Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-26 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

séí csak az lágyította, hogy a léc bal vé­ge elakadt az egyik túlságosan kiálló szék lábában, s az újdonsült osztályveze­tő majdnem orra bukott benne. Az iroda ajtaja is szűknek bizonyult ennek a ret­tenetes szerszámnak, fjolika nem tudta, mire vélje ezt a harcias megjelenést és gyorsan elrejtette asztalfiókjába a félig kiolvasott regényt.) Csatlós az íróasztalra csapta a miérő- rudat. Aztán leült. Fene nehéz az élet. Fáradtan lehúnyta szemét, szerette vol­na tovább vinni ezt a gondolatot, de el­nyomta az álom. Elnyúlt a széken, mint egy halott, feje mellére kókadt, s né­hány perc múlva halk hortyogás hallat­szott az asztal mögül. Valami csattanás zavarta meg. Föl­kapta a fejét. Az irodából hangos be­szélgetést hallott. Felismerte Jollka hangját. Pillanatok múlva kopogtak az ajtaján. Gyorsan felugrott. Harciasan felemel­te mérőrúdját... A vendégeket vezető Jollka ijedten elmenekült. A magasépítő vállalat igazgatója sohasem érti meg, miért feszült hasának egy közönséges mérőléc. A vele tevő titkárt a mai napig is csuklás környékezi, ha erre a jele­netre gondol. Csatlós véreres szeme előtt lassan ki­rajzolódtak a vendégek arcvonásai, s felismerte az igazgatót, aki az évi tervek megbeszélése miatt jött. Elejtette a mé- rőrudat és ijedten hebegte: — Bo-bocsánat, Ge-gerenda elvtárs, — el-elnézést... a kollégák meg a ... A titkár közben felemelte a lécet és előzékenyen visszaadta. Az igazgatónak hirtelen felcsillant a szeme. — Értem — mondta lelkendezve. — Tökéletesen értem. A munkafegyelem megszilárdítása elsődleges feladat, ön Jól érti az idők szavát, nem kell pirul­nia. A testi fenyítés minden időben meg­hozta a gyümölcsét. így kell ezt, kollé­ga. A cél szentesíti az eszközt ... — Igen, a szentek vagyis a kollé­gák ... illetve ... Jolika közben behozta a kávét. Óvato­san közelítette meg az asztalt, majd pá­nikszerűen kimenekült. Délután háromra megkötötték a szer­ződést. Búcsúzáskor az igazgató titko­lózva megkérdezte, milyen előrehaladást ért el a munkafegyelem terén, s hogy szabadalmaztatja-e az új módszert? Csatlós kitérő választ adott. Az utcán nem tudták mire vélni Csat­lós szerelését. A tudatlanabbak mérnök­nek gondolták . és közömbösen tovább­mentek. Az Ismerősök viszont hosszasan megbámulták. Az autóbuszban megállapította, amit még életében soha, hogy túlságosan sok az ember a földön. Már egy mérőrúdnak sincs helye. S az öreg, csontos kalauz, akit az utasok laposra nyomtak, úgy mo­rog, mintha kutya volna. Hogy-hogy nem fér el ekkora rúd? Mi az, hogy mi az a nyavalya? Az ember azt visz, amit akar. Egy kalauz már mindenbe beleszólhat? Kiderült azonban, hogy az autóbusz meglehetősen alacsony. Csatlós sehogy sem tudta maga mellé állítani. Izgett- mozgott vele, sorra leverte az emberek fejéről a kalapot; hangos szóváltás ke­rekedett. Csatlós kitartóan védte rúd- ját. Nem egy alkalommal úgy elfajult a ta. Mosolyogva koccintásra emelte poha­rát. Fogta a botját és odabicegett. • > • Pipi szobája meglehetősen hideg volt, ezért nem sokat teketóriáztak; ágyba dőltek. Sokszor elképzelte már ezt a jelenetet {filmbeli hősöket utánozva), de megvalósítani sohasem tudta. Felesége semmilyen szerelmi játékba nem egye­zett bele. Heti két alkalommal ájtatos körülmények között ölelkeztek ... Pipi más. Vele jó. Legalább színésznő lehet­ne. Ilyen testtel. — Miért nem mentél