Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-31 / 127. szám, péntek
A szemléről a szemle után Vidéki színházaink eredményei és problémái AZ ELMÚLT HÉTEN másodszor rendezték meg Nitrán a szlovákiai területi színházak szemléjét. Hazai színházi életünk vezetői és más képviselői már régóta igyekeztek megszervezni egy olyan fórumot, ahol a vidéki tájoló színházaink számot adhatnak művészi munkájukról, tájékozódhatnak egymás eredményeiről és problémáiról, s egyúttal lehetőséget nyújtanak a kritikusoknak és más színházi szakembereknek, hogy megfelelő képet alkossanak róluk Tavaly a nyitrai területi színház vállalta a szemle megrendezését, s kezdeményezésük sikeres volt: jó előadások, igényes értékelések és viták tanúi voltunk. A sikeres rendezés következtében az illetékesek még tavaly megegyeztek, hogy a nyitrai májusi színházi szemlét rendszeressé teszik. Tavaly a szemle a februári győzelem 25. évfordulója jegyében zajlott le, most pedig színházaink azokat az előadásokat mutatták be, amelyekkel a Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő jubileumát köszöntik. Ölömmel állapíthatjuk meg, hogy vidéki színházaink eszmei és művészi szempontból egyaránt igényes darabokkal készültek fel a nevezetes eseményre. Szép eredménynek számít az is, hogy a Nyitrán fellépő hat társulat közül öt kortárs drámaíró alkotását vitte színre. A martini társulat Ver- Iiaren II. Fiilöpjét újította föl. Azt a darabot, amellyel három évtizeddel ezelőtt az akkori színház Andrej Bagar vezetésével tiltakozott a szlovákiai fasiszta rendszer ellen. A szemle egyik legszínvonalasabb előadásai közé tartozott a zvnleni J. G. Tajovský Színház fellépése. Ez a társulat J. Soluvič legújabb drámáját, a Meridiánt vitte színre. Peter Je/.ný, az előadás rendezője érdekes módon kevesebb figyelmet szentelt a cselekmény aprólékos kibontására, s inkább az egyes szereplők megfelelő jel 1 emra jzára összpon tosított. Az ő rendezésében a Benedik család egy tipikus kisvárosi lakásban lakik, s ahogy az errefele szokás, a történet nagy részének színhelye a konyha. A szereplők így valóban tipikus szlovákiai vidéki környezetbe kerülnek, s a jó rendezés, nem utolsósorban pedig a kitűnő színészi teljesítmények révén tetteiknek művészi hitele van. A sok jó alakítás közül a Tomáš Benediket életre keltő A. Mojžiš elsőrangú játékát emelem ki. Az ő alakításában ez az egyszerű, mindig teltrekész mozdonyvezető nem beszél sokat, de minden szavának súlya van. Mojžišnak nincs szüksége külső színészi eszközökre, hogy bemutassa az idős ember fáradságát és betegségét. Mindezt szavakkal, apró gesztusokkal nagyszerűen érzékelteti, s egyúttal játékában hangsúlyozza azt is, hogy kommunista meggyőződése és helytállása sok nehézséget képes legyőzni. Mojžiš játéka magával ragadja a nézőt, mert az életből jól ismert embertípust kelt életre a színpadon megfelelő, s tegyük hozzá: korszerű színészi eszközökkel. Ugyanilyen elismerő hangnemben beszélhetünk a többi színész játékáról is. A zvoleniek előadása művészi erejével arra készteti a nézőt, hogy elgondolkozzék hétköznapjainak etikai kérdésein. A HÁZIGAZDÁK, a nitrai Területi Színház tagjai ján Kákoš A legifjabb fiú háza című drámáját adták elő. Rokonszenvesnek tartjuk a nyitraiak előadásában elsősorban azt, hogy igyekeztek sajátos légkört teremteni, s keresték az egyes figurák cseleketedeinek lélektani motívumait. Az előadás így K A bratislavai „Mladé letá“ könyvkiadó a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából mintegy tizenöt kiadványt jelentet meg. Közöttük egy plasztikus térképet is,melyen feltüntették a felkelés emlékezetes helyeit. A térkép szerkesztője dr. O. Sliacky, grafikai elrendezője J. Cesnak. A kiadványt elsősorban az iskolákban használhatják majd lel segédeszközként. plasztikussá és általános érvényűvé válik, mert nemcsak a Demeter család története pereg le a színpadon, hanem azon keresztül egy abban az Időben gyakran