Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-13 / 164. szám, szombat

Onleleplezők A maoisták újabb népellenes kampánya A Kínai Kommunista Párt tavaly augusztusban tar­tott X. kongresszusának szóno­ki emelvényéről felhívással fordultak az összes „igazi párttaghoz, hogy bátran halad­janak szemben az árral". Mind­járt tisztázták is, hogy e fel­hívás szerzője maga Mao Ce tung, nehogy bárkinek is két­sége támadjon azzal kapcso­latban, honnan ötlődött fel ilyen gondolat abban az or­szágban, ahol negyedszázaddal ezelőtt győzedelmeskedett a forradalom, ahol a még 1954- ben elfogadott alkotmány ki­domborította, hogy az ország­ban kialakult államrendszer biztosítja azt a lehetőséget, hogy „virágzó és boldog szo­cialista társadalmat építsenek Jel". Nyilvánvalóan felfogván azt, hogy még Mao-Ce-tung évtize­dek óta dívó, túlzásba vitt menni“ elv elfogadása vala­mennyi „igazi“ párttag számá­ra egy olyan pártban, amely vezető és kormányzó szerepre hivatott az országban. Miért köteles mostantól egy szocia­lista államban egy „igazi párt­tag — nem félve a tisztségé­ből való elmozdítástól, a párt­ból való kizárástól, a börtön­től, válástól, élete elvesztésé­től — bátran haladni az ár el­len?“ A folyóirat megkerülte eze­ket a számára kényes kérdése­ket és Mao Ce-tung tekintélyé­vel palástolta magát. Egyéb­ként ehhez folyamodik a mao­ista propaganda, ha nincsenek érvei. „Mao Ce-tung elnök, a nagy vezér pártunk vezetője és iránymutatója, aki volt olyan bátor, hogy az árral szemben haladjon, a helyes irányvonal­hoz tartsa magát“ — olvassuk a cikkben. ,Jang csungsani egyetemi tanár Konfuciusz tanításának ártalmas- fságáról „világosítja fel“ a kínai parasztokat az „új kulturális forradalom keretében. jfczemélyi kultuszának viszonyai ^közepette is kétségek támad­hatnak az egyszerű párttagok­éiban azzal kapcsolatban, hogy ,+helyes és ésszerű-e az ilyen Rendelkezés, a mondottakhoz Rnég hozzátették: Mao Ce tung ielnük rámutatott: ár ellen fámenni — ez a marxizmus—le­ninizmus alapelve". Más szó­ival, hogy minden kétséget el­oszlassanak, azon kívül, hogy ^ „nagy vezérre“ hivatkoznak, ■fiegkísérelték a marxizmus— ’jeninizmus tekintélyével álcáz­ni az ő rendelkezését: „az ár Üllen haladni". Miért kellettek ilyen bizony- ugatások Mao Ce-tungnak? A legutóbbi 15 év tényei ar­ról tanúskodnak, hogy az „ár /ellem menni“ jelszó azért kel- í«ett Mao Ce-tungnak, hogy va­rjaimképpen megvilágítson egy fagyon figyelemreméltó tényt: Á megtorlások és a rendszeres ■^pgymosás" ellenére nemcsak (p kínai nép, hanem a Kínai JÉP romjain létrehozott új (maoista párt számos tagja 'Mindmáig elkeseredett ellenál­st tanúsít a „proletár" irány­vonalakkal és utasításokkal ’izemben. Mao olyan „hős“ szí­nében szeretne feltűnni, aki .Avan olyan bátor“, hogy szem- jjjeforduljon az árral, azaz or- ■i&ága dolgozóinak akaratával és vágyával, mintha azok egy- jázer „nem nőttek volna fel an- ijtak megértésére“, mire is van 'jzükségük a valóságban. Vé- •|ül is a „nagy kormányos“ (ázemvedélyes vágya, hogy olyan ^teoretikusként“ tűnjék fel, aki új „alapelvvel“ fejlesztette és gazdagította“ a marxizmus— ŕeninizmust. A pekingi vezetők szándé­kaik való lényegének elkendő­zésére törekedve a Kínai KP X. kongresszusának után er- nyedetlen figyelmet szentelnek q „bátran halódjunk az ár el­len“ a maocetungi „alapelv“ propagálásának. A Hunci, a Kínai KP Központi Bizottságá­nak elméleti folyóirata például különcikkben foglalkozott ez­zel a kérdéssel. Ha az ember figyelmesen el- '^ivassa a Hunci tavalyi 12. ífeámában megjelent cikke«t, Mindjárt szemet szúr, hogy a fClkk megkerüli azt a kérdést, inaiért kötelező az „ár ellen Mas szóval, aki kételkedni merészel, a „nagy vezér“ ellen lép fel. Ez fenyegetően, de nem meggyőzően hangzik. An­nál is inkább, mert ha az irányvonal, mint a cikk állítja, „helyes“, ha — mint általában egy igazi szocialista államban — a nép vágyait és reményeit fejezi ki, akkor miért kell fi­togtatni a bátorságot, miért kell azt írni, hogy Mao Ce- tung ehhez az irányvonalhoz „merte tartani magát“? Mit ke­res itt a „bátorság“ szó? He­lyesebb volna, ha azt monda­nánk, hogy az az irányvonal, amelyhez Mao Ce-tung „tartja magát", a kínai dolgozók lét­érdekei, a szocializmus eszmé­nyei ellen irányul. E cikknek van még egy fel­figyeltető helye. Azt olvassuk, hogy „Mao Ce-tung elnök ve­zetésével megtisztították a pártszervezeteket. Tovább Maó­ra hivatkozva kidomborítják: „Az ilyen fajta tisztaság azon­ban végeredményben csak vi­szonylagos lehet. Abszolút csak a tisztátlanság". Más szó­val, bármennyire is iparkodott Mao Ce-tung a „kulturális for­radalom“ idején és utána, bár­mennyire is „tisztogatta“ a pár­tot, mégis fél, hogy mindez csak viszonylagos lehet, hogy a párttagok többsége, azaz az „ár“ újra szembefordul az ő „bölcs, helyes“ irányvonalával és rendelkezéseivel, „nagy esz­méivel “. Mao Ce-tung és csoportja a Kínai KP X. kongresszusán ép­pen ezért kényszerítette ki az arra vonatkozó rendelkezést, hogy a „kulturális forradalom­nak“ Kínában „sokszor“, 7—8 évi időközökben meg kell is­métlődniük, mintha ez Mao Ce-tung által „felfedezett“, az emberek akaratától és óhajától független „objektív törvény“ volna. Akár akarják, akár nem, végzetszerűen elkerülhetellen, hogy az egész kínai társada­lom felülről lefelé történő újabb tömeges politikai tiszto­gatásai egy nemzedék életében többször megismétlődjenek. Ezzel valójában beismerik, hogy a Mao áltál Kínában lét­rehozott katonai-bürokratikus rendszer nem tud meglenni ál­landó t&meges tisztogatások, megfélemlítések és megtartá­sok nélkül, a kínai nép túl nyomó többsége ellen vívotl állandó harc nélkül. A 80. életévét betöltött Mao Ce-tung mindinkább kénytelen számolni az idő-tényezővel, s közvetlen irányításával siet még egy kört lebonyolítani a „kulturális, forradalomban“, s a jelekből ítélve arra számít, iiogy megszilárdítja helyzetét, elfojtja irányvonalának ellen­zését, biztosítja a hatalomnak számára szükséges folyamatos­ságát és befejezi a „felépít­mény forradalmát“, amelyet a hatvanas évek ún. „kulturális forradalma“ időszakában kez­dett meg, de jiem fejezett be. Más szóval, igyekszik létrehoz­ni valamilyen új, maoista fel­építményt, amely biztosítaná a katonai—bürokratikus rend­szer fennmaradását, elhárítaná a szocialista demokráciához való visszatérést, törvényesíte­né a hatósági önkényt, befa­gyasztaná a lakosság rendkí­vül alacsony életszínvonalát. Mivel Mao Ce-tung nem érte el ezeket a célokat, minden oka megvan a kételkedésre, hogy a politikai színpadról való tá­vozása után érvényben marad-e irányvonala és rendelkezései, maradnak-e „eszméi“. A legutóbbi kínai jelentések arról szólnak, hogy a pekingi vezetők gyakorlatilag hozzálát­tak a „kulturális forradalom“ második körének kibontakozta­tásához. Ez alkalommal új kampányt — „Lin Piao és Kon- fuciusz bírálatát" használták fel ürügyül. A kampány rövid idő alatt országos méretű lett, s nemcsak a vállalatokban, in­tézményekben, iskolákban ter­jedt el, hanem a hadseregben is. E kampány formájában éles harc bontakozik ki azok ellen, akik nem osztják Mao „eszmei nézeteit“, nem hajlandók támo­gatni vagy szabotálják Mao irányvonalát és rendelkezéseit, akik szeretnének visszatérni a marxizmus—leninizmushoz, az 1956. évi VIII. pártkongresszus határozataihoz. E határozatok, mint ismeretes, a pártmunka fő céljául az országban „a nép anyagi és kulturális szük­ségleteinek maximális kielégí­tését", külpolitikai téren pe­dig a szocialista világrendszer országaival való barátság és együttműködés fejlesztését és szilárdítását, az imperializmus elleni közös harcot jelölték meg. Mao Ce-tung az ötvenes évek óta a VIII. kongresszus határozataival szöges ellentét­ben cselekedett, majd a „kul­turális forradalom“ után a IX. és a X. pártkongresszuson el­érte e határozatok hatálytala­nítását. A maoistákat most leginkább az nyugtalanítja, hogy a kínai dolgozók tántoríthatatlanul ar­ra törekednek, hogy visszatér­jenek arra az útra, amelyet a párt a kínai forradalom győ­zelmét követő első évtizedben haladt, s mindenütt elítélik a „kulturális forradalom“ céljait, formáit és végrehajtási mód­szereit. Ezt ténylegesen beis­meri a Zsenminzsipao február 2-i vezércikke, amely „Lin Piao és Konfuciusz bírálatának“ kampányával foglalkozik és kiemeli annak szükségességét, hogy „küzdjenek a régihez va­ló visszatérés ellen, helyesen viszonyuljanak a nagy proletár kulturális forradalomhoz". Vi­lágosabban nem is fejezhette volna ki magát. Ugyanebből a vezércikkből kitűnik, hogy az új politikai kampány elindítói tisztában vannak vele, hogy a kínai nép túlnyomó többségének üzennek hadat. A vezércikk felszólítja a maoista párt tagjait, hogy „forradalmi szellemben bátran menjenek az ár ellen“ és vív­ják meg a harcot — Lin Piao és Konfuciusz bírálatát". Ily módon az új kampány példája reális értelmet ad an­nak a kísérletnek, hogy „elmé­letileg“ indokolják meg a „bát­ran haladni az ár ellen“ alap­elvet. Az utolsó szót azonban min­denkor a nép mondja ki. És ki is fogja mondani. M. KLENOV (APN) ÉRDEMES VOLT.. Handl Bélát jól ismerik No­vé Zámkyban (Érsekújvárott) Bár több városban is dolgozott és lakott, minduntalan vissza­tért ide, a szülővárosába. — E kedves városban nőttem fel... Apám a vasút alkalma­zottja volt, ennek ellenére igen sokat nélkülöztünk. Abban az időben hét gyerekről gondos­kodni. 9-lugú családnak egy fi­zetésből megélni „művészet“ volt. Mégis sikerült elvégeznem a polgári iskolát. Mégsem let­tem tisztviselő, hanem géplaka­tos. Aki a második világháború előtt tanult szakmát, igazolhat­ja, hogy a munkaidő napi 10— 12 óra volt. így volt ez Handl Béla mesternél is. Az iskolába munkaidő után és vasárnap dél­előtt kellett járni. De még arra is talált időt, hogy eljárjon a munkás testnevelési egyletbe, ahol az ökölvívást kedvelte meg. — A régi világban az állami alkalmazottak boldog emberek voltak. Nem azért, mintha ki tudja milyen nagy fizetésük lett volna, hanem azért, mert állandó munkájuk volt. Engem is vonzott a vasút, s így 1937- ben ide jelentkeztem. Bár volt szakmám, néhány hónapot pá­lyamunkásként dolgoztam s csak később kerültem a hen- gerlőgéphez. Az örömbe azonban nemso­kára üröm vegyült. Ezt a vidé­ket Horthy-Magyarországhoz csatolták. Szlovák nemzetisége miatt, idegen állampolgárnak számított, az igazoló bizottság nem engedte meg, hogy mun­kahelyén maradjon. Budapestre, az Északi-főműhelybe helyez­ték. Itt dolgozott — közben 1941-ben megnősült —, és 1943 februárjában katonai behívót kapott. Átszőkött Szlovákiába, ahová családja is követte. — A Považská Bystrica-i gyárban sikerült munkát kap­nom. — Itt sem maradtam so­káig, mivel Banská Bystricán mellékfoglalkozásként ökölvívó­edzői állást ajánlottak. Edzet­tünk, körúton vettünk részt, s így a partizánokról is sokat hallottunk, sőt személyesen is megismertük őket...' ' A katonaság elől megszökött. S egy héttel a felkelés kitö­rése előtt az ökölvívó szakosz­tály nagy részével átállt je- gorov partizánjaihoz. Augusz­tus 29-én mint szakaszparancs­nok már részt vett Banská Bystrica elfoglalásában. Amikor