Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-02 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó

céltudatos Jvd ÜÜ LKJ Liu lAj A CSSZBSZ dunaszerdahely i járási bizottsága a közelmúltban megtartott járási konferenciáján értékelte a szö­vetség munkáját és kitűzte a« elkö­vetkező időszak feladatait. Sághy ha­jon elvtársat, a CSSZBSZ járási bi­zottságának titkárát arra kértük, tá­jékoztasson bennünket a szövetség te­vékenységéről, rél kitűzéseiről. — A járási konferencia magasra értékelte az utóbbi két évben elért eredményeket — kezdi a beszélgetést Sághy elvtárs. A szövetség munkája tervszerűbbé vált. Az egyes akciókat céltudatosan tervezzük, s ez lényege­sen növelte szövetségünk befolyását és népszerűségét a dolgozók körében. Propagációs tevékenységünk so­rán a Szovjétunió békepolitikájának u népszerűsítésére, a szovjet gazda­ság, kultúra, a tudomány és technika nagyarányú fejlődésének a bemutatá­sára helyeztük a hangsúlyt. Vetélke dőket és versenyeket rendeztünk „KI tud többet a Szovjetunióról?“ címmel, csehszlovák—szovjet barátsági béke­ünnepélyeket szerveztünk, találkozá­sokat és beszélgetéseket bonyolítot­tunk le a járásunkba érkező szovjet turistákkal. Alapszervezeteinkben 1188 előadás hangzott e), melyeken 108 554 polgár vett részt. Örömmel állapíthat­tuk meg. hogy megnövekedett járá­sunk dolgozóinak az érdeklődése a . szovjet valóság iránt. Rendkívül hasz­nos és gyümölcsöző együttműködés alakult ki a szovjet mezőgazdasági kutatóintézetekkel és szakemberekkel, akiknek előadásai mindig- nagy ér­deklődésre tartanak számot. A cseh­szlovák—szovjet barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés ismerte­tésére is nagy súlyt helyeztünk. Meg­elégedéssel nyugtázhattuk, hogy dol­gozóink tudatosítják a Szovjetunió hatalmas szerepét a világbéke megőr­zésében, a népek függetlenségéért és szabadságáért vívott harcában. A cseh­szlovák-szovjet barátsági szerződés 30. évfordulója alkalmából alapszer- vezeteink 209 előadást rendeztek, amelyeken több mint 30 ezer polgár­társunk vett részt. Szövetségünk VII. kongresszusa határozatainak a szelle­mében akipszervezeteink több gondot fordítanak e rendezvények előkészí­tésére. Nagyot léptünk előre a külön­böző találkozók, baráti beszélgetések és tapasztalatcserék szervezése terén is. Az elmúlt időszakban 80 ilyen ta­lálkozót rendeztünk, alapszerveze­teink több alkalommal látták vendé­gül a hazánkban állomásozó szovjet alakulatok képviselőit. Igyekeztünk megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy tovább bővüljenek közvetlen kapcsolataink a szovjet emberekkel. Ma járásunkban több száz azoknak a száma, akik éppen az ilyen találko­zókon kötött ismeretség révén leve­leznek és tartanak fenn állandó kap­csolatot szovjet barátaikkal. Mindezt kedvezően befolyásolja az a tény is, hogy a CSSZBSZ járási bizottságának a szervezésében évente mintegy 150 személy látogat el a Szovjetunióba. „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ címmel 24 iskolában tartottunk vetélkedőket, amelyekbe több mint 8000 tanuló kapcsolódott be. A tanulóifjúság kö rében nagy népszerűségnek örvendtek ezek a rendezvények. Nem véletlen te­hát, hogy sorozatosan alakultak meg az „ifjú szovjet barátok klubjai“, ame­lyek valóban rendszeres tevékenysé­get fejtenek ki. A járási bizottság szervezésében immár hagyományosan megrendezzük a csehszlovák—szovjet barátsági békeünnepélyeket Calovón I Nagymegyeren), Fe'.sőpatonyban, Ja- hodnán (Eperjesen), és Dunaszerda- helyen. A CSSZBSZ VII. kongresszusa töb­bek között felhívta a figyelmet a