felbukkanó dilemmákkal ismerkedünk meg. K. Spi- šák rendezésének továbbá érdeme, hogy kamarajellegű, csaknem ballada! hangvételű előadást rendezett, s így is hatott a nézők érzelmeire. A színészek közül a Žofát alakító E. Matejková, s az idős Demetert életre keltő Ľ. Greššo játéka érdemel megkülönböztetett figyelmet. A ultráink előadásának az a fogyatékossága, hogy a kezdeti jó ritmus kissé lelassul a fölösleges, leíró részletek ábrázolásával. Eredményes és elismerésre méltó művészi munkát végzett a Magyar Területi Színház Thá- lia Színpada is Lovicsek Béla Tíí/.virágjának a színpadra állításával. A szerző és Beke Sándor rendező úttörő érdemeket szerzett azzal, hogy teljesen új témát — a magyar és szlovák partizánok közös fellépését, a szlovák—magyar határvidék antifasiszta harcát — vitt színre Lovicsek aránylag jól és plasztikusan ábrázolja az akkori falu légkörét, egy letűnő korszak tipikus képviselőit, habár néha adós marad az aprólék os a b b jeli em rajzzal, máskor meg fölösleges leíró részekkel lassítja a játék ritmusát. Beke Sándor és az ambiciózus fiatal társulat egységes, művészi hitelű előadást hozott létre, amelyben elsősorban a Kalocsai doktort alakító Csendes László aprólékosan kimunkált alakítása tűnik ki. A PREŠOVI Ukrán Nemzeti Színház társulata J. Zawiesky, lengyel író egyik régebbi darabját, a Magas falat vitte színre. Darniewicz doktor eléggé vontatottan ábrázolt tragikus történetében néhány színészi játék érdemelt figyelmet. I. Ivánén rendező igyekezett egyszerű eszközökkel kikerülni a fölösleges pátoszt és a hangoskodást. A játék nagy részében — de nem minden esetben — ez sikerült neki. Ugyancsak dramaturgiai fölfedező utat járt meg a prešovi Jonáš Záhorský Színház is, amely Valentin Sevcsenko, mai ukrán drámaíró Szlovák Nemzeti Felkeléshez kapcsolódó drámáját, az Éjféli találkozást vitte színre. A cselekmény egy szovjet felderítő csoport akcióját kíséri nyomon, melynek tagjai a felkelés kitörése után kiszabadítják a nitrai börtönből a szlovák kommunistákat. A színmű jórészt a kalandos motívumokat ábrázolja, habár több esetben — elsősorban a szovjet katonatiszt megjelenítésében — művészileg is hiteles jelenetet láthatunk. A pre- Soviak előadásán meglátszott, hogy a színháznak nincs állandó dramaturgja, mert a szövegkönyv, s így az előadás is több fölösleges részt tartalmazott. A MARTINI Szlovák Nemzeti Felkelés Színház 11. Vajdička rendezésében újította föl Ver- haren II. Fülöp című drámáját. A korszerű, aprólékosan kimunkált rendezés egyik figyelemre méltó érdekessége, hogy a színpadon nincs hagyományos díszlet. A légkört a dobpergés, a szerzetesek kórusa, a többi szereplők monológja és párbeszéde, valamint a különböző fényhatás teremti meg. A rendező teljesen elhagyta a cselekmény romantikus színezetét, valamint a realista hely- színábrázolást és csak a dráma szempontjából fontos helyzetek lélektanilag is megalapozott megjelenítésére összpontosított. A több mint egy hétig tartó seregszemle, elsősorban az előadásokat követő értékeléseik számos időszerű problémát vetettek fel vidéki színházaink je>- lenlegi és további munkájával kapcsolatban. Elsősorban sür- getősen meg kell határozni vidéki tájoló színházaink küldetését és művészi profil ját. Napjainkban ugyanis ez a küldetés nyilván más, mint évtizedekkel ezelőtt volt, amikor a televízió és a film még nem befolyásolta a társulatok munkáját. Senki sem vitatja, hogy e színházakra továbbra is nagy szükség van, s a tévé, vagv a film nem jelenthet számukra konkurenciát, hiszen a színielőadásoknak sajátos légköre és küldetése van. Viszont azt meg kell mondani, hogy vidéki színházaink a jelenlegi színészi létszámukban. anyagi és műszaki eszközeikkel nem mindig képesek korszerű, színvonalas előadások szín rev itel éré. Vidéki színházainkban mennyiségileg sem kielégítő n színészállomány, a vidéki művészek szinte állandóan játszani kénysze rülnek, nem jut idejük a megfelelő