Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-16 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó
1974 VI. 16. 5 e helyen lombos fák szegélyezik. Sűrű koronájuk mögül a házak piroscserepes tetői csak egy-egy pillanatra bukkannak elő. így a Komárno felé haladó autóst elsősorban az útjelző tábla figyelmezteti, hogy baloldalt falu van. A neve Sokolce (Lakszakállas). A tábla mutatta irányt követve, a fák mögül hirtelen egy L-alakú épület bukkan előttünk fel, kéménye méltóságosan pöfékeli a füstöt. A körülkerített térség udvarán pótkocsik sorakoznak, magasított drótháló, oldaluk mögött lucernaszecska. Az udvar túlsó végében álló pótkocsikra telt papírzsákokat raknak. Mindez, akárcsak az egyenletes malombúgás, együttvéve sejteti, jó helyen járok. Ez Itt valóban a lucernaszárító, vagyis az, amit kerestem. Rövid nézelődés után megismerkedünk Bajcsi Ferenccel, a szárító vezetőjével, majd közösen indulunk üzemnézésre. Míg átjutunk az udvaron, magáról és „védencéről“ beszél. — Mezőgazdasági technikumot végeztem, a szövetkezetben 1966 óta dolgozom. Négy éve mint a szárító vezetője. Az MGF-OB típusú meleglevegős szárítót öt éve építettük. Éppen most fejezzük be a bogyaiak lucernájának szárítását, s a pótkocsikon már a szilasiak lucernaszecskája van. A pótkocsikról a szecska egyenesen az adagolóba kerül. Ez gondoskodik az egyenletes üzemeltetésről, mégpedig azáltal, hogy folyamatosan és mindig egyforma szecskamennyiséget juttat az elszívó cső hatalmas torkába. A lucernát követve, mi is bementünk az épületbe. A hatalmas forgóhenger és kemence jóvoltából a teremben nagy a meleg, és még nagyobb a zaj. Bajcsi Ferenc kiabálva magyarázza: — A hengerben megszáradt szecska a darálókba jut, amelyek lisztté őrlik. A liszt a gyűjtőbe kerül, ahol lehűl, majd csővezetéken folytatja útját a csomagolóba. Egy műszak, vagyis nyolc óra alatt átlagosan 16 pótkocsi szecskarakomány válik lisztté. Ha nem számítjuk a földeken dolgozó E-280-as magánjáró kombájn két vezetőjét, és a teli pótkocsikat a szárító udvarára bevontató traktorost, mindössze három ember közreműködésével megy végbe a munkafolyamat. Az egyik az adagoló ellátásáról gondoskodik, a további két személy pedig a szakszerű üzemeltetésre ügyel. Ottjártunkkor Kürthy Kálmán villanyszerelő és Kovács Kálmán karbantartó-gépész voltak szolgálatban. A szárító legrégibb alkalmazottjai közé tartoznak. Munkájukról és az itt eltöltött évekről örömmel beszéltek. — Elnézést — mondja hirtelen Kálmán, majd elmegy, és a forgóhenger túlsó végében egy keréken kettőt- hármat csavar. — A henger fordulatszámán kellett állítani, mivel a nedvesebb lucerna túlterhelte a darálókat — mondja, miután visszajött. Beszélgetésünk közben állandóan az előttünk álló két panelt figyeli. Eze- "ken üveg mögött értékeket jelölő mutatók, villogó piros lámpák, zöld-fekete és piros gombok sokasága látható. Nekem érdekesség, neki fontos információbázis. Az előbbi igazítás! művelet szükségét is a mindent tudó táblák jelezték. Szerves kiegészítőjük a tavaly beszerelt automatikus nedvességszabályozó. Ez ügyel arra, hogy a megszárított szecska nedvessége 9 százalék legyen, sem több, sem kevesebb. így nem történhet meg, hogy túl szárazra szárítják, esetleg elégetik a lisztet. Ha Kovács Kálmánnak sok a munkája, akkor baj van. Ugyanis ez azt jelenti, valami elromlott, áll az üzem. Ilyenkor bizony nincs idő pihenésre. — A múltkor — mondja — kikopott az égőfej tömítője, s az olaj a földre folyt. Tíz órai megfeszített munkába került, amíg helyrehoztuk a hibát. — És a legutolsó javítás? — Tegnap elszakadt az adagoló láinca, de ezt fél őrá alatt megcsináltuk. Elköszönünk egymástól, és kísérőmmel átmegyünk a csomagolóba, amely raktár Is egyben. Itt hárman dolgoznak. Velük és az őrrel együtt tíztagú a személyzet. Ennyit foglalkoztat egy műszakban a szárító, ugyanis a betakarítok, tehát a kombájnosok is, a személyzethez tartoznak, és hozzájuk hasonlóan, bérüket szintén ' a leszárított mennyiség után kapják. A szárítóban kora tavasztól késő őszig három műszakban folyik a termelés. A gépek csak vasárnap este tíztől, hétfő reggel hatig pihennek. 1973-ban összesen 3395 tonna lucernalisztet készítettek, és a szárítók e típusánál az országos szocialista versenyben az első helyen végeztek, amiért az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumától elismerő oklevelet kaptak. — A lucernán kívül még gabonát és évente 400 vagon körüli kukoricát is leszárítunk. Persze, az elején nem volt ez így. Kezdetben, tapasztalatok és megfelelő Irányítási gyakorlat híján a teljesítmény is kisebb volt — mondta Cseh Károly, a lakszakállasi szövetkezet elnöke, miután felkerestem irodájában. Hogy miért éppen Lakszakállasra jöttem? Teljesen véletlenül. Ugyanígy a bodza! (bogyai), vagy a brestoveci (szilasi) szövetkezetek elnökei után is elmehettem volna, hiszen előre tudtam, a szárítót közösen építették. Amit azonban csak itt tudtam meg, a 3 millió 900 ezer korona építési költséget a három szövetkezet földterületeik arányában osztotta szét. így felét a lakszakállasi, a másik felét pedig egyenlő arányban a szilasi és bogyai szövetkezet fizette. Tehát véletlenül is a legjobb helyre jöttem. És hogy miért kooperációban? — Ennek is megvan az oka — mondta az elnök. — Külön-külö-n egyik szövetkezet sem engedhette meg magának a nagy beruházást, nem beszélve arról, hogy egyenként kihasználni sem tudtuk volna. így pedig mindig van szárítanivaló. — De közösködni kell — mondtam, és magamban az ismert közmondásra gondoltam. Az elnök mintha kitalálta volna gondolatomat, nyomatékosain megjegyezte: — A mi együttműködésünk a legnagyobb egyetértéssel történik. És ezt követően egymás után sorolta a példákat. — A szárítási kapacitást a befektetés arányában osztjuk szét. Ha nekünk 800 mázsa lisztet készítenek, kooperáló partnereinknek 400—400 mázsát. A befektetés arányában adjuk a szárító munkásait, így osztjuk el az üzemelés költségét, ilyen arányban járulunk hozzá a betakarítógépek vásárlásához, sőt ilyen arányban tevődik össze egy-egy műszak munkacsoportja is. A szárító a sokolceiek határában van, de a legeslegszélén, ott, ahol a három szövetkezet határa találkozik. Tehát mindegyiküknek egyforma távolságra. Az egyenlősdi még olyan részletkérdésre is kiterjed, hogy minden évben egy másik szövetkezet kezdi a szárítást. A munka koordinálására pedig hetente összeül az agronómusok háromtagú bizottsága. A megértést bizonyítja, hogy 1975 második fél évében elkészül az újabb szárító, ugyancsak közös befektetéssel. Ebben a leszárított lucernaszecskából őrölés nélkül pogácsákat fognak készíteni, különböző tápanyagok, pl. melasz hozzáadásával. Mindez elsősorban szarvasmarha-tenyésztésük további fejlesztését és gazdaságosságának növelését teszi majd lehetővé. A takarmánytermesztés- és tartósítás a három szövetkezetben folyó munkának csak egy kis hányada. Ugyanakkor bizonyításképp ennyi is elég, hogy lássuk, a szövetkezetek többek között a gazdaságosságra és az ipari termelési formáknak, valamint a legújabb technikának az alkalmazására is nagy súlyt helyeznek, így következetesen érvényesítik a gyakorlatban azokat a feladatokat, amelyeket a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi plenáris üléseinek a mezőgazdaságra vonatkozó határozataiban is kiemeltek. EGRI FERENC Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának elismerő oklevele Gazdaságos ta ka r m á ny készítés - korszerű tartósítási eljárással Az E—280-as kombájn éjjel-nappal megállás nélkül vágja a lucernát A lucernaszecska a pótkocsikról egyenesen az adagolóba kerül A szerző felvételei l-„ fi műutat
