Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-24 / 121. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. május 24. PÉNTEK BRATISLAVA . • XXVIL ÉVFOLYAM 121. szám Ára 50. fillér BEFEJEZŐDÖTT az SZLKP Központi Bizottságénak ülése HATÁROZATOT FOGADTAK EL SZLOVÁKIA NÉPGAZDASÁGA TUDOMÁNYOS- MŰSZAKI FEJLESZTÉSE KÉRDÉSEIRŐL A központi bizottság tagjai jóváhagyják a határozatot. (ČSTK) — Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága ülésének második napja az SZLKP KB Elnökségének Szlovákia tudományos-műszaki fejlődéséről szóló jelentésével kapcsolatos vitával kezdődött. Délelőtt a tanácskozást GEJZA SLAPKA elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja vezette. VLADIMÍR HA/KO elvtárs a Szlovák Tudományos Akadémia helyzetéről és tevékenységéről, feladatairól, távlatairól szólt, ami az alapvető kutatási feladatok teljesilését illett. fŰl.WS MIGALA elvtárs a KGST országaival közös kutatási feladatok megoldásáról, továbbá a bútoriparban dolgozó ésszerűsítők kezdeményezéséről számolt be. JOZEF KLIMENT elvtárs hangsúlyozta, hogy feltétlenül gyorsabban kell bevezetni a tudományos műszaki kutatás eredményeit szocialista mezőgazdaságunkba. A társadalomtudományi feladatokra és jelentőségükre mutatott rá IÁN KV ASN1ČKA elvtárs, mégpedig a tudományos műszaki fejlődés sürgető szükségleteivel kapcsolatban. PAVOL HRIVNÁK elvtárš a komplex szocialista racionalizáció eredményeinek a humennéi Chemplonbun való érvényesítéséről adott tájékoztatót. MÁRIA MANÓVÁ elvtársnő hangsúlyozta a szakszervezeti szervek és szervezetek aktivitását a kezdeményezés fejlesztésében, az ésszerűsítő és fel találómozgalom kibontakozásá bán. PAVEL ZEMAN elvtárs a Stará Túrá i Chirana orvosi műszergyár súlyponti fejlesztési programjának megvalósításánál fontos műszaki fejlődésről, e fejlődés jelentőségéről beszélt, IVAN HORN ÁG EK elvtárs pe dig a tudományos-műszaki fej lődés szükségleteiről szólt, ami a dolgozókról való egészség ügyi gondoskodást illeti. ANDREJ S1RÄCKÝ elvtárs hangsúlyozta, hogy figyelmet kell szentelni életünk vala- mennyi szakaszán a műszaki dolgozók marxista—lenini művelődéséről való rendszeres gondoskodásnak. EMIL MATEJICEK elvtárs jel lemezte a Szlovákia orvostudománya területén kifejtett kutatómunka és a gyógyszeripari (I. Dubovský felvétele — ČSTK) kutatás fejlődésének jelenlegi színvonalát és távlatait. JÚLIUS PERLÄG elvtárs ismertetési adott a KGST nemzetközi koordináló központja tapasztalatairól a faipari nyersanyaguk komplex kihasználása terén, valamint az integrációs folyamatoknak a tudományban és a technikában történő megszervezéséről. VLADIMÍR TRVALA elvtárs társadalmunkban a munkásosztály helyzetéről, a tudományos műszaki forradalom fejlesztésében vállalt szerepéről, a munkások soraiból kikerülő fia tál párttagok igényes előkészi léséről beszélt. JÁN SENEŠI elvtárs felvázol ta a tlmaöei Sz. M. Kirov Szia vük Energetikai Gépgyár súlyponti feladatait a tudományosműszaki alap építésében és kor szerűsilésében a gyártmányok felújításával kapcsolatban, és a vállalatnak a KGST országai val való termelési együttműködésével és kooperálásával kapcsolatban. MICHAL SUCHÝ elvtárs felszólalásában a Salai (vágsely lyei) Duslo alkalmazott kuiatá!Folytatás a 2. oldalon) ELUTAZOTT A VDK PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉGÉ (ČSTK) — Prágában a Ru- zynéi repülőtéren tegnap a délelőtti órákban különrepülőgép- pel elutazott hazánkból a Vietnami Demokratikus Köztársaság Nemzetgyűlésének