Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-19 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
pant test jelentéktelen sejtje, korbácsot fogtak, hogy hajtsák az időt. Az események dinamitként robbantották az időt az egész világon, és a kínai forradalom megrázkódtatásai mintha egy csapásra közel, egészen közel, egyenesen Pavlovká- ban játszódtak volna le. Sanghaj eleste egész Pavlovkát megrendítette, és csaknem saját testükön érezték Csankajsek áruló kardját. Segítsetek! — kiáltották a kínai munkások és parasztok... és kétségbeesett, ádáz kiáltásuk visszhangja úgy hullt Pavlov- kára, mint egy jeladás. Gyűjtéseket rendeztek, megalapították a Nemzetközi Vörös Segély szervezetét, és attól az időtől kezdve fokozott érdeklődéssel, növekvő mohósággal és megacélozódott összetartással jártak a régi imaházba, vették kezükbe az újságokat, s indulatosan vitatkoztak olvasás közben, távoli országokat és közeli népek sorsát idézve képzeletükbe ... Már nem volt Matús, nem volt Martin és Betka, akik már jóideje együtt éltek a szélütött, magával tehetetlen apa házában, nem voltak többé, akik mint ők egykor, értelmük és erejük megfeszítésével emelkedtek a többiek fölé. Csak emberek voltak, közös érdekekkel és egyesített szántókkal, a „hátsó dűlőkön“, akiket egységbe formált az első csákányütés, melyet tavasszal az űj iskola falába vágtak. A zöldellő tavasz mosolya lebegett a vidék fölött, a nap magasan táncolt a derűs égbolton, és a mosolygó kertekben kivirágzott a cseresznye, a kajszi- és őszibarack, virágba borultak a szilva- és mandulafák; a zöld pázsitra kotlósok vezették ki aranyszínű csibéiket, és a fűzfák alatti pocsolyákban kacsák hápogtak. A régi iskola már teljesen eltűnt. Egyéb munka nem várt a földművesre, mert az emberek már megkötözték a venyigét, megkapálták a földet, kiszaggatták a gazt a napraforgódűlőkön, és most elkövetkezett a békés növekedés ideje. Mint ahogy a napraforgó, szőlő, kukorica és rozs növekedett, úgy nőtt ki az elegyengetett földből az új iskola. Minden házból volt itt valaki, kivette részét a közös munkából, az emberek nevettek és kiáltoztak, habarcsot kevertek, és kalapáccsal törték a köveket; csikorgott a tengerpartról homokot fuvarozó szekerek tengelye, sörényes fejüket rázva nyerítettek a lovak, és a faluban üde, sós szél szállongott. A tornácon, a széles heverőn az öreg Trembos üldögélt. Hűdéstől elferdült arcára szeszélyes fényeket rajzolt a nap. Kialudt tekintete az alvég felé vándorolt, ahol az emberek vesződséges munkában zajongtak az építkezésen. Minden áldott nap 'így vitték ki a házból, vánkosokkal támasztották meg tehetetlen testét, és ő beszélőképességétől megfosztva, közönyös és kifejezéstelen pillantással bámult az alvég irányában, ahol nyüzsögtek az emberek, és a zöld akácok között növekedett az iskola. Hébe-korba Zlatník, Sztrányava és Pet- rány jöttek el hozzá látogatóba; riadt kezekkel mutogattak az imaházra, ahol naphosszat ujjongtak a gyerekek, esténként pedig a parasztok tértek be olvasásra, vitatkozásra; de Trembos tehetetlenül tátogatta hangtalan száját, és kialudt szeméből halott lélek meredt rájuk. Sarjadt és pezsgett minden az édes levegőben, Pavlovka haladt előre. Sarjadt és pezsgett a széles földkerekség, éles szelek süvítettek észak felől, izzónk Ázsiából, vaskemény, döngő léptek egyesültek dübörgéssé, a dübörgést a szelek elsodorták nyugatra is, és nyugat megingott, remegett, vo- naglott és őrjöngött... A tenger felől, arról az oldalról, ahol a parton a