felkészülésre és a továbbképzésre. Ugyanakkor e nagy megterheléssel nincs megfelelő arányban a színészek fizetése és az életkörülménye. Ezeket és az egyéb felmerült problémákat sürgősen orvosolni kell, nehogy néhány óv múlva kritikus helyzet álljon be. A záró értékelésen Viliam Záhorský, a Szlovákiai Drámai Művészek Szövetségének az elnöke ígéretet tett e problémák fokozatos megoldására. A II. NITRAI SZÍNHÁZI SZEMLE eredményes volt. Újra bizonyította, hogy vidéki színházaink is magukévá telték pártunk művelődéspolitikáját, s ennek megfelelően végzik munkájukat. Eszmei és művészi szempontból egyaránt igényes a tevékenységük, s habár aránylag nehéz körülmények között dolgoznak, színvonalas előadásaik gazdagítják szocialista kultúránkat. D. JÁN SL1VKO A SZOVJET VALÓSÁG ÍRÓJA Hetvenöt évvel ezelőtt, 185)9. május 31-ón született Moszkvában Leonyid Makszi- mnvies Leonou, a szovjet irodalom egyik kimagasló egyénisége. Már gimnazista korában verseket írt, később mint a Vörös Hadsereg különböző lapjainak munkatársa bejárta az országot és ismerkedett az orosz néppel. íróvá válását két döntő tényező befolyásolta: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Vörös Hadsereg. Tanít ómesterei nek Gogolt, Dosztojevszkijt és Mak- szim Gorkijt vallotta. Leonov 1923-ban írta első regényét, „A borzok" címmel, melynek cselekménye a polgárháború éveiben játszódik és a falvak szocializálása ellen lázadó maradi parasztok, a „borzok“ harcát s az új idők szellemének győzelmét írja le meggyőző módon. Második regénye „A tolvaj", főhőse, Mityka Veksin végigharcolja a polgárháborút, leszerelése után azonban elzül- 11 k. A regény mondanivalója azt summáza, hogy az új társadalmi rendben csak a munka ad igazi értelmet az ember életének. A Nagy Balahnal Papír- és Cellulózkombinál építése inspirálta Leonovot a „Megindult az erdő" című regény megírására, 1928—29-ben. A mű szocialista realista módon ábrázolja az új, a közösségért áldozatot vállaló ember típusát. Egy türkméniai tanulmányút élményeit dolgozta fel Leonov a „Sáskajárás" című kisregényében. Ezt „Az üstökös" című regény követte, melynek cselekménye a Lenin által alapított Moszkvai Szövetségi Elek trotechni kal Intézetben játszódik, ahol n vezetéknélküli energia-átvitellel kísérleteznek. A regény főhőse Szku- tarevszkij tudós, aki tehetségét csak a forradalom utáni Oroszországban tudja kellőképpen kibontakoztatni. Fantisztikus és utópisztikus fejezetei is vannak Leonov következő terjedelmes regényének, amely egy vasútvonal története é® „Üt az óceán felé" címmel jelent meg. A Nagy Honvédő Háború idején írt „V elikosumszk bevétele" című kisregény után, amely egy szovjet tankcsapat hőstetteiről szól, Leonov 1953-ban figyelemreméltó regényt írt „Orosz erdő" címmel. A mű főhőse, Vilirov erdészprofesz- szor elkeseredett harcot vív erdővédelmi elvének győzelméért. Az alkotásban az író az orosz föld, az orosz erdő, a szovjet valóság iránti lángoló szeretetről tesz tanúságot. L. M. Leonov néhány jelentős színművet i$ írt. Munkásságáért számos kitüntetést, többek között Lenin-díjat is kapott. Művei nemcsak a szovjet olvasók köréiben arattak sikert, hamem számos nyelvre lefordítva öregbítették és öregbítik a szovjet és a szocialista irodalom hírnevét. SÁGI TÓTH TIBOR Egy nagy cé! érdekében Jirí Tan fér életművéről Az idei Klement Gottwald állami díjasok között van Jirí Taufer cseh költő és kritikus, céltudatos kultúrpolitikai szervező és a szovjet költészet szakavatott csehországi tolmá- csolója is. Személye elválaszthatatlan a háború előtti és utáni évtizedek cseh kultúrájának fejlődésétől és a szovjet költészet hazai népszerűsítésétől. Jirí Taufer életpályája és költészetének fejlődése töretlenül hozzátartozik a cseh szocialista kultúráért vívott küzdelemhez. Már diákkorában bekapcsolódik a Baloldali Front (Le- vá fronta] és a Szovjetunió Barátai Szövetségének munkájába. 