Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-07 / 107. szám, kedd
O0B0O0OOO000000SD-ÚJ FILMEKO000OOO0OOO0000BD EZ AZ ÉDES SZÓ: SZABADSÁG (szovjet) Feszülten izgalmas politikai film a litván Vitaulasz Zsalak- javicsusz kétrészes alkotása; rendezője már évekkel ezelőtt a Senki sem akar meghalni című filmjével igazolta vonzódását a határozottan és nyíltan politizáló, napjaink nagy kérdéseire választ kereső témák iránt. A rendkívül hatásos, izgalmas aktuálpolitikai film csegül sikerül kiszabadítania a börtönből a fogva tartott kommunista politikusokat. A film a második részben válik igazán izgalmassá, nemcsak azért, mert az akció itt bontakozik ki, hanem azért is, mert itt kerülünk közelebb az egyes emberekhez, akiknek sorsában megtestesült mindazoknak a küzdelme, akik elnyomás alatt fognak fegyvert Jelenet az Ez az édes szó: szabadság című filmből lekménye egy fiktív országban játszódik, ahol a tömegeket gátlástalanul elnyomó katonai diktátor börtönben tartja az összes haladó politikust, természetesen a kommunistákat is. A film története a mai világban bárhol játszódhat, ahol a nép felszabadításáért küzdenek. A spanyol nevekből következtethetően azonban mégis valahol Latin-Amerikában vagyunk. A fordulatos történet során két fiatal forradalmár vállalja, hogy a katonai börtön szomszédságában levő mulatóhelyről föld alatti alagutat ásva kiszabadítják börtönbe vetett társaikat. Lényegében e hosz- szan tartó, nehéz és veszélyes fúrás története a film, melynek középpontjában három különböző forradalmártípus áll: a forrófejű, a szélsőséges, egy reménytelen akcióban az életét feleslegesen feláldozó fiatalember és a higgadt, meggondolt, bátor és kitartó forradalmár típusa, akinek egy fiatalasszonynyal az idegőrlő akcióban véÖT KÖNNYŰ DARAB népük felszabadításáért, a haladó eszmék győzelméért. A filmben a kalandosság lírával, az objektív krónika publicisztikai szenvedéllyel párosul. A cselekményben nem a helyszín a fontos, hanem a reakció és a haladás mai erőinek az összecsapása. A küzdelem a lényeges, az elnyomás minden formája ellen. A film nem megtörtént eseményt dolgoz fel, de tipikusát; a diktatórikus, a cinikus, a fegyverre és gumibotra támaszkodó, kegyetlenül elnyomó gépezetet mutatja be. Amikor ez a döbbenetes erejű film készült és amikor tavaly nyáron a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon arany díjat nyert, még senki sem tudhatta, hogyan alakul a helyzet Chilében. Most, amikor az alkotást bemutatják nálunk, és amikor a chilei demokratikus erők éJelhalál harcot vívnak a diktatúra ellen, a történet mondanivalója még időszerűbbé válik, gondolati magva a valósághoz kötődik. (amerikai) Kanadába, vagy Alaszkába indul kamion-stoppal az öt könnyű darab című amerikai film főszereplője. Elege van a világból, s mert nem találja a bályok, az apró' bosszúságok ellen. Csakhogy a hagyományos életformát felváltó új életmódja öncélúnak tűnik, lázongása csak a szavakra korlátozódik. Az Öt könnyű darab amerikai film egyik kockája helyét, hát menekül, s elhagyja az Egyesült Államokat. Bob Rafaelson filmje nem részletezi azt, miért nem lehet élni Amerikában. Az alkotás hőse egyszerűen csak elvágyik a hagyományos polgári keretek közül, terhére van a családi kötöttség, kilátástalannak látja helyzetét, elidegenedik az emberektől, ezért hátat fordít a konvencióknak, a hagyományos életformának. Ám mit választ helyettük? A kóborlást, a vagabund-életet. Zongoraművész is lehetne, de inkább alkalmi munkákra vállalkozik. Csavarog, jóllehet nem hippi; egyszerűen lázong, tiltakozik a mindennapos