színésznőnek — kérdezte. — Én? — Te hát, olyan szép vagy. — Nem vagyok. — Te más vagy. Elkapta Pipit, és magához húzta. — Ügyesebb vagy, mint a főnököd — mondta a lány. Mit? ... Hogyan? — Semmi... Csak mondtam. — A főnököm? — Az hát... Az a hájtömeg. Csak szu­szog. — Csak szuszog? Csatlóst nagy jókedv fogta el. Viho­gott. — Csak szuszog — mondta a lány még egyszer! vita, hogy tettiegességre került sor. Ilyenkor jól jött a mérőrúd. Szülőfalujában hamar híre kelt a rúd­nak. Senki sem tudta, miért cipeli na­ponta oda és vissza. Valami titokzatossá­got sejtettek mögötte, ezért illő tisztelet­tel köszöntötték. Csatlós illedelmesen megemelte mérőrúdját; a kerítések mö­gött azonban furcsálló mosolyra rándul- tak az arcok. A rúd különösen a gyere­keknek szerzett örömet. Kísérték az ut­cán és kórusban üvöltötték a maguk költötte verset: „Csatlós Kálmán, csat- lóval mászkál.“ Csatlós néha közéjük ütött, de soha­sem talált el egyet sem. Különben egy hétig semmi baj sem volt. Hűségesen cipelte rúdját, elégedett volt. De a következő hét elejének egyik reggelén a rúd keresztbe fordult az autóbusz ajtajában. Csatlós olyan szerencsétlenül botlott meg benne, hogy kibukfencezett az úttestre. Hangos üvöl­tésére senki sem válaszolt. A kalauz a rúdját is utána dobta. Iszonyú fájdalmat érzett a bokája kö­rül. Mellére szorította hűséges bajtársát, segítségével nehezen feltápászkodott, majd nagy nyögések és fogcsikorgatások közepette a kórház felé vette útját. Végtelenül magányosnak és fáradt­nak érezte magát. Még a délelőtt folyamán vastag gipsz­kötést kapott, amely egészen a térdéig ért. Sokáig ott vesztegelt a váróterem­ben, várnia kellett, amíg a gipsz kellő­képpen megkeményedik. Aztán elen­gedték. Bal cipőjét a hóna alá vágta és a mérőrúdra támaszkodva, lassan elbi­cegett a kórházból. Az utcán senki sem vette észre. Nagy fájdalmat érzett. Mintha kalapáccsal ver­ték volna a fejét. Száz méterenként megállt, a kerítéshez dőlt és pihent. Csak nagy keservesen jutott el a boro­zóig. Ott aztán úgy letelepedett, mintha többé sohasem akarna felkelni. Bablevest és két deci bort rendelt. Aztán még két decit. Az utolsó autóbuszra azért felsegítet­ték. Akkor már nem érzett fájdalmat. Egyáltalán semmit sem érzett. Egy héttel később már bot nélkül is tudott volna járni. De nem járt. Egy nap fogta a mérőrúdját, és elutazott a fővárosba. A kórházban felmutatta cédu­láját. Aznap kellett Jelentkeznie. A se­bészorvos készségesen megkopogtatta a kemény gipszet, s csak annyit kérde­zett: hogy van? Aztán még hozzáfűzte, hogy egy hét múlva jöjjön megint. Csatlós mélabúsan elbicegett. A gipsz­talp hangosan kopogott a folyosón. A mérőrúd minduntalan beleütközött vala­mibe. Kínos-keservesen jutott ki az ut­cára. Fene szűkre építik ezeket az épülete­ket. Az embernek sehol sincs kényelmes helye. Mindenhol tolakodni, veszekedni kell. Csak az újságárusnál állt meg. Ott mindig megáll. Most is, mint máskor, előbb a titokzatos, a temérdek újság kö­zött ülő idős asszonyt vette szemügyre. Irigyelte kényelmét. A nyugalmát. In­gyen jut annyi érdekes újsághoz. Lenne csak osztályvezető. — Kérek egy újságot — mondta sava­nyúan, és tovább bicegett. A közelebb eső kávéházba ült be. A teremben kevesen voltak. Kávét és sört ittak. Ö is azt rendelt. A középső asztalnál egy fiatal nő ül­dögélt. Később döbbent rá, hogy ismeri. Pipi volt, akit a minap követett az ut­cán. Jó lábai vannak. Comjai kivillantak az asztal alól. Cigarettázott. Ide-oda