontra küldték a biztosító hadtesthez. Többszöri áthelyezés után a frontvonalra vezényelték, ahol Melyito- poly környékén kerültünk bevetésre. Az első napokban azt a parancsot kapta, hogy páncéltörős szakaszával a 2. zászlóalj megerősítéseként vonuljon tüzelőállásba. A térképre berajzolta a megadott helyet, s elindult. A front azonban a szovjet katonák folytonos támadása következtében mozgásban volt. Az éjszaka Briljevka községben érMichal Pápay