szaezekkel pedig semmire sem jut. Nem elég tehát csak menekülni, a világból „kifutni“, helyette cselekedni kell. Ezt már nem mondja ki közvetlenül Bob Rafaelson filmje, de már jelzi az amerikai társadalom önvizsgálatát és azt, hogy az elgépiesedett társadalmat meg kell változtatni, helyette újat kell teremteni. A nagy tudással, szépen megformált film a mondanivaló lényegének kidomborítására, a társadalmi háttér és egy életforma sivárságának megrajzolására törekszik. A főszerepet Jack Nicholson játssza — rendkívül természetesen. —ym — SZELEK ÉS VIHAROK A „kereskedelmi szelek“, a „ló-szélességek“ vagy az „üvöltő negyvenesek“ nem valami kalandregény fejezetcímei, hanem patinás hajózási és földrajzi szakkifejezések.Bárki meggyőződhet róla, ha egy angol nyelvű tengerészeti atlaszt alaposabban szemügyre vesz. Az óceánok nagy szél rendszereit és félelmetes szélcsendes övét — a doldrumot — becézték így évszázadokkal ezelőtt, a vitorláshajók korában. A hagyománytisztelö hajósok megőrizték e régi neveket, és — például — ma is kereskedelmi szélnek nevezik a meleg égövnek az északi félgömbön északkeleti, a délin pedig délkeleti irányú passzátszeleit. Kolumbusz Kristóf nemcsak Amerikát fedezte fel vitorlás hajóival, hanem az aranynál is értékesebb hajtóerőt talált a passzátszelek rendszerében; ez aztán a spanyol hódítók és kalandorok hajóhadait is engedelmesen szállította az Újvilág felé. A passzátszelek a trópusi övben északról és délről az egyenlítő felé hajtják a levegőt, így pótolva azt a veszteséget, amelyet ott — az egyenlítő vidékén — a felszálló légáramlás okoz. Földünk forgása miatt a mozgó levegő eltér eredeti irányától, s így lesz az északi passzátból északkeleti, a déliből pedig délkeleti szél. Ezt a két hatalmas szélrendszert a Nap sugárzóenergiája tartja mozgásban. A Napnak — a Rák- és a Baktérítő közötti — látszólagos évi vándorlása miatt a legerősebben fölhevülő területek és ezzel a passzát- övek is eltolódnak északra, illetve délre. Az a vitorláshajó, amelynek kapitánya nem vette figyelembe ezt a változást, ott rekedt a „kereskedelmi szelek“ mögött húzódó szélcsendes övben. Az Újvilágba hajózok régebben, úgy látszik, még nem ismerték a paszát- szelek törvényét, s a veszteglő hajókról az Amerikának szánt lovak százait kényszerültek élelem- és vízhiány miatt a tengerbe ölni. Emléküket a „ló-szélességek“ elnevezés őrzi. A keleti szelek zónáit nagy nyomású szélcsendes övék határolják, nagyjából a 30. szélességi körök mentén. A nagy nyomású övékben lefelé ereszkedik, felmelegszik és kiszárad a levegő. Ott találjuk a Föld hatalmas sivatagait. Onnét északra és délre — a mérsékelt égövek alatt — nyugati Iránytű az uralkodó szél. Végül a sarkvidékek aránylag kis területén ugyancsak keleti a leggyakoribb szélirány. Az uralkodó szelek szerint a Földet öt nagy övre oszthatjuk el. Az egyik a p ásszá tszelek széles sávja az egyenlítő két oldalán, keleties szelekkel. Tőle északra és délre találjuk a nyugati szelek két övezetét, majd a pólusok keleti szeleit. Ezekben a nagy szélrendszerekben északi és déli összetevők is vannak, a keleti és a nyugati szélösszetevők azonban jóval nagyobbak, mint emezek. Végeredményben — a sarkvidékek aránylag kis területét nem tekintve — a levegő három nagy áramgyűrűben folyik a Föld körül. A középső, keleti áramgyűrű a talajjal súrlódva lassítaná a Föld tengelykörüli forgását, a két nyugati áramgyűrű pedig egyre gyorsabb forgásra késztetné a Földet. Minthogy a kutatók a Föld forgásában sem ilyen, sem amolyan irányú sebességváltozást nem állapítottak meg, föltehető, hogy