for­gatta a fejét. Találkozott a pillantásuk. Csatlós elfordította a fejét., Rögtön hiányérzete támadt. Szép ez a lány, mo-’ rogta. S megint csak őt nézte. Csak késő délután merte megkömyé- keznl. Egy féldeci édeset vitetett az asz­talára. Ha elfogadja, átülök... Elfogad­Hangosan nevettek. A férfi hirtelen megborzongott. L£1' bőrös lett a teste. — Miért van itt ilyen hideg? Te so­hasem tüzelsz? — De... néha. Ha valaki hoz fel tü­zelőt. — Hiszen most van fönt. — Van. De gyújtós nincs. Én meg nem merek lemenni a pincébe. Félek. Csatlós hivatalnok hirtelen felült. — Azt mondtad, gyújtós kell?... Lesz mindjárt gyújtós. Van késed? — Van. Ott a fiókban. Csatlós sokáig kotorászott az asztal­fiókban. Aztán előhúzott egy konyha­kést. — Ez jó lesz — mondta. — Gyújtást csinálok. — Miből? — Ebből. Azzal fogta a mérőrúdját, és a konyha­késsel aprítani kezdte. A mérőrúd csak­hamar elfogyott. Kabátzsebéből előhúzott egy újságot, begyűrte a kis kályhába, ési alágyújtott. A száraz forgács úgy patto­gott, mint a rőzse. Elmerül ten hallgatta. Aztán egy nagyot fújt. A sóhajtással mintha elszállt volna a szorongása is. Az ágy felé fordult, ahol behunyt szemmel Pipi feküdt. Szép ez a lány — állapította meg. Ernestine barátnőm szen­vedélyes keresztrejtvényfef- tö. Megvásárolja az összes létező folyóiratot, csupán azért, mert keresztrejtvény van bennük. Én azután el­olvashatom a folyóiratokat, de jaj nekem, ha bármelyi­ket el akarnám sajátítani, mielőtt Ernestine megfejtet­te volna a keresztrejtvényt! — Szerintem az egész ha­szontalan dolog, a pénz és az idöpocsékolás miatt — mondtam nemrég szemrehá­nyóan. Ö azonban megharagudott. ~ Pénz és idöpocsékolás — van is neked fogalmad erről! — kiáltotta felháboro­dottan. — Ha tudnád, mi mindent tanulok meg így! — Ugyan mit? — kérdez­tem megvetően. — Tudod te azt, hogy mi a gyorsírási rövidítés? — kérdezte szigorúan. Sajnos, nem tudtam. — Betűjel — magyarázta ujjongva. — Mégis mi az a gyors­írást rövidítés, nem tudnál egy példát mondani? Ernestine vállat vont. — Ez nem fontos. Leckéztető arckifejezéssel folytatta a vizsgát: — És tudsz egy szögfügg­vényt mondani? Megint kéni/telen voltam beismerni tudatlanságomat. Ernestine szemlátomást örült. — Szinusz. —• De mi a szögfüggvény? — kíváncsiskodtam. Ernestine lusta kézmozdu­lattal hessegette el kérdése­met. — Tudod-e, hogy ml a kúpszelet görbéje? Már válaszolni sem mer­tem. — Parabola! — És mi a kúpszelet? — érdeklődtem félénken. — Ismered a varga szer­számál? — De mi az a varga? — kérdeztem meghökkenve. — Az az ember, akt ruhát varr. — A szerszám fontos! — kiáltotta fanatikusan Ernes­tine. Ár a neve! ■— De hogyan fest ez a holmi? — Honnan tudfam én ezt? —• válaszolta bosszúsan. Én keresztrejtvényt fejtek, nem pedig idétlen képrejtvénye­ket. Menjünk tovább. Tudod, hogy hívják a fémmunkákon lévő fekete díszítéseket? Persze, hogy nem tudod. Miellónak! És mi a válasz a kontrára? Megkönnyebbülten lélegez­tem fel: — Rekontra. Ernestine szemlátomást meghökkent. — Ugyan, honnan tudod ezt? — Hiszen bridzsezem — magyaráztam. — Ö, ez előfordul a bridzs- nél? — mondta álmélkodva. Elhatároztam, keresztrejt­vényt fogok fejtent, mert úgy vélem, hogy tudásom­ban óriási hézagok vannak, amelyek csak ezen a módon tüntethetők el. Erre pedig az ember sohasem pazarolhat elegendő időt és pénzt. ft. gy. fordítása) rtós tÚSÁGA s SŐÜLÉSE PILLANATKÉP (Könözsi István felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents