Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-04 / 105. szám, szombat

HÉTVÉGI HlRMAGYARÄZATUNK VILÁGGAZDASÁGI PROBLÉMÁK AZ ENSZ FÓRUMÁN Három hétig tartó maratoni viták után befejeződött az F.NSZ-közgyűlés 6. rendkívüli ülésszaka. Minden tekintetben válóban rendkívüli: ugyanis a világszervezet történetében elő szőr tűzte napirendjére világgazdasági problémák megvitatá­sát, másrészt az elfogadott dokumentumok szövege eddig szokatlan megfogalmazásokat tartalmaz. Mint ismeretes, a kö zel-keleti konfliktust követően látványos olajcsata indult meg az olajtermelők és fogyasztók között, melynek tombolása káoszt idézett elő a világkereskedelemben. Ésszerűnek lát­szott tehát az el nem kötelezett országok javaslata, hogy vi­gyék ENSZ-fórum elé e bonyolult probléma megtárgyalását. A „FEJLŐDŐK" LÁZADÁSA A „harmadik világ“ és a fej­lett tőkésországok kapcsolatai­nak rendezése nem újkeletű igény. A nagyon is régóta ren­dezésre váró kérdések az ener­giaválság rémképének hatására mindinkább halasztást nem tű­rő problémákká nőttek. Telje­sen érthető, hogy a „fejlődök'' voltak azok, amelyek a prob­léma nemzetközi szintű megvi­tatását szorgalmazták. Burne- dien algériai elnök még feb­ruárban javaslatot tett a köz­gyűlés rendkívüli ülésszakának összehívására Waldheim ENSZ- főtitkárhoz intézett levelében. A harmadik világ indítványa jelezte: a fejlett és fejlődő or­szágok kapcsolata mély válság­ba jutott. Tehát nem egysze­rűen olaj- és nyersanyagvál­ságról van szó, hanem arról, hogy a fejlődő országok tud- íul adták: nem hajlandók to­vább természeti kincseiket a külföldi monopóliumoknak ki­szolgáltatni. A fejlődő orszá­gok részéről megnyilvánuló tü­relmetlenség a nemzetközi mo­nopóliumok garázdálkodásá­nak megszüntetését szorgal­mazta. A harmadik világ tehát nem hajlandó tovább a gyarma- íi korszakból öröklött feltéte­lek mellett nemzeti ásvány­kincsét a külföldi tőke rendel­kezésére bocsátani. A fejlődő országok már évek óta sürgetik A megoldást, a tőkés országok azonban csak most vették kényszeredetten tudomásul, hogy magyarázkodással nem Férhetnek ki a kezdeményezés élői. KÉNYSZERÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK A javaslatra eltérően reagál­tak, az USA afféle elIen-OPEC- nek, vagyis a Kőolaj Exportáló Országok Szervezetének ellen­pólusául a kőolaj importáló or­szágok csoportosulásának élet- rohívását javasolta. Franciaor­szág viszont joggal tartott at­tól, hogy az USA a tőkésvilág első országának kijáró vezető szerepet kívánta volna játszani a szervezetben. Másrészt Párizs felismerte, hogy makacskodása kellemetlen arab lépést von maga után: az olajszállítások leállítását, esetleg újabb ár­emelést. A kormányok hiába láttak hozzá lázasan új ener­giahordozók kutatásához, re­zignálton belátták: ezek a ter­vek csak a jövőben járulhat­nak hozzá energiagondjaik enyhítéséhez, a jelenlegi olaj­ínséget azonban nem csillapít­ják. A tőkés országok tehát ért­hetően szorongva várták az KNSZ-közgyűlés 6. rendkívüli ülésszakát. Tudták, hogy a fej­lődök az ENSZ-ben érvényre igyekeznek juttatni számbeli fölényüket, hiszen a 133-tagú világszervezet 97 országa a harmadik világhoz tartozik. Az is nyilvánvaló volt előttük, hogy menthetetlenül rá vannak utalva a fejlődő országokkal az együttműködésre, az ott ta­taiható nélkülözhetetlen nyers­anyagokra. EGYSÉGES FELLÉPÉS A tőkés államok az ülésszak ölőtt abban reménykedtek, hogy az olajválság megosztja a fej­lődő