hosszabb időtartamon belül a két halás ellensúlyozza egymást. E föltevéssel kapcsolatban mindenesetre ma még sok a tréztázatlan kérdés. Tudjuk például azt, hogy a nyugati szél rendszerek a talajjal érintkezve állandóan forgási energiát adnak át a Földnek. A forgó Föld ezt az energiát — a talaj közelében — továbbadja a szembefűjő keleti szeleknek. Eszerint Földünk amennyi energiát az egyik szélrendszertől kap, ugyanannyit ad tovább a másiknak. A szélrendszerek energiamérlege azonban nem ilyen egyszerű. A folytonos energiaátadás következtében a nyugati szelek energiatartaléka elöbb-utóbb kimerülne, a keleti szelek övezete pedig ugyanakkor feltöltődnék energiával. Az egyensúly fennmaradása viszont amellett szól, hogy a keleti szelek gyűrűjében, azaz a trópusi övben a Földtől átvett energia valahol visszavándorol a nyugati szelek övezeteibe, vagyis az északi és a déli mérsékelt övbe ... A magasban fújó szelet a meteorológusok — hidrogénnel töltött léggömbök segítségével — már mintegy 70 éve mérik. Az eredmények azt mulatják, hogy a mérsékelt övék nyugati szelei a magasban kiterjeszkednek a sarkvidékek fölé, sőt a trópusi öv keleti szélzónája is ösz- szeszorul a magasban, és helyet ad a nyugati szeleknek. A legerősebb szeleket a sztratoszféra határán, 10—12 km-es magasságban észlelték, de a szél sebessége ott is aránylag szűk „csatornában“, a 30. szélességi kör mentén a legnagyobb. A futó áramlást kevésbé állandó jelleggel ugyan, de a magasabb szélessségi fokokon is megtaláljuk. A második világháború végén a sztratoszféra határán közlekedő katonai repülőgépek szokatlanul erős szélviharokat észleltek. A későbbi kutatások kiderítették, hogy ez a sajátságos szélvihar a sarki és a mérsékelt övi légtömegek határán alakul ki. A 8—10 kilométeres magasságban nagy sebességgel haladó levegő lapos csőhöz hasonlítható, amelynek hossza több ezer kilométer, szélessége több száz kilométer, magassága ellenben csak néhány kilométer. A legmagasabb légrétegek szélviszonyait nem léggömbökkel, hanem rakétákkal, mesterséges holdakkal, meteorok csóváinak megfigyelésével, rádióhullámokkal stb. kutatják. Egységes kép még nem alakult ki ennek a 30 kilométer fölött húzódó óriási, de az egész légkör tömegének alig egy százalékát magában foglaló levegőrétegnok a mozgásáról. A tengerek és a szárazföldek más-más mértékű fülínelegedése óriási területen megzavarja azt a rendet, amelyet a Nap melegítő hatása, a Föld forgása és a súrlőuás hozna létre, ha a Föld sima, egynemű forgó gömb volna. így jönnek létre a monsznmszelok, amelyek aztán a kontinensek és az óceánok eltérő hőmérsékletét kiegyenlítik. Különösen fejlett a monszun- szélrendszer az indiai félszigeteken, de észrevehető Európában is. A legváltozékonyabb a légáramlás a mérsékelt övökben. A szubtrópusok és a sarkvidékek, a kontinensek és az óceánok légtömegei itt hatalmas, több ezer kilométer átmérőjű örvényeiben: a mérsékelt övi ciklonokban találkoznak s létrehozzák a folytonosan változó, gyakran szeszélyes időjárást. A mérsékelt öv ciklonjaira emlékezteinek, de sokkal kisebb területet fognak át a forró öv forgóviharai. Ezeket minden földrészen más és más néven emlegetik. Az Indiai-óceánon ciklonnak hívják a pusztító szélviharokat, a Csendes-óceán déli részén hurrikán a nevük. A Távol-Keleten tájfuntól, a Fülöp-szigetekon baguió-tól retteg a hajósnép. Olykor tízezrek esnek áldozatául és mérhetetlen anyagi károkat okoz. A forgóviharok hányadik, egyúttal legveszedelmesebb fajtája a tornádó. Ez a mérsékelt égövben pusztít. Átmérője mindössze néhány száz méter, de megfigyeltek