megölt partizánok csónakja rozsdásodott, enyhe májusi szellő fújdogált. A tengerből felkúszott a meredek partra, végig szökdécselt a dombokon, és megölelte a szőlőkerteket, a Hegyesről sebbel-lob- bal iramodott lefelé, és széles mosollyal hullt Pavlovkába. Szétforgácsolódott az éles ácsfejszéken, melyek ezüstös villogással vágódtak az illatos fába. dörgő kiáltásai he?segetté1 tetet. A szovjet követség meg ben! — harsogták az újsí feliratokkal. Szovjet hivatalos akták e banl Anglia megszakította di] latait a Szovjetunióval! Ütés ütésre, csapás csaj valaha érzéketlen falvak forrongtak, a kulákok < gabonájukat is, és a műnk tései árasztották el a várc Minél mozgalmasabban nél kiáltóbb vészjelek h£ újságokban, annál szorosai a város és a falu. Lám - szeségben füstölnek a gyé nek az üzemek, hogy a és ekét adjanak, lám — a szántanak, vetnek és arat rosba kenyeret vihessene hívja ki a hangyák szází seregét, ki igyekszik gánc ki gátolja döntő lépteiket? Jelszavak, karikatúrák, tek szét északtól délig, n létig, é? mialatt a kezek megvető gúnymosoly ült k — Lám, ilyen hát Cham. Az idő fürgén röpü4*, r paripa. Nem lehetett nek Az egész nemzetet titkos i s mialatt fekete éjszakák* rány egyre sűrűbben üdvi a jól ismert orosz vendég döntötték az imaház sorsát — Miért engednénk ki mondották egyhangúan — helyiségnek. Legalább nen két az Iskolában tartanur helyiség lesz. Ettől a döntéstől nem is A pavlovkai parasztok ki sen befutott a szovjethez, jék az új iskola és klub i lyét. Ez alkalommal elm« meghívni jelenlegi védnöki munkásokat. A sokszínű bazárban en libák gágogtak, riadt tyú tak kétségbeesetten, zölds sultak, és a török kapu 1 jengett. Az alacsony há: szovjethívatalok szürke és nyúltak a magasba. A pa kutyák futkároztak szomjc vei. És amott, ahol a kisziki meredek tengerpartig ka emberek ép rikító naperny Zina. Martin, aki a küldC első pillantásra megismert tenger felé fordult, melyen lebegtek, könnyedén és é tett egy ismeretlen férfiv nyomasztó érzés szorongat ben utána iramodna, a 1 egyenlítené vele azt a ^ a legszívesebben... j hirtelen, semmit nen. .<±n amit ez a nő akart, minds P. Jilemnický*: A pavlovkaiak szálfákat faragtak, és építették a tetőzetet. Az új iskola falai már a magasba nyúltak, az akácok virágzó fejükkel bólogattak felettük, fehér virágaikat a vörös tetőcserepek halmazára szórva. És amott távolabb, ahol a fák koronái között a nap aranypénzei hullanak, két asztalos ütött tanyát. Göndörödő gyaluforgács röpködött körülöttük, enyvszag terjengett, és kalapácsok szökdeltek a szegfejeken. Honnan jöttek ezek a jókedvű asztalosok, ki mindenki fogott össze Pavlovkában a nagy mű elvégzésére? A pavlovkaiak a minap megvakarták a fülük tövét, tárgyaltak, töprengtek, tanácskoztak. A tanácskozás eredményeképpen küldöttség kerekedett fel a városba az építészek szervezetéhez: Elvtársak, segítse- tekl Megtettük az első lépést... a ... kollektíva felé, önként szántuk rá magunkat és most iskolát építünk. Ha maguk mozognak, nekünk is mozgolódnunk kell. Csak az erőnkből nem futja még. Fogadják el a patronátust a falunk fölött... és küldjenek nekünk két asztalost. Padlót kellene csinálni, ajtókat, ablakokat, és magunk nem vagyunk rá képesek. A telefon odacsengetett a pártbizottsághoz, a pártbizottság válaszolt... és másnap Pavlovkában dolgozott ez a két fiatal, vidám kedvű asztalos. Ebédszünetben valamennyien a fehér rönkökön üldögéltek. Kihozták az ima- házból az újságokat, olvasgattak, figyeltek, kiáltoztak, a nap izzó foszlányai