országokat és így meg­bomlik imperialista-ellenes egy­ségük. Tény, hogy elszámítot­ták magukat. Az ENSZ-palotá- ban a fejlődők eddig nem ta­pasztalt „egy hangon szóltak“. Egységes fellépésük eredmé­nyét tükrözi a tanácskozást összegező két dokumentum: „Az új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséről szóló nyilatkozat“ és az „Akcióprog­ram“ elfogadása. A nyilatkozat rámutat: szükséges, hogy az ál­lamközi kapcsolatok alapját a jövőben az engyenjogú együttműködés képezze. A nemzetközi gazdasági kérdések megoldásánál figyelembe kell venni minden ország érdekeit. A nyilatkozat megerősíti min­den államnak arra vonatkozó jogát, hogy szuverén ellenőr­zést gyakoroljon természeti kincsei és azok kiaknázása fe­lett, beleértve az államosítás jogát is. Az „Akcióprogram“ a nyilat­kozat cikkelyeit konkretizálja, kijelöli azok gyakorlati végre­hajtásának módjait. A fejlett tőkés országok ter­mészetesen megpróbálták eny­híteni a fejlődők nyersanyag- kincsének eddigi önkényes ki­fosztása miatt ellenük felho­zott elmarasztalásokat. A do­kumentumok tartalmát igyekez­tek megfosztani imperialista­ellenes jellegüktől. Makacsul ellenezték a fejlődő országok­nak a külföldi tulajdonok álla­mosítására vonatkozó jogát. Efféle manővereik azonban kudarcot vallottak, mivel a szo­cialista államok aktív támoga­tásával a tejlődö országoknak sikerült megőrizniük a doku­mentumok antikolonialista jel­legét. Gromiko szovjet külügy­miniszter ezzel kapcsolatban világosan kifejtette: senki sem kérdőjelezheti meg azt a jo­got, hogy egy ország szabadon rendelkezzék természeti kin­cseivel. * POZITÍV EREDMÉNYEK A rendkívüli ülésszak ered­ményeit összegezve megállapít­hatjuk, hogy az ENSZ-fórumon elhangzott viták a gyarmati korszak csökevényeinek teljes felszámolásáért vívott küzde­lem fontos megnyilvánulásai. Túlzás nélkül, rendkívül ered­ményesnek mondható a tanács­kozás, hiszen az elfogadott do­kumentumok a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatokban fennálló és a fejlődő országoknak kárt okozó egyenlőtlenségek és igazságtalanságok kiküszöbö­lését célozzák. Nem tévesztjük szem elől azt sem, hogy a kölcsönös gazda­sági kapcsolatok normalizálá­sához a nemzetközi politikai életben tapasztalható enyhülési folyamat teremtette meg a szükséges feltételeket. A rend­kívüli ülésszak összehívását is éppen ez, a szocialista országok kezdeményezte enyhülési folya­mat tette lehetővé. Waldheim ENSZ-jőtitkár is pozitívan értékelte a rendkí­vüli ülésszak eredményeit, hangsúlyozva, hogy az ENSZ tagállamai ezen a fórumon ki­nyilvánították, hogy a közgyű­lés által elfogadott dokumen­tumok megfelelő talajt bizto­sítanak a teljes egyenjogúságon alapuló nemzetközi gazdasági rendszer kialakításához. Az új nemzetközi gazdasági rend létrehozásáról elfogadott nyilatkozat elősegíti az államok közötti sokoldalú együttműkö­dés kibontakoztatását és to vábbfejlesztését a világban végbemenő változások, figye­lembevételével. Az elfogadott dokumentumok ismeretében új játékszabályo­kon alapuló gazdasági és ke­reskedelmi kapcsolatok körvo­nalai bontakoznak ki előttünk. Újak annyiban, hogy egyenjo­gúságot, szuverenitást, függet­lenséget biztosítanának a világ valamennyi országa számára a nemzetközi gazdasági kapcsola­tokban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy máról holnap­ra eltűnik a fejlett tőkésor­szágok és a „harmadik világ" gazdasági színvonala közötti mély szakadék. A