a múlt, a 30 év előtti események felelevenítésében ed­dig eljut, íróasztalából megfa­kult füzetet vesz elő ... Front­napló ... A lövészárokban a harcok szünetében készült fel­jegyzések, mondatfoszlányok ... Belelapozok... A kusza sorok olvasása közben szinte felele­venednek az események. „... Augusztus 31. Támadnak a németek. Zlaté Moravce mel­lett állunk ... Kaszáljuk őket, mint a szénát... Nálunk is veszteségek vannak ... Megsé­rült a fejem ... A másik oldalon már azt ol­vasom, hogy szeptember 8-án Martinba értek. Jóllaktak, né­hány órát pihentek, aztán men­tek a priekopyi állásokba. El­keseredett, több napos harc kö­vetkezik, amelyben súlyosan megsebesül. A sliači kórházba szállítják, de kabátja — s ben­ne az iratai — a helyszínen marad. így sorolták a halot­tak közé. A „tévedés" csupán a felszabadulás után derült ki. — Nem örültem a kórháznak. Szerettünk volna mielőbb harc­ba menni. Végre megalakult egy csoport, amellyel október 12-én elindultunk Tisovecre> majd Morvaország felé, de csak Valaská Béláig jutottunk el. Az út életveszélyes volt, nagy fizikai erőt igényelt, ezt bizo­nyítja a napló egyik bejegyzésé is. „... Éhesen, el fáradtan ér­tünk Kľakra... A németek bar- sáskndnak itt. F.ny helaa har­costársunk elesett, hárman pe­dig súlyosan monschesiiltek. .* Négy nap múlva Čiémanyba ér­keztünk. Igen nagy a kimerült­ség. Szegény a falu, de lakosai az utolsó falatot is megosztot­ták velünk..." Ettek, pihentek, aztán hidaL robbantottak. Az időjárás egyré mostohább lett, megfagyott a iába. Hamis igazolvánnyal, fa­vágónak öltözve lement a fa­luba. Nem megpihenni, csupán erőt gyűjteni a további harcok­hoz. A felszabadulást Hliníkrm május 1-én érte meg. Lapozom a naplót, de erről nem találok feljegyzést. — Amikor a fasiszták Pies- tek Lazon bekerítettek, a bun­kerban elrejtettem a naplót. A háború után kerestem meg. Ak­kor még a korabeli fényképek is benne voltak. Sajnos, most hiányoznak, és pótolni kell őket. Utána ez a kopott, isko­lai füzethez hasonlító napló, majd a múzeumba kerül. A fegyverek elhallgattak, až élet visszatért a rendes kerék­vágásba. Megkezdődött az or­szág újjáépítése. Handl Béla is­mét a vasútnál kezdett dolgoz­ni. Amikor toboroztak, jelent­kezett a határmentére. A cho- mutovi állomáson dolgozott 1950-ig, majd Bratislavában, š később a komáromi hajógyár­ban volt alkalmazásban, egé­szen 1962 végéig, amikor meg­operálták. — Felgyógyulásom után 1969-ig a Csehszlovák Autófu­varozási Vállalat érsekújvári üzemében dolgoztam. Innen ke­rültem a Fasisztaellenes Harco­sok Szövetsége járási bizottsá­gának titkári funkciójába. Egykori harcainak elismeré­seként számos érdemrendet, emlékérmet és kitüntetést ka­pott. A naplóval ezeket is az íróasztalában őrzi. Akkor kérői­nek csak elő, ha valamelyik iskolába beszélgetésre hívják meg. A közelmúltban pl. Szál­kán járt. — Akkor fegyverrel a kéz­ben, most pedig a fiatalok he­lyes világnézetének a kialakí­tásáért kell harcolni, dolgozni. Az utóbbi éppen olyan fontos, mint akkor a fegyveres harc volt. Handl Béla egykori sportoló, veterán harcos eszerint cselek­szik, dolgozik. Kérdés-felelet esték alapanyagát készíti elő, előadást tart és szervez a spor­tolók és a PHSZ tagjainak. Három gyermeke már kirepült a családi fészekből, s így min­den idejét az alapszervezetek aktivizálására fordítja. — Ritkán van szabad időm, ám ha mégis akad, a felesé­gemmel autóba ülünk, ellátoga­tunk a 110 km-re levő Valaská Bélára, ahol egykor harcoltam. Az erdőben sétálgatva, gombát keresve arra gondolok, hogy ér­demes volt harcolni, érdemes és kötelesség a máért, a holna­pért dolgozni. NÉMETH JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents