Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-04 / 130. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. július 4. KEDD BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 130. szám Ára 50 fillér Egész társadalmunk ügye írta: Václav Vačok mérnök, az SZSZK kormányának alelnöke A CSKP KB és az SZLKP KB a közelmúltban ülésezett. A tanácskozásokon jóváhagyták a csehszlovák népgazdaság hatékonysága növelését célzó, a tudományos-műszaki fejlesztés szerepét fokozó határozatot. A központi bizottságok más politikaiszervezési intézkedéseket is hoztak. Szocialista társadalmunk további fejlődése szempontjából ezek rendkívül jelentősek. Már a CSKP KB és az SZLKP KB tanácskozásai folyamán, de főleg a tanácskozásokat követő időszakban számos elképzelés, nézet, javaslat, gondolat, állásfoglalás, hasznos pártszervezeti határozat és konkrét intézkedés született. Ezek mindegyike a központi bizottságok határozatainak teljesítését kívánja biztosítani. Helyes, hogy így van ez, mivel a tudományos-műszaki fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel a CSKP KB és az SZLKP KB plénumai azért foglalkoztak olyan behatóan, mert a probléma minden egyes állampolgárt, a termelés minden ágazatát, az összes emberi tevékenységet, minden munkást, földművest, humán és műszaki értelmiségit, tudományos kutatót érint. Az egész CSKP és az egész csehszlovák társadalom ügyéről van szó. Mondjuk meg őszintén, hogy a kezdeményezés a legjobbkor jött. Nap mint nap a múlt évi eredmények és az ötödik ötéves terv első három éve gazdasági eredményei értékelésének va gyünk tanúi és — nagyon helyesen, hiszen közeledik a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója — az utóbbi hároin évtized mérlege elkészítésének is tanúi vagyunk. Az 1975-ös terv és a hatodik ötéves terv előkészítésénél, továbbá az eddigi tevékenységünk mérlegének elkészítésénél az egész csehszlovák társadalom méltó elismerésének megnyilvánulásait tapasztalhatjuk. Annak a munkának az elismerését, amit a CSKP vezetése alatt a munkások, földművesek és a dolgozó értelmiségiek közösen végeztek népgazdaságunk felvirá goztatására. Hazánkban ma már senki sem ad igazat annak, aki azt állít, ja, hogy nálunk alacsony az életszínvonal, hogy alacsony a termelés műszaki színvonala, hogy termékeink rossz minőségűek, hogy az üzletek üresek, hogy az emberek elégedetlenek stb. Hazai és külföldi ellenségeink ezért olyan eszközöket keresnek, amelyek segítségével a lehető legtöbb embert megfertőzhetnének. Az éberség lazítására törekednek. Az a céljuk, hogy az emberek figyelmét elvonják azoktól a kérdésektől, amelyek megoldására a CSKP KB az egész pártot és az összes dolgozót mozgósítja. Éppen most, a központi bizottsági plénumok utam időszakban minden eddiginél jobban tudatosítanunk kell, hogy a CSSZSZK a munkások, földművesek és az értelmiség becsületes munkája eredményeként történelmileg rövid idő alatt magas élet- és kulturális színvonallal büszkélkedő országgá vált. Egyúttal azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy csak a múltból nem élünk meg, hogy a fejlődés egy pillanatra sem torpan meg, hogy a dolgozók mind jobban, teljesebben es szebben akarnak élni. Ha e tétel általánosan érvényes, akkor a mi hazánkban az érvénye meghatványozódik. A CSKP alapei- ve a társadalom állandóan növekvő igényeinek maximális kielégítése. Mindebből egyértelmű végkövetkeztetést vonhatunk le: napról napra többet, jobbat és hatékonyabban kell termelni, úgy, ahogy azt a CSKP KB és az SZLKP KB határozatai — egész szocialista társadalmunk javára — szorgalmazzák. Helyénvaló a kérdés: hogyan tovább? Ha becsületesen akarunk válaszolni, azt kell mondanunk, hogy sikereinkhez mérten legyünk büszkék. A felesleges és eredményekkel alá nem támasztott önteltséget kerüljük, az elért sikereket józanul értékeljük. Tudatosítsuk, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fejlett iparral, fejlett nagyüzemi mezőgazdasággal, korszerű építőiparral és általában modern népgazdasági ágazatokkal, fejlett tudományos-kutatóbázissal rendelkező ország. És ami a legfontosabb: okos, tehetséges és dolgos népünk van, és ezt a népet a CSKP vezeti. A párt vezetése alatt a múltban már nagy tetteket