közeljövőben várható, hogy a világszervezet pénzügyi alapot hív életre a fejlődő országok gazdaságának támogatására. Mindenesetre az ENSZ-közgyűlés VI. rendkívüli ülésszaka megnyitotta az ehhe-z vezető utat. V, E. Kissinger Domoszkusibon tárgya! Súlyos harcok a Golan-fénnsíkon Jeruzsálem, Damaszkusz — Kissinger amerikai külügymi­niszter, aki közel-keleti tárgya­lásai során a szíriai és izraeli csapatok szétválasztásán fára­dozik, csütörtökön Alexandriá­bái Jeruzsálembe érkezett és több órát tárgyalt az izraeli ve­zetőkkel a Golan-fennsíkon ter­vezett csapatszétválasztás kér­déseiről. Perez izraeli tájékoz- tatásügyi miniszter szerint a megbeszéléseken konkrét javas­latot nem terjesztettek elő, de megvitatták a csaputszétválasz- lással összefüggő valamennyi fontos problémát. Az amerikai küldöttség szóvivője szerint el­sősorban a csapat szél választási vonalat, a hadifoglyok cseréjét, a sebesüli hadifoglyok azonnali szabadonbocsátását, a két fél csapatai közölli ütköző zóna lé­tesítését és az ENSZ esetleges szerepét vizsgálták meg. A tárgyalásokkal kapcsolat­ban Tel Avivban hangsúlyoz­ták, hogy nem vetődött fel Ku- neitra város ügye. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy Izrael álláspont ja változatlan: nem szándékozik kivonulni az 1967- ben megszállt területekről. Kissinger tegnap délben Tel Avivból Damaszkuszba utazott, elindulása előtt azonban prog­ramon kívül egyórás megbeszé­lésen fogadta őt Golda Meir ügyvezető miniszterelnök. Az amerikai külügyminiszter kíséretének tagjai úgy tudják, hogy Kissinger Damaszkuszból még a mai nap folyamán visz- szatér Alexandriába és innen ismét Jeruzsálembe, s csak ezu­tán látogat vasárnap a jordá- niai fővárosba. A damaszkuszi rádió jelenté­se szerint Bumedien algériai elnök személyes levelet intézett Asszad szíriai elnökhöz, ame­lyet tegnap nyújtottak át a szí­riai fővárosban. Jóllehet az üze­net tartalma nem ismeretes, feltételezik, hogy Bumedien a Kissinger amerikai külügymi­niszterrel folytatott legutóbbi algíri tárgyalásairól adott tájé­koztatást. Miközben teljes erővel foly­nak a diplomáciai erőfeszítések a szíriai és izraeli csapatok szétválasztásáról, a Damasz­kuszból és Bejrúlból érkezett jelentések szerint a Golan-fenn­síkon folytatódnak a súlyos fegyveres összecsapások a két fél csapatai között. A szíriai közlemény szerint az ország fegyveres erői tegnap több pán­célos és egyéb katonai jármű­vet semmisítettek meg, illetve lelőtték a szíriai légitérbe beha­toló izraeli repülőgépeket. Az izraeli légierő Libanon légiterét is megsértette és támadott több települést. Londonban bejelentették, hogy Nagy-Britannia egyelőre leállí­tott minden újabb fegyverszál­lítás! tranzakciót a közel-keleti konfliktusban érintett felek irá­nyában. Moszkvában a TASZSZ tudó­sítójának adott nyilatkozatában lladdad, az Iraki Haladó Front főtitkára kijelentette, hogy a Közel-Keleten mindaddig lehe­tetlen bármiféle tartós és igaz­ságos rendezést megvalósítani, míg Izrael nem vonja ki csa­patait az összes megszállt arab területről és nem biztosítja a Palesztinái arab nép minden törvényes jogát. Tovább gyilkol a chilei junta Santiago — Újabb emberha­lál terheli a chilei katonai jun­tát: a valparaisoi hatóságok bejelentették, hogy „cellájá­ban önkezével vetett véget éle­tének“ Juan Bustos Marchant, aki a Népi Egység kormányzá­sának évei alatt Valparaiso tar­tomány bűnügyi rendőrségének vezetője volt. Bustost szeptem­ber 