küldöttsége, élén Truonqh Hinti elv társsal, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjával, a VÜK Nemzetgyűlése állandó bizottságának elnökével. A küldöttség további tagjai voltak: Hu Van Tan vezérezredes, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának tagja, u nemzet- gyűlés állandó bizottságának alelnöke, a nemzetgyűlés nemzeti bizottságának elnöke, Do Xuan líop professzor, a Vietnami Szocialista Párt Központi Bizottságának tagja, a nemzet- gyűlés állandó bizottságának tagja, llo Ngoc Thu, a nemzetgyűlés állandó bizottságának póttagja, a nemzetgyűlés állandó bizottságának titkára, Nguyen Quyet vezérőrnagy, a katonai körzet politikai biztosa, Le Van Nhan, a Vietnami Demokrata Párt Központi Bizottságának tagja, a nemzet- gyűlésben az ország egyesítésével foglalkozó bizottság tagja, Nguyen Thi Hang, a néphadsereg hőse, a Ho Si Minh Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára, a Vietnami Nőszövetség Központi Bizottságának tagja, a nemzetgyűlés külügyi bizottsá-, gátiak tagja, Nguyen Thi Song, a mezőgazdasági szocialista munka hőse és Phan Van Diem, az ipari szocialista munka hőse. A becses vendégek május 16 a óta Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlése elnökének meghívására hivatalos baráti látogatáson tartózkodtak a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. A csehszlovák és vietnami zászlókkal díszített Ruzynéi repülőtéren a vietnami vendégektől elbúcsúztak a CSKP KB Elnökségének tagjai — Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Vasil Bilak, a CSKP KB titkára, továbbá a Szövetségi Gyűlés alelnökei — Václav Dávid, a Népi Kamara elnöke, Dalibor Hanes, a Nemzetek Kamarájának elnöke, fán Bandíák, Bohuslav Kučeru és Jaroslav Srb, Michal Stancel, a CSSZSZK munka- és szociálisügyi minisztere, valamint a csehszlovák politikai és közélet más személyiségei. A vietnami képviselőktől elbúcsúzott még Duong Dúc Ha, a VDK csehszlovákiai nagykövete é? Phan Minh Hien asz- szony, a Dél-vietnami Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A kedves vendégeket szállító repülőgép 10 órakor elhagyta a Ruzynéi repülőteret. Gustáv Húsúk elvtAs fogadta 1.1. jukubOYSikij marsall! (ČSTKJ — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára és Lubomir Štrougal, a CSSZSZK kormányának elnöke tegnap Prágá bán fogadta Ivan Ignatyjevics Jakubovszkij marsaMt, a Vairsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsno- ■ kát, Szergej Matvejevics Stye menko hadseregtábornokot, az egyesített fegyveres erők vezér kari főnökét, Czinege Lajos vezérezredest, a Magyar Népköz- társaság honvédelmi miniszterét és Csórni Károly altábornagyot, a magyar honvédelmi mi nisztérium államtitkárát, a honvédelmi miniszter első helyettesét. A szívélyes és baráti légkörben lefolyt fogadáson részt vett Mártin Dzúr hadseregtábornok, a CSSZSZK nemzetvédelmi minisztere, Karéi Rusov vezérezredes, a nemzetvédelmi mlaiisz- tér első helyettese, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke, Vasil Való vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese, és Václav Horáček altábornagy, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnöke is. Megállapodtak a sziriai - izraeli csapaiszétválasztás kérdésében Sürgős konzultációk Egyiptom és Szíria között0 Megszakítás nélkül folytatódnak a harcok a Golan-fennsíkon 0 Izraeli egységek riadókészültségben Jeruzsálem—Damaszkusz — Az izraeli vezetőkkel szerdán délelőtt Jeruzsálemben folytatott háromórás munkamegbeszélés után