hajtottunk végre. Egyúttal azonban azt is tudatosítanunk kell, hogy jelentős mennyiségű alapvető anyag- és nyersanyag, mindenekelőtt kőolaj, földgáz, gyapot, gyapjú, színesfém stb.’, behozatalára szorulunk, és hogy ezekért az anyagokért és nyersanyagokért népgazdaságunk termékeivel fizetünk. Pártunk vezetősége — nagyon helyesen — a népgazdasági tartalékok feltárására ösztönöz bennünket. A CSKP KB és az SZLKP KB májusi plénumai után is elsőrendű feladat lesz a meglévő erőforrások jobb kihasználása. És mi nem kevés erőforrással rendelkezünk. Alapeszközeink mennyisége tekintélyes, tapasztalt munkásosztályunk, képzett tudományos-műszaki értelmiségünk és hű szövetségesünk van: a Szovjetunió, amelynek anyagi, műszaki és erkölcsi támogatására bármikor számíthatunk. A termelési, irányítási és más tartalékok komplex szocialista racionalizáció alapján való feltárása a jövőben is társadalmunk további fejlődésének egyik jelentős forrása lesz. Mindamellett tudatosítanunk kell, hogy az 1974-es terv teljesítésénél, az 1975-ös terv és a hatodik ótéves terv előkészítésénél a szükségleteket csak a tartalékok feltárásából nem biztosíthatjuk. A szocialista társadalom gyors fejlődése, az élet- színvonal hatalmas méretű emelkedése és a népgazdaság dinamikus fejlődése más források — és nem akármilyen források — kihasználását is szükségessé teszi. A CSKP KB és az SZLKP KB májusi tanácskozásainak abban van a döntő jelentőségük, hogy tartalékok feltárása mellett éppen a tudományos-műszaki fejlesztésre és a tudományos-műszaki együttműködésre, mint társadalmunk jóléte fokozásának döntő forrására fordítja az egész párt és az egész csehszlovákiai közvélemény figyelmét. A Blanskói Metra nemzeti vállalat mérnökeinek kezdeményezésére az év eleje óla fokozatosan üzembe helyezik az ún. programvezérlésű gépek központját. Az első eredmények azt bizonyítják, hogy az FR 25 ős típusú marógéppel 100 százalékkal nagyobb teljesítmény és munkatermelékenység érhető el és jelentősen javul a megmunkálás minősége. Felvételünkön: Vlastimil Novák programozó (balról) és František Sót mérnök egy regisztrálókészülék alkatrészét ellenőrzi, amelyet a programvezérlésű marógépen munkáltak meg. (Felvétel: CSTK — E. Bican) A FOGYASZTÓK ÉRDEKÉBEN A közszükségleti ipar igyekszik lépést tartani a vásárlóközönség növekvő igényeivel Jaroslav Martilik Iparügyi miniszterhelyettes a tegnapi prágai sajtóértekezleten a fogyasztási cikkek fejlesztésével kapcsolatban forgalomba hozott újdonságokat kiállítás keretében ismertette. Kijelentette, hogy a termelés az 1970. évi szinthez viszonyítva tavaly 17 százalékkal emelkedett. Ennek a ténynek köszönhető, hogy ma már alig mutatunk be a nemzetközi kiállításokon olyan termékeket vagy gyártmányokat, amelyekkel ne találkoznánk a hazai piacon is. A megrendelt árut az üzemek legfeljebb hat hónapon belül leszállítják. A tudományos-műszaki kutatások és a korszerű technológia eredményeként a műszálas anyagok és az azokból készült ruházati cikkek nem gyúródnék, tisztításuk pedig rendkívül egyszerű: az öltönyök is többnyire kimoshatók a mosógépben. A barex porometrikus „lélegző“ műanyagból kitűnő bőrcipők, bőrtáskák, övék és kesztyűk készülpek. A gyermekruházati cikkeket sem érheti már bírálat, feltéve, hogy az üzemek a jövőben is alkalmazkodnak a mennyiségen kívül a méreteket is érintő igényekhez. Az üveg- és porcelániparral is elégedettek lehetünk. Csupán a bútoripart kell elmarasztalnunk, mert gyártmányaink mennyiségével és szerény választékával még mindig nem alkalmazkodik a kereslethez. A miniszterhelyettes az újságírók kérdéseire és javaslataira válaszolva kijelentette, hogy a minisztérium célja a fogyatékosságok mielőbbi kiküszöbölése és az eredmények további fokozása, a fogyasztók elégedettsége érdekében. —km — MARTIN DZÚR MOSZKVÁBAN Moszkva — Martin Dzúr, hazánk nemzetvédelmi minisztere Andrej Grecsko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének meghívására hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A csehszlovák és szovjet zászlókkal díszített vnukovói repülőtéren Dzúr minisztert és kíséretének tagjait Andrej Grecsko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter, lvan