11-én, a katonai hatalom- átvétel napján börtönözték be és azóta per és ítélet nélkül fogva tartották. Mint az AFP mfigjegyzi, a közlemény nem szól a halál közelebbi okáról. Emlékezetes, hogy a chilei ha­tóságok általában az öngyil­kosság verziójával állnak elő, amikor valakit halálra kínoz­nak a börtönben. A junta katonai főügyésze egyébként a légierő 57 tisztje és 10 polgári személy ellen folytatott tárgyalás során sű- Jyos börtönbüntetések kiszabá­sát követelte. A hatóságok meg­tiltották a vádlottak védőügy­védjeinek, hogy „politikai cél­zásokat“ tegyenek, vagyis nem szabad a Népi Egység kormá­nyának törvényes voltára hivat­kozniuk. Amennyiben az ügyvé­dek nem tartják be ezeket a rendelkezéseket, félbeszakítják a tárgyalásokat. KÖZÖS ERŐVEL Ünnepi ülés Budapesten a KGST megalakulásának 25. évfordulója alkalmából Budapest — A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakulásának 25. évforduló­ja alkalmából tegnap a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága és a Minisz­tertanács közös ünnepi ülést tartott. Az ülésen megjelent Fock Jenő miniszterelnök, Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, Németh Károly, u Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára és sok más po­litikai, társadalmi és tudomá­nyos intézmény képviselője. Az ünneplők között volt Ny. Fagy- gyejev, a KGST titkára is. Németh Károly megnyitó be­Szovjet jegyzék Kínához Moszkva — Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyet­tes csütörtökön magához kéret­te Liu Hszin-csuant, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagy­követét és a következő nyilat­kozatot tette előtte: „A kínai fél már több mint egy hónapja fogva tartja annak a szovjet határőr-helikopternek a legénységét és visszatartja a helikoptert is, amely március 14-én kényszerleszállást hajtott végre a Kínai Népköztársaság területén. Amint arra a szovjet fél már többízben rámutatott, az emlí­tett helikopter mentőakciót haj­tott végre, az egyik határőrs­ről akart egy súlyos beteget el­szállítani. A hirtelen megváltozott me­teorológiai viszonyok, valamint az üzemanyag kifogyása miatt a helikopter kényszerleszállást hajtott végre a határ közelében, a Kínai NK területén. Mindazonáltal a kínai fél a Kínai Népköztársaság külügy­minisztériumának március 25-1 jegyzékében megkísérelt olyan cselekedeteket tulajdonítani a szovjet határőr-helikopternek, amelyeket az nem követett el és nem volt szándékában elkö­vetni. A Szovjetunió külügyminisz­tériuma március 26-án kelt jegyzékében teljes felelősséggel elutasította a kínai fél kitalált állításait. A Kínai Népköztár­saság hatóságai a jelekből ítél­ve mindezek ellenére igyekez­nek felnagyítani a szovjet ha­tárőr-helikopter kínai területen történt, előre nem látott kény­szerleszállásának esetét és fel­használni azt a szovjet—kínai kapcsolatok bonyolultabbá téte­lére. A szovjet kormány ragaszko­dik a helikopter, háromtagú személyzetének és a határőr- helikopternek a haladéktalan visszaszolgáltatásához. Szeretnénk felhívni a figyel­met arra, hogy amennyiben a kínai fél továbbra is vissza szándékozik tartani a helikop­tert és legénységét, ha gúnyt akar űzni a szovjet emberekből, akkor vállalnia kell a teljes fe­lelősséget az ilyen provokációs magatartás elkerülhetetlen kö­vetkezményeiért“. KOORDINÁCIÓ BIZOTTSÁG A MEZŐGAZDASÁGI BÉRMUNKÁSOK VÉDELMÉRE Panamaváros — Honduras, Ecuador, Costa Rica, Guatema­la és Panama mezőgazdasági bérmunkásai