szemléltető agitáció fontosságára — folytatja beszámolóját Sághy elvtárs. A legaktívabb munkát ebben a vonat­kozásban a jnb, a Juhocukor, a kór­ház és a számítóközpont dunaszerda- helyi alapszervezeteiben, valamint a járás iskoláiban végzik. A jnb kultu­rális szakosztálya az agitációs köz­pontok rendelkezésére bocsáfotta az „így élnek balasovi barátaink“ c. fo- todokumemációs anyagot, amelyet já­rásunkban szinte mindenütt kiállíta­nak. Az elmúlt két évben 126 könyv­kiállítást rendeztünk orosz és szovjet klasszikusok müveiből, amelyeket áru­sítással kötöttünk egybe. A SZISZ já­rási bizottságával karöltve kiállítást rendeztünk, amelyen a szovjet bará­taikkal levelező tagjaink mutatták be leveleiket, emléktárgyaikat. Arra törekszünk — hangsúlyozta Sághy elvtárs, hogy kulturális vonat­kozásban is betöltse szövetségünk az összekötőkapocs szerepét. Nos, ez az igyekezetünk szintén sikeresnek bizo­nyult. Két év leforgása alatt 197 kul­turális rendezvényt valósítottunk meg, melyen járásunk 36 394 polgára vett részt. Üzbekisztáni, grúz, lett, litván, kazahsztáni és moszkvai mű­vészek léptek fel járásunkban közö­sen az Ifjú Szívek, a bratislavai Üj Színpad és a Hviezdoslav Színház mű­vészeivel. Szövetségünk járási bizott­sága, a Csehszlovák—Szovjet Barát­ság Háza és a szovjet konzulátus se­gítségével filmeket biztosít alapszer­vezeteinknek. Több alapszervezetünk szervezett közös színházlátogatást Bratislavába, amelyet a Lenin Mú­zeum és a Slavín meglátogatásával kötöttek egybe. Ebben az évben első­sorban „Az SZNF nyomában“ címmel szervezünk csoportos kirándulásokat. Szövetségünk nagy gondot fordít az orosz nyelvtanfolyamok megszervezé­sére. örvendetes tény — mutat rá Sághy elvtárs —, hogy elsősorban az ifjúság tanúsít fokozott érdeklődést az orosz nyelv iránt. Kapcsolataink fejlődése a szocialista világrendszeren belül megköveteli, hogy az orosz nyelv elsajátítására fontos politikai feladatként tekintsünk. A szövetség járási bizottsága mellett orosz nyelvi szakbizottságot alakítottunk, mely a különböző fokozatú tanfolyamok veze­tésére elegendő és jól képzett peda­gógust tud biztosítani. Ugyanakkor ebben a vonatkozásban még sokat kell tennünk. Az eltelt két év alatt mind­össze nyolc orosz nyelvtanfolyam in­dult járásunk üzemeiben. Az érdekkö­ri szférában más a helyzet. Több is­kolában alakult meg „az orosz nyelv barátainak a köre“, illetve klubja. Je­lenleg 15 kör működik 438 tanuló részvételével. A jövőben az üzemek­ben és az intézményekben is számo­lunk létrehozásukkal. A tanulóifjúság körében immár hagyományosan meg­rendezzük a Puskin emlékversenyt, és a „barátaink dallamai“ elnevezésű dalversenyt. A Puskin emlékversenyen a járás összes iskolája képviseltetre magát 3519 tanuló bevonásával. A fia­tal énekesek és zenészek részére harmadszor rendeztük meg a szovjet népdalok és könnyűzene fesztiválját. A szovjet nép élete közelebbi meg­ismerésének fontos eszköze a sajtó. Ezen a téren szintén kielégítő a helyzet, hiszen 5000 példányban fizet­nek elő tagjaink eredeti szovjet saj­tótermékre. Politikai szervező munkánk haté­konyságának a fokozásával jelentős eredményeket értünk el a tagsági alap fejlesztése terén. Míg a két év­vel ezelőtt megtartott járási konfe­renciánk idején 96 alapszervezetünk volt 5500 taggal, az azóta eltelt Idő­szakban az alapszervezetek száma 120-ra emelkedett, míg szövetségünk tagjainak a száma megközelíti a 9000- et. Célunk, hogy a járás lakosságának 15 százalékát bevonjuk a CSSZBSZ munkájába. Ehhez elegendő „tartalék­kal“ rendelkezünk. Egyes községek­ben — Dobrohošť (Doborgaz). Báč (Bacsfa), Bodíky (Bodák), Hubice (Gomba) — még nem működik a köz­ségi alapszervezet, mint ahogy mind­eddig néhány üzemben sem alakult meg. Az elkövetkező időszakban eze­ken a helyeken is feltétlenül számo­lunk az alapszervezetek létrehozásá­val. SVÍNGER ISTVÁN! M ajdnem harmincéves volt, amikor férjhez ment. Aztán évekig várta vágyakozva, hogy gyerme­ke szülessen. Evedig járt az orvosokhoz — hiá­ba. Végül már remélni sem merte, hogy valaki egy­szer úgy szólítja „anyuka“. A remény egyre kisebb, vgyre halványabb lángját a szálló évek pernyéje fojtogatta. És kilenc év múlva megtört a csoda: fia született. Az volt élete legboldogabb pillanata, de zavartalan boldogsága csak egy évig tartott. Ak­kor tudta meg a szörnyű igazságot: a gyermeke el­mebeteg Hét év telt el azóta. A fiú szellemileg fej­letlenebb. mint a vele egyidősek, csak néhány szót tud kiejteni, de az édesanya rajongó szeretető nem csökkent, számára a fiú ma is és örökre a várva várt gyermek. Az édesanyák sem egyformák. Az egyik befelé forduló boldog mosollyal hordja szíve azatt az új életet, a másik számára a gyermek csak felesleges teher. Akadnak gyermekek, akikhez az élet nagyon kegyetlen Janko Bodor, történetünk hőse. sokat tud­na erről beszélni. Házasságon kívül született és ráadásul súlyosan beteg volt. Születése után megoperálták. Az orvosok minden tőlük telhetőt elkövettek, de akkor még ki­csi volt az Idő, 1948-at mutatott a naptár, az or­vostudomány sokat nem tudott abból, amit ma már tud. Nem tudták elérni a kívánt javulást. Az anya közömbösen fogadta a hírt, a fiát látni sem akarta, hiszen házasságon kívül született. Beadta a Rimav­ská Sobota-i gyermekgondozóba, néhányszor meglá­togatta, aztán nem törődött vele. Eldobta őt az anyja, terhére volt a nevelőknek, hiszen folyton pelenkázni kellett. Nem csoda, hogy csendes, zárkózott gyermekké serdült. Aztán megszü­letett a diagnózis: Janko Bodor keveset beszél, pe- lerikázni kell. szellemileg elmaradott, tehát gyen­geelméjű ... 1953-ban került a szellemileg fogyatékos gyerme­kek intézetébe Slatinkára, ahol apácák foglalkoztak vele, sok jóindulattal, de természetesen saját világ­nézetük szellemében. Megtanították imádkozni, temp­lomba járni, de nem tanult meg írni és olvasni, mert valamilyen előírás, szabály tiltotta, hogy meg­tanítsák. Az anyja teljesen megfeledkezett róla, egyetlen egyszer sem látogatta meg. Pedig a szegény gyer­mek, jóllehet soha nem érezte az anyai szeretet melegét, ösztönösen vonzódott az édesanyjához. Amikor távoznia kellett Slatinkáról, elutazott az any­jához, kérte, hogy vegye magához, kertész szeretne lenni... Két nap múlva érkezett vissza az intézetbe és csak annyit mondott: — Kídobottl Néhány hét múlva találkozott az anyjával utol­jára. A bíróság előtt, ahol az asszony hivatalosan Is eltaszította magától a gyermekét. így lett Janko az állam gyermeke. Slatinkáról Haličra került, oainan pedig a süket­néma gyermekek lučeneci szakipari tanintézetébe. Szakmát akart tanulni, de valami szabály, valami előírás ezt is megakadályozta. A normális hallóké­pességű fiú nem tanulhat a süketnémák között. Néhány ember — különösen egy tanító — Ondrej Ma tuš ka — szeretett volna segíteni az élettől vert fiún, szerette volna másik iskolában elhelyezni, mert bár Jankó analfabéta volt, de tanítható. Azonban a jóakarat nem tudta áttörni a bürokrácia betonfalát. Jankót ismét megoperálták és ami nem sikerült 1948-ban, ez sikerült 1966-ban. Janko állapota je­lentősen javult. Ekkor 19 esztendős volt. Tövises út állt mögötte, lelkét, tudatát az