Jakubovszkij, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, Alekszej fepisev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg ós haditengerészet politikai főcsoportfőnöke, Szergej Szokolov hadseregtábornok, a honvédelmi miniszter első helyettese, Nyikolaj Szavinkin, az SZKP KB szakosztályvezetője, valamint a szovjet fegyveres erők további magasrangú képviselői fogadták. A repülőtéren megjelent Ján Havelka, hazánk moszkvai nagykövete. A himnuszok elhangzása után Martin Dzúr ellepett a tiszte- letére felsorakozott díszszázad előtt. Délután a csehszlovák küldöttség a Kreml mellett megkoszorúzta az Ismeretlen Katona emlékművét, majd Andrej Grecsko marsall fogadta hazánk katonai küldöttségét. Az együttműködésről fognak tárgyalni (CSTK) — A csehszlovák-^- szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési kormányközi bizottság 14. ülésszakára tegnap Moszkvába utazott a csehszlovák bizottság elnöke — Václav Hála, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke, a csehszlovák küldöttség további tagjainak kíséretében. A küldöttség búcsúztatására a repülőtéren megjelent Vlagyimir Vlagyimirovics Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Gyakorlati lépések a csapatszétválaszlásra VITÁK A PALESZTIN FELSZABADÍTÁSI MOZGALOMBAN • RABIN: IZRAEL NEM VONUL VISSZA AZ 1967-ES HATÁROK MÖGÉ Genf — Hétfőn délelőtt folytatódott a csapatszétválasztás gyakorlati megvalósításával foglalkozó katonai munkacsoport megbeszéléssorozata. Az ülésen Siilasvuo finn tábornok, a közel-keleti ENSZ-erők parancsnoka elnökölt. Genf — A közel-keleti béko- értekezlét katonai munkacsoportja befejezte a munkát az Összes alapvető dokumentumokon — jelentették be hivatalosan Genfben. A közlemény szerint holnap írják alá « dokumentumokat, valamint a csapatszétválasztás végleges térképeit, amelyeknek előkészítését egy albizottságra bízták. A felek megállapodásra jutottak a csapatszátválasztás gyakorlati kérdéseiről, valamint a még fogságban tartott hadifoglyok kicseréléséről, illetve az elesettek holttesteinek haza- szállításáról is. A katonai munkabizottság ma délelőtt ismét összeül. Bejrút — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár elnökletével megnyílt az ENSZ nyugat-ázsiai gazdasági bizottságának tanácskozása. A résztvevők szervezeti kérdéseket vitatnak meg és kidolgozzák a bizottság 1975. évi munikatervét. Kairó — Két alapvető irányzat összecsapása jellemezte a Palesztinái Nemzeti Tanács kairói ülésszakát: míg az ellenállási mozgalom szélsőséges csoportjai a fegyveres harc folytatásában látják az egyedüli célravezető módszert, addig a mérsékeltek nem vetik el a politikai harcot, hanem a politikai és a katonai akciók egyesítése mellett foglalnak állást. A vita alapjául a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának tízpontos jelentése szolgált, amelyet az ellenállási szervezetek többsége már a kairói tanácskozás előtt jóváhagyott. Eszerint a PFSZ továbbra is elveti a Biztonsági Tanács 242. számú határozatát, amely a palesztinai nép nemzeti jogainak helyreállítása helyett csupán „a menekült probléma igazságos megoldására" szólít fel. Következésképpen a felszabadítási szervezet nem hajlandó részt venni a genfi békeértekezleten e határozatok alapján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felszabadítási szervezet eleve ellenzi a genfi értekezletet. Ellenkezőleg: kész bekapcsolódni az értekezlet munkájába, feltéve, hogy nem a Biztonsági Tanács 242. számú határozata alapján tűzik napirendre a palesztinai kérdést. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a PFSZ első ízben tette magáévá hivatalos dokumentumban a szakaszos rendezés elvét, szakítva azzai a merev koncepcióval, hogy csak egyetlen stratégiai cél létezik, nevezetesen Palesztínia teljes felszabadítása. A PFSZ ugyanakkor rámutat, hogy a végső cél változatlanul a korábbi dokumentumokban megfogalmazott demokratikus palesztinai állam megteremtése. A tízpontos dokumentum a továbbiakban állást foglal az arab frontállamok és a felszabadítási mozgalom egységének megvalósítása mellett, s harcot hirdet a szocialista országokhoz és a felszabadítási mozgalmakhoz fűződő kapcsolatok erősítéséért. A program közvetlen ittíiifc. (Folytatás a 2. oldalon\