már jóval kisebb, 10—15 m átmérőjű tornádókat is. Élettartamuk rendszerint egy óránál rövidebb, de ezalatt a tornádó „alapos“ munkát végez. Sze* rencsére az a terület, amelyen a tornádó vó? gigsöpőr, általában keskenyebb 500 méternél, és hosszúsága ritkán haladja meg a 100 kilométert. Rendszerint olyan helyeken keletkezik, ahol egymástól eltérő hőmérsékletű légtömegek találkoznak. Különösen gyakori Észak? Amerikában, ahol az észak-déli irányú hegy- vonulatok elősegítik a sarki és a szubtrópusi légtömegek viharos összeütközését. Európában a nagy hegyrendszerek nyugati-keleti vonulattá hegyláncai akadályozzák a sarki légtömegek útját, ezért aránylag ritkán fordul elő tornádó. E félelmetes erejű szélvihar belsejében a keringő levegőre ható centrifugális erő hatá* sára megritkul és lehűl a levegő, kicsapódik a vízgőz s ezáltal láthatóvá válik a tornádó tengelye, amely fölfelé táguló felhőtölcsér formájában közeledik a Földhöz. Ahol a tölcsér vége a talajjal érintkezik, valósággal felrobbannak a házak, a szélvész a magasba emeli a tárgyakat, kocsikat, a háztetőt, az élőlényeket, feldönti a vonatokat, súlyos traktorokat is több méter magasba emel, s előfordult, hogy lovat, tehenet több kilométernyire magával cipelt. A tornádó belsejében a szél sebességét nem lehet megmérni, mert a legerősebb műszereket is elpusztítja a szélvész, s csak az okozott károkból lehet következtetni rá. Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy a szél sebessége eléri a 800 km/óra értéket is. Új elektródanyag az elektrokémiában Az ipari elektrokémia egyik fontos területe a vízbontás, valamint annak fordítottja, az áramelőállítás ún. durranógázelemben. Ez utóbbi a fűtőanyagelemek egyik típusa. A vízbontás során egyenáram hatására a katódou két térfogatrész hidrogén, az anódon egy térfogatrész oxigén keletkezik. E két gáz elegye a dur- ranógáz. A durranógáz-elemben a hidrogént oly módon égetik el oxigénnel vízzé, hogv eközben egyenáram jön létre. Az oxigént és a hidrogént leginkább elektrolízissel állítják elő. Ennek gazdaságosságát az dönti el, hogy mekkora áramfogyasztást igényel, ez pedig elsősorban az alkalmazandó feszültségtől függ. A gyakorlatban a feszültségnek mindig jóval nagyobbnak kell lennie, mint amennyi elméletileg szükséges, mert az elektród anyaga — rendszerint nikkel lemez — felületi sajátosságai miatt nehezíti az áramnak az oldatba való áthatolását. Az ennek legyőzéséhez szükséges többleit-feszültséget sok kilowattórával kell megfizetni. Egy új elektródanyagnak, a feltalálójáról elnevezett Raney-fémnek az a különleges jelentősége, hogy a belőle készített elektródon alig mutatkozik túlfeszültség, azaz az elektrolízist majdnem az elméleti feszültségen lehet végrehajtani. A Raney-fém rendkívül finom eloszlású nikkelpor, amelyet egy szellemes eljárással pórusossá, szivacsossá változtattak. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy a nikkelt kb. ugyanannyi alumíniummal ötvözik, majd az utóbbit forró lúggal kioldják. A lúg a nikkelt nem támadja meg, és ezáltal laza, szivacsos szerkezetű fémpor keletkezik. Ezt nikkelszitára préselik, s nyomás alatt kb. 700 fokon zsugorítják. Az ilyen módon készült elektróddal végzett vízbontás során a feszültségigény 2 voltról 1,5 voltra csökken, és üzemben tartásuk első évében mintegy 20 százaléknyi energiát takarítottak meg. Az új típusú elektród évi használat után is megtartotta jó tulajdonságait. A durranógáz-elem egyik legérdekesebb alkalmazási területének az látszik, hogy segítségével gazdaságosan oldható meg az energiatárolás. (dj) BEQ 1974. V. 7.