emberi közömbösség és sok ér­telmetlen előírás tépte, nyomorította. A tövises út végére ért, de ez az út is zsákutcába torkollt. Ho­gyan tovább, hová, merre? írni, olvasni nem tudott, szakmát nem tanult. Ki tudja, mi lett volna a sorsa, ha az egyik újság nem foglalkozik Janko Bodor tra­gédiájával? A két megrázó riport hatására az okta­tásügyi minisztérium beutalta Jankót a süketnémák kremnicai szakijiari iskolájába. Szabó akart lenni. Lázas szorgalommal tanult és végre rámosolygott a szerencse, mert olyan tanítói voltak, mint Imrich Schmidtberger és Olympia Jedličková, akik szabad idejükben, önzetlenül tanították Imi, olvasni, taní­tottak minüurra, amit úgy hívunk, hogy alapfokú műveltség. Végtelenül türelmesek voltak, pedig Jan­ko csak nehezen szokta meg a rendszeres tanulást, emellett néha hirtelen és érzékeny volt. A műhely­ben Emil Zobek foglalkozott vele. Úgy emlékszik, hogy a fiú nem tartozott a legjobbak, de a leg­rosszabbak közé sem. Csak a nehéz természete oko­zott sok gondot. Nos — a múlt hordalékát nem lehet könnyen el­távolítani az emberi tudatból. Túlságosan sokáig élt szellemileg fejletlen gyennekek között. Ügyesebb, okosabb volt, mint a többiek, tehát többnek érezte magát. Ez a felsőbbrendűségi érzés még ma is jel­lemző vonása. Kremnicán sem tudott beleilleszkedni a közösségbe, társait szidalmazta, árulkodott rájuk* nevelőként gyámkodott felettük... a slatinka! évek sem múltak el nyomtalanul. Orvosi vélemény szerint szellemi képességei nor­málisak, de kétségtelenül érezhetők bizonyos rend­ellenességek. Ezek egyrészt született hajlamokból erednek, másrészt a kulturális és intellektuális ösz­tönzés hiányának a következményei. Tehát közvetve hozzájárultak a negatívumok kialakításához azok is> akiknek az előírás fontosabb, mint az emberi érzés. Jankóval a hozzátartozói sem törődtek. Van három testvére, anyja, apja, de lučeneci keresztanyján ki* vül egyik sem kíváncsi a sorsa alakulására. Az ap­járól csak annyit tud, hogy Košicén dolgozik a vas* útnál. Az anyja állítólag már negyedszer ment férj­hez. — Többé látni sem akarom — mondja. Idegeneket őriz a szívében, olyan embereket, akik­hez nem fűzi vérrokonság, de akik megértették meg­kínzott lelkét. Ünnepekre sok képeslapot küld, a legtöbbet Kremnicára, többek között egy kislánynak is, akivel összebarátkozott. A múlt évben befejezte a tanulást, kilépett az életbe Először a trencíni ruhagyárban dolgozott, on­nan került a ružomberoki V. I. Lenin Textilgyárba. Felnőtt ember, aki megállja helyét az életben. Ha­vi keresete néha több mint kétezer korona. Kere­setét okosan beosztja, takarékoskodik, szépen öl­tözködik és arra is jut, hogy kedvenc szórakozásá­ra — a fényképezésre áldozzon. Több mint ötezer koronáért vásárolt fényképezőgépet. Elégedett. Ezekben a napokban az egyik bratislavai kórház műtőjében újra megoperálják és az orvosok azt re­mélik, hogy ez a műtét teljes sikerrel jár. Sajnos, a lelkét, tudatát ért sebeket nem lehet műtéttel el­távolítani. Sok ember járult hozzá ahhoz, hogy megáll­hassa helyét az életben, hogy a társadalom éi'tékes tagja legyen, de Ružomberokban sem oldódott még fel a zárkózottsága. Társtalan. Reméljük, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Janko Bodor hosszú évekig járt az elvarázsolt kör­ben. A tragikus út kezdetén az anyja állt, aki eldob­ta a gyermekét. Aztán jöttek azok, akik az előírások­ra hivatkoztak. Szerencsére akadtak olyanok, akik csak a saját lelkiismeretűkre hallgattak. Ezek men­tették meg Janko Bodort. DUŠAN KI.EIMAN 1974. VI. 2. 6

Next

/
Thumbnails
Contents