1930-ban a csehszlovák Komszomol, majd a CSKP tagja. Politikai és világnézeti fejlődésével párhuzamosan bontakozik ki publicisztikai és költői tehetsége. Barátai, harcostársai Stanislav Kôstka Neumann, Bedrich Václavek, Vitézslav Nezval és Konstantin Bicbl, akikkel együtt vállalta a szocialista költészet útjának egyengetését a cseh kulturális életben. Azok közé tartozik, akik a modern cseh költészet e nagyjainak életművét a legavatottabban ismerik. Tau- fernak is elévülhetetlen érdemei vannak a haladó cseh irodalmi örökség rehabilitásában, S. K. Neumann és V. Nezval költészetének védelmében. Első verseskotete, a Večerní oči (Esti szemek), még gimnazista korában, 1928-ban jelenik meg. A harmincas években lát napvilágot Stínové hry (Árnyjátékok, 1931), a Sáriimat, Evrnpu! (Európa, sakkmatti 1933), és a Na shledanou, CCP (Viszontlátásra, Szovjetunió, 1935). 1938-ban adja ki F. Borový ismert antológiájában a Ceské básné bán (Cseh versek) a Roentgenograiny (Röntgenfelvételek) című verseit, amelyek megjelenése után a Lidová kultúrában S. K. Neumann azt írja TaüferrŐl, hogy „ .. .ezzel a könyvvel vettük tudomásul, hogy igazi költő“. Tartalmáról szólva S. K. Neumann a többi közt megírja, hogy „valóban csodálatra méltó, mennyire következetesen és becsülettel vállalja a szocialista költő küldetését a polgári társadalomban, s hogy a szocialista tudat és érzés milyen magas szintjén képes már egybefonni hitét és szomorúságát“. A második világháború éveiben először Lengyelországban találjuk Taufert, ahol tevékenyen bekapcsolódik a fasiszta- ellenes mozgalomba, majd innen a Szovjetunióba megy, amelyet második hazájának tekint. A felszabadulás után a Tvorba felelős szerkesztője és a Svoboda pártkiadó igazgatója. Később számos fontos állami megbízatást tölt be a külügy-, majd a tájékoztatási, illetve a művelődésügyi minisztériumban. Az ötvenes évek második felében ismét ír és fordít, majd egy ideig hazánk moszkvai külképviseleti hivatalán kulturális tanácsos, s miután hazatér, teljes erejéből részt vesz a cseh irodalmi élet időszerű feladatainak megoldásában. Taufer költészetének új szakaszát az Októberi Forradalom* 40. évfordulójára megjelent Eroica című verse indítja. Egy évvel később jelenik meg új kötete, a Letopis (Évkönyv), amely tartalmazza az 1938— 1957 között írt, még nem közölt verseit is. 1960-ban adják ki, a német háborúellenes pia- kálók hatására a Kdo náni za- stinuje blankyt (Ki sötétíti el a kék égboltot) című verseskötetét. Érett, férfias lírát bizonyít az 1961-ben megjelenő szonettgyűjteménye, a Znelee. öt évvel később jelenik meg a Téma pániét' (Emlékezés), amely kitűnő lírai gúnyirat a történelemhamisítók és a kispolgárias- ság ellen. Taufer publicisztikai és kritikai munkásságának egyik elvitathatatlan érdeme, hogy a harmincas évek forradalmi irodalmi nemzedékek művészi és irodalmi örökségét helyesen, marxista módszerrel értékeli, magyarázza, s összhangba hozza a háború utáni szocialista korszakkal. Ugyancsak nagy érték Taufer orosz filológiai és fordítói tevékenysége. Különösen gazdag fordítói életműve. A cseh irodalmi küztudat- ban neve elválaszthatatlan Majakovszkij nevétől. Taufer Ma- jakovszkij-fordításai kétségkívül kihatottak az utóbbi két évtized cseh költészetére. 1951-ben a Majakovszki j-élet- mű költői tolmácsolásáért állami díjban részesítik. Jirí Taufert találóan jellemezte a kritika költőtípusnak, „akinek költészete eszmeileg egyértelmű, mindig politikus és elkötelezett, mindig a baloldalon álló — mint maga a költő.“ Ez így van. Élete és költészete hozzájárulás a kommunista párt céljai megvalósításáért folyó harchoz. „Nemzedékem számára a párt tárta fel a megismerés látóhatárát, amely felé lehetetlen volt nem elindulni, hacsak az ember nem akart őrökre hátat fordítani mindannak, amiről a húszas évek végén csak álmodozhatott ..." — vallja a pártról. Elmondható róla, hogy költészetét maradéktalanul a szocializmus ügyének szolgálatába állította. —sin—