megtelepedtek a papiroson, és megvilágították a világeseményeket. A kínai forradalom utóhangjai újból megmegremegtették Pavlovkát, paraszthangok * 25 éve hunyt el a szlovák szocialista irodalom egyik úttörője. Ebből az alkalomból közlünk részletet abból a regényéből, amely megrázó erővel, művészt hitelességgel eleveníti föl a Szovjetunió létezésének első, küzdelmes éveit. V alaha régen, csaknem tíz esztendővel ezelőtt, hatalmas robbanás dördült végig a világon. Robbanó gondolatok óriási raktára lobbant lángra, rendült meg alapjaiban, gyerekjátékként forgatta fel az ősi rendet, és új, a maguk idejében robbanó gondolatokat szórt szét az egész földtekén. Lobognak, égnek, ropognak, dörögnek, robbannak, rombolnak és felforgatnak mindent, aminek nincs helye a világon, új vetések számára szántják fel a földet. Ma itt, holnap ott vetik ki sarkaiból a régi rendet, ma itt, holnap ott fakasztanak céltudatosan úl életet. Mialatt a városokban már régen zajtalanul futnak a villanytelepek turbinái és dinamói, gyönyörű gyárak nőnek ki a puszta földből, s minden feltarthatatlan iramban száguld előre, a falvak göröngyös utakon botladozva, bagariacsizmában gázolnak mély árban és kimerültén, piszkosan, csatakosan ;szmélnek rá, hogy előttük sokkalta maga- abb gát nyúlik egész az égig, mint a moz- ;ékony városok előtt és az ő fegyverük ma aég nem a dinamó, a traktorig kell tör- iiök fogkefe és ábécéskönyv segítségével. így Pavlovka is, valaha poshadó pocsolya, ahol visszahozhatatlanul feledésbe ment a múlt, és nem fogant meg a jövő, lassan fordul egyik oldaláról a másikra, mint a nagybeteg. Évek hosszú során át élte betokoso- dott életét, engesztelhetetlenül a friss szeleknek feszítve homlokát, évek hosszú során át zárkózott önmagába, vakon és süketen, s rideg vállrándítással rázott le min- 'lent, ami új tavaszok hírét hozta. És most — íme: új szél kerekedett, felegyenesítette a letiport füvet, és az árnyékot vető fákat a földre görnyesztette. A fű zöldell, hullámzik, növekszik és a görnyedt fák a földnek támasztják girbe-görbe ágaikat, hogy el ne zuhanjanak. De egy év még, kettő — az ágak elkorhadnak és a fák kidőlnek. Az imaház ablakai kitárultak, és beáradt a friss levegő. A nap megcsillan az aranyhajú fejecskéken, a gyerekek nyüzsögnek, futkároznak, sivalkodnak, tanácskoznak és nevetgélnek. Vörös sarkot rendeztek be az egyik szögletben, folyóiratokat függesztettek a falakra, könyveket raktak ki, és dicsekedtek, hogy a kifeszített zászlón mennyire érvényre jut Lenin. Kérvényt írtak és küldöttséget menesztettek a járási szovjethez: Adjanak nekünk gyerekújságokat, fizessenek elő földműves lapokra, küldjenek brosúrákat apáinknak, és anyáinknak szerezzenek be képes női folyóiratokat. A szovjetben a bizottság tagjai nevettek, tréfálkoztak a gyerekekkel, és elhatározták, hogy azonnal ^teljesítik kívánságukat. Estefelé, munka után a gazdák elmentek hazulról, az imaház felé irányították lépteiket, és kapuja előtt megállva, elcsodálkoztak: — Ejha... ebadta kis kölykei, már az ágyakat is körülkapálták! Hát bizony, csinos lesz ez a kis kert. Csak még a virágok ... — Arra van még idő... majd áprilisban. Bementek, kérges kezükbe vették az újságokat, és szép lassan, megfontoltan olvasgatva, kapcsolatba kerültek az egész világgal. Már nem egyedül Pavlovka létezett, volt a napai körzet, fekete-tengeri kerület, volt OSzJSzKSz, létezett az egész világ. Mint ahogy a népek százmilliós hadserege teljesítette feladatát, úgy ők is a ropZ. Klincová: ISKOLÄSLÄNY