kétnapos találko­zót tartottak a közép-amerikai Panama fővárosában. A tanács­kozás résztvevőinek túlnyomó többsége a felsorolt országok gyümölcsültetvényein dolgozik. Első nemzetközi találkozójukon a mezőgazdasági bérmunkások helyzetét vitatták meg és kö­zös akcióprogramot dolgoztak ki a mezőgazdasági proletariá­tus érdekvédelmére, azoknak a kormányoknak a támogatására, amelyek fellépnek a külföldi inonopoltőkének országuk ter­mészeti kincsei felett gyakorolt ellenőrzéssel szemben. Juan de Diós Gonzales Pitti, panamai szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a latin-ame­rikai országok dolgozóinak fel kell készülniük a külföldi mo­nopóliumok ellen, mivel a re­akció erői minden eszközzel kikezdik azokat a kormányokat, amelyek szembehelyezkednek a külföldi kizsákmányolással. En­nek példája a chilei nép tra­gédiája — mutatott rá. A latin-amerikai mezőgazda- sági bérmunkások első nemzet­közi találkozójának résztvevői állást foglaltak a bebörtönzött chilei hazafiak, közöttük Luis Corvalán és Clodomiro Almeyda szabadon bocsátása mellett. A szakszervezetek megbízot­tai koordinációs bizottságot ala­kítottak és elhatározták, hogy támogatják kormányaikat az egyenjogú gazdasági-kereske­delmi kapcsolatokért vívott harcban. szédében hangsúlyozta az eu­rópai szocialista országok gaz­dasági szervezetének jelentősé­gét, amely 25 évvel ezelőtt ab­ból a célból létesült, hogy kö­zös erővel mozdítsa elő a szo­cialista országok gazdasági fel­lendítését. Ünnepi beszédet Lázár György, a Minisztertanács el­nökhelyettese mondott. Többek között kijelentette: közösségünk együttműködésének alapja a marxizmus—-leninizmus eszméi­től úthatott proletár interna­cionalizmus, az a testvéri szö­vetség, amely a közös cél ér­dekében egyesit bennünket. Az eddig elért eredmények­ről szólva többek között hang­súlyozta, hogy a KGST tagálla­mok összesített nemzeti jöve­delme 1949-hez képest több mint nyolcszorosáru, ipari ter­melése több mint tizenkétsze­resére nőtt. A tagországok egy­más közötti kereskedelmi for­galma 1973-ban elérte a 48 milliárd rubelt, vagyis az 1950 évinek a tízszeresét. Nyikolaj Faggyejev, a KGST megalapításának 25. évforduló­ját a gazdasági élet nagymér­vű fellendítéseként, a tudo­mány és a kultúra, a tagorszá­gok népei életszínvonala töret­len növekedéseként jellemezte. Súlyos bombamerénylet Belfastban London — Az észak-írországi belháború történetének egyik legkegyetlenebb bombamerény­lete során ismeretlen tettesek — valószínűleg egy szélsőséges protestáns terrorcsoport tagjai — egy belfasti kocsmában csü­törtökön este öt embert megöl­tek, 18-at pedig megsebesítet­tek. A robbantásra ezúttal nem figyelmeztette névtelen telefo­náló a kocsmárost. Belfastnak ez a városrésze az elmúlt évben rengeteg szektás jellegű gyilkosság színhelye volt. Elmarasztaló ítélet Agnew ellen New York — Maryland állam fellebviteli bírósága — legfel­sőbb fórumként — visszautasí­totta Spiro Agnew, volt alelnök fellebbezését és ezzel megerő­sítette annak az alsóbbfokú bí­róságnak az ítéletét, amely a volt alelnököt megfosztotta az ügyvédi címtől és az ügyvédi gyakorlat folytatásának jogá­tól az Egyesült Államok egész területén. Az alsóbbfokú bíró­ság 1973 végén annak figye­lembe vételével hozta döntését, hogy Agnew Maryland állam több választott tisztségének be­töltőiéként, majd az Egyesült Államok alelnökeként éveken' át kibújt adói befizetése alól.

Next

/
Thumbnails
Contents