Henry Kissinger amerikai külügyminiszter közölte, hogy a kél fél megállapodásra jutott a csapat szétválasztási kérdésben, de továbbra is nyitva marad számos, ezzel összefüggő probléma. Ezek között említette az ütközetzóna kérdését, a leendő demilitarizált övezetben elhelyezkedő csapatok létszámát, az ENSZ erők szerepének fisz tázását, valamint a hadifogolycserét. Egy kérdésre válaszolva az amerikai külügyminiszter jelezte, hogy szándékában áll e hét végén elhagyni a körzetet, de hazautazása előtt még újabb látogatást lesz Dumaszkuszban és Izraelben is. Simon Per esz izraeli tájékoztatásügyi miniszter az amerikai külügyminiszter bejelentésére utalva közölte, hogy péntekre összehívták a knesszet (izraeli parlament] rendkívüli ülését, hogy állást foglaljon a szíriai— izraeli csapatszétválasztáei megállapodás ügyében. A tájé- koztatásíigyi miniszter ugyanakkor sietett hangsúlyozni azt is, hogy a parlament összehívása nem jelenti szükségszerűen a megállapodás létrejöttét, de jelzi, hogy Izraelben számítanák erre a lehetőségre Is. Moszkva — Az Izvesztyija közel keleti kommentárjában a maaloti tragikus eseményekre utalva megállapította: a lakó sok elleni terror nem az igaz ságos harc módszere még a legigazságosabb ügy nevében sem. Mint a napilap hangsúlyozta, nem lehet igazolni a palesztinaiak lépését, de meg lehet érteni elkeseredésüket, hiszen negyedszázada élnek menekültként, kiűzőttként, jo gok és haza nélkül. Az összképből arra lehet következtetni, hogy az izraeli vezetők nem törekszenek a közel-keleti békés rendezésre és ezért folyamodnak a terrorakciókhoz — állapította meg az Izvesztyija. Damaszkusz, Kairó, Jeruzsálem — Nyugati hírügynökségek értesülése szerint Gamazi egyiptomi vezérkari főnök szerdán a késő esti órákban a szíriai fővárosba érkezett és azonnal tárgyalásokat kezdett Asz- szatl elnökkel. A találkozó során Gamazi átnyújtotta Asszad- nak Szadat egyiptomi államfő levelét is. Az eseményt megfigyelők a szíriai—izraeli csapat- szétválasztásról folyó tárgyalásokkal hozzák öszefüggésbe. Az Al Ahram című félhivatalos kaitrói lap csütörtöki száI Folytatás a 2. oldalon) Hétfőn iktatják be az új francia elnököt Párizs — Giscard d’Estaing t jövő hétfőn iktatják be elnöki tisztségébe. Az új elnök kije lentette, liogy beiktatása után azonnal kinevezi miniszterelnökét s az haladéktalanul majd az új kormányt. Politikai körökben a találgatások közép pontjában most az áll, hogy kit bíz majd meg az elnök a kormány megalakításával. Giscard d’Estaing ezzel kapcsolatban korábban kijelentette, hogy az új miniszterelnök személye „meglepetést“ fog okozni s az elnökhöz közelálló körök sze rint Giscard d’Estaing azt fon tolgatja, hogy nem politikust, hanem elsősorban gazdasági kérdésekben jártas szakembert bíz majd meg a kormány megalakításával. Ezzel kapcsolatban máris számoji nevet emlegetnek, így Raymond Barre-t a Közös Piac bizottságának volt alelnökét, valamint Jobert külügyminiszteri,. aki egyik politikai pártnak sean tagja s aki korábban, mint az elnöki hivatal vezetője, hehalóan foglalkozott gazdasági és szociálpolitikai kérdésekkel. A Figaro kommentátora azonban arra figyelmezteti az új elnököt, hogy a kormánypártok hivatásos politikusai között rossz vért szülne, ha egy kívülálló „technokratát“ nevezne ki miniszterelnökké. A francia kommentátorok azt is hangsúlyozták, liogy az elnöknek a miniszterelnök kinevezéséből és a kormány ősz- szeátlítűsánál tekintettel kell lennie az UDR „duzzogó hangulatára“ j.s.